Kelet-Magyarország, 2004. október (64. évfolyam, 230-254. szám)

2004-10-09 / 237. szám

2004. október 9., szombat KELET SZOLGÁLTATÁS /I3 HOROSZKÓP Cr-^U 4Mb »ff IIL21.-IV.20. Ha terveket, álmokat sző, azokat csupán saját képességeire alapoz­za, ug/ants másokra nem nag/on számíthat most a megvalósítá­sukban. A külső segítség amú® sem lenne megoldás önnek. IV. 21.-V.20. On ú® érzi, hogy már semmilyen csalódás nem érheti, olyan sok mindenen keresztülment az utóbbi időben. Érhetik azonban olyan, kellemes meglepetések is, amikre szintén nem számított V. 21.-VL 21. ________________________________________ Ne utastea egyértelműen vissza azt aki segítő szándékkal közele­dik ön felé. Ne gondolja, hogy feszültséget okozna, ha elfogadná a baráti jobbot sőt az önbizalmának is használna. VL22^-V1.2Z _______________________________________ Eléggé felhalmozódtak most a mulasztásai, és fűhoz-fához kapkod, mivel ebedül nem tudja kezelni a problémákat Jó lenne, ha először a saját portáján tenne rendet majd a lelkében is. VI. 2a-W.23.________________________________ Itt lenne végre annak az ideje, hogy tető alá hozza mindazokat az el képzeléseket amelyeket már korábban elkezdett de sem ideje, sem energiája nem volt ahhoz, hogy be is fejezze. V1.2L-IX.23L ______________________________________ Már régen készül valamilyen nagy dobásra, de óvatosságból vagy esetleg csaka következményektől való félelem miatt nem tette meg eddig Most is e® kis biztatásra van ehhez szüksége. xt áá IX.24.-X.23. Ont veleszületett intelligenciája és jő modora tiltja, hogy a szemébe vágja valakinek az igazságot pedig az illető nagyon is megérdemel­né, he®' végre valaki ráncba szedje egy kicsit X-24w-XL22. ________________________________________ Ne kösse annyira az ebet a karóhoz, vegye már végre észre, hogy ez­zel a makacs, konok magatartással nem me® semmire, sőt csak olaj a tűzre az ellenállása, tegyen belátóbb, megértőbb. XL 23.-ML 21. _______________________________________ Teljesen természetes dologként könyveli el, hogy önt mindenki ki­szolgálja, azt te®e, amit ön mond, és ha valaki ellenszegülne, vérig sértődik, mint most is. Helytelen magatartás. XM. 22^4.20. ______________________________________ E®előre ne kötelezze el magát hosszú távra, ugyanis sokkal jobban jár, ha kipróbálja, hogy valóban ú® működik-e e® bizonyos konst­rukció, illetve kapcsolat aho®an azt megálmodta. L2i^i.aa_________________________________ U® tűnik, he® a mai napra tervezett programját némiképpen meg kell majd változtatnia mások miatt. Nem szereti, ha beleszólnak a dolgaiba, ezért eléggé bosszús hangulatba kerülhet IL 21.­.20. U® gondolja, ho® az engesztelés kizárólagosak az ön feladata. Ak­kor is ön akar bocsánatot kérni, ha valaki megbántotta, hát még ak­kor, ha esetleg valóban ön követett el e® hibát SEGELY Sürgős esetekben a betegeket Nyíregyhá­zán, a Szent István u. 14. szám alatt látják el az orvosok. Az ügyelet a (42)465-666 és a (42)402-377-es számokon hívható. GYÓGYSZERTÁRI ÜGYELET ____________ A héten a Korona gyógyszertár tart ügye­letet Nyíregyházán, a Szabadság tér 2. sz. alatt. GYORSSEGÉLY _______________________ Veszély esetén a következő telefonszámok hívhatók: Mentők: 104. Tűzoltók: 105. Rendőrség: 107, _____________________ Diszpécserszolgálat hajléktalanoknak. A Periféria Egyesület nonstop diszpécserszol­gálatának száma: (42)504-618 __________ A megyei UTINFORM éjjel-nappal hívható telefonszáma: 42/504-308,42/504-309 (fax is) A MAGYAR AUTÓKLUB országúti segélyhí­vószáma: 188 A MATÁV-tudakozó telefonszáma: 198. A hibabejelentő: 143 A MÁV Nyíregyházán menetrendi ügyek- ben a 42/421-111-es számon nyújt felvilá­gosítást ___________________________ A VOLÁN-információ száma: 42/598-177 Szolgáltatói ügyeletek Nyíregyházán (42) körzetszámmal: _____________________ Nyírségvíz Rt., ivóvíz-hibabejelentő: 310-456. Szennyvíztelep, hibabejelentő: 430-004 ___________________________ Nyírtávhő Kft., távhőszolgáltatási hibabe­jelentés: 451-644 TIGÁZ, gázszolgáltatási hibák bejelentése: 460-764, vagy 460-765 _____________ TITASZ, áramszolgáltatási hibák bejelenté­se: 06-80/210-310 Kelet-olvasó: Jól informált ember! A NAP kel: 6:39 nyugszik: 17:51 ORSZÁGOS ELŐREJELZÉS 18 °C 9°C Ma ismétlődő záporok varhatók. Az ország északnyugati harmadán a hőmérséklet 14, a Dél-AUöl- dön 18 °C köré várható. Délután északnyugaton átmenetileg elő­bújik a Nap. Nyugat-Magyaror- szágon erős északnyugati szél fúj. LEV86Ó8ZBNNYIZBTTSÉG Az egészségügyi határérték kb. 15%-a * Mimi.ii http://ldoiara8.wn.hu \ Óránként frissülő információkkal! 5 •I? ELŐREJELZÉS Ma a Nyírségben erős felhősö- dés, ismétlődő jelentős záporok várhatók. A hőmérséklet már so­kat csökken. Délutánra 13 °C köré várható, késő estére 10 °C körül valószínű. Délutánig mérsékelt, néha élénk délnyugati szél fúj. Délután megfordul és erősödik, északról egyre hidegebb levegőt hoz. Éjszaka átmenetileg eláll az eső. A legvalószínűbb folytatás: vasárnap: már 7 fok körüli hi­deg valószínű, újabb esőkkel. Vasárnap: 4/10,18/9°C esős, északketeti szél * Hétfő: 5/0,11*C derűs, északkeleti szél 0 Kedd: 6/-1, 10 C derűs, északkeleti szél Szerda: 7/-1,10‘C felhős, délkeleti szél él Csütörtök: 5/-1,15/8°C esős, déli szél jdIjjáijJas esős 14 °C 10 “C Az előrejelzés bizonytalansága: ___VASÁRNAPIG ÁTLAGOS éJiS2B­Szél: * változó 11 O0tíyírbátor hőmérséklet + déli felhő2»t rsggsll További folyamatos, helyfüggő előrejelzés: a T-Mobile WAP-portálján (http://t-zones.hu). EAAS EWS 2004. október 10., vasárnap ÉVFORDULÓ POSTAI VILÁGNAP 1874. október 9-én alapították az Általános Postaegyesületet, amely a nemzetközi postaszolgálat össze­hangolása, továbbfejlesztése érde­kében jött létre. A 22 alapító ország között volt Magyarország is. NÉVNAP DÉNES Egyéb névnap: Ábrahám, Ábris, Andor, Dionízia, Elemér, Gerjén, Gusztáv, Günter, Ibrány, János. vízállás Folyóink jellemző napi adatai: a TISZA Tiszabecsnél -173 cm, apad, a mederteltség 8%, a víz hő­mérséklete 12,2 C-fok, Vásárosna- ménynál -106 cm, apad, 12%, 13,3 C-fok, Záhonynál -189 cm, apad, 14%, 13,6 C-fok, Dombrádnál 56 cm, apad, 26%, 12,0 C-fok. A SZAMOS Csengéméi -61 cm, apad, 5%, 13,9 C-fok, a KRASZ- NA Ágerdőnél 105 cm, árad, 21%, 15,3 C-fok, a TÚR Garbóiénál -84 cm, apad, 9%, 13 C-fok. ÉTINPR A 41-es sz. főút Nyíregyháza-Oros közötti szakaszán, valamint a főút 4711. sz. út kereszteződésében épülő körforgalmi csomópont munkálatai miatt 40 km/óra sebességkorlátozásra kell számítani. A 4. sz. főút Nyíregy­háza belterületi szakaszán (Pazonyi út) négysávúsítási munkálatokhoz kapcsolódó közműépítési munkák mi­att 30 km/óra sebességkorlátozásra, útszűkületre és előzési tilalomra kell számítani. A 38-as sz. főút 37+500- 37+898 km-szelvények közötti szaka­szán (Nyíregyháza belterületén a KGST-piacnál) kanyarodósáv építése miatt útszűkületre és torlódásra kell számítani. A Tiszán Tiszadob és Ti- szalúc között a pontonhíd üzemel, te­herbírása 10 tonna. Kátyúzás miatt az elkövetkező időszakban útszűkületre és sebességkorlátozásra kell számítani Baktalórántházán, Vaja és Jármi, Kis- várda és Mezőladány, Beszterce és Kemecse, Kisvárda és Aranyosapáti, Kisvárda és Dögé, Nyírbátor és Vállaj között, Mátészalka belterületén és a csegöldi bekötő úton. TRAFPIJNU Nyírbátor, 41. sz. főút, Vásárosnamény. Magyar 1 5.35 Hajnali gondolatok 5.38 Agrárhíradó 5.50 Nap-kelte 9.05 Fűtér-Szombathely 10.00 Mozart - a csodagyerek - osztrák té­véfilm-1. 10.55 Mozart: G-dúr szonáta K.283.11.10 így szól az Úr! 11.20 Kánon 12.00 Déli harangszó 12.01 Hírek 12.05 Uniós pályázati kalauz 12.15 A megye árvái -magyar 13.45 Mindentudás Egyeteme - magyar ismeretterjesztő filmsorozat - Pucsok József: Teljesitménytokozás, dopping és sport 14.40 Csellengők 15.05 Örömhír 15.35 Úton 16.05 PoliTour 16.35 Quizfire 17.05 Kórház a pálmák alatt - német tévé- filmsorozat ______ 18.40 Szivek szállodája Amerikai tévéfilmsorozat ________ 19.30 Híradó este 19.55 Szuperbuli Szórakoztató műsor 20.55 Örömzene 21.45 Friderikusz A szólás szabadsága___________ 22.40 Híradó este 22.45 Bolyai-díi 23.04 Tisztelgés a tudás előtt 23.55 Héthatár ~ 0.40 Az X-csapat Amerikai-kanadai akciófilm-sorozat Magyar 2 5.50 Nap-kelte 9.00 Örömhír 9.30 Az üd­vözítő igen 9.45 Maradj velünk! 9.55 Kato­likus krónika 10.20 Evangélikus ifjúsági mű­sor 10.30 Mai hitvallások 11.00 Bach: e- moll szonáta 11.10 így szól az Úr! 11.20 Kánon 12.00 Déli harangszó 12.03 Bön­gésző 12.30 Aranyfüst avagy: Mit üzen a múlt? 13.20 Gyorssegély 13.35 Magyar Ház 14.05 Amiről beszélnek 14.30 Baywatch 15.15 Oggy és a svábbogarak 15.25 Nap-nyugta 17.55 Kolumbusz 18.50 Kolumbusz 19.50 Márta meséi 20.05 Híradó este 20.30 A bomlás virágai 2115 őszi Irodalmi Fesztivál 2004 ________ 22.05 Mindentudás Egyeteme 23.00 A remageni híd 0.55 Honfoglaló palócok élnek-e még? 1.50 Aranyfüst avagy: Mit üzen a múlt? ___ 2.40 Néprajzi értékeink 2.5Ö A bomlás virágai 3.35 XVII. századi magyar énekek Duna Tv 4.00 Századunk 4.25 Isten kezében - IV. 4.55 Híradó, Dunasport 5.30 Válogatás a Régiók adásaiból 6.00 Szignó 6.55 A Kár­pát-medence vadvilága 7.10 A locsolókocsi 8.40 Tweeniék 9.00 Ne bántsd a koalákat! 9.25 Gyümölcsország lakói 9.30 Hungarorama 9.40 Nyelvőrző 10.00 Ma­gyarok 11.45 Hírek 12.00 Déli harangszó 12.05 Vers 12.10 Élő egyház 12.35 Nó­tacsokor 13.10 Csellengők 13.30 Egy éj­szaka Erdélyben 14.55 Moszfilm, egy biroda­lom tükörképe 15.50 Forrás-befoglalás 15.55 A kék mélység titkai 16.25 Emlékké­pek 16.45 A világörökség kincsei 17.00 Szeret, nem szeret _______________ 18.00 Heti Hírmondó 19.00 Híradó 19.30 Mese 20.00 Az aranytó Amerikai filmdráma 21.45 Dunasport 21.55 Lukács Gyöngyi ária­estje az Operaházban Magyar operafílm 2. _________ 22.45 Az élet kész regény Francia filmdráma 0.35 Múlt, forma és lélek 0.55 Vers 1.00 Himnusz, műsorismertetés 1.05 Heti Híradó 1.35 Mese 1.45 Kalapomon piros rózsa... 2.35 Esti kérdés 3.20 Dunasport 3.30 Talpalatnyi zöld Ökológiai magazin 5.45 Reggeli gondolatok 6.15 Állatkert a hátizsákban 6.45 Tv2 matiné 8.45 Fox Kids 9.50 Egyről a kettőre 10.20 Norbi 10.55 Stahl konyhája 11.30 A szupercsapat 12.25 Xena 13.25 Országutak őrangyala 14.25 Kobra 15.25 Pacific Blue-amerikai filmsorozat-Ember tervez 16.25 Walker, a texasi kopó - amerikai akciófilm-sorozat - Gyilkosság a farmon 2/1.17.30 J.A.G.- Be­csületbeli ügyek-német-amerikai krimisoro­zat-Az ígéret földié 18.30 Tény ' nyék pló 19.00 Napli Mérlegen a valóság 20.00 Négybalkéz Amerikai vígjáték 22.10 Bízd a hackerre! Amerikai thriller Magyar 2, 23.00 A remageni híd 0.20 Tea Mussolinivel Olasz-angol filmdráma RTL Klub 6.00 A világ meséi 6.30 Hupikék törpíkék 6.50 Szamuráj pizzacicák 7.15 Forma-1 9.20 Inuyasha 9.50 Vasárnapi Receptklub— magyar szórakoztató műsor 1040 A kisfiú és a farkas - német kalandfilm 1240 David Copperfield-show 1340 Forma-115.50 Hatoslottó-sorsolás 16.00 Egy rém rendes család 16.35 Tarzan 17.25 Cobra 11 18.30 RTL Klub Híradó 19.00 Szeress most!_________ 20.00 Beépített szépség Amerikai vígjáték_____________ 22.00 Tökéletes gépezet Amerikai akciófilm 23.55 Fókusz Portré 0.25 Országház Heti magazin 0.55 Maffiózók Amerikai filmsorozat 9. Örömök és bosszúságok 1.55 Simlis Jack, a karibi szu­perkém 6.30 Nemzetbiztonság Bt. - amerikai akció- vígjáték 8.00 Napfényes hétfők - spanyol— francia-olasz filmdráma 9.50 Jóbarátok— amerikai vígjátéksorozat - 232.10.15 Túl nagy család-amerikai vígjáték 12.00 Idő- stoppolók-amerikai sci-fi kalandfilm 13.35 Scooby-Doo - A nagy csapat - amferikai csalá­di film 15.00 Emmy—díjátadás 2004 18.00 Nemzetbiztonság Bt. Amerikai akcióvígj 19.25 Az időgép Amerikai sci-fi 21.00 Doktor Szöszi 2. Amerikai vígjáték ______ 22.35 Szex és New York Amerikai vígjátéksorozat 53. 23.05 Terminator - A Halálosztó Amerikai akciófilm ________ 0.50 Az igazi Angol romantikus vígjáték 2.20 Hollywoodi sztárok 2.45 Pofozó pénzmosók Amerikai vígjáték 540 Új Mezőgazdasági Magazin 6.10 700- as klub 7.00 Más-nap 9.00 Gondolat 11.00 Vidám Vasárnap 13.00 Hlrpercek 13.05 Laci bácsi konyhája 14.00 Hlrper­cek 14.05 Sportvilág 16.00 Hírpercek 16.05 Motorsokk 16.30 Az Utazó magazin 17.00 Hírpercek 17.05 Irodalmi Talkshow 18.00 ATV Híradó 18.30 World Net 19.00 Vasárnapi Polshow 21.00 Fizessen, nagysád! 22.25 Amerika legostobább bűnö­zői 23.00 Interaktív játék 0.15 700-as klub Kossuth rádió 5.55 Rákóczi induló 6.00 Vasárnapi újság 7.00 Kárpát-medencei Krónika 8.25 Édes anyanyelvűnk 8.30 A múzsák kertjében 9.05 Világóra 10.04 Református istentisztelet köz­vetítése 11.05 Gondolat-jel 12.25 Harminc perc alatt a Föld körül 12.55 Vasárnapi levél 13.05 Névjegy 14.04 Szonda 14.35 Mit üzen a Rádió? 15.04 Hajszálgyökerek 15.35 Művészlemezek 16.04 Dokumen­tumműsor 17.00 A mi időnk 19.04 Sport- világ 19.25 Műsorismertetés 19.30 Jó éj­szakát, gyerekek! 1940 l-fll. Operett 20.04 Archívumok mélyéről 20.39 Közvetítés a bu­dapesti Katona József Színházból 23.23 Zene 0.00 Himnusz Petőfi rádió 5.03 Gramofonalbum 6.03 Jó reggelt, Euró­pa! 9.05 Premier 10.00 Gordiusz magazin 11.05 Promenád 12.00 Jó ebédhez szól a nóta 13.15 Mesesziget 13.16 Egy öreg ház három csodája 14.30 Kataposta 15.10 Kö- lyökrádió 1540 Memoriter 16.00 Örökzöld dallamok 17.05 Hazafelé 17.15 Sporthírek 18.30 Közlekedés 18.38 Sportösszefoglaló. Totó 21.04 Gyurkovics Szalon 22.00 Ar­cok, emlékek 0.00 Himnusz Bartók rádió 6.03 Muzsikáló reggel 7.00 Mi újság? 7.30 Rejtvény 8.05 Könyves előszó 8.20 Magyar or­gonaművészek felvételeiből 9.20 Emlékezetes alakítások 10.04 Új Zenei Újság 10.55 MR Gyekő 11.05 Európa hangversenytermeiből 12.32 A tökéletes könyvtámok: Szabó Ervin 13.02 Új lemezeinkből 13.50 Hangok és visszhangok 14.05 Natalie Dessay operafelvéte­leiből 1445 Fúvós átiratok 15.05 Beszélgeté­sek az egyházzenéről 16.05 Az éhes város-tu­domány és kultúra a 20 században 1640AXX. század nagy karmesterei (C/65. rész) 18.05 Legszebb lemezeinkről 18.25 Peter Schreier és Theo Adam operakettősöket énekel 19.01 Alfred Brendel zongorázik, Heinz Holliger együttes 20.05 A Miskolci Szimfonikus Zenekar hang­versenye 21.15 Megelevenedő legendák - feje­zetek a BBC archívumából 22.36 A norvég Sandefjord Leánykar énekel 23.00 Jazz-lemez- különlegességek 0.05 NOTTURNO Nyíregyházi Tv 07.00 Alkotás utca - kulturális magazin 07.30 Múlt idő - barangolások Nyíregyháza tör­ténetében 08.00 Örökségül kaptuk - barangolá­sok Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében 08.30 Csak Neked! - divat- és életmódmagazin 09.00 Milagros- perui sorozat 10.00 VI. Nyíregyházi Divatest a Vogue-gal 11.00 AB VILL KC—Zágráb kézilabda-mérkőzés 12.20 Képújság 15.00 Tanszoba - középisko­lások magazinja 15.30 E-Divat - divatmagazin 16.00 Otto Mobil -autósmagazin 16.30 Hír­adó 17.00 Halló - könnyűzenei kívánságműsor 18.30 BSE-NRK női röplabdamérkőzés 20.00 Otthon - lakberendezési magazin 20.30 Alkotás utca - kulturális magazin 21.00 A halál éjfélkor érkezik - amerikai sci-fig Kölcsey Tv 7.00 Híradó 7.30 Kölcsey krónika - heti hírösszefoglaló visszatekintő 8.00 Rattanföld - ismeretterjesztő film a nádbútor alapanyagának termelőiről 845 Híradó 9.15 Eredményjelző - megyei sporthíradó 940 Tyátya expedíció - is­meretterjesztő film egy Kuril-szigeteki expedícióról 10.10 őrangyalok (olasz vígjáték) - VI. rész: Dolláreső. 14.00 M intagazda—agrárpercek mezőgazdasági aktualitásokkal 14.35 Kult-turist - ismeretterjesztő film Szabolcs-Szatmár-Bereg megye értékeiről, hagyományairól 15.10 Bit-vi­lág-számítástechnikai magazin 1540 Motor­tér - (nemcsak) autós magazinműsor a technika szerelmeseinek 16.15 Vállalkozz okosan! -eu­rópai uniós magazin vállalkozóknak, cégeknek 16.30 Party Zóna - könnyűzenei műsor, kíván­ságok, klipek 18.00 Kölcsey krónika - heti hírösszefoglaló, visszatekintő 18.30 Bajnokság: Mátészalka-Kiskunhalas NB ll-es labdarúgó-mér­kőzés közvetítése, felvételről 20.15 Shakes­peare: Falstaff - a Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulatának előadása. 22.20 A szeretet ereje-lelki-vallási műsor Szamos Tv 13.00 Hálaadó istentisztelet közvetítése Olcs- vaapátiból, igét hirdet: Tisza Tibor református lel­kész majd Képújság 17.00 SZAMOS HÉT, összeállítás a 41. hét műsorainak legérdekesebb anyagaiból 18.00 SZAMOS SPORT A térségi sportesemények összefoglalója, Mérkőzések a megyei labdarúgó-bajnokságban, Kézi labda-mér­kőzések a Nemzeti Bajnokságban Zemplén Tv 18.00 Erdélyben jártunk 19.00 A héten tör­tént... 19.30 Zenéló percek 20.00 Sátoraljaúj- hely-Hajdúnánás bajnoki labdarúgó-mérkőzés 21.30 A héten történt... (ism.) MR Nyíregyháza 5.30 Adáskezdet, tartalomismertetés 5.38 Fa­lurádió 6.00 Kossuth-krónika 6.20 Útinformá- ciók 6.25 Lapszemle 6.30 Észak-tiszántúli kró­nika 645 Mikrofon előtt 7.00 Kossuth-krónika 7.20 Ügyeleti hírek 7.30 Észak-tiszántúli króni­ka 745 Aktuális int 8.00 Kossuth-hírek 8.04 BBC 8.14-9.00 Délelőtti magazin (benne: 8.30 Észak-tiszántúli krónika) 9.00-15.00 Kossuth rádió műsora 15.00 Délutáni adáskez­det 15.05 Észak-tiszántúli krónika 15.15 Le­veles kívánságműsor 16.00 Kossuth délutáni krónika 16.15 Magyarországról jövök... 17.00 Hírek 17.05 Üzenetrögzítős kfvánság- műsor1745 Észak-tiszántúli krónika 17.55 Elköszönés 18.00 Kossuth-krónika 18.30­22.00 Nemzetiségi műsorok SUNSHINE Rádió 00.00 Sun City Dj's 04.00 Classic Dance Night 08.00 Vidám Vasárnap 09.00 Sunshine Top 30 (slágerlista) 12.00 Sztár Kugler Heniy- vel 18.00 Sport+Ladányi Tóth Lajossal + 19.00 R'n'B party 21.00 Sun City Dj's Exklu­zív! 22.00 Lepedó (romantikus zenék 2 órája) GOLD FM Rádió 24.00 Nonstop zene 07.00 Gold Fm-hétvége Vályi Zsolttal, sok információval 10.00 Vasár­napi filmtabletta Vályi Zsolttal 13.00 Coca cola top 40 Somogyi Zoltánnal 17.00 Gold Fm- kfvánságműsor Váczy Zolival 21.00 Lírai' felvé­telek órája 22.00 Zenemaraton csaka kedven­cekkel * 4 *

Next

/
Thumbnails
Contents