Kelet-Magyarország, 2004. szeptember (64. évfolyam, 204-229. szám)
2004-09-07 / 209. szám
2004. szeptember 7., kedd KELET HÁTTÉR / 3---------------------------------------------------------------------------------A Kelet vigyáz a gyerekekre! Szűcs Marcell 10 éves KELET NÉZŐPONT Eldobták a zagyukat Györke László e-mail: gyorke@kelet.szon.hu N4egint szennyezik a Tiszát. A romániai Borsabányán keletkezett csőtörés következtében a Csiszla patakba mintegy 80 köbméternyi nehézfémeket tartalmazó zagy ömlött, onnan a Visó folyóba, majd a Tiszába jutott. Jelentősen felhígulva, szerencsére, már a Tisza felső ukrajnai szakaszán sem tartalmazott a megengedettnél több nehézfémet. Legalábbis a hivatalos tájékoztatás szerint. Akár meg is nyugodhatnánk, hiszen ezúttal megúsztuk az újabb civilizációs katasztrófát. Csakhogy akit a kígyó megmart, ahogy mondani szokás, az a gilisztától is fél. Lehet, hogy ez 80 köbméter zagy „csak" giliszta, de a ciánszennyezés és az árvizek óta állandó feszültség, félelem „igazgat" bennünket a Felső-Tisza mentén. Amint arról hírt adnunk, múlt csütörtökön - akkor az újabb szennyezésről még nem tudhattunk, hiszen a csőtörés pénteken következett be - Persányi Miklós környezetvédelmi és vízügyi miniszter volt a megye és szerkesztőségünk vendége. Szóba került, miként alakulnak a szakmai kapcsolatok közvetlen szomszédainkkal, hiszen elsősorban Romániából és Ukrajnából „kapjuk" a vizet, s bizony, olykor benne mást is. A miniszter szerint az ukránokkal igen jól alakulnak kapcsolatok, és a románokkal is egyre jobban. Tény, a mostani szennyezésről a román környezetvédelmi és vízügyi szervek idejében tájékoztatták magyar kollégáikat. Romániai és ukrajnai szakaszon is hat-hat helyen vizsgálták a szennyezés mértékét. Már a Visó romániai szakaszán sem mértek határértéknél magasabb nehézfémtartalmat. Ma már - a távjelző rendszernek köszönhetően, melyet magyar szakemberek építettek ki Kárpátalján magyar pénzből - a vízügyi igazgatóság nyíregyházi székházában azonnal tájékozódhatnak arról, hogy Técsőnél milyen a Tisza vízének minősége. Hál' istennek, ez az automata állomás sem „számolt be" szennyeződésről, és Tiszabecsnél is tiszta a Tisza. Persze, megróhatnának, miért foglalkozom ennyit az esettel, ha bennünket gyakorlatilag csak annyiban érint, hogy a szakszolgálatok intenzív figyelőszolgálatot szerveztek, s időnként kiadták a megnyugtató tájékoztatást. Hanem az eset figyelmeztető: bármikor előfordulhat hasonló baleset, míg kellő szigorral fel nem lépnek a hatóságok szomszédainknál az elavult technológiák ellen. Kedves szülők! Az új tanévben ismét Deák Ferenc-évet tartunk, így továbbra is számítunk anyagi támogatásukra (Rajz: Ferter János) Kínálat zöldségből, gyümölcsből: át kell alakítani a kereskedelmet (Fotók: Nyéki Zsolt) Európai versenytársak adják a mércét Megyei program taglalja a zöldség- és gyümölcspiaci problémákat Nyíregyháza (KM - Ny. Zs.) - Továbbra sem hatékony a zöldség- illetve gyümölcstermesztés piaci rendszere, a láncolat szereplőinek fejlődése túl lassú. Többek között ezt a megállapítást tartalmazza az a tanulmány, amelyet a PRIMOM Vállalkozásélénkítő Alapítvány készített „Megyei zöldség-gyümölcs komplex fejlesztési program” W ................. Az együttműködésen alapuló termékkoncentrációnak az ágazat minden szereplője nyertese lehet. Kovács István ...................................W címmel. Ezt legutóbbi ülésén a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Területfejlesztési Tanács is megtárgyalta és elfogadta. Az ágazat egészére- A szerzők abból indulnak ki: Magyarországnak és azon belül megyénknek jó adottságai vannak ahhoz, hogy a zöldség-gyümölcs ágazat, benne az almatermesztés nyertese legyen az EU csatlakozásnak. Még akkor is, ha ma nagyon nagy feszültségek jellemzik az ágazatot, s nyomott árakat tapasztalunk. Az értékesített mennyiség és a jövedelmezőség növekedhet, de csak akkor, ha az ágazat egészére (termelés, tárolás, csomagolás, feldolgozás, értékesítés, innováció, marketing) egy komplex fejlesztési program valósul meg - foglal állást Kovács István, a PRIMOM ügyvezető igazgatója. Véleménye szerint hazánk piaci versenyképessége azon áll vagy bukik, hogy a magyar közvetítő szervezetek képesek lesznek-e olyan szinten működni és együttműködni mint az európai versenytársaik. A termelőszféra felé közvetíteni kell a piaci törvényszerűségeket (hatékonyság, minőség, innovációigény, fajta- választék bővítés, stb.) és ehhez minden segítséget meg kell adni számukra (pl.: közös beszerzésekkel a termelési költségek csökkentése, tanácsadás, képzés, technológiai fejlesztés, stb.), hiszen csak a kiváló minőségű és költséghatékonyan előállított áruval maradhatnak talpon. Felvenni a versenyt A közvetítő szféra második fontos funkciója a betakarítás utáni feladatok ellátása úgy, hogy a termelők termékeit a legkorszerűbb, leghatékonyabb módon, a lehető leggyorsabban és legjobb minőségben eljuttathassák a fogyasztót kiszolgáló kereskedelmi hálózatokhoz illetve a feldolgozó üzemekhez. Közvetítői szerep és az egész ágazat alapvető érdeke, hogy stratégiai érdekközösség jöjjön létre a termelők, a közvetítők és feldolgozó üzemek között. A legfontosabb közvetítői feladat a termékkoncentráció megvalósítása, mert csak így lehet eredményesen felvenni a versenyt az európai nagy versenytársakkal, s a kereskedelmi hálózatok negatív árversenyét megállítani. Kulcsszerepben a TÉSZ Mindezen feladatok ellátásában kulcsszerepe van a termelők érdekeit szolgáló TÉSZ-eknek, hiszen rajtuk keresztül lehet maximalizálni az EU-s támogatásokat. Figyelembe kell venni azt is, hogy az EU-ban a túltermelés elkerülésére egyes fajoknál támogatásokkal és tilalmakkal szabályozzák a gyümölcsösök telepítését és kivágását és a felesleges árumennyiséget 100 százalékos EU-támogatással ki lehet vonni a piacról - írja a programterv. Logikus döntés az új beruházás Nyíregyháza (KM - Ny. Zs.) - Több milliárdos beruházással szállítmányozási központot épít a megyeszékhely ipari parkjában a helyi vállalkozók által alapított Nyíregyházi Logistic Centrum Kft. Ez erről szóló szerződést írta alá a napokban Nyíregyháza polgármestere, Csabai Lászlóné és a befektető cég ügyvezető igazgatója. Szilvási Mihály nem titkolta: döntésükben jelentős szerepet játszott az ipari parkban működő illetve most épülő két multinacionális vállalat (Flextronics, Electrolux) termelése és azok kiszolgálásában rejlő lehetőség. Ezen túlmenően a térség más vállalkozásainak is felkínálják közreműködésüket az export-import. illetve szállítási feladatok ellátásában. Szállítási folyosó Ezen túlmenően azért is logikus ez a befektetés, mert a Deb- recen-Nyíregyháza-Záhony útvonal kombinált (közúti és vasúti) szállítási folyosója mindinkább felértékelődik a befektető körök szemében. Nem beszélve arról, hogy a nyíregyházi repülőtér fejlesztésével a légi szállítás is hangsúlyosabban jelenik majd meg a gazdasági életben. A társaság 21 hektárt vásárolt az ipari park területérből, s a leendő centrumban megteremtik a feltételeket a vám- és pénzügyőrség működéséhez is. Ötven éve. A napokban j ünnepelte aranylakodalmát Aranyosapátiban Szilágyi András és felesége Dobos Katalin. A házaspárt két gyermeke, hét unokája, két dédunokája és a családtagok köszöntötték. (Fotó: amatőr) V_ _______________________________Á Ki-ki a saját feladatával foglalkozik A fejlesztési program lényeges eleme, hogy az ágazat minden szereplője azt csinálja, ami a feladata: a termelő termeljen, a kutatók, fajtaneme- sítők állítsanak elő piacképes fajtákat, a TÉSZ-ek töltsék be a négy közvetítői funkcióikat, a kereskedők adják el a hazai és nemzetközi piacokon az árut. Csak így lehet hatékony és a piac rezdüléseire gyorsan reagáló együttműködési mechanizmust működtetni. Az ágazat értékesítési folyamatainak talpra állításában (a koncentráció megvalósításában) és az ágazati forráshiány csökkentésében, az EU-s támogatások maximalizálásában a kormányzatnak is nagy felelőssége van. LEFLER GYÖRGY MEGKÉRDEZTE: milyennek találta az első számítógépes KRESZ-vizsgát? M egvallom, sokkal nehezebbre számítottam. Amikor megtudtuk, hogy a mi csoportunk az, amelyik első alkalommal vizsgázik a KRESZ-ből számítógépen. nem nagyon repestem az örömtől. Reggel még a kávé és a cigaretta is másként esett, mint egyébként, ám a túlzott izgulás feleslegesnek bizonyult. Mondom ezt a sikeres vizsga után. Szóval, hem kell félni tőle! Nagy Henrietta BŐRTERMÉKKÉSZÍTŐ A nyári vakáció egy részét a jogosítvány megszerzésére fordítottam. Most az első állomáson, vagyis a KRESZ-vizsgán sikeresen túlvagyok. Egyáltalán nem féltem tőle, kellő számítógép- és műszaki ismerettel, és persze tanulással könnyen vettem ezt az akadályt. A mai élet már a számítógép jegyében telik, előbb-utóbb várható volt, hogy bevezetik ezen a területen is. Cserjés Gábor tanuló S okkal praktikusabbnak tartom a számítógépes vizsgát, mint a papír alapút. Ebben a felgyorsult világunkban lényegesen lendületesebbnek, maiabbnak gondolom ezt a számonkérési formát. A monitoron jól értelmezhető, áttekinthető kérdések és forgalmi helyzetek szerepeltek. Elsőként a férjemet hívtam fel, hogy sikerült a vizsgám. Nagyon örült. Tóthné Molnár Mária SZÁMVITEl l-PÉNZÜGYI ÚGYK. N yáron a jogosítvány megszerzéséért dolgoztam, mert egészében nem egy olcsó mulatság. Ha minden jól megy, körülbelül egy százasba lesz. A húszfős csoportunk jól összejött, akik eddig kijöttek a teremből, valamennyiünknek sikerült. Egyáltalán nem volt nehéz, én két feladatot néztem el, egy műszaki jellegűt és egy autópályás kérdést. No, jöhet a rutinvizsga! Pásztor Balázs TANULÓ M iért pont mi kezdünk? - siránkoztunk, amikor megtudtuk, hogy a mi társaságunk vizsgázik először számítógépen. Az ijedtségnek nagyobb volt a füstje, mint a lángja. A vizsgám sikerült, pedig én azelőtt nem sokat ültem számítógép előtt. Jót tett a sok gyakorlás, amire lehetőséget adott a közlekedési felügyelet. Elsőnek a páromat értesítettem, aki sokat segített a tanulásban. Oláh Szilvia eladó