Kelet-Magyarország, 2004. szeptember (64. évfolyam, 204-229. szám)
2004-09-28 / 227. szám
2004. szeptember 28., kedd KilET GAZDAFIGYELŐ 5 HÍREK 0 Sertéspestis. Romániában több pestissel fertőzött sertést találnak, főként a szomszédos Arad és Kolozs megyékben. Magyarországra nem kerülhet át a kór a hazai állategészségügyi szakemberek szerint. 0 Gázolajár. Négy forinttal, 223 forintra emeli a gázolaj literenkénti fogyasztói árát szerdán a Mól Rt. A társaság hétfői közleménye szerint a motorbenzin ára nem változik. Cseresznye - titkok a fesztiválon Butyka (N. Z.) - Öt szép germersdorfi cseresznyefa a Butykai Művelődési Ház udvarán, adta az ötletet a cseresznyefesztivál megrendezéséhez. A hagyományteremtő szándékkal megtartott eseményen dr. Apostol János cseresznye- és meggynemesítő hangsúlyozta, hogy az utóbbi években egyre nagyobb kereslet mutatkozik a cseresznye iránt, s ennek megfelelően a termesztés is nő. Mivel ez az egyik legigényesebb gyümölcsfajunk, a mikro-ökológiai körzetet jól meg kell választani számára. Fontos tényező a talaj-, valamint fekvés is, kerülni kell a fagyzugos helyeket. A belföldi értékesítés mellett az Európai Unió igényes piacán teret nyerni főként a 25-26 milliméteres átmérőt elérő, késői érésű fajtákkal lehet. Ehhez természetesen öntözni, metszeni kell, és esetenként akár gyümölcsritkítást is végezni. A megtermett gyümölcsöt nagyon szépen kell kicsomagolni. Az áruvá készítésnek és piackutatásnak legalább akkora jelentősége van az értékesítésben, mint a jó minőségben való megtermelésnek. Két kicsi, nagy jövő előtt (Fotó: a szerző) Támogatások vidékfejlesztésre A félig önellátó gazdaságok már október 1-től pályázhatnak Nyíregyháza (KM) - Gazdák ezreinek a pályázatára számít a megyei FM Hivatal a Nemzeti Vidékfejlesztési Terv részeként a napokban meghirdetett EU-s és hazai beruházási források elnyerésében - közölte Demendi László hivatalvezető. A környezetvédelmi állatjóléti és higiéniai előírások európai uniós normák szerinti betartásához, továbbá a félig önellátó mezőgazdasági üzemek gazdálkodási szerkezetének átalakításához támogatást ad az agrártárca a gazdálkodóknak, közölte a múlt héten a földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter. A még szeptemberben elsőként kiírásra kerülő, a kis állattartói n ......................................... A félig önellátó gazdaságok esetében a zöldség- és gyümölcs- termesztés piacképes szerkezetátalakítását 2004-2006 között 6 milliárd forint hazai, valamint uniós fejlesztési forrással segítik. Demendi László ...........................................................M vállalkozások korszerűsítését, továbbá a zöldség- és gyümölcstermesztés szerkezetátalakítását, piacképessé tételét szolgáló támogatási lehetőség Szabolcs-Szatmár- Beregben mintegy 2000 állattenyésztőt, 1800 családi gazdaságot, 5200 egyéni vállalkozót és 100 000 őstermelőt érint - mondta a hiA diós Milota Milota (KM - N. Z.) - Milota a rá jellemző dió tiszteletére évente fesztivált rendez. Ezzel egyrészt a világon nagy karriert befutott Milotai 10-es fajtának kívánnak emléket állítani, másrészt pedig a térségben folyó diótermesztés folytatását szeretnék tovább ösztönözni. A milotaiaknak sikerült új hagyományt teremteniük e rendezvénnyel, melyen a diós finomságokat meg is lehetett kóstolni. Dióalakú diósok (Fotó: a szerző) Demendi László vatalvezető. Közülük ezúttal nagyobb arányú részvételre számítanak, mint az eddigi 10-15 százalékos „lehívási átlag”. A magyar állattartók a környezetvédelmi, az állatjóléti és a higiéniai előírások megvalósításához 2004-2006 között összesen 37 milliárd forint uniós és nemzeti beruházási, illetve jövedelem- kiegészítő támogatást kaphatnak. Környezetvédelmi és higiéniás fejlesztésre 3 éves időszakra, évi maximum 25 ezer eurós támogatást nyerhetnek, míg a jövedelemkiegészítés 5 évre szól, évi maximum 10 000 eurós összeggel. A pályázatok közül a hivatalvezető kiemelte az Európai Unió környezetvédelmi, állatjóléti és higiéniai követelményeinek való megfelelés elősegítését. Az intézkedés az állattartó telepeken belüli trágyakezelés támogatásával hozzájáNagy mennyiségben vásárolunk gyommagmentes, száraz napraforgómásodot (rostaaljat). Kínálunk napraforgóolajat takarmányozási célra és napraforgó- présmaradványt. Érdeklődni a 30/2037-791 telefonszámon. AKCIÓ! Talajjavító mészkő-őrlemény, mészkőzúzalék minden méretben mészgritt. 2000-2300 Ft/tonna DOLOMIT KFT. 3754. Szalonna, Állomás u. 5. Tel./fax.: 48/158-005. Mobil: 20/9334-515 nil a felhalmozódott folyékony és szilárd szerves trágya okozta környezetvédelmi problémák megoldásához. Másfelől az állattartási technológiák tökéletesítésének támogatásával elősegíti az állatjóléti és higiéniai feltételek teljesítését, hogy az EU ez irányú előírásai érvényesülhessenek. A fenti pályázatokat a vállalkozók először 2004. november 1. és 2005. április 30. között nyújthatják be, majd 2005. június 1. és 2006. áprüis 30. között újabb terminust kapnak. Segítség a gazdáknak A félig önellátó gazdaságok esetében a zöldség- és gyümölcstermesztés piacképes szerkezetátalakítását 2004-2006 között 6 milliárd forint hazai, valamint uniós fejlesztési forrással segítik, tért rá a másik lehetőségre a megyei FM- hivatal vezetője. Az intézkedés átmeneti jövedelemkiegészítő támogatást biztosít azoknak a gazdálkodóknak, akik elsősorban saját szükségleteikre termelnek, ugyanakkor a termékeik egy jelentős részét a piacon értékesítik. Ugyanakkor rendelkeznek az árutermelésre való átálláshoz szükséges adottságokkal. A támogatás 5 évig adható, évente maximum 1000 euró kerül kifizetésre gazdaságonként. A pályázóknak üzleti tervet kell készíteniük és benyújtaniuk, amelyben bemutatják a vállalkozás jövőbeni gazdasági életképességét. Itt a beadási határidő először 2004. október 1-31- ig, majd 2005. április 1—31-ig tart. A Faragó Kertészet Balsán Kertészek - parképítők - polgármesteri hivatalok részére kínálja a Selecta cég muskátli-, futópetúnia-, balkonnövénydugványait - egynyári palántákat. Kérjék 2005. évi katalógusunkat! 06-30/928-5475 Hazai és Import műtrágyák teljes választékban megrendelhető 6 t felett leszállítjuk Raschel és PP zsák minden színben és méretben megrendelhető 2000 db felett leszállítjuk. Zsák- és műtrágya-kereskedés Gávavencsellő, Petőfi út 98. Tel: 06-42/206-049 03-20/9339-509 Gyümölcsrontók Nyíregyháza (KM - N. Z.) - Idén mind a kajszi-, mind az őszibarack termesztésében komoly problémát okozott megyénkben a gyümölcsmo- nília, mondta évértékelőjében a megyi Növény- és Talajvédelmi Szolgálat igazgatója. A növény emiatt sokkal sérülékenyebb és romlékonyabb volt a termés, mint máskor. Azt lehetett sokszor tapasztalni, hogy a leszedett őszibarack egy része másnapra megromlott. Ebben ludas volt a sok eső is. Almagondok Az előző évek erős alma- moly-fertőzöttsége idén is tovább folytatódott. A védekezések eÚenére a hidegebb, csapadékosabb időjárás miatt helyenként nagyon erős volt a gyümölcsmoly- fertőzés. Az augusztusi esők következményeként a gyümölcsök varasodásfertőzése 2-3 milliméteres foltokban tette szeplőssé a termést, ami bár a mennyiségre már nem volt hatással, a minőségét viszont eléggé lerontotta. A lisztharmatfertőzés az almánál nem volt olyan erős. Mivel a nyár közepén már köztudottá vált az ipari feldolgozása ún. léalma várható felvásárlási ára, nagyon sokan abbahagyták a védekezést. Ez azt eredményezte, hogy kertenként igen változatos volt a növényvédelmi helyzet. KERÍTÉSEK! Legolcsóbban a gyártótól! ** Mezőgazdasági és vadhálók, tekercses és táblás kivitelben •» Gépfonatok horganyzott vagy műanyag bevonatos formában ** Ipari és lakóparkok ponthegesztett kerítésrendszere ** Egyedi kerítések ** Kis- és nagykapuk mechanikus és motoros nyitással ** Építési síkhálók, **0 5-6 mm bordázott betonacélok. Steelvent 2000 Rt. 3527 Miskolc, Besenyői u. 8. Tel./fax: 46/411-208, 46/505-225 E-mail: info@steelvent.hu • # •• KALCIUMOS FUR0SZTES AZ ALMA TÁROLÁSI BETEGSÉGEI ELLEN Az almatermesztő kertész életét nagyon megkeseríti az, hogy a tárolás során az almán gyakran jelentkezik a kalciumhiány tünetét jelentő „stipikesedés”, keserű foltosság, húsbamulás. A szakirodalom már régebben is foglalkozott a probléma megoldásának lehetőségével, mégpedig a szüret utáni kalciumos fürdetés formájában. Nem mindegy azonban, hogy milyen kalciumos oldatba mártjuk az almát A kalciumot nitrát formájában tartalmazó készítmények azért nem alkalmasak erre a célra, mert a nitrát nem bomlik el, és a fogyasztás során okozhat egészségügyi problémákat (Az EU-ban már most is igen szigorúak a nitráttartalomra vonatkozó előírások) A kalcium-klorid oldatban történő fürösztéssel az a probléma, hogy a ,fehér”, érzékenyebb fajtakört megperzselheti az oldat a perzselt alma pedig nem piacképes. A Damisol Kft. most a tárolási betegségek csökkentésére, megszüntetésére új kalciumtartalmú oldattal jelentkezik, amely klór- és nitrátmentes, tehát megfelel minden követelménynek. Használható levéltrágyaként és fürösztőoldatként is. A szüret után fél percre, 5- 7% töménységű oldatba kell bemártani az almát. Levéltrágyaként is kiválóan alkalmazható. Ez azért fontos, mert az egyszeri kalciumos fürösztés nem biztosít elegendő kalciumot a termés számára. A fürösztés csak a héjban biztosít megfelelő kalciumszintet. Fontos, hogy már a vegetáció során megfelelő mennyiségű kalcium legyen a gyümölcsben. A vegetáció során azonban csak az ún. „kisdió” állapotig jut elegendő kalcium a terméskezdeménybe. Biológiai szempontból az alma termése a mag, a számunkra fontos gyümölcshús a vacok megvastagodása. Amint a magházkezdemény és a magkezdemények kialakultak, a gyümölcs felé történő intenzív kalciumbeáramlás lelassul, mert az intenzív hajtásnövekedéshez használja fel a növény a gyökéren keresztül felvett kalciumot. A termés növekedése során a sejtek falában nem lesz elegendő kalcium, ami azt eredményezi, hogy a sejtfalak a gyümölcslégzés során roncsolódni fognak. Ezért olyan fontos a termés „kisdió” nagyságától a folyamatos kalciumos levéltrágyázás, és a szüret utáni kalciumtartalmú oldatban való fürösztés. Természetesen csak az a kalcium hasznosul maradéktalanul, amelyet a különböző készítmények szerves kötésben tartalmaznak. A DAMISOL' KALCIUM szerves komplex formájában tartalmazza a kalciumot, amely a maradéktalan hasznosulást biztosítja. 1. E-mail: damisol@matavnet.hu Damisol Kft. 2730 Albertirsa Irsay Károly u. Tel./fax: 53/370 670 Honlap: www.damlsol.hu A Gáz-Komfort Kft. eladásra meghirdeti az alábbi ingatlanokat: Tiszalök Gázcseretelep Kossuth út 141. Hrsz.: 1145, terület: 1231 m2 Tiszavasvári Tüzép-telep Kábái János út 29. Hrsz.: 2349/2, terület: 7910 m2 az ingatlanon 107 m2-es rakodórámpás gázpalacktároló Tiszadada Tüzép-telep és irodaépület van. Hrsz.: 010/3, terület: 6963 m2 Érdeklődni az 52/570-332 vagy a 06-20/9888-406 telefonon lehet. Új és használt rakodógépek értékesítése Érdeklődni: Stern-Ker Kft. 2800 Tatabánya, Ady Endre út 29. Mobil: 20/9810-552 E-mail: stern-kerkft@freemail.hu Hirdetések