Kelet-Magyarország, 2004. szeptember (64. évfolyam, 204-229. szám)

2004-09-03 / 206. szám

fl 2104 KELET 2004. szeptember 3., péntek maqyarorszAq /5 Poenozonben fürdő fesztivál Történt egykoron Görögországban, hogy a düdmai Apollóntemplom márványlépc­sőjén üldögélő Arisztophanészt izzadt ka­tonák csapata vette körül. A kalandos életű vígjátékszerző igazából meg sem le­pődött, jóllehet a helyzet fenyegető volt. Egykedvűen hallgatta a tiszt szórohamát, aminek lényege az volt: elviszik kivégez­ni. A sokat látott és próbált vígjátékíró ek­kor lebemyeges tógájába nyúlt, elővett egy köteg irományt. - Ezt most felolvasom, ez jogom - mondta, majd elkezdte olvasni leg­utolsó vígjátékának kéziratát: Lüzisztráté története sikert aratott. A katonák először néztek, aztán csodálkoztak, majd mosolyog­tak, aztán nevettek, a végén teli szájjal röhögtek, csapkodták a térdüket és pajzsu­kat, majd odarohantak Arisztophanészhoz, megölelgették, meglapogatták a hátát, meg­csókolgatták és kacagva odébbálltak. Az író leporolta ruháját, megigazgatta a rán­cokat a tógán. Elégedett volt. Újfent bebi­zonyosodott, hogy a humor, az irónia min­dent legyőz, még a primitív bérharcos is emberré válik, elveti harci kedvét. Mind­ez több ezer évvel ezelőtt volt. Ma is kel­lenek azonban olyan víg kedélyű írók, költők, pamfletszerzők, akiknek az írásai mosolyt csalnak az emberek arcára. Aztán, kellenek azok a Zseniális színészek, akik a poénözönt komédiázva életre keltik. Csabai Lászlóné polgármester A humor fővárosává válik Nyíregyháza Újra gondtalan szórakozás vár ránk, egy teljes héten át Nyíregyháza (KM - S. M.) - Az idén szeptember 3. és 10. között ismét a Vidámság és Derű Országos Seregszemléjé­nek házigazdája lesz a Nyír­ség fővárosa, Nyíregyháza. Újabb néhány nap, amikor hátrahagyhatjuk a hétköznapok terheit és gondtalan szórakozás vár ránk közel egy héten át. Az idén szeptember elején is meg­telnek vidámsággal Nyíregyháza utcái és terei, hiszen újra a derű fővárosává válik a megyeszék­hely. Bár a Vidor Fesztiválról azt gondolnánk, csak színházi előadások várják a nagyérdeműt, de ezek mellett az idén is kiállí­tások, filmek, tánc és zene, bo­hócok, zsonglőrök, bábosok, élő­szobrok és maskarások szórakoz­tatják a közönséget. Sztárok a színpadon A Móricz Zsigmond Színház nagyszínpadán és a Krúdy kama­rában sztárparádé várja a fesz­tivál közönségét. Többek között Udvaros Dorottya, Eszenyi Enikő, Lukács Sándor, Mácsai Pál, Béres Ilona, Haumann Péter játékában gyönyörködhet a szín­házszerető közönség. És termé­szetesen az idén sem maradhat­nak el a fesztivál díjai, a zsűri elnöke Fábry Sándor lesz. Filmsikerek A Kossuth tér újra a filmked­velőket várja majd esténkén. Óriás kivetítőn élvezhetik majd kicsik és nagyok az elmúlt időszak mozisikereit mint példá­ul az Apám beájulna, a Kontroll, a Magyar vándor és a Montecar- lo! Meglepetésre is számíthatnak a városlakók'és természetesen a vendégek is. Érdekesnek ígérke­zik a fotófogyatkozás és az éjsza­kai dumaszínház is. Indul a bakterház. Wellmann György a Patás és Eperjes Károly a Bakter szerepében az Indul a bakter- ház című vígjátékban (Jelenet a tavalyi Vidorról) (Fotó: Balázs Attila) A Vidor Fesztivál díja Kovács Zoltán üvegtervező iparművész al­kotása (Fotó: archív) A fesztivál díjai DOTTORE DÍJ - a legjobb előadásért. CAPITANO DÍJ - a legjobb rendezésért. ARLECCHI­NO DÍJ - a legjobb férfi alakítá­sért. COLOMBINA DÍJ - a leg jobb női alakításért. BRIGHEL- LA DÍJ - a legjobb férfi epizód­alakításért. SMERALDINA DÍJ - a legjobb női epizódalakításért. PANTALONE DÍJ - a legjobb díszletért. PULCINELLA DÍJ - a legjobb jelmezért. PIERROT DÍJ - különdíj. Az idei évben első íz­ben adnak át egy filmdíjat is, amelyet a fesztiválon vetített s az elmúlt évben készített legjobb új magyar filmvígjáték kap. A dön­tést 25 tagú nézői zsűri hozza. HYPPOLIT DÍJ - a legjobb film­vígjátéknak. A Kovács Tiizépen közvetlenül a gyárból érkező kamionunkról hihetetlenül kedvezményes árakon vásárolhat! Következő meglepetés napunk szeptember 4.- szombat Ízelítő árainkból: Ragasztók: LB-Knauf Bázis ragasztó fagyálló és beltéri lapokhoz Terranova Basic F611 csempe és burkolóragasztó Durabond beltéri ragasztó LB-Knauf flex, ragasztó Durabond flex, ragasztó Szigetelők: ISOVER TWIN Rió 10/50 9/18012 2x7500x1200x5 hő- és hangszigetelő filc DUNA-carBIT V60 S30 (GV-3) Hegeszthető vastaglemez: BÜSSCHER GV-45 heg .vastaglemez Alapvakolatok: LB-Knauf PRÉMIUM belső, kézi BAUMITUNI LB_Knauf 501-es gépi alapvakolat BAUMTT GV-25.GV-35 Falazóhabarcsok: BAUM IT M-30 LB-Knauf HF-l o Egységes áron: 770.- 3.100.- 1.900.­4.940.­3.900.­5.200.­Egységes áron: 878.­Egységes áron:4óá.­Epttkezik Velünk könnyebb, mintgondolruí... Telephely: Nyíregyháza, Pazonyi út 30. Tel./Fax: 42/408-509 Bemutatóterem: Nyíregyháza, Zrínyi Ilona utca 8-10. Tel./Fax: 42/504-816 NISSAN MICRA Mobil D Fogyaszt*» (liter/tOO km): *.0-8,6. COS klbooeOté» <g/km): 132-163 Az okoló a ketztat erajkg tol A Mp Ikjs2tnkck1kánt w&kjS. ‘ KcuUÓ beftzcAtetót *» hfernkiótól függőért 2.290.000 Ft-tól NIS-SUN Kft., Nyíregyháza, Lujza utca 19. gépkocsi-értékesítés telefon: 42/595-115 szerviz telefon: 42/404-119 HIRDETÉSEK

Next

/
Thumbnails
Contents