Kelet-Magyarország, 2004. szeptember (64. évfolyam, 204-229. szám)
2004-09-22 / 222. szám
2004. szeptember 22., szerda Hilf SPORT /I0 CITROÉN-KOHUT KICK-BOX SÁLA Takács Rita hatmenetes diadala Mátészalka (KM) - Zsúfolásig megtelt a mátészalkai sportcsarnok a Citroen-Ko- hut profi kick-box gálára, amelyen fellépett Takács Rita is. A Farm-Traktor Kick-Box SE világbajnoka vívta a főmérkőzést a budapesti Shei-Do Shinkai nemzetközi bajnoka, Urbán Zsanett ellen. A hétmenetesre tervezett mérkőzést tűzijáték vezette fel. Urbán szemhéja nem bírta Mindkét versenyző nyíltan támadott, az első menet végén Rita egyenes rúgásától ellenfele jobb szemödöke megsérült, de ez nem akadályozta a folytatásban. A továbbiakban Takács pontosabb, erősebb testrúgásokkal, majd felütésekkel operált, minden játékrészben meggyőző volt a fölénye, és a hatodik menetben Urbán egyre jobban táguló sebe miatt a vezetőbíró technikai K. O.-t hirdetett. A közönség hosszú tapssal jutalmazta Takács Ritát, és jól szórakozott az előmér- kőzéseken, valamint a kiegészítő programok (Eleven együttes, Bike Trial, tánc- és küzdősportbemutatók) során is. A tények Az élőmé rkőzések győztesei _________________ 56 kg: Rácz Irén (Farm-Traktor Kick-Box SE). 57 kg: Márton György (Farm-Traktor Kick-Box SE). 63,5 kg: Tóth László (Saolin Tigrisek).___________ 67 kg: Vice Zsolt (Sei-Do Shinkai). ______________ 71 kg: Gerzsai Adám (Sei-Do Shinkai). MU-diadal. Hétfőn eset az angol élvonal slágermeccsén Christean Ronaldoék (7) örülhettek, hiszen, a Manchester United 2-1-re nyert a Liverpool ellen. (Fotó: EPA) FUTSALL NB II. Klsvárda-Gödöllő 4-5 (2-2) Klsvárda, v.: Kujbus, Horváth G._______________________ Klsvdrda: Simon - Kovács, Spekker, Cseke, Ablonczy. Cs.: Majoros, Krisztián, Seres, Balogh, Háda, Virtás. Gödöllő: Molnár D. - Szente, Simonyi, Béres, Tóth L. Cs.: Kiss, Varga, Farkas, Nagy, Molnár B., Tokai. ______ Gól: Ablonczy, Spekker 2-2, ill. Szente 3, Simonyi 2. A jó iramú és változatos mérkőzésen a három utánpótlás válogatottal felálló vendégek csak nagy nehézségek árán tudtak nyerni a végig nagy akarattal és jól játszó hazaiak ellen, akik két győzelem után szenvedtek először vereséget. KISPÁLYÁS FOCI A nyíregyházi GEMS Sportnagyker TK amatőr bajnokság eredményei:_________________________________ A csoport: Kelet-Sprint-Bujtosi Bútorszalon 3-4, Marso Kft.-Borsodi Söröző 5-3, Alpin Techno 2000 Kft.-Volán Rt. 0-3, Máté Team-Elektronet Rt. 2-5, Termi-BokorBorbánya 3-3, Brazil SC-Shamrock 3-3. ______________ B csoport: Sport Büfé-Danubius Oregfiúk Rt. 7-4, Nyírfa Kft.-Viesmann SC 0-10, Tüskevár-Szacsa FC-Ke-Víz 21 4-6, Tompa SC-Szabolcs Coop Baráti Kör 2-1, Gubek és Társa Bt.-Nacional-FC Ibrány 1-7, Hübner Kft.-Vectigália 2-5. ___________________________________ C csoport: Sharp-Nyírség-Copy-lrokéz Presszó 4-0, Megyei Önkormányzat-Nevút Kft. 0-2, OTP Bank Rt.-Sále- wa 4-0, Vis Maior Ratizol-Karádi Rendszerház 3-8, Ball Sport-Jonatán Gazdabolt 1-1, Gőlvágők-Nyírvíz Kft. 1-2. _____________________________________________ D csoport: Szilágyi Karosszéria-Aranycsapat 7-2, Dro- medár FC-P&P Infotech Kertváros 2-4, Krikó Kft.-FC Geostyl 1-5, Nati Bázis-Madura és Madura Kft. 2-4, Trió-Maxi-Gáz Kft.-Kertváros I. 3-2, Malomkert-Semmi Esély SE 2-1. ________________________________________ E csoport: Matáv SC Kelet-Dataprint 3-1, Hoollywood Multiplex FC-Geoprofi-Dekka 4-3, Fortissimo-Árkádia Kávéház 2-3, Volán Busz-Heliosz Patika 4-2, Nyírtáv- hő-Camel 3-13, Soho Diner-Du-Du Universal 5-5. F csoport: Csaba FC-Hangulat Presszó-Gól Presszó 0-3, Lippai FC-Hőtrasz Vekoni 4-0, Yellow Söröző— Flextronics 4-1, Fekete traktor-Argentum junior 1-1, Kincs Kft.-Danubiusbeton 2-1, Botond-AlP SE 0-12. G csoport: Pepita FC-Start SC 3-3, 1. Posta-Siketek SC 2-1, Jobb mint otthon-Nyírzem Coop Rt. 2-3, Lin- dab Butler-Zakő FC 1-2, Opel Csősz-Frimex Kft. 2-0, Kapufa FC-Kutyaűtők 4-3. ____________________________ Oregfiúk bajnokság: Hőtransz Vekoni-Vectigália 4-9, Perfekt Baráti Kör-Héliosz Patka 2-2, Szilágyi Karos- széria-Szabolcs Voklán Rt. 1-4, Dekka-Volán Busz 4-1, Termi-Racskó 3-4, Fűtech.-Vezérszál Kft. 5-0. Futás, erőgyűjtés és a technika csiszolása Kőkemény, eredményes nyíregyházi edzőtáborozáson a női kyokushin válogatott tagja Nyíregyháza (KM - M. L.) - A küzdősportágakban megyénk rangot vívott ki, hiszen a különböző szakágak világ- versenyein rendre kiválóan szerepelnek a szabolcsi versenyzők. A kyokushin karate abban is különleges, hogy a szakág vezérkarát is itt élők alkotják. A szövetségi kapitány a háromszoros Európa-bajnok Bencze Antal (4. dan), a válogatott edzője Tóth Tibor (3. dan) a szakmai munkában pedig nagy segítséget jelent az egykori ökölvívó Boldizsár Zsolt. Ők egyben a nyíregyházi Fight Kft. mesterei is. A napokban a női válogatott tagjai közül négyen vettek részt egy kőkemény edzőtáborozáson. Kondizás után karate Itt volt az a Szövetes Veronika (Jászberény) aki háromszoros Európa-bajnok, Világ-kupa győztes, többszörös magyar bajnok és Eu- rópa-válogatott. Simon Orsolya (Jászberény) háromszoros junior Európa-bajnok, miként Mezősi Marina (Fight Kft.), míg Bartók www.szon.hu sport.szon.hu Helyi és nag ff Szövetes tartja a zsákot Mezősinek, gyakorlásukat figyeli Bencze Antal szövetségi kapitány (Fotő: Balázs Attila) Júlia (Jászberény) eddig a magyar bajnokságokon bizonyított. A csinos hölgyek nem pihenni jöttek, hiszen napi három edzésen vettek részt. Reggel futás, délelőtt konditerem délután pedig technikai gyakorlás és küzdelem volt a menü.- Már másodszor tartottunk ilyen edzőtáborozást Nyíregyházán, amely nem úgymond a szövetségi felkészülés része, hanem a lányokban megfogalmazódott igény miatt szerveztünk. Az alapozó időszakban van idő ilyen jellegű munkára, amelyekre a versenyszezonban már nincs lehetőség. Éppen ezért hangsúlyoztuk a fizikai felkészülést, emellett a használatosak csiszolása mellett új technikák elsajátítására is volt lehetőség - tájékoztatta lapunkat Bencze Antal. Remek hangulatban Ami a versenyeket illeti, jövő februárban Nyíregyháza ad otthont az országos bajnokságnak, azt követően jön a dániai Európa- bajnokság, majd a Világ-kupa Japánban. Az előbbieken mind a négy versenyző indul, míg a Világ-kupán a kontinensválogatott Szövetes Veronika. ff ................................... Nagyon hasznosnak bizonyult az, hogy mindenkivel külön tudtak foglalkozni mestereink, így volt idő és lehetőség a technika csiszolására. Szövetes Veronika ...................*............ff- Miként az első, ez a második tábor is igen tartalmas volt. Nagyon hasznosnak bizonyult az, hogy mindenkivel külön tudtak foglalkozni mestereink, igy volt idő és lehetőség a technika csiszolására. A kemény munka hatékonyságát az is növelte, hogy az edzéseken jó volt a hangulat, és úgy vélem nemcsak az én véleményem, a lányoké is az, hogy nagyon jól éreztük magunkat Nyíregyházán - summázott véleményt Szövetes Veronika. Három NB Il-es rivális a Magyar Kupában Rakamazon a Böszörmény, Kisvárdán a Barcika a vendég Nyíregyháza (KM - B. T.) - A Baktalórántháza után szerdán újabb három csapatunk kap esélyt arra, hogy kiharcolja a labdarúgó Magyar Kupában a legjobb harminckettő közé jutást. A megyei II. osztályban szereplő Várda SE az NB Il-es Kazincbarcika, az NB III-as Raka- maz pedig az ugyancsak ebben az osztályban szereplő Hajdúböszörményt látja vendégül (15.30). Az élvonalbeli Nyíregyháza Spartacus az NB Il-es Bocs otthonába látogat. Bizakodó várdaiak- Óriási fegyvertény lenne, ha sikerülne kiharcolni a legjobb harminckettő közé jutást - mondta Majoros Imre, a kisvár- daiak edzője. - Természetesen kiemelt jelentőségű a szerdai összecsapás, és úgy gondolom, nem reménytelen a helyzetünk. Ellenfelünk fiatal erőkből áll, így harcosságban mindenféleképpen fel kell vele vennünk a versenyt. Azt hiszem valamennyi játékos, az egyesület és a város életében is nagy szó, hogy a kupában ilyen tétért játszhatunk, egyúttal újra jelezzük, hogy a kisvárdai labdarúgás ismét rajta van a fut- balltérképen. Természetesen a fő cél a bajnoki cím elhódítása, de egy esetleges szerdai sikerrel biztossá válhatná a Szabad Földkupa döntőbeli részvételünk. Rakamazon már adott a recept, hiszen az előző fordulóban is NB Il-es csapatot búcsúztattak Csernijenkóék, méghozzá a jól szereplő Karcagot, magabiztos, igaz, a hosszabbításban kiharcolt 7-2-es győzelemmel. A Böszörmény pedig ugye még pont nélküli ugyanabban a csoportban... Ismerik a Böszörményt- Na, éppen ez az, ami ilyenkor nem számít - jelentette ki Brekk János, a rakamaziak edzője. - Tudjuk, hogy minden meccs más, így nem szabad a múlttal foglalkoznunk, miként azzal sem, hogy a Böszörmény gyengén szerepel az enbé kettőben. Ellenfelünket ismerjük, hiszen tavaly még játszottunk ellene, és összességében nagyon bizakodóak vagyunk. Sérültjeink épül- getnek, Baka már el is kezdte az edzéseket, és meglehet pályára is lép szerdán. A Nyíregyháza Spartacusnál kedden történt események mellett egy kicsit háttérbe szorult a szerdai megmérettetés, de az biztos, hogy a Szabó András, Détári Domokosék ismerik a Böszörményt (Fotó: KM-archív) Lajos edzőpáros bemutatkozása lesz a Bocs elleni idegenbeli mérkőzés. Figyelmeztető jel, hogy a nyáron edzőmeccsen a bőcsiek 3-2-re legyőzték a Szparit... Nagymesterekkel erősített a nyíregyházi újonc A Piremon SE a bennmaradás mellett a megy sakkéletének feljlődését is szeretné Nyíregyháza (KM - M. L.) - Már élesre állították a sakkórákat, hiszen szeptember 26-án, vasárnap elkezdődik az új idény a magyar sakk csapatbajnokságban. Az első vonalban újoncként szereplő Piremon SE első hazai mérkőzésén a Nagykanizsa együttesét fogadja. Az ellenfél az NB I élmezőnyéhez tartozik, évek óta mindig a dobogón végeznek, tehát nehéz mérkőzés vár a nyíregyházi sakkcsapatra. Erősíteni kellett- Az NB I. magas színvonala miatt jelentős erősítésre volt szüksége ä tavaly NB I/B-t nyert gárdának. A megye sakktörténetében először nagymesterek játszanak a csapatunkban - kezdte a Kelet-Magyarország tájékoztatását Rácz Zoltán csapatvezető. - A többszörös bajnok Miskolc csapatának anyagi problémái miatt sikerült a nyáron több játékost átigazolnunk, ezáltal bízunk abban hogy stabil középcsapatként tudunk részt venni a bajnokságban. Az újonnan érkezők között van Kállai Gábor nagymester, akit a Magyar Sakkszövetség szakmai igazgatójaként ismerhetünk, Varga Zoltán nagymesteraki tagja a Sakkolimpiára utazó magyar csapatnak, és a hatalmas elméleti tudással rendelkező Pintér József nagymester. Nagy örömünkre szolgál, hogy a Nyíregyff ................... Az NB I. magas színvonala miatt jelentős erősítésre volt szüksége a tavaly NB I/B-t nyert gárdának. Rácz Zoltán .........................................ff házán élő Varga Péter nemzetközi mester is a csapatunkat erősíti. Egyrészt a játéktudása miatt jelent nagy nyereséget a helyi sakkozásnak másrészt, mint szakedző, a Mihalkó József által elindított tehetséges gyerekek oktatásával lehetőség nyílik a magas színvonalú utánpótlás nevelés létrehozására. Sakkpedagógus játékos- Az érkezők sorát Szabolcsi János nemzetközi mester, a kitűnő sakkpedagógus és Göcző Melinda női nemzetközi mester zárja. Úgy gondolom, hogy az új csapattagok nemcsak a biztos bennmaradáshoz segítik az együttest, hanem a nyíregyházi, illetve a megyei sakkélet további fejlődéséhez is nagymértékben hozzá fognak járulni. Diáksport Lengőteke, Fiú: 1. Lobosoczki Ádám, 2. Hartmann Gábor, 3. Hamkai Gergő (nyíregyházi Kazinczy). Leány: 1. Kovács Eszter (nyírbátori Hunyadi), 2. Kása Diana (Ófehértó), 3. Tóth Viktória (nyírbátori Hunyadi)_______________ Lábtenisz, fiú: 1. Megyeri János, Balogh Tamás (gergelyiugornyai Petőfi), 2. Deskő Dávid, Baráth László (gergelyiugornyai Petőfi), 3. Demjén Dániel, Bod- vay Ottó (vnaményi Eötvös). Leány: 1. Kovács Tamara, Fábián Judit (vnaményi Eötvös), 2. Balkovics Anita, Lovas Kinga (Ófehértó), 3. Bálint Adrienn, Jakab Anita (Ófehértó) Asztalitenisz, fiú: 1. Kecskeméti Ákos (Fotó:amatőr) (nyíregyházi Benczúr), 2. Rácz Gábor (nyíregyházi Kazinczy), 3. Hubicska Roland (nyíregyházi Kazinczy). Leány: 1. Bacsó Andrea (nyíregyházi Benczúr), 2. Jakab Anita (Ófehértó), 3. Kovács Eszter (nyírbátori Honyadi), ____________ Labdarúgás, fiú: 1. gergelyiugornyai Petőfi, 2 nyíregyházi Eötvös, 3. nyíregyházi kertvárosi) Leány: 1. Ófehértó, 2. vnaményi Eötvös, 3. nyírbátori Hunyadi Tanulásban Akadályozott Tanulók Labdarúgás: 1. nyíregyháza Göllesz A, 2. nyíregyházi Bárczi, 3. Göllesz _______ Kosárlabda: 1. Bárczi, 2. Göllesz. Asztalitenisz: 1 Balogh Tibor, 2. Balogh Tünde, 3. Stefán Gergő. A Diáksport Tanács tanévindító versenye Nyíregyháza (KM) - A Megyedi Diáksport Tanács a napokban a Spori Sport Ra- kamazi Kempingjében rendezte meg a hagyományos tanévindító sport- és turisztikai találkozóját. A remek hangulatú találkozón a népes mezőnyben első alkalommal szerepeltek a tanulásban akadályozott iskolák diáksportolói is.