Kelet-Magyarország, 2004. szeptember (64. évfolyam, 204-229. szám)
2004-09-03 / 206. szám
2004. szeptember 3., péntek KIÜT MINDENFELŐL /2 HÍREK 0 Évtizedekig is. A nemzetközi terrorizmus elleni harc évtizedekig eltarthat - jelentette ki Joschka Fischer német külügyminiszter. „Nem szabad elfelednünk, hogy a hidegháború is több mint 40 évig tartott. A terrorizmus elleni harcban is ilyen távlatban kell gondolkodnunk" - mondta. 0 Szíriát vádolják. Azzal vádolta meg Szíriát az izraeli külügyminiszter, hogy felelősséget visel a két nappal ezelőtt Beér- Sevában elkövetett merényletért. Szilvan Salom figyelmezette Damaszkuszi: „világos következményei" lesznek számára, amiért belekeveredett az öngyilkos támadásokba, amelyek 16 ember életét kioltották. Fidesz: kárpátaljai kockázatok Budapest (MTI) - A Fidesz szerint nemzetbiztonsági kockázatot vethet fel, hogy az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség (UMDSZ) és annak vezetője, Gajdos István a jelenlegi magyar kormánynak, illetve az MSZP „bizonyos köreinek” kizárólagos támogatását élvezi - mondta Németh Zsolt, a parlament külügyi bizottságának elnöke és Kövér László, a nemzetbiztonsági bizottság elnöke. A kárpátaljai magyar képviselővel összefüggésben a külügyi bizottság fide- szes elnöke kiemelte, hogy 2002-ben „nyilvánvaló választási csalással” jutott mandátumhoz. Bizonyos körök Kövér László tudni szeretné, hogy igaz- e: a magyar nemzetbiztonsági szervek jeleztek a kormánynak Gajdos Istvánnal kapcsolatos nemzetbiztonsági kockázatokat, de a kabinet nem volt hajlandó azokat komolyan venni. A politikus firtatta: igaz-e, hogy az MSZP bizonyos gazdasági körei erős politikai és üzleti kapcsolatot ápolnak az UMDSZ „bizonyos köreivel”. Jordániában kapták kiképzésük első felét a képen látható elszánt iraki katonanők. (Fotó: EPA) MDF: marade a frakcióvezető? Budapest (MTI) - Nem jósolható meg az MDF pénteki parlamenti frakcióülésének kimenetele, amelyen a Lakitelek munkacsoport öt tagja által benyújtott, Herényi Károly frakcióvezetővel szembeni bizalmatlansági indítványt vitatják meg a képviselők - tudta meg az MTI nevük elhallgatását kérő frakciótagoktól. A hétfő óta folyó háttérmegbeszélés- és egyeztetéssorozat egyesek szerint „megingatni látszik a Lakitelek munkacsoport frakción belüli többségét”, de a pénteki szavazás kimenetelét, vagyis azt, hogy me- nesztik-e a képviselőcsoport éléről Herényit, vagy sem, senki nem akarja megjósolni. Mondjon le az elnöknő! Herényi Károly 2002. november 17-e óta vezeti a képviselőcsoportot. A Lakitelek munkacsoportot az európai parlamenti választás után hozta létre a 22 tagú MDF- frakció 13 tagja: Balogh László, Balsai István, Csampa Zsolt, Ékes József, Font Sándor, Fülöp István, Horváth Balázs, Kelemen András, Németh Zsolt, Lezsák Sándor, Pichler Imre, Püski András és Szászfalvi László. Céljuk a Magyar Demokrata Fórumot „az eredeti alapjaira visszahelyezni”. A Lakitelek munkacsoport augusztus közepén Dabason lemondásra szólította fel Dávid Ibolyát, az MDF elnökét. Több száz élet veszélyben; elszántnak tűnő terroristák Az iskola felrobbantására is készülhetnek Moszkva, Beszlan (MTI) - Huszonhat túszt - nőket és kisgyerekeket - engedtek el az észak-oszétiai Beszlan egyik iskoláját megszállva tartó terroristák csütörtökön, Ruszlan Ausev volt ingus elnök közvetítése nyomán. Nyugati újságírók látták, amint álarcos orosz katonák kíséretében néhány nő - volt túsz - távozott az iskolából, s a katonák karjukon csecsemőket cipeltek. A volt elnök A válságtörzs egyik tagja tudatta, hogy a túszok Ruszlan Ausev volt ingus elnök közvetítése révén nyerték vissza szabadságukat. Ausev nagy tekintélynek örvend a Kaukázus északi részén; Vlagyimir Putyin orosz elnök csecsenföldi politikájának ritka bírálói közé tartozik, s 2001 decemberében a Kreml nyomására mondott le elnöki tisztségéről. Az állig felfegyverzett, legalább tizenhét emberrabló szerda óta mintegy 350 embert - az egyik német tévé helyszíni tudósítása szerint viszont több mint 400 gyermeket - tart túszként fogva az Oroszországhoz tartozó észak-kaukázusi köztársaság iskolájában. Robbanások is Két nagy erejű robbanás után fekete füstoszlopok szálltak fel csütörtök délután az iskolából. Részletek nem voltak ismeretesek, nem tudni sem a robbanások okát, sem pedig következményét. A rendőrség lezárta a terrorakció helyszínének környékét, a túszdrámáról tudósító riporterek nem juthatnak az épület közvetlen közelébe. Egy külföldi tudósító mindenesetre úgy hallotta, illetve látta, hogy a dörrenés egy, az iskola mellett álló autó felől jött, és az egyik füstoszlop is onnan gomolyog. A két robbanás harminc órával a túszejtő akció kezdete után történt. Az orosz NTV televízió helyszíni tudósítójának beszámolója szerint a robbanások döreje gránátvetőére emlékeztetett, amely- lyel mintha az iskolából lőttek volna. A terrorakció végrehajtói azzal fenyegetőztek korábban, hogy felrobbantják az iskolát, ha a rendőrség rohammal próbálkozna ellenük. Az egyik elengedett kis túsz (Fotó: EPA) Egy évtized «esesse»» terrorcselekményei □□ 2004. aug. 24.: Két orosz utas- száílftő repülőgép zuhan le szinte egy időben, 89-en vesztik életüket. ED 2003. máj.: Legkevesebb 16-art esnek áldozatául egy helyi fesztiválon végrehajtott merényletnek Groznijban. Dl 2004. jún.: Lázadók szálljak meg a belügyminisztériumot Inguszétiában, legkevesebb 92 embert ölnek meg. 23 2003. máj.: Két öngyilkos merénylő bombákkal megrakott teherautót vezet egy kormánylrodába - 59 áldozat. lil 2004. febr.: Robbanás történik a moszkvai metrón, 30-an hatnak meg. Q 2003. dec.: A Vörös téren egy öngyilkos merénylő öt embert ól meg. 23 2002. okt.; 129 néző és 41 csecsen gerilla veszti életét, amikor orosz katonák kiszabadítják a moszkvai színházban túszul ejtett 700 nézőt. fi 2003. dec.: Szintén öngyilkos merénylő robbant fel egy vonatot Dél-Orosz- országban, 44 embert öl meg. Ctl 2002. aug.: Lázadók lelőnek egy orosz száltítóhelikoptert Csecsenföldön, 118 katona veszti életét. D 2003. dec.: Csecsen lázadók intéznek támadást a dagesztáni határőrök ellen, kilenc főt ölnek meg. 23 2000. jűl.: 24 óra leforgása alatt öt bombamerényletet hajtanak végre Oroszországban - 60 áldozat. eh 2003. szept.: Öt ember veszti életét abban a robbantásban, melyet egy vonaton hajtanak végre Pjatigorszkban. ED 1999. szept.: Felrobbantanak két lakóépületet Moszkvában, 210 ember veszti életét. m 2003. aug.: Egy teherautóba rejtett bomba 50 embert gyilkol meg egy katonai kórházban, Észak-Oszétiában. El" 2003. jűl.: Két öngyilkos női merénylő 15 embert öl meg egy szabadtéri rockfesztiválon 03 2003. jön.: Egy nő, miután felszállt egy repülősöket szállító buszra, felrobbantja magát, és 17 embert öl meg. 22 1996. Jan.: Fegyveresek törnek be egy orosz katonákat ellátó dagesztáni kórházba, ahol akciójuk során 65 be- teget gyilkolnak meg. ______________ ES 1995. jún.: Lázadók támadnak meg egy kórházépületet Budenyovszk- ban, a hadsereg felszabadító akciója után 100 áldozatot számolnak össze. ©GRAPHIC NEWS A pártok álláspontjára kíváncsi a kormány A közelgő tét az iraki mandátum esetleges meghosszabbítása lesz PARLAMENT Hetenként üléseznek A parlamenti pártok egyhangúlag elfogadták az Országgyűlés hétfőn kezdődő őszi ülésszakának heti ülésezési rendjét - közölte Szili Katalin a házbizottság ülése után. „Elfogadtuk az őszi ülésszak ülésezési rendjét egyhangúlag, ez azt is jelenti a házszabály értelmében, hogy külön szavaznunk erről szeptember hatodikén, az első ülésünkön szükségtelen” - mondta a házelnök. Hozzátette: a pártok arról is egyhangúlag döntöttek, hogy az Országgyűlés továbbra is a heti ülésezési rendben folytatja munkáját, és mivel már az európai parlamenti képviselők távolléte sem gátolja a heti ülésezési rendet, így hétről hétre fogadja el a Ház a napirendet. Négypárti lehet Az Országgyűlés elnöke közölte: „jövő hét keddre az alkotmánybírák választásával kapcsolatosan négypárti egyeztetést hívtam össze”. Mint mondta, a házbizottság ülésén felhívta a frakciók figyelmét arra, hogy „készüljenek ennek a kérdésnek a lehető leggyorsabb megoldására, és az egyeztetésre alakítsák ki ezzel kapcsolatosan az álláspontjukat”. Budapest (MTI) - A parlament döntési kompetenciája az iraki magyar szállltókon- tingens ez év végén lejáró mandátumának meghosszabbítása. Ezért a kormány kérni fogja a parlamenti pártok álláspontját - közölte csütörtökön Juhász Ferenc honvédelmi miniszter. Mint mondta, „anélkül, hogy tudnánk a parlamenti pártok álláspontját, anélkül, hogy tudnánk az ő viszonyukat ehhez a kérdéshez, nyilvánvalóan elígérkezni se pro, se kontra nem lehet.” „Kérni fogjuk politikai partnereink álláspontját, és nyilBetlehem (MTI) - Túszul ajánlja fel magát két palesztin minisztériumi tisztviselő az Iraki Iszlám Hadsereg terrorszervezet fogságában lévő két francia újságíró helyett - jelentették be ők maguk. A 38 éves Dija Melhem és a 33 éves Nabíl Daravi - mindkettő a palesztin idegenforgalmi minisztérium tisztviselője - közölte, hogy pénteken indulnak Irakba. Hálából ajánlották fel magukat azért, mert Franciaország a palesztinokkal szemben „baráti” politikát folytat - tették hozzá. „Ötmillió muzulmán él Franciaországban teljes szabadságban. vánvalóan az új korrmány a megfelelő időben meg fogja hozni a döntést” - mondta a miniszter, akinek közlése szerint októberben lesz döntés ez ügyben. Mint mondta, „ez év végén jár le a mandátum, és ez év végén a parlament döntési helyzet elé kerül.” Megfelelő időben A honvédelmi miniszter ismertetése szerint a miniszterelnök-jelöltnek tájékozódnia kell arról, hogy „milyen feltételek, milyen politikai körülmények indukálták a részvételünket, és milyen következményekkel kell számolni a későbbiekben egy Franciaország minden területen támogat bennünket, ezért mellé kell állnunk ebben a válságban. Teljes szabadságban A francia kormány és nép a palesztin nép barátja, s nem szabad elfelejteni, hogy Franciaország nem volt hajlandó részt venni az Irak elleni háborúban” - jelentette ki Melhem, aki hát évig élt az európai országban, és ott bölcsészdiplomát szerzett. A sajtótájékoztatót abban a sátorban tartották, amelyet az éhségsztrájkot folytató palesztin foglyokat támogató mozgalom állított fel. (A foglyok az éhségsztrájkot csütörtökön befejezték.) meghosszabbítás vagy egy esetleges elutasítás okán.” Hozzátette: „Irak-politikánkban semmiféle változást ez nem jelez.” Alaposan Juhász Ferenc korábban elmondta: „tájékoztattam miniszterelnök urat arról, hogy ez év végére lejár a mandátum. Arra kért, hogy ezt a kérdést alaposan vizsgáljuk meg, hogy milyen jogi, nemzetközi és politikai kérdések vethetők fel.” Palesztin gyerekek az Izraeliek által lerombolt ház romjain (Fotó: epa) Két palesztin önfelajánlása Hálásak Franciaországnak a támogatásért KELET tnniioimii) Felelős kiadó: Szabó Miklós (szabo@kelet.szon.hu). Főszerkesztő: Angyal Sándor (angval@kelet.szon.hu). Kiadóvezető: Némethné Fórizs Erzsébet (nemethne@kelet.szon.hu). Terjesztési vezető: Matyasovszkiné Buri Adrienn (adrienn.buri@kelet.szon.hu). Marketingvezető: Kereső Magdolna (kercso@kelet.szon Előfizetői vonal és kézbesítési észrevételek: 06-40/424-424 helyi tarifával hívható telefonszámon, vagy e-mailen: keletteri@kelet.szon.hu Az előfizetés díja: egy hónapra 1190 forint, negyedévre 3490 forint, fél évre 6690 forint, egy évre 12 790 forint. Hirdetésfeladás - keretes hirdetés: telefon: 06-42/501-510, telefax: 06-42/501-970, e-mail: kelethird@kelet.szon.hu - apróhirdetés feladása telefonon: 06-90/494-949 (a hívás az apróhirdetés árát tartalmazza), személyesen. Szerkesztőség telefon: 06-42/501-510, telefax: 0642/501-973. E-mail: kelet@kelet.szon.hu Kiadja az Inform Média Kft., 4400 Nyíregyháza, Dózsa Gy. u. 4-6. Postacím: 4401 Nyíregyháza, Postafiók 47. Hírügynökségek: MTI, EPA. Lapunk eladott példányszámát rendszeresen vizsgálja és auditálja a MATESZ. Nyomás: Inform Média Kft., Debrecen, Balmazújvárosi út 11. ISSN 0133-2058