Kelet-Magyarország, 2004. augusztus (64. évfolyam, 179-203. szám)

2004-08-30 / 202. szám

2004. augusztus 30., hétfő KELET m umouut MEGYEI TÜKÖR /5 HÍREK 0 Kikelet. A megyei önkormányzat tarpai Kikelet Ápoló-gondozó Otthonában a me­gyei önkormányzat által fenntartott, vala­mint más szociális intézmények ellátottjai által különféle technikákkal készített te­rápiás termékeket bemutató kiállítás hol­nap 8 és 18 óra között látható utoljára. 0 Tanácsadás. A mentálhigiénés központ hétköznapokon 8-16 óra között áll az ügy­felek rendelkezésére. Segítenek a prob­lémák megoldásában, konfliktusok keze­lésében, szociális ügyek intézésében, munkavállalásban. Az intézményben TB- tanácsadás naponta, eló'zetes bejelentés alapján pedig pszichológiai, és jogi ta­nácsadás vehető igénybe ingyenesen. 0 Évforduló. A Vásárhelyi Pál Építőipa­ri és Vízügyi Szakközépiskola szeptem­ber 2-án, csütörtökön ünnepli alapításá­nak 35. évfordulóját. E jeles napon Per- sányi Miklós miniszter is részt vesz. Nevet kapott az iskola Tiszaszentmárton - (G. T.) - Nevesítet­ték a tiszaszentmártoni általános iskolát vasárnap délelőtt. Az intézmény Balassi Bálint nevét vette fel, hiszen a költő sze­relme, Losonczy Anna - a Júlia-versek megihletője - egykor a falu lakója volt.- Elérkeztünk ahhoz az állomáshoz, ami­kor tiszteletünk és hálánk jeléül szobrot állítunk a költőnek, akit szoros kapcsolat fűz a Losonczyakhoz - mondta ünnepi be­szédében Szűcs Dezső, Tiszaszentmárton polgármestere. A továbbiakban Szentmártoni Szabó Gé­za Balassi-kutató beszélt a költőről, Füleki Mihály a Nemzeti Kulturális Örökség Mi­nisztériumának (NKÖM) képviseletében le­húzta a fátylat az emlékműről, majd koszo­rúzás következett. Prókai Gábor, a Képző- és Iparművészeti Lektorátus osztályvezetője el­mondta, hogy Magyarországon csupán két helyen készült Balassi mellszobor, s ebből az egyik Tiszaszentmártonban van. A Musica Hungarica együttes a költő műveit feldolgo­zó énekeket adott elő, majd Pokol Miklós, az iskola igazgatója beszéde zárta az ünnepsé­get. A rendezvényt a NKÖM támogatta. Bográcsban rotyogott a lecsó Búj (KM - Gy. L.) - Ki hinné: ahány lecsó - összesen huszonhétféle - annyi íz. Legalábbis ezt bizonyította a szombati le­csófesztivál Bujon.- Búj mindig is híres volt paprikájáról, ezért is esett a választás a lecsóra - fogadott Frank Sándor polgármester, amikor már kezdtek terjengeni az ínycsiklandó illatok. Dr. Kovács Mihályné, a zsűri és a Ma­gyar Nemzeti Gasztronómiai Szövetség me­gyei elnöke elmondta: három fő szempon­tot vesznek figyelembe: a megjelenést, az esztétikus tálalást, díszítést és a különle­ges ízhatást, az összetételt. Rizses, nokedlis Ki gondolná, hányféle lecsó van! Itt pél­dául készült rizses, kolbászos, tojásos, cukkinis, májas, kolozsvári szalonnás, sőt nokedlis és káposztás is. A versenynek nem voltak vesztesei, hi­szen az első három díj mellett öt különdí- jat is kiosztottak, és senki sem távozott ajándék, emléklap nélkül. Arról nem beszél­ve, hogy mindenki kedvére lakmározhatott. A jókedvről pedig gondoskodtak a szín­padon egymást váltó aerobikosok, ma- zsorettek, a Podlovics Lajos-Zám Andrea operettduó, a Romantic együttes és még sokan mások. Munkában a zsűri: középen dr. Kovács Mi­hályné, jobbra: dr. Pallay Farkas Gézáné (Fotó: Györke László) A Baywatch-fiúk: Nagy At­tila és Lengyel Ágoston Vízibiciklivel bejárható az egész partvidék Hilka kutya türelmesen várt gazdájára, Dalmára Dankó Beatrix nagyot pan­csolt édesanyjával a vízben Kata is szeret strandolni (Fotók: a szerző) Még élvezik az elköszönő nyári sugarakat A strand az ANTSZ vízminőség-vizsgálatán mindannyiszor kiváló minősítést kapott Tiszalök (KM. - P. I.) - Szinte ingyenesen vehető igénybe a tiszalöki szabad­strand gazdag kínálata, a vendégek életére több élet­mentő is vigyáz. Nem kell túlzottan aggódniuk a tiszalöki szabadstrandra láto­gató vendégeknek, hiszen életük­re tettrekész életmentők, pénz­tárcájukra pedig korrekt árak vi­gyáznak. Nagy Attila és Lengyel Ágoston vízimentők egész nap je­len vannak a strandon, hogy ve­szély estén azonnal segítségére legyenek a balesetet szenvedet­teknek. Öltözetük igen, napi köz­reműködésük azonban aligha ha­sonlít a Baywach-sorozatban lá­tott vízimentők munkájához.- Jó idő esetén napi három­százan is eljönnek fürdőzni, il­letve sátorozni hozzánk. Hétvé­gén ez a létszám akár duplájára is nőhet, így igen éberen kell fi­gyelnünk ennyi emberre. Komo­lyabb eset, életmentés nem jel­lemző, gyakoriak viszont a ki­sebb balesetek, mint például a kagylók okozta vágások vagy egyéb sérülések. Igen jól fel va­gyunk szerelve egészségügyi és életmentéshez szükséges eszkö­zökkel, a stégről pedig nagy te­rületet tudunk szemmel tartani. A víz medre nem hirtelen, ha­nem fokozatosan mélyülő, maxi­mum 2-3 méter mély, mely to­vább csökkenti a vízbefúlás koc­kázatát. Sokan indulnak vízibi­ciklizni és csónakázni a fürdő­zés mellett, hogy megcsodálják a táj szépségét. Legtöbben be­tartják a balesetvédelmi előírá­sokat, így szerencsére alig-alig van komolyabb tennivalónk - nyilatkozta Nagy Attila élet­mentő. Sátorozni és sportolni A természeti szépségek mellett a csekély anyagi ráfordítással igénybe vehető szolgáltatások is vonzóak a szabadstrandra láto­gatók számára. A belépődíj gyer­mekeknek 50, felnőtteknek és gépkocsiknak 100 forint. A vízi­kerékpárt óránként 400 forintért tekerhetik a vendégek, ételről és italról a parti büfé gondoskodik. Egy gondozott tisztáson sátoro­zási lehetőséget kínálnak a ka­landvágyó természetkedvelők­nek, ebben az évben még térítés- mentesen. Ha jövőre kempinggé nyüvánítják a területet, ez vár­hatóan megváltozik majd. Madarasiné Békési Zsuzsa ügyintéző elmondta: A jegysze­dés 9 órától 17 óráig történik, előtte és utána ingyenesen jöhet­nek be a fürdőzők, saját felelős­ségükre. A látogatók száma fő­képp délutánonként, illetve a hétvégén növekszik meg. Folya­matosan dolgoznak a kemping­feltételek megvalósításán. Az ÁNTSZ kéthetente történő vízmi­nőség-vizsgálatán mindannyiszor kiváló minősítést kapott a strand, melyet az önkormányza­ton kívül helyi vállalkozók támo­gatnak. Vásárban zárták a fesztiválkaput A penyigei rendezvénnyel tegnap véget ért a Szatmári Fesztivál A régi vásárok hangulatát idézték (Fotó: a szerző) Penyige (KM - K. N.) - Kis­bíró csalogatta, pulyaszedő riogatta, jövőt látó cigány­asszony és vásári borbély kí­sérte tegnap a Szatmári Fesztivál zárórendezvényén, Penyigén a több ezer fős vendégsereget.- Amikor megkérdezik tőlem, a fesztivál melyik rendezvényét ajánlom leginkább a közönség fi­gyelmébe, a Szenke-parti Nagy­vásárt szoktam említeni - fogal­mazott dr. Hanusz Árpád, a Fa­lusi és Agroturizmus megyei szervezetének elnöke, s magya­rázatként hozzátette: itt minden megtalálható, amit a többi tele­pülésen egyenként megmutattak. Lekvárfőzés az udvaron A gazdag kínálatot szinte le­hetetlen felsorolni: az egykori vásári hangulatot idéző gyékény­játszótértől a nyárson forgó ma­lacsült látványáig számtalan in­ni-, enni- és tennivaló csábította a jelenlévőket. Kézművesek kínálták portékái­kat, miközben hagyományőrző csoportok váltották egymást a színpadon. A helyiek lelkesen in­vitálták udvarukba az idegeneket, akik a kenyérsütés, a gyümölcs­aszalás, valamint a lekvárfőzés fo­lyamatába nyertek bepillantást.- Ez a találkozó elsősorban a penyigeiekről szól. Az emberek­Motorbarátok Pátyodon Pátyod (KM) - Motorba- rát-találkozót szervezett szombaton Pátyodon a Sza- bolcs-Szatmár-Bereg megyei Járműtörténeti Egyesület. Az eseményre meghívták a nagykárolyi és a szatmár­németi motorosokat is. A motorosok délelőtt fél li­kőr megkoszorúzták Antall Józsefnek, a rendszerváltás utáni első szabadon válasz­tott kormány tragikus sor­sú miniszterelnökének szobrát. ről, akik munkája mögött hihe­tetlen akarat sűrűsödik, akik a környezetük kínálata erőforráso­kat kihasználva boldogulni sze­retnének - hangsúlyozta Nagy Sándor, a Miniszterelnöki Hiva­tal politikai államtitkára. Csimbókos-rekord Az említett akaratot és a meg­valósításhoz vezető munkát egyedi módon, virágcsokorral és dallal köszönte meg Körösi Mik- lósné polgármesternek és Kor­mány Margit nyugdíjas tanítónő­nek a szamosszegi Rozmaring Hagyományőrző Csoport két tag­ja: Magda néni és a 85 éves Ju­liska néni. Vásárosnamény (KM - K. B.) - A kormánykoalíció filo­zófiáját a kényszerű kor­mányfőváltás után is két ér­ték, a baloldal képviselte szolidaritás, valamint a libe­rálisok értékrendjében élen álló verseny egészséges ele­gye jelenti. Mind az MSZP, mind a kor­mány működésében szükség van bizonyos fordulatokra. Ezt Lendvai Ildikó, a szocia­listák frakcióvezetője fejtegette szombaton Gergelyiugornyán, ahol az MSZP tartotta hagyomá­Az idei vásár a színes kaval- kád mellett minden bizonnyal fe­ledhetetlen marad egy egyedül­álló ötlet miatt: az 1100 literes edényben főtt csimbókos leves­sel a Guinness rekordok könyvé­be kíván bekerülni a penyigei csoport. A látnivalók körét ritka kiál­lítás bővítette tovább: a bemu­tatott játékmackók, ásványok, vásznak és kézimunkák sok ér­deklődőt vonzottak a helyszín­re. Hasonló siker övezte a vásár területén tartott népi színjátszók fesztiválját, a régi falusi esték hangulatát idéző citera-, furulya- és hegedűmuzsikát, s a vízi mo­zi filmjét: a Magyar Vándort. nyos megyei találkozóját, a Tisza-partyt. Tény, a szervezők fellélegezhettek, hiszen a nyár­végi randevút majálisi hangulat­ban és kulisszák között (ökörsü­tés, bográcsolás, foci) tarthatták meg. Azonban nemcsak a verő­fényes időjárás, hanem a frakció- vezető szavai is derűlátásra kész­tették a hallgatóságot. Lendvai Ildikó ugyanis sietett leszögezni: a kényszerű kormányfőváltásból lehet és kell is esélyt teremteni, hiszen egy új politikai főszerep­lő révén nemcsak hogy reflektor- fénybe kerül a párt, hanem egy­szersmind új lehetőségek terem­Rangot szereznek a milotai diónak Milota (KM - K. N.) - A dió hazájában, Milotán több ezer látogatót köszöntött a szatmári hagyományos éte­lek kínálata és kulturális műsorok kavalkádja szom­baton.- A település híres termé­sén túl a lakosság messze földön híres vendégszeretete itt a legnagyobb érték - emelte ki Gazda László, a megyei közgyűlés elnöke. Az elhangzottakat támasz­totta alá a szabadidőparkban sorakozó főzőhelyek és ven­dégfogadó sátrak sokasága. A helyiek természetesen dió­val készíthető eledelekkel kí­nálták a látogatók népes se­regét, s a környékbeli önkor­mányzatok és egyesületek il­letve a határon túlról érke­ző csoportok településük jel­legzetes ételeiből nyújtottak ízelítőt. Mint Klapka György, pol­gármester hangsúlyozta, a rendezvény célja a dió rang­jának visszaszerzése, a falu­si turizmus fejlesztése. A találkozó részeként felavatták a község legújabb létesítményét: a fából ké­szült, teraszos fogadót, ame­lyet a megyei területfejlesz­tési tanács támogatásával hoztak létre. tődnek. A szükséges kormány­fordulatokról szólva a frakcióve­zető elmondta, a még markán­sabban képviselt baloldaliság és az emberekkel való rendszeres párbeszéd szorgalmazásán kívül a kormánynak morális fordula­tot is végre kell hajtania. Az utóbb említett kifejezéssel kap­csolatban a frakcióvezető kifej­tette: - Morális tőkére van szük­sége az MSZP-nek, hogy a közvé­lemény nem mondhassa - ami­kor a Fidesz, valamint az álta­lunk vezetett kabinet munkáját összehasonlítja: - egyik kutya, másik eb! Morális tőkére van szüksége az MSZP-nek Megyei találkozót tartottak a szocialisták Gergelyiugornyán

Next

/
Thumbnails
Contents