Kelet-Magyarország, 2004. augusztus (64. évfolyam, 179-203. szám)

2004-08-26 / 199. szám

2004. augusztus 26., csütörtök KIÜT Wt*8V**0*%«** HAZAI TÁJAKON /4 0 Összefoglaló. Az augusztus 20-án Má­tészalkán megrendezett Kelet Nap összefoglalóját ma, csütörtökön láthat­ják a Nyíregyházi Televízióban 18.30-kor. 0 Premier. A Mandala Dalszínház új da­rabbal áll elő a nyáron. A János vitéz premierjét idén szeptemberre tervezik. Kicsit modernizáltabb formába áthang­szerelve adják elő Kacsóh Pongrác ver­zióját. 0 Táncos-beiratkozás. A Reflex Modern­tánc Stúdióba, illetve a Jonatán mazsorett utánpótlás-csoportba augusztus 27-én 15-18 óra között, 28-án 9-től 13-ig a Vá­ci Mihály Megyei és Városi Művelődési Központ első emeletén iratkozhatnak be a gyerekek négyéves kortól. Zenével Újfehértóért Újfehértó - (G. T.) - Zenés, színházi es­tet szerveznek az újfehértóiak augusztus 28- án, szombaton 19 órakor, a helyi kultúrház- ban. Operettrészleteket, fekete-fehér fllmslá- gereket, a 60-70-es évek slágereit adják elő a - többek között jogászokból, tanárokból, egyetemistákból álló - fiatalok. A jótékony- sági műsorral a város szépítésére gyűjtenek, szökőkutat szeretnének építtetni. A rendez­vény védnökei dr. Rózsa Ildikó, fogorvos, Ju- hászné Kemény Hajnalka, alpolgármester, valamint Puskás László, képviselő. TÜSKÉS SAROK Dzsungel a város szívében Balázs Attila e-mail: kelet@kelet.szon.hu Egy külterületnek is dicsőségére válna egy akkora dzsungel, mint ami a képen lát­ható. Ám ez Nyíregyházán, a Dózsa György u. 7. szám alatti épület kertjét dí­szíti. Igaz, az útról nem látni be, ám a szom­szédságában lévő 5. szám alatti átjáróból - ahol sok üzlet van - jó küátás nyílik a dud- vaerdőre. Közelről nézni azonban veszélyes is, az átjáró és az elhanyagolt kert között ugyanis legalább kétméter szintkülönbség is van, így a kíváncsiskodó le is zuhanhat. Talán érdemes lenne megkeresni a telek gazdáját (Fotó: a szerző) A KSH ELEMZÉSEIBŐL Érdekes adatok a NobeWíjról Tudja-e Ón, hogy a Nemzetközi Statisztikai Évkönyv adatai szerint: • 1901 és 2000 között a világon 702 Nobel-dijast tartot­tak nyilván. ___________________________________ • a legtöbb (198) Nobel-dijas az Amerikai Egyesült Álla­mokból származott. _________________________________ • Amerika után a Németországból, Nagy-Britanniából és Franciaországból származóknak ítélték a legtöbb Nobel-dí­JJL____________________________________________ • a Nobel-dijasok közel negyed része a fiziolőgusok vagy orvosok köréből került ki. ____________________________ • a Nobel-dijasok 23 százaléka fizikus, 18 százaléka ké­mikus volt. ___________________________________ • az írók és közgazdászok aránya 13, illetve 7 százalékot tett ki.____________________________________________ • békedijban 103-an részesültek._____________________ ■ a kiosztott Nobel-díjak száma alapján 54 ország és a nemzetközi szervezetek között Magyarország az előkelő 12. helyen áll. _____________________________________ • a 702 Nobel-dQas közül 12 magyar származású. ______ • a magyaroknak 4 kémiai, 3-3 fizikai, fiziológiai vagy or- vosi, egy közgazdasági és egy békedijat ítéltek oda. • nemzetközi szervezetek között 18 Nobel-díjat osztottak ki, valamennyit békedíj kategóriában. www.szon.hu http://kmtippek.szon.hu Bővebben a témáról. Múzeumban a Történelem. Szeptember végéig láthatók a Jósa András dór festményei. megyénkből származó, sokáig Amerikában élő Bodó Sán­(Fotó: Elek Emil) ......................................................................................................... .............................jí 2-ockj. v/jlí-16 Pécsi Ildikó büszke a gyökereire Nem fényezett kép, ami a Szűcs családról kering a köztudatban Nyíregyháza (KM - S. M.) - Kimondhatatlanul boldogan fogadta a hírt Pécsi Ildikó színművésznő, hogy Nyíregy­háza díszpolgára lett. Örömét azonban a közelmúltban el­szenvedett súlyos közlekedési balesete beárnyékolta. A közelmúltban szenvedett sú­lyos közlekedési balesetet Pécsi Il­dikó színész-rendező. A sajnálatos baleset alig néhány nappal előzte nieg augusztus 20-át, amikor is át­vette volna Nyíregyháza megyei jogú város legnagyobb elismeré­sét, a Díszpolgári címet. Az ünnepségen így, sajnos, nem lehetett jelen, de a közeljö­vőben Csabai Lászlóné polgármes­ter személyesen nyújtja majd át a kitüntető címet.- Borzasztóan boldog volt édes­anyám, amikor értesült a kitünte­tésről, hiszen ő mindig nagyon büszke volt a gyökereire - mond­ta el a művésznő fia Szűcs Csa­ba, aki azt is megjegyezte, hogy Pécsi Ildikó még a kórházi ágyon is szervezkedett, hogy valaki ve­gye át a díjat a családból. A mű­vésznő nagyon jól van, a körülmé­nyekhez képest, a legfrissebb hír, hogy gyógytornász segítségével már sikerült felülnie, ami nem kis dolog, hiszen medencecsonttörést szenvedett. Sokat segít az elismerés A jövőről szólva a fiatalember elmondta: most a legfontosabb mindenki számára, hogy az édes­anyjuk felépüljön - bár ez belete­lik kis időbe -, de állapotának ja­vulásában sokat segítenek az ilyen elismerések, és az, hogy a közeljövőben bemutatják a Het- venkedő katona című darabot, melyet ő rendezett. Szűcs Csaba megerősítette: Pécsi Ildikó (Fotó: archív) Nem fényezett kép, ami róluk ke­ring a köztudatban, hogy össze­tartó, harmonikus család. Édes­anyjuk felépüléséért vala­mennyien megtesznek mindent, lesik minden kívánságát, hogy mihamarabb olyan tevékeny le­gyen, mint korábban. Örömmel tölti el őket az is, hogy Pécsi Il­dikó is arra összpontosít most, hogy újra egészséges legyen. A másság elfogadása Nyíregyháza - (G. T.) - Rajzpályázatot hirdet felső­tagozatos általános iskolás gyermekek részére a Szocio East Egyesület, az Európai Unió Phare HU0101-01. sz. Roma Közösségi Házak és Információs Központok lét­rehozására irányuló prog­ramjának keretében. Három alkotás A pályázat témája: Nem vagyunk egyformák - a másság elfogadása. A re­mekműveket szeptember 15-ig kell eljuttatni a Szocio East Egyesület címére, a Tűzoltó utca 1. szám alá. A szervezők a három legjob­ban sikerült alkotást díjaz­zák, illetve minden egyes beérkezett rajzot kiállíta­nak. További információk a 401-587-es telefonszámon kaphatók. Táncoktatás kicsiknek is Nyíregyháza - (G. T.) - A Reflex Moderntánc Stú­dióba, illetve a Jonatán Mazsorett utánpótlás cso­portjába augusztus 27-28-án tartják a beiratkozást. Pén­teken 15-18 óra között, szombaton 9-től 13-ig várják a nebulókat, négyéves kor­tól a Váci Mihály Megyei és Városi Művelődési Központ 1. emeletén. Tanulhatnak gyerek-, jazztáncokat, mo­dern balettet, illetve ma- zsorettet Rácz Erika, vala­mint Babka Beáta csoport- vezetők irányításával. To­vábbi információval Rácz Erika szolgál, a 06-30/257- 7701-es telefonszámon. ARCKÉP Major Dávid Az év tanulója Nyíregyháza (KM. - P. I.) Tudják, mi az a Netmatek? Én az év tanulójától, Major Dávidtól tudtam meg. Internetről letölthe­tő matematika feladatsorokról van szó, amit havi rendszeresség­gel kapott kézhez, töltött ki és küldött vissza elektronikus pos­tán a kisfiú. Az országos második helyezést elért Dávidot júniusban értesítették eredményeiről a szer­vezők, ezt követően oklevelet és könyvutalványt kapott. Mindenevő a tudás terén A szeptembertől felső tagoza­tosként startoló diák minden in­tellektuális kihívást elfogad: in­Major Dávid (Fotó: Palicz István) dúlt már mesemondó, olvasási, helyesírási és matematika verse­nyeken sőt, kosárlabdázás terén is megcsillogtatta kvalitásait. Örül, hogy az eddig csak szak­kör szintjén űzött számítástech­nikát ősztől dinamikus informa­tika tanórák váltják majd fel. Hogy mit csinál Major Dávid, amikor éppen nem tanul? Szaba­didejét tévénézéssel (főleg az ak­ciófilmeket szereti) és számítógé­pezéssel tölti. A monitor előtt az autóversenyzés, a foci és a kár­tyajátékok a nyerők. Barátaival gyakran jár kosarazni és fociz­ni a közeli sportpályára. Szülei­vel és két testvérével él együtt, na és persze Brúnó nevű, két és fél éves kutyájával. Nemrégiben meggyszedéssel gyűtött zseb­pénzt, szeret takarítani és - csa­ládja egybehangzó véleménye szerint - kitűnő rántottét készít. Épülettervezői pályára készül, felnőttként két diplomát, két gye­reket és egy feleséget szeretne. Ehhez persze még sokat kell ta­nulni, majd jól felvételizni. Mondjuk, a Mindentudás Egye­temére... 1ÍENDÉ6S0R0K Szárnyvonalon Törő István e-mail: kelet@kelet.szon.hu Nemrég nagy tavunkhoz ba­ráti meghívásra vonattal utaz­tam. Nem felüdülni, a víz is hi­deg volt. Legfeljebb pecázni le­hetett volna parti horgászként (mely arrafelé kicsit lenézett, minden magát horgásznak tartó­nak csónakja van), helyette munka.várt ránk szőlőben, gyü­mölcsösben. Pechemre amilyen nagy hév­vel indult a diesel az egykori fővonalon - ma elmondások szerint szárnyvonal - ledöglött a mozdony. A vezető néhány kí­sérletet már korábban is tett, hogy pár állomással odébb dö­cögjön, végül is feladta. A ka­lauznő végigjárta a vagonokat, elmondta az obi igát tájékozta­tást. Miután oda vagyunk köze­lebb, a végállomásról küldenek egy mozdonyt. Azt is megtud­hattuk, hogy errefelé ez előfor­dul. Mi is látjuk, nincs fejlesz­tés, halódik a géppark, öregek a mozdonyok, vagonok / attól még nem kellene összefirkált- nak, koszosnak lenni/, ezzel kell megbékülni. A gyakorlott utazók tudták a dörgést, leszálltak, busz után néztek, mobiltelefonon odacsal­ták a közelben lakó rokonokat kocsival. Az egész szerelvényen talán tízen maradtunk. Mit te­gyen ilyenkor az, akinek nincs más lehetősége? Szidja az utaz- tatót, s magát, hogy útra kelt, kifizetve a gyorsvonati jegyárat (merthogy egységes a tarifa), s kuksolhat a pályaudvaron. Vagy bemegy a büfébe, sört iszik, tár­sat hamar talál, s most már ket­ten is szidják, mondván jó len­ne a kártérítés, mert azt sörre lehetne váltani... Xalán így lenne jó. Elgondol­kodtató, hogy nemzeti büszke­ségünk, a vonat, amely ugyan késett, sok rosszat mondtunk rá pár évtizeddel ezelőtt is, ha elindították nem hagyta cserben az utazókat. Most ott a konku­rencia, más utaztató társaságok elszipkázzák az utast, elhappol­ják a kamionparkok az áruszál­lítást, máris csőd van. Ráadásul semmivel sem olcsóbb mint bár­mely más belföldi közlekedés. A megszüntetett vonalak, melynek állomásai híresek voltak, hogy vonat köti össze a külvilággal, homályba kezdenek süllyedni. Talán többet kellene tenni az utasokért, s visszahódítani őket, észre vetetni, hogy őértük van­nak, nem pedig fordítva, még ha a menetrendhez az utasnak kell igazodni is. Ahhoz persze fejleszteni, s nem megszüntetni kellett volna. A pórul járt utas végül be­várja a felmentő mozdonyt, mert nem tehet mást. Legfeljebb ezután meggondolja , hogy vo­natra szálljon...

Next

/
Thumbnails
Contents