Kelet-Magyarország, 2004. augusztus (64. évfolyam, 179-203. szám)

2004-08-25 / 198. szám

2004. augusztus 25., szerda KIÜT »»iTäSOItSSi« UTANPÓTLÁSFOCI Meg ketten Debvecenbol A liga elfogadta a Marso-NYKK nevezését Nyíregyháza (KM - B. T.) - Tovább formálódik az élvo­nalbeli férfi kosárlabda-baj­nokság október végi rajtjára készülő Marso-NYKK csapa­tának kerete. Eleddig a soproni Walke Ká­roly megszerzése, illetve Ador­ján Gusztáv visszatérése volt hírértékű, immáron azonban az is publikus, hogy két, legutóbb még Debrecenben szereplő kosa­ras is Nyíregyházán folytatja pá­lyafutását. A válogatottban is megfordult centerről, Gémes Leventéről (208 cm) és az irányító Ádám Béláról (190 cm) van szó, mindketten 31 esztendősek. A kétségtelenül erő­sítést jelentő játékosok szeptem­ber 1-jén kapcsolódnak be a Hor­váth Imre vezette felkészülési munkába. Riley visszatérhet Nincs már Nyíregyházán a múlt héten tesztelt amerikai Wayne Clark, aki továbbállt, és a hírek szerint most Dombóvá­ron próbálkozik. Nem lesz az NYKK játékosa a szlovák Stevan Svitek sem. A végleges keretből immáron csak két hely kiadó, a vezetők légiósokat keresnek a hármas, illetve az ötös posztra. Utóbbira Sean Riley továbbra is jelölt, a tavaly jól teljesítő ame­rikai a hónap végéig nyilatkozik szándékáról. A tavalyi csapatból eddig Toya, Jovanovics, Kriva- csevics és Herczku távozott, de úgy tudjuk, Puskás sem marad Nyíregyházán. Kecskeméten kezdenek Ami pedig a felkészülési me­netrendet illeti, az NYKK Kassán is vendégszerepei majd, október 1-3-án pedig megrendezi a ha­gyományos Grand Trans Kupát, amelyen a Szolnok, az Eger és a Debrecen lesz a vendég. A követ­kező héten a szolnoki viadalon vesznek részt Pavlovicsék, akik október 23-án Kecskeméten kez­dik a bajnoki menetelést. A liga egyébként éppen a na­pokban igazolta vissza, hogy el­fogadta a Marso-Nyíregyházi KK nevezését, híreink szerint ezt öt csapat még nem mondhatja el magáról. Gémes (11) nyíregyházira cseréli a Vadka kas-mezt (Fotó: Czegiédi Zsolt) Az eddigi játékosmozgás www.szon.ho sport.szon.hu Helyi és nagyvilági sport. Változások a bajnoki szünetben Érkezett Távozott Adorján Gusztáv Walke Károly Adám Béla Debreceni EKE Soproni Aszok Debreceni Vadkakasok Gémes Levente Debreceni Vadkakasok David Toya Debreceni Vadkakasok Fedja Jovanovics __________Pécsi VSK Krlvacsevlcs Dragoljub Soproni Ászok Herczku Márton ______abbahagyta Puskás Artúr MAFC? Krivokapics lehetett volna a csapat ásza Az AB-Vill KC a dunaújvárosi jobbátlövővel Fekete formában (Fotó: Racskő Tibor) Nyíregyháza (KM - K. T.) - A Nyíregyházi AB-Vill KC élvonalbeli kézilabda-csapa­ta királyt szerződtetett a kispadra, egy ászt pedig szeretett volna a pakliban tudni. Tudniillik, Zlatko Saracevic személyében világsztár edzőt „igazolt” a vezetőség, a minap pedig felvetődött annak lehetősé­ge, hogy Krivokapics Milorad is a bujtosi csarnokba költözik. Szlovák kapcsolat A huszonnégy esztendős, 190 centiméterre nőtt, 110 kilogram­mos óriás nem akárki, hisz a Dunaferr frontembereként alko­tott - már eddig is - maradan­dót. A jobbátlövőt kereső nyírsé­giek nem is találhattak volna jobb megoldást, az utolsó pilla­natban azonban meghiúsult az üzlet - ehhez csak annyit, az al­ku létrejötte nem a „mieinken” múlt... Emígyen a vezetőség újfent felmelegítette a kapcsolatot a ko­rábban már képbe kerülő Pavel Polakoviccsal, a szlovák váloga­tott vagy az a szerb nehéztűzér csatlakozhat a csapathoz, akit a spanyol Valencia is megkörnyé­kezett... Mindeközben a Saracevic- gárda nem henyélt, a hétvégén például villámtúrát teljesített. A Mihalovcéban rendezett tor­is egyeztetett nán a cseh-szlovák bajnok Presovtól ugyan kikapott (24-21) a Nyíregyháza, amely a folytatásban - a szintén első li­gás - Secovce együttesét 29-26- ra, a cseh Bardejovot pedig 30-21 kalapálta el. Különdíjakat hoztak Emellett az AB-Vill KC új szerzeménye, Martin Pramuk a legjobb kapus, ugyanakkor Feke­te László a legjobb játékos címet érdemelte ki a három összecsa­páson mutatott produkciójával. Egyébiránt a társulat kedden ismét Szlovákiában járt, ahol a Peresovval játszott előkészületi mérkőzést, míg csütörtökön a Kassa vizitál a megyeszékhelyen. Itt is Revesz vezeti a mezőnyt Keskeny kemény, Bognár feljebb is bizonyít Máriapócs (KM) - Szomba­ton ismét felbőgnek a moto­rok a máriapócsi RabócsiRin- gen, következik az országos bajnokság és az országos amatőr sorozat soros futama, a Thermo-Market Kupa. Az első osztályú bajnokság H- csoportjában öt pontnyi előnnyel várhatja a folytatást Révész Bálint. Úgy tűnik az aranyra már csak Keskeny lehet veszé­lyes, aki nem engedi, hogy Ré­vész túlságosan meglépjen tőle. Móricz bizonyíthat Persze a viadal nem kétpilótás, amiről a rangidős Tóth Mihály is gondoskodni szeretne, leg­utóbb Nyírádon mutatta meg, hogy keményen küzd. Kívánc­sian várjuk Móricz József végre úgy fog-e versenyezni, ahogyan azt tavaly tette, hiszen az eddigi teljesítménye elmarad a várttól. Az Euro 2000-eseknél a másod- osztály tavalyi bajnoka, Bognár Zsolt egy osztállyal feljebb lépve is bizonyított, hiszen ha nem sokkal is, de élen áll. Ifjabb Bánkúti Gáborral hatalmas csatát vívnak, amibe beleszólhat még Pathy László, és a szabolcsi szurkolók nagy örömére, Cser­Divizió I. Mi-géposztály Divízió I. H-géposztály 1. Révész Bálint Révész ASE Mazda 323 GTR Gonár (Seat) és Bánkúti legutóbb nagyot csatázott (Fotó: Racskő Tibor) nyik István is. A szintén me­gyénkben Fekete István sem szeretne feketelevest kanalazni a hét végén, így aztán ebben a kategóriában is nagy esély van egy izgalmas derbire. 2. Bánkuti Gábor Bánkuti Racing. Peugeot 206 GTI 49 57 2. Keskeny László Kapitány AMSE Audi Coupe S2 52 3. Tóth Mihály Pioneer Mitsubishi EVŐ II. 28 4. Móricz József Rabócsiring Kft. Ford Escort CW 17 5. Jörös István Visuál Audi Sport Quattro 6. 0 Divízió 1. Euro 2000 1. Bognár Zsolt Fahrer Racing Seat Ibiza Cupra 52 3. Pathy László Cél ASE VW Golf 42 4. Csernyik István Rabócsiring Kft. Peugeot 206 38 5. Katona Jenő Verseny MS VW Golf 36 6. Nyíri Sándor Maruzsi Team Skoda Favorit 31 7. Fekete István Rabócsiring Kft. VW Golf III. 28 8. Szente Csaba Határ MSE Peugeot 309 GTI 23 9. Bai Gál Mihály Rabócsiring Kft. Toyota Corolla 20 10. Répási Róbert Zalaegerszeg VW Golf 17 A LABDARÚGÓ MEGYEI IV. OSZTÁLY NYÍREGYHÁZI CSOPORT ŐSZI MENETRENDIÉ Országos korosztályos bajnokságok U 19: Nyírsull-Orosháza ___________________7-0 (3-0) Nyírsuli: Nagy Z. - Pokol, Sipos, Jeddi, Csáki I. - Hor­váth A., Farkas, Pápay, Kerepesi - Szabó S. (Trencsényi), Németh A. (Jónás). Edző: Balogh Zoltán. A kissé fáradt hazaiak megérdemelten nyertek. Gól: Szabó S., Németh A. 2-2, Trencsényi, Csáki I., Sipos. Jő: Pokol, Sipos, Kerepesi. U 17: Nyínull-Orosháza ________________11-1 (5-1) Nyírsuli: Borkó - Markos, Illés, Fekete T. - Csernák (Ur), Lovas, Papizsanszkij (Balogh), Patály (Budai), Palásthy - Katona (Nagy D.)r Vincze. Edző: Buús György. Megérde­melt, könnyed győzelmet arattak a nyíregyháziak. Gől: Nagy D., Vincze 4-4, Palásthy 2, Patály. Jó: Nagy D., Vin­cze, Palásthy. ___________________________________ U 18: Makő-Nyíreull ______________________7-0 (4-0) U 16: Maké-Nyírsull ______________________2-0 (0-0) U 15: Vasas-Nyírsull______________________0-2 (0-1) Gől: Papp, Csáki R. ________________________________ U 13: Vasas-Nylrgull______________________1-7 (1-4) Gól: Batizi 2, Liptai, Nyitrai, Tamás, Tóbiás, Majoros. U 14: Nylrsull-Debrecenl SI ______________4-0 (2-0) Gól: Csorba, Gyurján, Szántő, Orf. ___________________ U 12: Nyírsull-Debrecenl SI ______________2-1 (0-0) Gól: Kozma, Dajka. ________________________________ Toborző __________________________________________ A Nyírsuii futballszakága 1997. január 1. után született fiúk jelentekzését várja a korosztály szerdánként és pén­tekenként 17 órától esedékes edzésén az Mg-pályán Kor­pái Ferenc edzőnél. Bővebb felvilágosítás a 06-20/2524- 521-es telefonszámon kapható. Tornagyőztes a Nyírbátor Nyírbátor (KM) - A Nyírbátor sikeres portyát tett: az NB I B-s férfi kézilab­datársulat nyerte a Hajdúböszörményben rendezett Hajdú Kupát. Rácz Sándor együttese előbb az enbé- kettőbe visszazuhant házigazdát verte 34-27-re, majd az osztrák, de a német bajnokságban szereplő Feldkirch ellen 33-27-re nyert. Ráadásképpen a bátori Egri Gyula teljesítményét különdíjjal hon­orálták a jelenlévő szakemberek, midőn neki ítélték a legjobb kapus címet. Egyébiránt a második vonalban újonc Rácz-gárda - közvetlenül a böszörményi fellépés után - Gyulaházán töltött három napot. A hétvégi megmozdulás elérte célját, tovább kovácsolta a csapategységet. MAI SPORTMŰSOR Labdarúgás. Megyei II. osztály. Kerekes Túzép-Nyír- ség Tüzép csoport: Anarcs-Dombrád, 17 (ifi: 15). Főszerepben a kerékpár Nyíregyháza (KM) - Az Európai Autó­mentes Nap programjainak részeként szep­tember 18-án nagyszabású megmozdulás lesz, melynek központja a nyíregyházi Kos­suth tér. Az esemény nyitányát a 9.30-kor esedékes kerékpár-felvonulás jelenti, majd a 14 éven felüliek számára 50 kilométeres bringafutamot rendeznek - a szintidő 3 óra. A 20 kilométeres Garai túrát kifeje­zetten gyerekeknek szervezik, míg 13 órá­tól a fogyatékos kerekes székesek verse­nyét tekinthetik meg az érdeklődők. Mindemellett BMX-bemutató, kerékpár- szerviz és -kiállítás színesíti a rendezvényt. s n Visszavágó. 1-0-ás előnnyel utazik a Sparta Praha otthonába a Ferencváros a ! Bajnokok Ligája-selejtező visszavágójára, a főtáblára jutás kiharcolásához szerdán (20 órától) Szűcs kapus bravúrjaira is szűk­ség lesz. (Fotó: Balázs Attüa) J #|| V A SPORTSZER JA |" A V 30/435-1562 Mátészalka, Alkotmány u. 35-37. Focicipők széles választékban, mezek, kiegészítők. Minden, ami a focihoz kell! Az 1. forduló mérkőzéseit (Demecser-Borzsova-Frimex FC (Tiszanagyfalu), Kemecse ll-Magy, Belegrád-AlP SE Nyír­egyháza, Buj-Nagykáilő II, Nyírjákó-Nyírtelek SZSE, Ér- patak-Ramocsaháza, Nyírkércs-Biri, Tiszadada-Berkesz) vasárnap lejátszották. ______________________________ 2. forduló. Augusztus 28., szombat, 17: AIP SE-Keme­cse II. Vasárnap, 17: Berkesz-Nyírkércs, Biri-Érpatak, Ra- mocsaháza-Nyírjákő, Nyírtelek SZSE-Buj, Nagykállö II—Belegrád, Magy-Demecser-Borzsova, Frimex FC-Tisza- dada. _______________________ 3. forduló. Szeptember 5., vasárnap, 16: Demecser­Borzsova-AlP SE, Kemecse II—Nagykállö II, Belegrád-Nyír- telek SZSE, Buj-Ramocsaháza, Nyíijákó-Biri, Érpatak-Ber- kesz, Nyfrkércs-Tiszadada, Frimex FC-Magy. __________ 4. forduló. Szeptember 11., szombat, 16: AIP SE-Magy. Vasárnap, 16: Nyfrkércs-Frimex FC, Tiszadada-Érpatak, Berkesz-Nyírjákó, Biri-Buj, Ramocsaháza-Belegrád, Nyírte- lek SZSE-Kemecse II, Nagykállö ll-Demecser-Borzsova. 5. forduló. Szeptember 19., vasárnap, 15: Demecser- Borzsova-Nyírtelek SZSE, Kemecse ll-Ramocsaháza, Belegrád-Biri, Buj-Berkesz, Nyírjákő-Tiszadada, Érpa- tak-Nyírkércs, Magy-Nagykállő II, Frimex FC-AIP SE. 6. forduló. Szeptember 26., vasárnap, 15: Érpatak-Frimex FC, Nyírkércs-Nyírjákő, Tiszadada-Buj, Berkesz-Belegrád, Biri-Kemecse II, Ramocsaháza-Demecser-Borzsova, Nyír- telek SZSE-Magy, Nagykállö II—AIP SE. _______________ 7. forduló. Október 2., szombat, 14: AIP SE-Nyírtelek SZSE. Vasárnap, 14: Demecser-Borzsova-Biri, Kemecse ll-Berkesz, Belegrád-Tiszadada, Buj-Nyírkércs, Nyfrjá- kó-Érpatak, Magy-Ramocsaháza, Frimex FC-Nagykáiló II. 8. forduló. Október 10., vasárnap, 14: Nyfrjákő-Frimex FC, Érpatak-Buj, Nyirkércs-Belegrád, Tiszadada-Keme- cse II, Berkesz-Demecser-Borzsova, Biri-Magy, Ramocsa- háza-AlP SE, Nyírtelek SZSE-Nagykálló II. ____________ 9. forduló. Október 16., szombat, 14: AIP SE-Biri. Va­sárnap, 14: Demecser-Borzsova-Tiszadada, Kemecse II—Nyírkércs, Belegrád-Érpatak, Buj-Nyírjákő, Nagykállö ll-Ramocsaháza, Magy-Berkesz, Frimex FC-Nyírtelek SZSE._____________________________________________ 10. forduló. Október 24., vasárnap, 14: Buj-Frimex FC, Nyírjákó-Belegrád, Érpatak-Kemecse II, Nyírkércs-De- mecser-Borzsova, Tiszadada-Magy, Berkesz-AlP SE, Bi- ri—Nagykállö II, Ramocsaháza-Nyfrtelek SZSE. _________ 11. forduló. Október 30., szombat, 13: AIP SE-Tiszada­da. Vasárnap, 13: Demecser-Borzsova-Érpatak, Keme­cse II—Nyírjákó. Belegrád-Buj, Nyírtelek SZSE—Biri, Nagy- kállő ll-Berkesz, Magy-Nyírkércs, Frimex FC-Ramocsahá- za. _______________________________________________ 12. forduló. November 7., vasárnap, 13: Belegrád-Frimex FC, Buj-Kemecse II, Nyírjákő-Demecser-Borzsova, Érpa- tak-Magy, Nyírkércs-AlP SE, Tiszadada-Nagykálló II, Ber- kesz-Nyírtelek SZSE, Biri-Ramocsaháza. _________ 13. forduló. November 13., szombat, 13: AIP SE-Erpa­tak. Vasárnap, 13: Demecser-Borzsova-Buj, Kemecse II—Belegrád, Ramocsaháza-Berkesz, Nyírtelek SZSE-Ti- szadada, Nagykállö ll-Nyírkércs, Magy-Nyírjákó, Frimex FC-Birl.______________________________________ _ 14. forduló. November 21., vasárnap, 13: Kemecse ll-Frimex FC, Belegrád-Demecser-Borzsova, Buj-Magy, Nyfrjákö—AIP SE, Érpatak-Nagykálló II, Nyírkércs-Nyírte- lek SZSE, Tiszadada-Ramocsaháza, Berkesz-Biri. _____ 15. forduló. November 27., szombat, 13: Nyh. AIP SE-Buj. Vasárnap, 13: Demecser-Borzsova-Kemecse II, Biri—Ti- szadada, Ramocsaháza-Nyírkércs, Nyírtelek SZSE-Érpa- tak, Nagykállö II—Nyfrjákö, Magy-Belegrád, Frimex FC-Ber- kesz.

Next

/
Thumbnails
Contents