Kelet-Magyarország, 2004. július (64. évfolyam, 152-178. szám)
2004-07-27 / 174. szám
2004. július 27., kedd KILET #*8?***#*Uä MINDENFELŐL /2 0 Félrevezetés. Négy hónap felfüggesztett börtönbüntetésre ítélték azt a fiatal francia nőt, aki brutális antiszemita támadás áldozatának mondta magát, amivel felzaklatta az egész francia közvéleményt, ám amiről később kiderült, hogy egy szó sem igaz belőle. 0 Készülnek a demokraták. John Kerry massachusettsi szenátor elnökválasztási jelöltállítása és ennek elfogadása Kerry részéről lesz a fő programja az amerikai Demokrata Párt hétfő este kezdődött négynapos, országos konvenciójának Bostonban. A több mint 4300 küldött ezenkívül jóváhagyja a párt politikai programját. Szili: hazánk fog „hangolni” Budapest (MR) - A holland elnökség javaslatára Magyarországra bízták egy évre a parlamenti tevékenység összehangolását, mivel jövőre Magyarországon tartják a nemzeti parlamentek elnökeinek találkozóját - jelentette be Szili Katalin házelnök, a budapesti nagyköveti találkozón. A hagyományos rendezvény megnyitóján először Kovács László külügyminiszter beszélt. - A beilleszkedés az Európai Unióba nem lesz könnyebb, mint a csatlakozáskor - mondta, hozzátéve, hogy a négy és fél év alatt sikerült az elérhető legjobb feltételeket megszerezni, felkészülten léptünk be, és kiépült - igaz, csak a legutolsó pillanatban - a támogatások fogadásához szükséges szervezet. A horvátokat is támogatjuk Kovács László kifejtette: támogatjuk Románia és Bulgária felvételét 2007 januárjával akkor, ha a csatlakozás minden feltételének eleget tesznek. Magyar vélemény szerint hasznos lenne, ha Horvátország is akkortól lehetne tag. T A palesztinok és velük tüntetők úgy érzik, újabb jogfosztottság érte őket (Fotó: epaj Izrael tovább építi a palesztinellenes falat Jeruzsálem (MR) - Épül a fal, és kártérítést kapnak a telepesek: az izraeli kormányhivatal terve alapján azok, akik négy éve éltek már lakhelyükön, másutt ugyanolyan ingatlant kapnak, akik kevesebb ideje, a forgalmi értéknek megfelelő összeget. Akik részt vesznek a közösségek áttelepítésének programjában, azoknak olyan területre kell költözniük, amit Izrael be akar telepíteni, például a Negev- sivatagba. Ha öt évig ezeken a helyeken maradnak, akkor a kapott földekért nem kell fizetniük és a kártérítésen túl is kapnak kedvezményes állami kölcsönöket. Fontos a felvilágosításuk is Az elhagyott házakért kapott kártérítés mértéke is megegyezés tárgya lehet. Az izraeli kormány képviselői úgy vélik, hogy a korán elkezdődő kártérítési egyezkedésekkel elkerülhetik a komolyabb harcokat. A Sínai-félsziget átadásakor, 1982- ben az ottani telepesek komolyan ellenálltak, aminek a jelenlegi vezetés szerint az volt az egyik fő oka, hogy nem kezdték meg velük időben a párbeszédet. Leállították a háborús bűnösök keresését? Beer Iván úgy érzi, hogy az „aggályos” Péterfalvi Attila ombudsman védi a nácikat Budapest (ÉKN - Sz. P„ MR) - Felfüggesztette a még élő náci háborús bűnösök felkutatására indított akciót Beer Iván, a program magyarországi koordinátora. Egy időre leállítja magyarországi nácivadász-akcióját a Simon Wiesenthal Központ. A háborús bűnösökről gyűjtött adatok Izraelbe küldését az adatvédelmi biztos találta aggályosnak. Az utolsó esély nevű akció magyarországi koordinátora azzal indokolta a bejelentést, hogy szerinte „olyan jellegű támadások indultak jogi alapokra hivatkozva” személye ellen, melyek a program felfüggesztésére kényszerítik.- Rám a hatalom már sokszor lesújtott a jog fegyverével, úgyhogy egyelőre felfüggesztem ezt a tevékenységet, amíg a magyar állam nem tisztázza az ügy jogi helyzetét. Ha a dolog tisztázódik, és újra felkérnek koordinátornak, akkor én vállalom továbbra is, mert hiszek az ügyben - közölte Beer Iván. „Nem pártolom őket” Beer Iván úgy érzi, hogy Péterfalvi Attila ombudsman védi a nácikat. - Nem pártolom a bűnösöket, a náci háborús bűnösök és kollaboránsok ellen itthon kell lefolytatni az eljárást, az ilyen esetekben a magyar hatóságokhoz kell fordulni - utasította el a vádakat Péterfalvi. A koordinátor eddig két esetben személyesen továbbította az információkat a jeruzsálemi központhoz. Az adatküldés óta öthét további bejelentést regisztráltak, ezeket azonban már nem juttatták el Jeruzsálembe. Másik partnerrel folytatják A Simon Wiesenthal Központ cáfolta, hogy leállítja Magyarországon Az utolsó esély elnevezésű nácivadász akcióját. A központ állásfoglalása szerint nem felel meg a valóságnak a magyar társ- szervezet mai nyilatkozata, amelyben Beer Iván bejelentette, hogy az adatvédelmi biztos kifogásainak engedve Magyarországon felfüggesztik a második világháborús bűnösök utáni kutatást. A Wiesenthal Központ bejelentette azt is, hogy másik magyar partnert keres, és folytatja az akciót. Tragikus mérleg Bagdad (MR) - Irakban újabb magas rangú állami tisztviselőt öltek meg a fegyveres ellenállók. Bagdadban a belügyminiszter egyik vezetőjét lőtték le az ismeretlen tettesek. Bombamerényietekben és lövöldözésekben további hét ember vesztette életét Irak különböző városaiban. Az ideiglenes kormány megalakulása, a múlt hónap vége óta gyakorlatilag nem volt olyan nap, hogy ne követtek volna el valamilyen erőszakos cselekményt Irakban. Bírálja a nyugati „ügynököket” Putyin Kijev (MTI) - Vlagyimir Putyin orosz elnök szerint bizonyos nyugati „ügynökök” azon mesterkednek, hogy meggátolják Oroszország és Ukrajna gazdasági kapcsolatainak szorosabbra fűzését. Orosz és ukrán üzletemberek előtt mondott hétfői beszédében leszögezte: „egyesítve erőinket növeljük versenyképességünket, és ezt külföldi partnereink is jól tudják. Ezért ügynökeik minden módot felhasználnak arra, hogy kompromittálva integrációnkat kárt okozzanak neki” - mondta az Ukrajnához tartozó Krím félszigeten lévő Jaltában. Lát benne jövőt Utalt arra, hogy a négy legnagyobb volt szovjet köztársaság - Oroszország, Ukrajna, Fehéroroszország és Kazahsztán - tavaly gazdasági szövetséget hozott létre, de ez az együttműködési forma még nem bontakozott ki igazán. Iráni újságírónők tiltakoznak hazájuk fundamentalista törvénykezési gyakorlata ellen. A tiltakozás konkrét oka: a bíróság felmentő ítéletet hozott az iráni titkosszolgálat által meggyilkolt Zahra Kazemi újságíró ügyében, akit a börtönben eszméletlenre vertek, és halálát a fejére mért igen erős ütés okozta. (Fotó: EPA) PARLAMENT Titkosszolgálati változások Támogatta az Ország- gyűlés Nemzetbiztonsági Bizottsága - az ellenzéki képviselők elutasítása, illetve tartózkodása mellett - az Információs Hivatal és a Nemzetbiztonsági Hivatal főigazgató-jelöltjeit a hétfői ülésén. A testület több mint háromórás zárt ülését követően Kövér László, a bizottság fideszes elnöke újságíróknak elmondta: az ellenzéki képviselők nemmel szavaztak Zsohár Istvánnak az Információs Hivatal élére való kinevezéséről, míg Galambos Lajos személyével kapcsolatban tartózkodtak. Elégedettek voltak Tóth András, a polgári nemzetbiztonsági szolgálatok irányításában közreműködő politikai államtitkár újságíróknak beszámolva közölte: megvan minden közjogi feltétele annak, hogy a miniszterelnök a két új főigazgató-jelöltet kinevezze, ez a közeli napokban megtörténik. Többek között elmondta: a kormányfő és Kiss Péter kancelláriaminiszter is elégedett volt Czukor József eddigi főigazgató munkájával, „de úgy gondolja, hogy a továbblépéshez más személyi összetételű vezetésre van szükség”. LAPSZEMLE „Orbán lazítja az erdélyi magyarokat” A románok szerint az elnökük „lepaktált” Bukarest (MR) - Ahogy számítani lehetett rá, élénk sajtóérdeklődést váltott ki Orbán Viktor volt miniszter- elnök szombati beszéde, amit a Bálványosi Szabadegyetemen mondott el. Orbán Viktor nem tart attól, hogy az erdélyi magyarság el- özönli Magyarországot, ha tagjai W................................................. A Fidesz elnöke azt képzeli, hogy az Európai Uniót a magyarok ügyéért találták ki. Curierul Nációnál ................................................ kettős állampolgárok lesznek. írja a volt miniszterelnök tusnád- fürdői beszédére utalva a kolozsvári Krónika kommentárja. A román lapok döntő többsége foglalkozik a Tusnádon kifejtett autonómia gondolatokkal. Kommentár-ízű tudósítást, csak a heves nacionalizmusáról ismert Cronica Romana közöl, amely szerint Emil Constanti- nescu román államfő Tusnád- fürdőn a román nemzetállam ellenségeivel találkozott. Még fenyegetőzik is Két másik, a nemzetállamot féltő újság a címoldalon írja, Orbán azzal fenyegetőzik, hogy nem szavazza meg Románia uniós csatlakozását és lázítja a magyarokat, hogy harcoljanak az autonómiáért. Ez, írja a Curentul, azt jelenti, hogy a Fidesz elnöke azt képzeli, hogy az Európai Uniót a magyarok ügyéért találták ki, ez pedig a Curierul Nációnál véleménye. A terrorizmus mslegágya - elkészült a jelentés A szeptember 11-i merénylet körülményeit vizsgáló bizottság legutolsó Jelentése rámutat arra, hogy milyen szerepet játszott a támadásban Afganisztán, Irán, Irak, Pakisztán és Szaúd-Arábia. A vizsgálatok semmilyen téren nem szolgáltak százszázalékos bizonyítékkal, csak az összefüggések mutathatók ki az országok és az al-Kalda, Illetve Oszama bln laden tevékenységével kapcsolatban. IRAK j Itt készült fel Oszama | bin Laden, bár Szaddám j Húszéin nem támogat- | ta, hiszen a terrorista- ! vezér folyamatosan j szponzorálta az elnök- j ellenes iraki kurdokat. Nagy a valószínűsége annak, hogy Irán segítette az ai-Kaida tagjainak - köztük a szeptember ll-i merénylet terroristáinak - közlekedését az országon belül és más országok megközelítésekor iiS. Az al-Kaida és a szeptember 11-i támadás fő inkubátora. Az USA és a nemzetközi erők stabilizálni akarják az országot és javítani az életkörülményeket. © GRAPHIC NEWS A hatalmas szegénység, az általános korrupció, a hatástalan kormányzás mind elősegíti, hogy az iszlám szélsőséges toborzők első számú célpontja legyen. Az USA katonai és anyagi segítséget nyújt majd. Az al-Kaida legfőbb anyagi forrása, tizenkilenc terroristából tizenötöt innen pénzelnek. Az USA és az ország vezetése megállapodást kötött, hogy megpróbálják a terroristák olajból származó pénzforrásait megszüntetni. KELET S*#Y*«8**J*« Felelős kiadó: Szabó Miklós (j Főszerkesztő: Angyal Sándor (angval@kelet.szon.hu). Kiadóvezető: Némethné Fórizs Erzsébet (nemethne@kelet.szon.hu). Terjesztési vezető: Matyasovszkiné Buri Adrienn (adrienn.buri@kelet.szon.hu). Marketingvezető: Kereső Magdolna (] Előfizetői vonal és kézbesítési észrevételek: 06-40/424-424 helyi tarifával hívható telefonszámon, vagy e-mailen: keletteri@kelet.szon.hu Az előfizetés díja: egy hónapra 1190 forint, negyedévre 3490 forint, fél évre 6690 forint, egy évre 12 790 forint. Hirdetésfeladás - keretes hirdetés: telefon: 06-42/501-510, telefax: 0642/501-970, e-mail: kelethird@kelet.szon.hu - apróhirdetés feladása telefonon: 06-90/494-949 (a hívás az apróhirdetés árát tartalmazza), személyesen. Szerkesztőség telefon: 06-42/501-510, telefax: 0642/501-973. E-mail: kelet@kelet.szon.hu Kiadja az Inform Média Kft., 4400 Nyíregyháza, Dózsa Gy. u. 4-6. Postacím: 4401 Nyíregyháza, Postafiók 47. Hírügynökségek: MTI, EPA. Lapunk eladott példányszámát rendszeresen vizsgálja és auditálja a MATESZ. Nyomás: Inform Média Kft., Debrecen, Balmazújvárosi út 11. Felelős vezető: Eiben Tamás. Telefon: 06-52/526-626. ISSN 0133-2058 A ^ÁATESZ