Kelet-Magyarország, 2004. július (64. évfolyam, 152-178. szám)

2004-07-20 / 168. szám

2004. július 20., kedd ATHEN 2004 0 Gail Devers. A kétszeres öt­karikás aranyérmes Gail Devers nyert 100 m gáton az Egyesült Államok sacramentói atlétikai válogató­ján, így a 37 éves sprinter ötödik olim­piájára készülhet. Deversen kívül koráb­ban csak két amerikai atléta, a legen­dás Carl Lewis és Willyes White szere­pelt öt olimpián egyéni számban. Devers egyébként 100-on negyedik lett, így be­került a váltóba. 0 Rendőri kíséret. A spanyol rendőr­ség tizenhárom ügynöke kíséri majd el az ország sportolóit az augusztus 13- án kezdődó' athéni nyári olimpiára. A belügyminisztérium részletes informá­ciókkal nem szolgált, vagyis titok, hogy munkatársainak mi lesz a pontos felada­ta, azt viszont cáfolta, hogy terrorista­támadástól tartanak. E Üzemel a villamos. Huszonöt nappal az olimpia augusztus 13-ai megnyitója előtt üzembe helyezték az új athéni vil­lamost. A 26 kilométeres pálya a fővá­ros centrumát és a versenyhelyszíne­ket köti össze. A légkondis kocsikkal közlekedő jármű 26 állomást érint, és a tervek szerint naponta 80 ezer utast szállít. Egy vonaljegy 70 eurócentbe, azaz mintegy 175 forintba kerül. Madártávlatból az olimpiai stadion és kör­nyéke (Fotó: EPA) TOTONYEREMENYEK A 29. heti nyeremények 13 + 1________________________8 db 33 féléiét __________26 db 12 féléiét 559 db _________4196 db 18 886 db 420 354 forint 66 591 forint 3038 forint 405 forint 15Ö forint KISPÁLYÁS FOCI Nevezések a bajnokságra Nyíregyháza (KM) - A hagyományok­nak megfelelően a Nyírsuli Kht. a 2004/2005-ös szezonban is megrendezi a nyíregyházi kispályás és öregfiúk bajnok­ságot. Az idény szeptember 4-én (az öreg­fiúknál augusztus 30-án rajtol), nevezni jú­lius 30-ig, hétfő, szerda és pénteki napo­kon 10 és 13 óra között lehet a stadion 6- os szobájában, Víg Istvánnal. Sportedzői szaktanfolyam indul Nyíregyháza (KM) - A Testnevelési Egyetem által meghirdetett sportedzői tan­folyamot indít Nyíregyházán a megyei sportintézet szervezésében. A kétéves, levelező szaktanfolyam idén októberben kezdődik 52 sportágban és sport­rekreáció szakágban. A képzés államilag elismert OKJ-bizonyítványt ad. Feltételek: középiskolai érettségi bizonyítvány, a vá­lasztott sportágban versenyzői múlt, illetve sportági jártasság. Jelentkezési lap és tájé­koztató a Megyei Testnevelési és Sportin­tézetnél (4440 Nyíregyháza, Mártírok tere 9.) kérhető postai úton, vagy személyesen. A képzésért felelős szakemberek: Vass Gé­za és Bakosi Béla (504-740, 504-741). MAQYARORSZÁQ /9 Jött a német, mint egy véres gőzmozdony A Kölyök végig uralta a címmérkőzést és elképzelhető, hogy ősszel visszavágó lesz Mán László e-mail: man@kelet.szon.hu Nyíregyháza (KM) - Szom­baton este egy régóta várt és értékes öv került Tóth István derekára, ezzel a nyíregyházi Full Contact SE kiválósága a WPKC profi kick-box szerve­zet 67 kilós világbajnoka. A Harley Davidson Nagydíjért kiírt címmérkőzés mindössze há­rom menetig tartott, a Kölyök ennyi idő alatt felőrölte ellenfelét, akinek úgy felszakadt a szemöl­döke, hogy edzője feladta a kilá­tástalan küzdelmet, így technikai K. O.-val nyert Tóth István. KM: Kívülről kemény, haj­tás meccs volt, igazi bunyó. Tóth István: Sokat nem tudtam az ellenfelemről, így azt a takti­kát dolgoztuk ki, hogy az első két menetben feltérképezem és kide­rül, hogy mi lehet majd üdvözítő ellene. Azután ebből nem lett semmi, mert szinte rám rohant, csak jött, jött. Én balegyenesek­kel állítgattam meg és lefordul­tam róla. Már az első menetben kapott egy nagyot, elkezdett da­gadni a szeme.- A második menetben is pró­sport.szon.hu Helyi és nagyvilági sport. VJ Tóth István, azaz a Kölyök kézzel és lábbal is felülmúlta ellenfelét a szombat esti meccsen (Fotó: Sipeki Péter) báltam technikás bunyót bemu­tatni, de nem lehetett, mert jött mint a gőzmozdony, időnként oda is álltam és bunyóztam. Ezzel együtt úgy érzem, hogy végig az történt, amit én szerettem vol­na, én irányítottam a mérkő­zést. Időnként beálltam kettős fe­dezékbe és hagytam, hadd üsse ki magát.- Többször igen keményen megütöttem és rúgtam, úgy hogy egy bal felütésemnél valósággal koppant az álla. KM: Mennyire zavarta, hogy ellenfele szeme igen csúnyán fest? Tóth István: Már a második me­netben egyre inkább vérzett, na­gyon csúnyán nézett ki a szeme. Nagyon zavart, mert látszott, hogy komoly is lehet a dolog, ezért szóltam a mérkőzésvezető­nek, hogy léptesse le, mert attól féltem, hogy leszakad a retinája egy ütés, vagy rúgás után. Végül az edzője felmérte és bedobta a tö­rülközőt, megelőzte a nagyobb bajt. KM: Gondolom, most jön a megérdemelt pihenés. Mikor látjuk ismét a kötelek között? Tóth István: Most egy kis leve­zetés, majd pihenő jön, aztán is­mét elkezdem az edzéseket. Tiszai Misinek szeptember végén, vagy október elején lesz a világbajno­ki címmérkőzése, akkor vagy egy felhozó, vagy egy címvédő mérkő­zésen én is ringbe lépek.- A német versenyző edzője el­mondta, hogy szeretne egy vissza­vágót, én pedig közöltem vele, hogy állok elébe! Mindenkinek hálás Tóth István érthetően nagyon örült és boldog, hi­szen nagyon akarta ezt a vi­lágbajnoki címet. Ezúton is köszönetét mond edzőjének Rácsai Jánosnak, klubja ve­zetőinek, Bárány Lászlónak Tiszai Mihálynak, bará­tainak, a támogatóinak és persze mindenkinek, aki ér­te szorított. Sokan búcsúztak viszláttal Remekül nyitott a Révész Group Kupa Révész Bálint, a névadó tulajdonosa adta át a vándorserleget a győztes csapat kapitányának (Fotó: Mán László) Nyíregyháza (KM - M. L.) - Focival kezdődött és Republic koncerttel zárult szombaton a nyíregyházi Városi Stadion­ban az első alkalommal kiírt Révész Group Kupa országos kispályás focitorna. Az elnevezés kissé csalóka, hi­szen a foci mellett más is szere­pet kapott, amolyan családi, sportos juliális volt a rendez­vény, hiszen a gyerekeket báb­színház, mini vidámpark várta, a felnőtteket a foci és a kon­cert mellett gasztronómiai kiál­lítás, kamion és versenyautó be­mutató, valamint kirakodóvásár. A több ezer látogató jól érezte magát, a nagy melegben is kel­lemes időtöltést biztosított a ren­dezvény. Mindenki jól szórakozott- Őszintén megvallva, kissé tartottunk a rendezvénytől, hi­szen ilyen színes és nagyszabású programnak nagyon sok buktató­ja lehet. Örömmel vettük tudomá­sul, hogy végül minden a vára­kozásnak megfelelően alakult. A focipályákon izgalmas, színvona­las meccset vívtak a csapatok és nagyon sokan úgy búcsúztak el, hogy várják a meghívót a máso­dik tornára. Nagy sikere volt a bábszínháznak, plusszelőadást is be kellett rendezni és a szakem­berek szerint is igen színvonalas volt a gasztronómiai kiállítás. A Republic koncertről is csak jót mondhatok, Cipőék fantasztikus hangulatot teremtettek, igaz ők is megjegyezték, hogy mondjuk este kilenctől még nagyobb bulit tud­tak volna összehozni.- Majd elemezzük a tapaszta­latokat, amin változtatni kell, azon változtatni fogunk, hiszen hagyományteremtő szándékkal rendeztük az első Révész Group Kupát - summázott véleményt Molnár Viktória, a rendezvény háziasszonya. FORMA-I Nagy bulira készül a Ferrari Michael Schumacher még tart a McLarentől Hockenheim (MTI) - Michael Schumacher bízik abban, hogy az 55. Forma- 1-es világbajnokság tizen­kettedik futamán kettős si­kert ünnepelhet, s csapata, a Ferrari már ezen a hétvé­gén megnyeri az idei sorozatot.- Már a pályán hatalmas bu­lit csapnánk - szögezte le a hat­szoros világbajnok német sztár. - Azt hiszem, elkerülhetetlen a csapat végső sikere, előbb vagy utóbb biztosan bebiztosítjuk az elsőséget. Remélem, hogy most, a hazai versenyemen sikerül. A feladatunk viszont nem lesz egy­szerű, hiszen az átalakított autó­val szereplő McLaren veszélyes Ase s&IIsis A pontverseny élcsoportja: 1. Ferrari 174 pont 2. Renault 79 3. BAR-Honda 67 4. Williams-BMW 41 5. McLaren-Mercedes 32 6. Sauber-Petronas 18 ellenfél, de senkinek se legyenek kétségei, mi is ott leszünk a fu­tamon... ff............. A feladatunk vi­szont nem lesz egy­szerű, hiszen az átalakított autóval szereplő McLaren veszélyes ellenfél. Michael Schumacher ....................................................M A Ferrari tizenegy verseny után 95 ponttal előzi meg a 2. he­lyen álló Renault-istállót. Michael Schumacher és a brazil Rubens Barrichello eldönti a „párharcot” ha legalább 13 ponttal többet sze­rez, mint a spanyol Fernando Alonso és az olasz Jarno Trulli. Az utolsó hat futamon ugyanis legfeljebb 108 pontot szerezhet a francia csapat, azonos pontszám­nál a több futamgyőzelem dönt, ebben már most verhetetlen a Ferrari, hiázen M. Schumacher 10 diadalt aratott 2004-ben. www.Volkswagen .h u Az Ön Volkswagen márkakereskedője: Platán Autóház 4400 Nyíregyháza, Debreceni út 107. Telefon 42/501-700 4700 Mátészalka, Jármi u. 67. Telefon: 44/500-700 www.platanautohaz.hu 5 ajtós modellek 3 ajtós árán! Új, egyedi Polo modellek: Polo First már 2 299 ÖÖÖ Ft-tói, Polo Ice klímával, 75 lóerős motorral 2 799 000 Ft-fól. * Klímaberendezés (Polo Ice modell esetén) * Vezető- és utasoldalí légzsák, oldallégzsák elől * Kleküttbitltátíitkus, sebességfüggő szervokormány (65 lóerős motorváltozattól) * Elektronikus indításgátló * ísoFix előkészítés a biztonsági gyermeküléshez * Beta rádió 4 hangszóróval * Kormányoszlop magasság és axíálís állítás * Zöld hővédő üvegezés * 12 év átrozsdásodás elleni garancia « 2 év teljeskörő garancia * fényszóró magasságállítás * Fordulatszámmérő * Por- és pollenszűrő * Pótféklámpa \r ajánlat 92584. atarcii» 1-i áriistA Alapján. knriát,w>rt riíwalw.TiWt gí-pkrx-sí crtjítg vagy YüúSiVánAMg érvdnyet. A rwtftókrfí! tenéwWuöi a* On Volkswagen mártutknmtacKSje ad tójéfcrtttáiást A Ujpeníáiható gépkocsi extraíeisXfríeiiséget («rtaitiMXiutl. A VW Pata RjototííáUságjő! íllggö. kombinált áflsgtopvnsetás*. 4.S-7.6 l/lCOkui, GOj kibocsátása; 124-182 g/kta. HIRDETÉS

Next

/
Thumbnails
Contents