Kelet-Magyarország, 2004. július (64. évfolyam, 152-178. szám)

2004-07-19 / 167. szám

2004. július 19., hétfő KIÜT »abyasö&ssA« ÉGTÁJ /7 Nyírségi kiadás HÍREK 0 Erdélyi vendégek. A rakamazi általá­nos iskola által fenntartott erdei iskola Nyíri községben található. Július 19-től 25-ig ezen a Zemplén-hegységi települé­sen látják vendégül az erdélyi Kökényesd fiataljait a rakamazi önkormányzat támo­gatásával. 0 Hegyvidéki táborban. A tiszateleki Hu­nyadi Mátyás Általános Iskola felsős ta­nulói ezt a hetet Erdőhorvátiban, az ok­tatási intézmény táborában töltik. A diá­kok vasárnap biciklivel utaztak el a szép környezetben lévő táborba. 0 Döntöttek az igazgatóról. A kéki ön- kormányzat a legutóbbi ülésén az isko­la oktatási-nevelési programjának elfo­gadása mellett döntött az iskola igaz­gatójának személyéről is. A képviselők újabb 5 évre a korábbi igazgatót, Fohsz Józsefnét bízták meg a vezetői felada­tok ellátásával. Horgászverseny a Réti-tavon Gávavencsellő (KM) - Horgászversenyt rendeznek felnőtt és ifjúsági kategóriában július 27-én, vasárnap a gávavencsellői Ré­ti-tavon. A 2,5 hektáros, szép környezetben elterülő tó átlagos vízmélysége 2,5 méter. A tóban fogható halfajták: keszeg, kárász, ponty, amur, afrikai harcsa. A horgász­hely, amely a Marótzug közelében talál­ható, megközelíthető Tiszabercel és Gáva felől. Gyülekezés 6.30 órakor, a verseny 8 órakor kezdődik és 11 óráig tart. A ver­seny végén ízletes egytálétellel kedvesked­nek a rendezők a résztvevőknek. Épül a téglagyár Tiszavasváriban Tiszavasvári (J. Z.) - Elkezdődött a tég­lagyár építése Tiszavasváriban. Az ország­ban a szakma legnagyobb ipari létesítmé­nyét még ez év decemberében átadják a ki­vitelezők a tulajdonos Wienerberger cég­csoportnak. Bodnár György, a Wienerberger keres­kedelmi igazgatója a következőket mond­ta a gyárról:- Tény, hogy tavaly ősszel a magyar pia­con csak várakozás után lehetett téglát vá­sárolni. A hitelszigorításokról szóló plety­kák hatására rengetegen vágtak bele épít­kezésekbe. A hiányt igyekeztünk a kon­szern környező országokban lévő gyárai­ból pótolni, de a téglát nem lehet gazda­ságosan messzire szállítani. Egy új gyár építése évek óta napirenden van, de ed­dig túl kockázatosnak ítéltük a beruházást, inkább meglévő gyárainkat bővítettük. Egy, a Tiszavasvárihoz hasonló nagy és modern téglagyár évente körülbelül há­romezer lakáshoz elegendő falazóanyagot állít elő. Magyarországon 1998 óta az épí­tett lakások száma 15 ezer darabos szó­rást mutatott. Úgy érezzük azonban, hogy ilyen jellegű és mértékű ingadozások a jö­vőben már nem várhatók. Ezért vágtunk bele. Az új, 2005-ben nyíló tiszavasvári gyárban valamennyi, jelenleg Európában alkalmazott tégla gyártására felkészülünk. Célba lövés is volt azon a vadászjuniá- lison, amelyet a pócspetri Mohos Menti Vadásztársaság rendezett a közelmúltban. (Fotó: amatőr) ^ ........ ■ . mi ■ , ■■■■' Verbunk és kanásztánc a strandon A foglalkozások keretében gyöngyöt fűztek, batikoltak a fiatalok A strandon tavaly is nagy sikert arattak a kis táncosok (Fotó: a szerző) M. Magyar László e-mail: magyar@kelet.szon.hu Tiszavasvári (KM) - Nép­táncos ifjak ropták a táncot a napokban Tiszavasvári strandján. A fiatalok nem véletlenül kerültek a fürdő területére, azt szerették vol­na megmutatni az érdeklő­dőknek, mit is tanultak az előző napokban egy tánctá­borban. Több min tízéves hagyomány ugyanis, hogy Huszárszki Lász­ló táncoktatótábort szervez a ti­ff ............... Igyekeztünk úgy összeállítani a programot, hogy a táncolás mellett számos új él­ménnyel gazda­godjanak. Huszárszki László szavasvári ifjúsági tábor terüle­tén, s hagyomány az is, hogy a tábor zárásaként a szomszédos strandon bemutathatják a tudá­sukat a fiatalok. A diákok örül­nek, mert közönség előtt táncol­hatnak, a fürdő vendégei pedig hálásak a strandon szokatlannak számító, de végül is látványos produkcióért. Három településről Az idén a pócspetri szék­hellyel működő Tengertánc Mű­vészeti Iskola telephelyeinek ta­nulói vettek részt a tábor mun­kájában. Pócspetriből huszonket- ten, Kislétáról ketten, Nyírbog­dányból tízen érkeztek, hogy a magyar ősi mozgáskultúra lépé­seit eltanulhassák Huszárszki Lászlótól, László Andrásnétól, Berta Erzsébettől és Kerezsi Ilo­nától. A művészeti iskola két grafika tanszakos növendéke is részt vett a tábor munkájában, s annyira megtetszett neki a tánc, hogy a strandon is felléptek. Horgolni tanultak- A leányok karikázót, mezőföl­di leánytáncot, kalocsai fércelőt mutattak be a szereplésen, míg a fiúk szanyi verbunkot, somogyi kanásztáncot jártak. A műsor vé­gén együtt ugrós táncot mutattak be a fiúk és a lányok - tájékoztat­ta lapunkat Huszárszki László. - Igyekeztünk úgy összeállítani a programot, hogy a táncolás mel­lett számos új élménnyel gazda­godjanak a gyermekek. Volt tini­diszkó, kézműves foglalkozás, já­tékos ügyességi vetélkedő. A kéz­műves foglalkozások keretében gyöngyöt fűztek, batikoltak a fia­talok, sőt néhányan még horgol­ni is megtanultak. Az ifjúsági tá­borban valamennyien jól éreztük magunkat, köszönet érte Halász László táborvezetőnek. A táborzá­rásra meglátogatott bennünket a kislétai Páll Attila, aki szintetizá­torával nagyon jó hangulatot te­remtett, a gyermekek élőzenére táncolhattak. Vendégségben- Az utolsó este eljött kö­zénk vendégségbe Bak Endre, a Szabolcs Művészeti Alapít­vány kuratóriumának elnöke is, aki az 1970-es években a Szabolcs Volán táncegyüttes szólistája volt. Befejezésül hadd köszönjem meg a nyír- bogdányi és pócspetri polgár- mestereknek, hogy a gyerekek oda- és visszaszállítását megol­dották. Konyhát avatnak Kék (KM) - Emlékezetes lesz az idei augusztus 20-i ün­nepség Kék község lakói szá­mára. Nemcsak azért, mert falunapot is tartanak az ál­lamalapítás ünnepén, hanem azért is, mert új konyhával és ebédlővel lesz gazdagabb a település. A település már 10-15 éve kinőtte a 100 adagos konyhát, amely az iskolások és az óvo­dások étkeztetésével foglalko­zott. Régóta spórolt a kony­hára az önkormányzat, s vé­gül a település vezetői úgy döntöttek, hogy a háromszáz adagos új konyha mellé ebéd­lő is készüljön, hiszen bizony elég mostoha körülmények között étkeztek eddig a fia­talok. Pályázati pénzek Az önkormányzat regioná­lis pályázaton és a megyei te­rületfejlesztési tanács pályá­zatán is nyert támogatást, s ezt az összeget egészítette ki a megtakarított saját erővel a képviselő-testület. Az épít­kezés ezekben a napokban is tart, a tervek szerint augusz­tus 15-én lesz a műszaki átadás, augusztus 20-án pedig az ünnepélyes avatás. Kiemelt feladat az uzsorások elleni fellépés Tiszadadán az ismertté vált bűncselekmények száma csökkent az előző évekhez képest Tiszadada (T. L.) - Több fontos helyi érdekű kérdést is megvitattak a közelmúltban a tiszadadai képviselők. A Holló László Általános Isko­la eddigi igazgatójának megbíza­tása lejárt, helyére Petruska Zol­tánt nevezte ki a képviselő-testü­let egyhangú szavazással. Hozzá­járult a testület ahhoz, hogy a DE- JÓ Táncművészeti Magániskola tanszakot bővítsen. így ősztől már a szín,- és bábművészettel is is­merkedhetnek a gyerekek, továb­bi képző- és iparművészeti tago­zat is indul a községben. 24 órás jelenlét Kiemelt napirendként tárgyal­ta a testület a rendőrség beszámo­lóját. Pájer Csaba őrsparancsnok elmondta, hogy sajnos nem múlik el nap, hogy valamelyik települé­sükön (Tiszadobon, Tiszadadán) ne történne rendőri intézkedés. Á szolgálati időbeosztás biztosítja, hogy 24 órás rendőri jelenlét le­gyen az illetékességi területen. A lakosság igényli a rendőri segít­séget, az állampolgári bejelenté­sek, segítségkérések száma a rendőrőrs megalakulása óta folya­matosan növekszik. A fiatal szakember beszámolt arról, hogy az őrs szűkös lehető­ségeihez mérten a megnövekedett üzemanyagköltségek miatt a rendőrjárőrök a szolgálati idő alatt a teljes területet nem tudják bejárni. A tiszadadai képviselő- testület az elmúlt évben 100 ezer forinttal támogatta a rendőrség ez irányú erőfeszítéseit. A települé­sen általában minden évben jel­lemzően jelentkező - főleg a téli időszakban - fa-, és baromfilopá­sok, továbbá az állampolgári fe­A rendőrség szakemberei segítik a tiszadadai fiatal polgárőrök felké­szülését Is (Fotó: a szerző) gyelem, hanyagság kihasználása a szükséges vagyonvédelem elmu­lasztása miatt elkövetett bűncse­lekmények száma továbbra is megfigyelhető. A rendőrőrs teljes kollektívája a jövőben is eredményes együtt­működést épít ki a helyi általá­nos iskolával, a családsegítő köz­ponttal és a kisebbségi önkor­mányzattal. Kevesebb bűncselekmény Kiemelt feladatnak tekinti a helyi rendőrség az úgynevezett uzsorások elleni még szigorúbb fellépést. Összességében megálla­pítható - mondta a fiatal parancs­nok -, hogy Tiszadadán az ismert­té vált bűncselekmények száma csökkent az előző évekhez képest, ez köszönhető az állandó rendőri jelenlétnek, azonban a megelőzés­nek ettől is fontosabb szerepet tu­lajdonítanak. Elhangzott a képvi­selő-testületi ülésen, hogy sikerült a községben is megalapítani a polgárőrséget, a tagjainak jelen­léte fokozza a lakosság biztonság- érzetét. A méhek igazságot tettek Egy családot ajándékoz a templomnak Nagykálló, Máriapócs (Sza­bó Csaba) - A népi kultúrá­ban, a hagyományokban na­gyon sok érdekes dolog van, amelyeket érdemes megőrizni, feleleveníteni. Az Orbán névhez kötődik pél­dául, hogy ő volt a szőlősgazdák, vincellérek patrónusa. A régi időkben szobrát a keresztutakon és a szőlőskertekben helyezték el. Állítottak neki kisebb kápolnákat is, amelyeket az ottani gazdálko­dók mindig friss virágokkal díszí­tettek a jó termés reményében.- A nevéhez a méhek is kötőd­nek, a névnapján kezdenek raj- zani - mondja a nagykállói Sza­bó Bálint. - Ezzel kapcsolatos egy történet, amely Nagykállóhoz és Máriapócshoz egyaránt kötődik. Élt Nagykállóban egyszer egy Bangó András nevezetű lakos, aki sokat szenvedett a köszvénytől, már csak mankóval tudott járni. Köztudomású, hogy Máriapócs úgymond csodatévő hely, ott Má­ria képe két alkalommal is (1696- ban és 1715-ben) bizonyítottan könnyezett. Ezek után az oda zarándokló betegek között sok rendkívüli gyógyulás történt. Ezért Bangó András is elhatároz­ta, hogy elmegy Pócsra. Mivel Máriapócs nem volt messze, sze­kérrel elvitette magát. Az utazás közben fogadalmat tett, ha meg­gyógyul, egy család méhet aján­dékoz a templomnak. Megváltozott vélemény A Mária-kegykép előtt imád­kozva érezte, már nem is fáj a lá­ba, mankóit otthagyva haza már gyalog ment. De milyen az ember! Meggyógyulva már úgy gondolko­dott, mit is kezdenének Pócson a kaptár méhvel, jobb, ha azokat megtartja magának. Hazaérve az­tán csodálkozva látta, hogy méhei nincsenek, az állatok átrepültek a templomhoz, s ott az északi ol­dalon lévő repedésbe költöztek. Kistérségi nyugdíjasfelálkozó Négy település idősei ismerkedtek össze Levelek (KM) - Nyugdíja­sok gyülekeztek a közel­múltban a leveleki víztáro­zó partján található Sza­badidő és Sportcentrum te­rületén. Ez különleges gyülekező volt, mert négy település - Baktalórántháza, Nyírmada, Ramocsaháza és Levelek - nyugdíjasai találkoztak, hogy megismerkedjenek egymással, keressék az együttműködési le­hetőségeket, egységes érdek- képviseletet dolgozzanak ki. A rendezvény megszervezé­séhez támogatást nyertek pá­lyázat útján az Esélyegyenlő­ségi Kormányhivataltól a szer­vezők. Először a polgármesterek be­mutatták a településüket, majd a civil szervezetek vezetői is­mertették a szervezetek min­dennapi életét. Ezt követően dr. Csoba Judit, a Debreceni Egyetem tanára tartott elő­adást a civil szervezetek szere­péről, a hagyományőrzésről. Kulturális műsor A tájékoztató után vidám percek következtek, ugyanis minden csoport bemutatkozott rövid kulturális műsorral. Volt ének, tánc, vers. A kötetlen be­szélgetésekkel jó hangulatban telt el a nap, s a résztvevők úgy döntöttek, máskor is talál­koznak. A nyírmadai nyugdí­jasok jelezték is, hogy ősszel szívesen a házigazdái lennének egy találkozónak. A vidám hangulatot fokozta a nyírkércsi Tóth Péter muzsi­kája, a fürgébbek táncra is per­dültek - tájékoztatta lapunkat Dávid József, a leveleki nyug­díjasklub titkára.

Next

/
Thumbnails
Contents