Kelet-Magyarország, 2004. július (64. évfolyam, 152-178. szám)
2004-07-19 / 167. szám
2004. július 19., hétfő KIÜT »abyasö&ssA« ÉGTÁJ /7 Nyírségi kiadás HÍREK 0 Erdélyi vendégek. A rakamazi általános iskola által fenntartott erdei iskola Nyíri községben található. Július 19-től 25-ig ezen a Zemplén-hegységi településen látják vendégül az erdélyi Kökényesd fiataljait a rakamazi önkormányzat támogatásával. 0 Hegyvidéki táborban. A tiszateleki Hunyadi Mátyás Általános Iskola felsős tanulói ezt a hetet Erdőhorvátiban, az oktatási intézmény táborában töltik. A diákok vasárnap biciklivel utaztak el a szép környezetben lévő táborba. 0 Döntöttek az igazgatóról. A kéki ön- kormányzat a legutóbbi ülésén az iskola oktatási-nevelési programjának elfogadása mellett döntött az iskola igazgatójának személyéről is. A képviselők újabb 5 évre a korábbi igazgatót, Fohsz Józsefnét bízták meg a vezetői feladatok ellátásával. Horgászverseny a Réti-tavon Gávavencsellő (KM) - Horgászversenyt rendeznek felnőtt és ifjúsági kategóriában július 27-én, vasárnap a gávavencsellői Réti-tavon. A 2,5 hektáros, szép környezetben elterülő tó átlagos vízmélysége 2,5 méter. A tóban fogható halfajták: keszeg, kárász, ponty, amur, afrikai harcsa. A horgászhely, amely a Marótzug közelében található, megközelíthető Tiszabercel és Gáva felől. Gyülekezés 6.30 órakor, a verseny 8 órakor kezdődik és 11 óráig tart. A verseny végén ízletes egytálétellel kedveskednek a rendezők a résztvevőknek. Épül a téglagyár Tiszavasváriban Tiszavasvári (J. Z.) - Elkezdődött a téglagyár építése Tiszavasváriban. Az országban a szakma legnagyobb ipari létesítményét még ez év decemberében átadják a kivitelezők a tulajdonos Wienerberger cégcsoportnak. Bodnár György, a Wienerberger kereskedelmi igazgatója a következőket mondta a gyárról:- Tény, hogy tavaly ősszel a magyar piacon csak várakozás után lehetett téglát vásárolni. A hitelszigorításokról szóló pletykák hatására rengetegen vágtak bele építkezésekbe. A hiányt igyekeztünk a konszern környező országokban lévő gyáraiból pótolni, de a téglát nem lehet gazdaságosan messzire szállítani. Egy új gyár építése évek óta napirenden van, de eddig túl kockázatosnak ítéltük a beruházást, inkább meglévő gyárainkat bővítettük. Egy, a Tiszavasvárihoz hasonló nagy és modern téglagyár évente körülbelül háromezer lakáshoz elegendő falazóanyagot állít elő. Magyarországon 1998 óta az épített lakások száma 15 ezer darabos szórást mutatott. Úgy érezzük azonban, hogy ilyen jellegű és mértékű ingadozások a jövőben már nem várhatók. Ezért vágtunk bele. Az új, 2005-ben nyíló tiszavasvári gyárban valamennyi, jelenleg Európában alkalmazott tégla gyártására felkészülünk. Célba lövés is volt azon a vadászjuniá- lison, amelyet a pócspetri Mohos Menti Vadásztársaság rendezett a közelmúltban. (Fotó: amatőr) ^ ........ ■ . mi ■ , ■■■■' Verbunk és kanásztánc a strandon A foglalkozások keretében gyöngyöt fűztek, batikoltak a fiatalok A strandon tavaly is nagy sikert arattak a kis táncosok (Fotó: a szerző) M. Magyar László e-mail: magyar@kelet.szon.hu Tiszavasvári (KM) - Néptáncos ifjak ropták a táncot a napokban Tiszavasvári strandján. A fiatalok nem véletlenül kerültek a fürdő területére, azt szerették volna megmutatni az érdeklődőknek, mit is tanultak az előző napokban egy tánctáborban. Több min tízéves hagyomány ugyanis, hogy Huszárszki László táncoktatótábort szervez a tiff ............... Igyekeztünk úgy összeállítani a programot, hogy a táncolás mellett számos új élménnyel gazdagodjanak. Huszárszki László szavasvári ifjúsági tábor területén, s hagyomány az is, hogy a tábor zárásaként a szomszédos strandon bemutathatják a tudásukat a fiatalok. A diákok örülnek, mert közönség előtt táncolhatnak, a fürdő vendégei pedig hálásak a strandon szokatlannak számító, de végül is látványos produkcióért. Három településről Az idén a pócspetri székhellyel működő Tengertánc Művészeti Iskola telephelyeinek tanulói vettek részt a tábor munkájában. Pócspetriből huszonket- ten, Kislétáról ketten, Nyírbogdányból tízen érkeztek, hogy a magyar ősi mozgáskultúra lépéseit eltanulhassák Huszárszki Lászlótól, László Andrásnétól, Berta Erzsébettől és Kerezsi Ilonától. A művészeti iskola két grafika tanszakos növendéke is részt vett a tábor munkájában, s annyira megtetszett neki a tánc, hogy a strandon is felléptek. Horgolni tanultak- A leányok karikázót, mezőföldi leánytáncot, kalocsai fércelőt mutattak be a szereplésen, míg a fiúk szanyi verbunkot, somogyi kanásztáncot jártak. A műsor végén együtt ugrós táncot mutattak be a fiúk és a lányok - tájékoztatta lapunkat Huszárszki László. - Igyekeztünk úgy összeállítani a programot, hogy a táncolás mellett számos új élménnyel gazdagodjanak a gyermekek. Volt tinidiszkó, kézműves foglalkozás, játékos ügyességi vetélkedő. A kézműves foglalkozások keretében gyöngyöt fűztek, batikoltak a fiatalok, sőt néhányan még horgolni is megtanultak. Az ifjúsági táborban valamennyien jól éreztük magunkat, köszönet érte Halász László táborvezetőnek. A táborzárásra meglátogatott bennünket a kislétai Páll Attila, aki szintetizátorával nagyon jó hangulatot teremtett, a gyermekek élőzenére táncolhattak. Vendégségben- Az utolsó este eljött közénk vendégségbe Bak Endre, a Szabolcs Művészeti Alapítvány kuratóriumának elnöke is, aki az 1970-es években a Szabolcs Volán táncegyüttes szólistája volt. Befejezésül hadd köszönjem meg a nyír- bogdányi és pócspetri polgár- mestereknek, hogy a gyerekek oda- és visszaszállítását megoldották. Konyhát avatnak Kék (KM) - Emlékezetes lesz az idei augusztus 20-i ünnepség Kék község lakói számára. Nemcsak azért, mert falunapot is tartanak az államalapítás ünnepén, hanem azért is, mert új konyhával és ebédlővel lesz gazdagabb a település. A település már 10-15 éve kinőtte a 100 adagos konyhát, amely az iskolások és az óvodások étkeztetésével foglalkozott. Régóta spórolt a konyhára az önkormányzat, s végül a település vezetői úgy döntöttek, hogy a háromszáz adagos új konyha mellé ebédlő is készüljön, hiszen bizony elég mostoha körülmények között étkeztek eddig a fiatalok. Pályázati pénzek Az önkormányzat regionális pályázaton és a megyei területfejlesztési tanács pályázatán is nyert támogatást, s ezt az összeget egészítette ki a megtakarított saját erővel a képviselő-testület. Az építkezés ezekben a napokban is tart, a tervek szerint augusztus 15-én lesz a műszaki átadás, augusztus 20-án pedig az ünnepélyes avatás. Kiemelt feladat az uzsorások elleni fellépés Tiszadadán az ismertté vált bűncselekmények száma csökkent az előző évekhez képest Tiszadada (T. L.) - Több fontos helyi érdekű kérdést is megvitattak a közelmúltban a tiszadadai képviselők. A Holló László Általános Iskola eddigi igazgatójának megbízatása lejárt, helyére Petruska Zoltánt nevezte ki a képviselő-testület egyhangú szavazással. Hozzájárult a testület ahhoz, hogy a DE- JÓ Táncművészeti Magániskola tanszakot bővítsen. így ősztől már a szín,- és bábművészettel is ismerkedhetnek a gyerekek, további képző- és iparművészeti tagozat is indul a községben. 24 órás jelenlét Kiemelt napirendként tárgyalta a testület a rendőrség beszámolóját. Pájer Csaba őrsparancsnok elmondta, hogy sajnos nem múlik el nap, hogy valamelyik településükön (Tiszadobon, Tiszadadán) ne történne rendőri intézkedés. Á szolgálati időbeosztás biztosítja, hogy 24 órás rendőri jelenlét legyen az illetékességi területen. A lakosság igényli a rendőri segítséget, az állampolgári bejelentések, segítségkérések száma a rendőrőrs megalakulása óta folyamatosan növekszik. A fiatal szakember beszámolt arról, hogy az őrs szűkös lehetőségeihez mérten a megnövekedett üzemanyagköltségek miatt a rendőrjárőrök a szolgálati idő alatt a teljes területet nem tudják bejárni. A tiszadadai képviselő- testület az elmúlt évben 100 ezer forinttal támogatta a rendőrség ez irányú erőfeszítéseit. A településen általában minden évben jellemzően jelentkező - főleg a téli időszakban - fa-, és baromfilopások, továbbá az állampolgári feA rendőrség szakemberei segítik a tiszadadai fiatal polgárőrök felkészülését Is (Fotó: a szerző) gyelem, hanyagság kihasználása a szükséges vagyonvédelem elmulasztása miatt elkövetett bűncselekmények száma továbbra is megfigyelhető. A rendőrőrs teljes kollektívája a jövőben is eredményes együttműködést épít ki a helyi általános iskolával, a családsegítő központtal és a kisebbségi önkormányzattal. Kevesebb bűncselekmény Kiemelt feladatnak tekinti a helyi rendőrség az úgynevezett uzsorások elleni még szigorúbb fellépést. Összességében megállapítható - mondta a fiatal parancsnok -, hogy Tiszadadán az ismertté vált bűncselekmények száma csökkent az előző évekhez képest, ez köszönhető az állandó rendőri jelenlétnek, azonban a megelőzésnek ettől is fontosabb szerepet tulajdonítanak. Elhangzott a képviselő-testületi ülésen, hogy sikerült a községben is megalapítani a polgárőrséget, a tagjainak jelenléte fokozza a lakosság biztonság- érzetét. A méhek igazságot tettek Egy családot ajándékoz a templomnak Nagykálló, Máriapócs (Szabó Csaba) - A népi kultúrában, a hagyományokban nagyon sok érdekes dolog van, amelyeket érdemes megőrizni, feleleveníteni. Az Orbán névhez kötődik például, hogy ő volt a szőlősgazdák, vincellérek patrónusa. A régi időkben szobrát a keresztutakon és a szőlőskertekben helyezték el. Állítottak neki kisebb kápolnákat is, amelyeket az ottani gazdálkodók mindig friss virágokkal díszítettek a jó termés reményében.- A nevéhez a méhek is kötődnek, a névnapján kezdenek raj- zani - mondja a nagykállói Szabó Bálint. - Ezzel kapcsolatos egy történet, amely Nagykállóhoz és Máriapócshoz egyaránt kötődik. Élt Nagykállóban egyszer egy Bangó András nevezetű lakos, aki sokat szenvedett a köszvénytől, már csak mankóval tudott járni. Köztudomású, hogy Máriapócs úgymond csodatévő hely, ott Mária képe két alkalommal is (1696- ban és 1715-ben) bizonyítottan könnyezett. Ezek után az oda zarándokló betegek között sok rendkívüli gyógyulás történt. Ezért Bangó András is elhatározta, hogy elmegy Pócsra. Mivel Máriapócs nem volt messze, szekérrel elvitette magát. Az utazás közben fogadalmat tett, ha meggyógyul, egy család méhet ajándékoz a templomnak. Megváltozott vélemény A Mária-kegykép előtt imádkozva érezte, már nem is fáj a lába, mankóit otthagyva haza már gyalog ment. De milyen az ember! Meggyógyulva már úgy gondolkodott, mit is kezdenének Pócson a kaptár méhvel, jobb, ha azokat megtartja magának. Hazaérve aztán csodálkozva látta, hogy méhei nincsenek, az állatok átrepültek a templomhoz, s ott az északi oldalon lévő repedésbe költöztek. Kistérségi nyugdíjasfelálkozó Négy település idősei ismerkedtek össze Levelek (KM) - Nyugdíjasok gyülekeztek a közelmúltban a leveleki víztározó partján található Szabadidő és Sportcentrum területén. Ez különleges gyülekező volt, mert négy település - Baktalórántháza, Nyírmada, Ramocsaháza és Levelek - nyugdíjasai találkoztak, hogy megismerkedjenek egymással, keressék az együttműködési lehetőségeket, egységes érdek- képviseletet dolgozzanak ki. A rendezvény megszervezéséhez támogatást nyertek pályázat útján az Esélyegyenlőségi Kormányhivataltól a szervezők. Először a polgármesterek bemutatták a településüket, majd a civil szervezetek vezetői ismertették a szervezetek mindennapi életét. Ezt követően dr. Csoba Judit, a Debreceni Egyetem tanára tartott előadást a civil szervezetek szerepéről, a hagyományőrzésről. Kulturális műsor A tájékoztató után vidám percek következtek, ugyanis minden csoport bemutatkozott rövid kulturális műsorral. Volt ének, tánc, vers. A kötetlen beszélgetésekkel jó hangulatban telt el a nap, s a résztvevők úgy döntöttek, máskor is találkoznak. A nyírmadai nyugdíjasok jelezték is, hogy ősszel szívesen a házigazdái lennének egy találkozónak. A vidám hangulatot fokozta a nyírkércsi Tóth Péter muzsikája, a fürgébbek táncra is perdültek - tájékoztatta lapunkat Dávid József, a leveleki nyugdíjasklub titkára.