Kelet-Magyarország, 2004. július (64. évfolyam, 152-178. szám)
2004-07-14 / 163. szám
2004. július 14., szerda KELET 8IÁtt'*ft8öS&XÁ<S> NYÍRTELEKI KÖRKÉP /7 Nyírségi kiadás 0 Kastélykert. A névadó a nyírteleki óvodákat is utolérte. Szeptemberül már Kastélykert Óvoda, Nyírtelek néven szerepel a három óvodát összefogó gyermekintézmény. Az új nevelési évet összesen tíz csoporttal kezdik. 0 Ipari park. Magyar László polgármester és Baranyi József, az Arzenál Rt. elnök-vezérigazgatója a közelmúltban a Honvédelmi Minisztériumban a nagyközség jövőjéről tárgyaltak, ahol megállapodás született, hogy a település rendezési tervében a honvédségi területet ipari parkká sorolhassák be. 0 Kevesebb bűncselekmény. Ha kismértékben is, de kevesebb bűncselekmény történt tavaly, mint az azt megelőző évben. Ezen belül valamelyest nőtt, 36- ről 40-re a vagyon elleni bűncselekmények száma - ekként summázható a képviselő-testület elé került rendőrségi beszámoló. Anna-napi vigasságok A régi hagyományokat felélesztve, a búcsúhoz kapcsolódva az idén is sokszínű programot szervez a helyi önkormányzat az Első Nyírségi Fejlesztési Társulással közösen. A fogathajtó verseny 13 órakor kezdődik a Petőfi utcai sportpályán. Az érdeklődők láthatják a gumikerekű kocsik versenyét, a hintók akadályversenyét, és megannyi bemutatót. Délután két órától pedig első alkalommal rendezik meg a pacalfőző versenyt, szeretnék, ha a jövőben Nyírtelek nevéhez kötődne, mint arra más ételek vonatkozásában már igen szép példákat találunk megyénkben. Ebben az ön- kormányzatot a P+P DEPÓ Kft. a nagyközséghez kötődő két tulajdonosa segíti, maga a verseny is az „I. P+P Pacalfőző Party” elnevezést viseli. Jelentkezni a P+P DEPÓ Kft. Nyíregyháza, Debreceni út 113. sz. alatt, illetve a 42/407-180, 403-489-es telefonszámokon lehet Puskás Miklós főszervezőnél, a verseny szülőatyjánál. Fergeteges buli, tűzijáték Este 18.30-kor kezdődnek a kulturális programok a Petőfi utcai sportpályán. Este héttől fellép a Fresh, Kozsó, az Irigy Hónaljmirigy. Lesz tűzijáték, tombolasorsolás is. Emellett egész nap kirakodóvásár, vidámpark, pónilovaglás, sétakocsikázás vár a kilátogatókra. A nagyközönséget is várják a szervezők. Romaprogram. Tíz roma munkanélküli hét hónapig tartó foglalkoztatását oldja meg Nyírteleken a munkaügyi központ által megvalósuló romaprogram. A görögszállási Ádám Andrásnak és csapatának az esős év miatt olykor méteres gazzal is meg kell birkóznia. Nyírteleken majd telkeket mérnek Július 1-jétől életre kelt a Nyírteleki Általános Művelődési Központ \ Az épülő evangélikus templom környékén lakótelep nő ki a földből (Fotók: a szerző) Lefler György e-mail: lefler@kelet.szon.hu Nyírtelek (KM) - Jövőre szeretnénk a megye 22. városa lenni - mondta Magyar László, a nagyközség polgár- mestere. A képviselő-testület korábbi döntése alapján július 1-jétől életre kelt a Nyírteleki Általános Művelődési Központ.- A korábbi négy intézmény összevonása a racionalizálás, egyszóval a takarékosság jegyében született. Nyitott intézmények- A 14 tagú képviselő-testület döntő többsége az ÁMK létrehozását támogatta. A szülők egy részének kezdeti ellenzése a célok és indokok teljes ismeretében más mederbe terelődtek. Megnyugtató lehet számukra, hogy a n ............ A 38-as főút mentén alakítanánk ki a telepit lés későbbi városközponti arculatát. Magyar László ...........................n két iskola nemcsak a nevét, de tagintézményként az önállóságát is megtarthatja. A tanári kar is - a két nyugdíjba vonult pedagóguson kívül - teljes egészében együtt maradhatott. Teljes a gázhálózat A közelmúltban Szekeres- és Jakusbokorban, a Veres Péter lakótelepen, illetve Ferenctanyán kiépült a gázelosztó vezeték. Dankóbokorban is befejeződött a vezeték lerakása, a gáz alá helyezés a hónap végéig megtörténik. Görögszálláson folyamatban van az igényfelmérés, s ameny- nyiben a lakosság a gáz bevezetése mellett dönt, azt jelenti, hogy a nagyközség külterületének teljes egésze bekapcsolódhat a hálózat vérkeringésébe. Az állami támogatás mellett az önkorHatékonyabban A nagyközség tagja az Első Nyírségi Fejlesztési Társulásnak, s a közelmúltban született meg a Nyírségi Többcélú Önkormányzati Társulás Kálmánháza, Kó- taj, Nagycserkesz, Napkor, Nyíregyháza, Nyírtelek, Nyírtura és Sényő összefogásával. Célja: a közoktatási, szociális és jóléti, egészségügyi területfejlesztési, környezetvédelmi önkormányzati feladatok közös, hatékony megoldása. mányzat is segítséget nyújt a napjainkban oly fontossá vált beruházásban. E területeken még- inkább több az idős ember, az életüket nagy mértékben segíti majd a gáz. Ismét pályáznak A nagyközség hosszú távú rendezési terve az utolsó fázisához érkezett. A koncepció elkészült, ám az ügymenet rajtunk kívüli okokból pillanatnyilag lassabban halad, a végleges terv elfogadása őszre várható. Ezt követően számos telek kialakítására, házépítésre nyílik lehetőség. Az első ütemben két kertvárosi jellegű lakótelep is megvalósulna, az egyik a most épülő evangélikus templom környékén, a 38-as főút mellett, míg a másik a Herman Ottó Általános Iskola melletti területen. A 38-as főút mentén alakítanánk ki a település későbbi városközponti arculatát. A pályázatunkkal jövőre újra kezdeményezzük a várossá nyilvánítást - zárta Magyar László polgármester. A kitüntetettek A két tagiskolában mintegy 640 gyermek kezdi majd az új tanévet. Szeptembertől immár saját berkekben indítják az alapfokú művészeti oktatást, amelybe - már tudott - több, mint 200 gyerek kapcsolódott be. A tanulók a művészeti oktatás keretében szín- és bábművészettel, képző- és iparművészettel, zeneművészettel, táncművészettel és médiaismeretekkel foglalkoznak majd. Most viszont az önfeledt nyaralásnak örülhet mindkét iskola tanulóifjúsága, főként balatoni és dunántúli táborhelyeken töltve a vakációt. Minisztériumokban jártak Az évzáró eseményeit felelevenítve: a Hermann Ottó Általános Iskola tantestületéből Aranykatedra Emlékplakettet vehetett át az Oktatási Minisztériumban Makara Miklósné, míg Pedagógus Szolgálatért emlékérmet Pap Mihályné; a Köz Szolgálatáért Emlékjel bronz fokozatát Ferenc Jó- zsefné a Belügyminisztériumban; Környezetért kitüntetést Alexa Ilona a Környezetvédelmi Minisztériumban; Herman Ottó-díj- ban részesült Ratkos Mihályné és Gunyeczné Juhász Anita. A Királytelek Általános Iskolában Dániel Pálné tanácsosi, Tordai Tiborné főtanácsosi címet kapott, Fintor Jánosné és Szabóné Lukács Éva az énekkari tevékenységért kapott elismerést. Az Év pedagógusa címet Szilágyiné Beregszászi Erzsébet érdemelte ki. Dr. Kóder László jegyző A jegyzett jegyző A Köz Szolgálatáért Érdemjel bronz fokozatát vehette át dr. Kóder László nyírteleki jegyző dr. Rácz János államtitkártól, a Megyei Közigazgatási Hivatal vezetőjétől július 2-án, a Nyírbátorban megtartott Köztisztviselők napja megyei rendezvényén.- A 14 éves jegyzői munkásságomért kaptam e mostani kitüntetést, a 14-ből az utóbbi hét esztendőt már a nyírteleki polgármesteri hivatal élén töltöm - kezdte a még mindig fiatal, kitüntetett jegyző. - Úgy gondolom, hogy nemcsak nekem, hanem a kollégáimnak is szól ez a kitüntetés, egyben az ő munkájuk elismerését is jelenti. Ezúton is a köszönetemet fejezem ki Magyar László polgármester úrnak és a képviselő-testület valamennyi tagjának, amiért e kitüntetésre felterjesztettek. Újból pályáznak Rakamazon születtem, a családommal Nyíregyházán, a Kertvárosban élek, de a munkám teljes egészében Nyírtelekhez köt. Szerettem volna, ha már az idén sikerül a várossá válás, ám a reményt nem adjuk fel: 2005-ben ismét megpályázzuk. A mostani kitüntetés többek között ehhez is újult erőt ad. Laura lányunk kétéves, vele együtt most várjuk a második babát - mondta dr. Kóder László. Negyvenkét év a gyermekekért A Nyírtelekért kitüntető cím birtokosa Kovács István pedagógus Nekem lejárt! - mondta derűs mosollyal Kovács István, nemzedékek tanítója, a nyírteleki Herman Ottó Általános Iskola most nyugdíjba vonult igazgatója. A „lejárt” csupán az igazgatói székre vonatkozik. Képletesen szólva, 13 évi nyírteleki igazgatást követően ebből felállva, és összességében a pedagóguspályán eltöltött 42 évi munkálkodás után vonult nyugdíjba Kovács István. Ez alkalomból szép elismerés érte: a nagyközség ön- kormányzata először neki ítélte oda a „Nyírtelekért” kitüntető címet, amelyet a tanévzáró ünnepségen Magyar László polgár- mestertől vehetett át, számtalan gratuláció közepette. Képviselőként is oktat- A pályát 1962-ben kezdtem Nagycserkesz-Halmos-Debrőbo- korban. Rövid ideig Cserkeszen igazgató is voltam. Utána hét évig a Nyíregyházi Járási Hivatal tanulmányi tanfelügyelőjeKovács István ként dolgoztam. Akkor 45 iskola tartozott a járáshoz. Azt követően lettem megyei gyermekvédelmi főelőadó és általános tanulmányi felügyelő. Óraadó tanárként kijártam Nyírtelekre, így aztán nem voltam ismeretlen, amikor a rendszerváltozás után az alakuló önkormányzat megkeresett, hogy vállaljam el a Dózsaszőlői 2. sz. Általános Iskola igazgatói állását. Az iskola 1995-ben vette fel a Herman Ottó nevet. Visszagondolva: valamennyi munkahelyemen olyan kollégákkal hozott össze a jó sors, ahol fogékonyak voltak az újra, s akik képesek is voltak a megújulásra. Sok elismerésben volt részem, hiszen kétszer is megkaptam a Kiváló Dolgozó, egyszer a Kiváló Tanári Munkáért kitüntető címet, míg 1999- ben a Magyar Köztársaság Ezüst Érdemkeresztjét, 2002-ben pedig a Herman Ottó-díjat. Nagyon jólesett az, hogy elsőként én vehettem át a Nyírtelekért díszoklevelet, amely egyben a kollégáimnak is szól. Áz ő munkásságuk is benne van ebben az elismerésben. Képviselőként is dolgozhat- tam-dolgozhatok az oktatás és a nagyközség ügyéért. Visszaadni valamennyit Két családos gyermekünk van és két unokánk, most várjuk a harmadikat. Szeretek horgászni és muzsikálni. A tanítást az esti gimnáziumban tovább folytatom, amelynek 113 tanulója volt az elmúlt tanévben, s 18-an tettek sikeres érettségi vizsgát - fejezte be Kovács István. Továbbtanulnak A Herman Ottó és a Királytelek Általános Iskola négy végzős osztályában az idén összesen 84 nyolcadikos tanuló ballagott el. Valamennyien továbbtanulnak, a legtöbben valamely nyíregyházi középiskolát választották következő úti célként. A képen a Királytelek Általános Iskola 8. B. osztályának 22 tanulója, illetve Batári Istvánné és Dániel Pálné osztályfőnök állt tablót, immár felejthetetlen emlékként. Nagy siker volt tavaly is a fogathajtás (Fotó: Sipeki Péter)