Kelet-Magyarország, 2004. július (64. évfolyam, 152-178. szám)
2004-07-09 / 159. szám
2004. július 9., péntek KELET KÖZBIZTONSÁG / 6 HÍREK 0 Félmillió értékben. A Nyíregyházi Rendőrkapitányságon eljárás indult ismeretlen tettes ellen, aki szerdán délelőtt egy nyírpazonyi lakásba bement úgy, hogy kifeszítette az erkélyajtót. A betörő ékszereket, készpénzt és műszaki cikkeket tulajdonított el 525 ezer forint értékben. a Eltolta a zsákmányt. Kézikocsit és alkatrészeket tulajdonított el ismeretlen elkövető szerdára virradóra egy nyíregyházi melléképületből. A tolvaj 300 ezer forint kárt okozott a sértettnek. Az ügyben a nyíregyházi rendőrök nyomoznak. Lutter Sándor és kollégája is hazament Budapest, Nyíregyháza (KM - F. A.) - A Budai Központi Kerületi Bíróság a Nyíregyházán őrizetbe vett L. Sándor és V. István rendőrökkel szemben az előzetes letartóztatásukra tett ügyészi indítvány kapcsán az alábbi döntést hozta: L. Sándor esetében részben egyetértett az ügyészi indítvánnyal, ezért - az eljárás meghiúsításának veszélye miatt - elrendelte házi őrizetét. V. István esetében az ügyészi indítványt elutasította. A végzés ellen az ügyész fellebbezést jelentett be, így az nem jogerős. Ez áll a Fővárosi Bíróság Sajtótitkárságának csütörtök délután kiadott közleményében. Tudomásul vették a döntést Dr. Papp Imre, Lutter Sándor kapitányhelyettes jogi képviselője a bírósági döntést követően lapunknak elmondta: - Védencemmel együtt tudomásul vettük a végzést, ami a jelenlegi szituációban elfogadható számunkra. Az ügyész ugyan megfellebbezte a döntést, ám szerintem kevés az esélye, hogy azon változtassanak másodfokon, ugyanis az eljáró bíró kellően megindokolta döntését. Az ügyészség folytatja a vizsgálatot a védencemmel szemben felhozott gyanúk ügyében. A Központi Ügyészségi Nyomozóhivatal keddi nyíregyházi akciója során őrizetbe vett harmadik személy, V. István rendőrségi dolgozó. Az ő esetében is tudomásul vette a védő és védence a szabadlábra helyezést. Ők is bíznak abban, hogy másodfokon is ez a döntés marad érvényben. Megvan a támadó kutyafalka? Nyíregyháza (KM) - Szerdán késő este kutyafalka támadott meg egy 19 éves nyíregyházi lányt, aki az előzetes adatok szerint könnyű sérüléseket szenvedett. Két héten belül ez a negyedik kutyatámadás Nyíregyházán. A Nyíregyháza Rendőrkapitányság és az Érkerti Rendőrőrs dolgozói azonnal a helyszínre siettek és a két kiérkező gyepmesterrel együtt a kutyafalka után mentek. A Debreceni úti felüljáró alatt egy telephelyen találták meg a kutyákat. A telephelyet tüzetesen átvizsgálták, a gyepmesterek két ebet kábítólövedékkel elaltattak. A rendőrök a telephelyet és környékét visszatérően ellenőrzik. A történet itt nem ér véget, ugyanis délutánra kiderült, hogy alapos a gyanú miszerint a telephelyen tanyázó kutyafalka támadott meg a környéken a közelmúltban éjjel több járókelőt, köztük egy lányt súlyosan megmarcangoltak. Csütörtökön a sértettek is felismerték a támadó ebeket. A telep tulajdonosa cáfolja, hogy az ő „házőrzői” portyáznának éjszakánként a város déli részén. Részletek lapunk szombati számában olvashatók. Ez a kutya lehet a falkavezér (Fotó: Fullajtár András) Rövidesen ijjra munkába áll a kapitány Dr. Pásztor Miklós ismét teljes jogkörű vezetője a nyíregyházi rendőri szervezetnek Pásztor Miklós újra a kapitányi székben Nyíregyháza (KM - F. A.) - A Országos Rendőr- főkapitány nem függesztette fel dr. Pásztor Miklóst beosztásából, visszakapta szolgálati igazolványát és továbbra is teljes jogkörű vezetője a Nyíregyházi Rendőr- kapitányságnak. Ezt dr. Hajzer László ügyvédtől, dr. Pásztor Miklós jogi képviselőjétől tudtuk meg csütörtök délután. Az ügyvéd elmondta: az üggyel kapcsolatban az ilyenkor szokásos események történtek. Az ORFK vezetője, mint a fegyelmi jogkör gyakorlója, fegyelmi eljárást rendelt el Pásztor Miklóssal szemben. A régi kerékvágásba Ezt az eljárást a vele szemben folyó büntetőeljárás jogerős befejezéséig fel is függesztette. Ez azt jelenti, amennyiben a büntetőeljárás eredményeként megállapítást nyer, hogy Pásztor Miklós nem követett el bűncselekményt, akkor a fegyelmi eljárás is automatikusan megszűnik. Amennyiben a felelősségét megállapítják, akkor a fegyelmi jogkör gyakorlója az eljárás végén mérlegelni fogja Nyíregyháza (KM - F. A.) - Csütörtökön a Nyíregyházi Városi Bíróság jogerős ítéletet hirdetett a június 26-án Nyírtét és Apagy között történt halálos baleset ügyében. A tragédiában két kiskorú gyerek halt meg a helyszínen. Erről dr. Móra István, a vádlott J. Cs. védőügyvédje tájékoztatta Ellopta a határőr kocsiját Zajta (J. J.) - A Csengeri Határrendészeti Kirendeltség zajtai szolgálati helyének ügyeletese éjfél után pár perccel arra lett figyelmes, hogy az épület előtt parkoló autóját valaki beindítja. Mire kiért az utcára, a Suzukit már vitték is: hátramenetben, padlógázzal. A tettes nem a legjobb formáját választotta a menekülésnek, így nem is jutott túl messzire. Először egy fa állta útját, majd egy villanyoszlop gátolta meg a haladásban. A Suzuki kicsit nehezen vette az akadályokat, tört az eleje, tört a hátulja. Az ámokfutás egy kerítés és egy fa közé ékelődve ért véget, ahol a pilóta kipattant az autóból és futásnak eredt. Ittas volt a határsértő Az ügyeletes értesítette a ki- rendeltség és a Fehérgyarmati Rendőrkapitányság közös járőreit, akik rövid időn belül Zajta belterületén elfogták a lókötőt. Igazolni nem tudta magát, ugyanis semmilyen okmánnyal nem rendelkezett, az viszont hamar kiderült róla, hogy román állampolgár és meglehetősen ittas állapotban van. Vérvételre és kihallgatásra előállították a Fehérgyarmati Rendőrkapitányságra, ahol - bűnlajstromát növelendő - arra is fény derült, hogy illegálisan, a zöldhatáron jött át Magyarország területére. Oszlopnak hajtott Nyírtelek (KM) -Egy 20 év körüli fiatalember sérült meg Nyírteleken csütörtök reggel, amikor autójával villanyoszlopnak hajtott. Eddigi adatok szerint a jármű fiatal vezetője rosszul lett, és elvesztette uralmát a gépkocsi fölött, az irányítatlanul maradt autó pedig a bal oldalával egy villany- oszlopnak ment. azt, hogy kell fegyelmi büntetést alkalmazni, vagy sem. Ez a menete minden olyan ügynek, amelyben rendőr az érintett. Hozzátette még Hajzer László: - Csütörtök délelőtt dőlt lapunkat. Elmondta, hogy az elsőfokú bíróság dr. Ördögh László büntetőtanácsa bűnösnek találta a vádlottat: halálos közúti baleset gondatlan okozásának vétségében. Ezért két év fogházbüntetésre ítélte, végrehajtásában három év próbaidőre felfüggesztve. Mellék- büntetésként három évre eltiltották a közúti járművezetéstől. A (Fotó: Fullajtár András) el, hogy a kapitány visszatér beosztásába, az országos főkapitány nem függesztette fel, ismét teljes jogkörű vezetője a kapitányságnak. Tudomásom szerint Pásztor Miklós szabadságon baleset legfőbb okaként a bíróság megállapította: a vádlott nem az útviszonyoknak megfelelő sebességgel vezette a járművet, s emiatt következett be a kettős tragédia. A védőügyvéd a tárgyalást követően hozzátette: - Védencem a legnagyobb büntetést a sorstól kapta, hiszen elvesztette két gyermekét! van, de a kialakult helyzetre való tekintettel azt tanácsoltam neki, hogy szakítsa meg szabadságát és jelentkezzen mielőbb munkavégzésre. Véleményem szerint az lenne a jó, ha a kapitány dolgozni kezdene és a kapitányság jó eredményeivel, nagy ügyek felderítésével kerülne ismét a napilapok címlapjára. Nincs korlátozó intézkedés Pásztor Miklós a csütörtöki fegyelmi procedúrát követően lapunknak elmondta: - Csütörtök délelőtt az országos rendőr- főkapitány fegyelmi megbízottja közölte velem a fegyelmi eljárás ide vonatkozó döntését, ami a szolgálati viszonyommal kapcsolatos. Az ORFK vezetője semmilyen korlátozó intézkedést-nem tartott szükségesnek velem szemben. A rövidesen letelő szabadságot követően, újra munkába kívánok állni. Pénzbírságot kaptak a prostituáltak Nyíregyháza (KM) - Négy prostituáltat állított bíróság elé az Érkerti Rendőrőrs. Az utcalányokat tiltott kéjelgés megalapozott gyanúja miatt gyűjtötték be. A hölgyek 5-től 30 ezer forintig terjedő pénzbírság büntetést kaptak. Kérlek, ne felejtsd el! w*\#o r ^ (2 tit*) I ^ au)*0^ Uf(l Opel. Jó ötletek-jobb autók. ^,-j a Joh* 'J / % MINŐSÉGI OPEL MÁRKAKERESKEDŐ Opel Corsa Viva, 5 ajtós 99 000 Ft-tólí Kezdő befizetés most csak .... 99 000 Ft Havi törlesztés ............................29 942 Ft Márkakereskedésünk vasárnap is nyitva! * Plusz forgalomba helyezési díj. Az akció a limitált készlet erejéig érvényes. Maradványértékes hitelkonstrukció. Futamidő: 72 hónap, THM 8,57%. Az ön Opel-portnere: Qpd CSŐSZ 4400 Nyíregyháza, Rákóczi u. 60. Tel.: (42) 597-666, Fax: (42) 597-667 csoszkft@opefcsosz.hu, www.opelcsosz.hu HIRDETÉS A sorstól kapta a legnagyobb büntetést Felfüggesztett fogházbüntetést kapott a kettős tragédia okozója