Kelet-Magyarország, 2004. június (64. évfolyam, 126-151. szám)

2004-06-07 / 131. szám

2004. június 7., hétfő KELET ÉGTÁI /7 hírek 0 Tanácsok a masszőrtől. Hogyan sza­baduljunk meg a narancsbőitől? címmel hasznos tanácsokat ad és gyakorlati be­mutatót tart az érdeklődőknek Horváth Andrásné masszőr június 7-én 17 órától a Nagykálló Művelődési Központban. 0 Útfelújítás. A gávavencsellői önkor­mányzat tervezi az úgynevezett „téesz- út” felújítását, amely a volt Szabadság Tsz. mellett halad el és a 38-as útra csat­lakozik Nyírtelek előtt Belegrádnál. Az út felújítása révén kedvezőbb lenne a köz­lekedés Gávavencsellőről Nyíregyházára. 0 Árpád-napok. Az ibrányi Árpád Fejede­lem Általános Iskolában a szünidő előtti utolsó héten változatos programok várják a diákokat, ugyanis június 9. és 14. kö­zött rendezik meg az Árpád-napokat. Összesítésben ötödik a csapat Befejeződtek az általános isko­lák közötti atlétikai verse­nyek. A megyei összesítésben a leveleki Gárdonyi Géza Ál­talános Iskola csapata az ötö­dik helyet szerezte meg a ne­gyedik korcsoportban, míg Kulcsár Dávid 8. osztályos diák egyéni összetettben me­gyei bajnok lett. Az ötödik he­lyezést elért csapat tagjai: Minya László, Kulcsár Dávid, Szabó Béla, Király László, Ugyan Gábor, Gagna Ákos, Király Richárd. A felkészítő tanáruk Tóthné Tarcali Éva. Képünkön az atlétikai csapat hat tagja. (Fotó: amatőr) Pál Béla (balra) a paszabi református temp­lomban (Fotó: amatőr) Államtitkár a szőttesházban Paszab (KM) - A közelmúltban Pasza- bon járt Pál Béla, a Gazdasági és Közle­kedési Minisztérium turizmusért felelős ál­lamtitkára, aki Tajthy Péter polgármester vezetésével megtekintette a paszabi szőt­tes készítését. A szőttesházban a már több évtizedes, de tökéletesen működő szövőszé­ken Vattai Jánosné népi iparművész, a népművészet mestere mutatta be, hogyan is lesz a fonalakból remekmű. Pál Béla ezt követően ellátogatott a református temp­lomba, ahol az 1906-ban készült orgona hangját is meghallhatta Szabó Péter re­formátus lelkész játékának köszönhetően. Ezen az orgonán egyébként Vamus Xavér is megcsillogtatja tudását július 4-én. A SPRINT Autósiskolánál „B” kategóriás, „moped”. „Al”. „AK" tanfolyam indul: 2004. június 11-én 9.00, 16.00 2004. június 18-án 9.00, 16.00 Nyh. Görögkat. Ált. Iskolában. Akár részletre is! Szerezd meg nálunk a jogosítványt, hűségedért mobilfeltöltőt adunk ajándékba! Tel.: 42/407-489 vagy személyesen SPRINT AUTÓSISKOLA Nyh., Hősök tere 9. fsz. 26. Reg.: 05-0234-03 ________________ L Meseautó egy kupac ócskavasból „Annyira szeretem a régisége1 % hogy a feleségemtől sem válók el.” M. Magyar László e-mail: magyar@kelet.szon Nyíregyháza (KM) - Vajon melyikünk adna egy halom autóalkatrészért több ezer fo­rintot? Sokunk számára még akkor sem kellene, ha vala­milyen értékes, veterán autó darabjai lennének. Szerencsére, vannak azonban közöttünk olyanok is, akik élnek- halnak a régi autókért, s megta­karított pénzüket erre fordítva, szabad idejüket feláldozva forga­lomba állítható járműveket vará­zsolnak a már hasznavehetetlen­D. Nagy József és az 1939-es Skoda Colonia W................................................ Jó érzés az is, hogy a roncsokból a két kezem.munkájával új értéket %- hozok létre. D. Nagy József ................................................ff nek tűnő alkatrészekből. S a meg­mentett értékekkel, a ma már ipartörténeti emlékeknek számí­tó motorokkal, autókkal mi ma­gunk is gazdagabbak leszünk, s valljuk be, szívesen gyönyörkö­dünk is bennük. Mindig bütykölgetett A veterán járművek „megszál­lottjai” közé tartozik a Nyíregy­házán élő D. Nagy József is. A gyökerek gyermekkoráig nyúl­nak vissza: a családjában mindig volt valamilyen jármű, s azokat bütykölgette is.- Mikor megvételre ajánlottak egy halom vasat, kérdeztem, mit kezdjek vele. Mondták, hogy ré­gi, veterán autóról van szó. Ez felkeltette az érdeklődésemet, az­tán végül megvettem 1994-ben 40 ezer forintért a kupac ócskava­sat - eleveníti fel a „veteránfüg­gőség” felé vezető út első lépé­seit D. Nagy József, aztán hun­cutul hozzáteszi: - Ma már annyira szeretem a veterán jár­műveket és a régiségeket, hogy a feleségemtől sem válók el. A halom alkatrészből 5-6 év alatt lett készen az autó. Mint mondja, ha csak ezzel foglalkoz­tak volna, akkor 3-4 hónap alatt (Fotó: a szerző) elkészül a jármű, de hát csak a szabad idejét fordíthatta a szere­lésre a barátaival együtt. Az „új” járművet a feleségének szánta ajándékba. S ahogy az lenni szo­kott, a rokonok és a barátok kö­rében már mindenki tudott a kü­lönleges meglepetésről, csak ép­pen a hitvese nem. Adatok a múzeumból- Egy 1939-es Skoda Colonia ka­tonai dzsip volt ez az első jármű - folytatja D. Nagy József. - Tel­jesen magunktól raktuk össze, hi­szen szakirodalmat hiába keres­tünk, nem találtunk. Az eredeti forgalmi engedélye megvan, azon­ban az eredetvizsgához az egyik szlovákiai múzeumból kellett kér­ni adatokat. Vidám falunap Levelek (KM) - Vidám fa­lunap várt Levelek lakóira május 29-én. Gyermekek, fia­talok, felnőttek és idősebbek igyekeztek a futballpályára, ott rendezték meg az egész napos programot. A nyíregy­házi mazsorettcsoport szere­pelt először, szinte vastaps­sal kísérték végig a bemu­tatót a nézők. Szanyi László- né polgármester köszöntöt­te a vendégeket, akik között ott volt a kárpátaljai Bátyú és a szlovákiai Boly község küldöttsége is. A település vezetője szólt a falu életéről, az összetartozásról, a gyer­mekekről. Fergeteges cigánytánc A köszöntő gondolatok után futballmérkőzés, gyer­mektorna, az óvodások és is­kolások vidám bemutatói szórakoztatták a lakosságot. Délután a Mandala Dalszín­ház műsorával folytatódott a program. A közönség sok da­rabból láthatott részleteket. A zenei műsort követően a testvértelepülések csapata és Levelek csapata mérkőzött meg egymással, majd a nyugdíjasklub táncbemuta­tóját tekinthették meg az ér­deklődők. Előbb népi táncot, karikázót mutattak be a nyugdíjasok, majd jött a fer­geteges cigánytánc. - tájé­koztatott Dávid József. Értesítjük a lakosságot, hogy a GÁZFUTÁR szolgáltatását a jövőben ISV TÁPÉRTÉKESÍTŐ HHOBILBOLTJA LÁTJA EL. Kisvárda és környékén továbbra is vállalunk gáz és táp házhoz szállítást, mely megrendel­hető az alábbi telefonon: 06-45/406-700 511470 ___________________________________ SZ/L.Ka TUZEP ÉPÍTŐANYAG KIS- ÉS NAGYKERESKEDELEM II. SZ. TELEPE Mátészalkán, a volt ÉRDÉRT területén, a MÉH TELEP ELŐTT! A/VITÁSI AKCIÓK' • Cement SPC 400 NAGYKER ÁR! (Csak építőanyag-kereskedők részére) 1450 Ft/q • Cement SPC 400 KISKER ÁR 1490 Ft/q (ÁFÁS ár) • Fenyő fűrészáru 37.800 Ft/m3 (ÁFÁS ár) • Tetőcserép 125 Ft/db (ÁFÁS ár) • ömlesztett áru: Rozsályi sóder 2500 Ft/m3 ÁFÁS ár KISZÁLLÍTVA! Telefon: 06-20/22-22-066, 06-20/22-22-056 Áraink 2004. június 06-ig, illetve a készlet erejéig érvényesek! Várjuk régi és új megrendelőink érdeklődését! FELHÍVÁS! A MÁTÉSZALKAI TERÜLETI KÓRHÁZ a központi telephelyén folyó átalakítási munkák alábbi szakipari részfeladatainak kivitelezésére VÁLLALKOZÓK JELENTKEZÉSÉT VÁRJA Kőműves, festő-mázoló, hideg- és melegburkoló munkák. A JELENTKEZÉSEKET AZ INTÉZMÉNY MŰSZAKI FŐOSZTÁLYÁRA VÁRJUK (Mátészalka, Kórház út 2^1. Tel.: 44/501-516. Mobil: 301938-3247 E-mail: erdei.istvan@szalkakorhaz.hu) A Szatmárvidéki Önkormányzati Kht. ÜGYVEZETŐI IGAZGATÓI ÁLLÁST HIRDET Feladata: - Pályázatok készítése- Kapcsolattartás az önkormányzatokkal Elvárások: - Legalább középfokú iskolai végzettség (felsőfokú végzettség előnyt jelent)- 2 éves közigazgatási gyakorlat- Gépjármű-vezetői engedély Fizetés: - megegyezés szerint Jelentkezési határidő: 2004. június 15. A pályázatot a Kht. Felügyelő Bizottság Elnökének címezve kell benyújtani. Címe: 4965 Kölese, Dózsa út 6. Kelet-olvasó: Jól informált ember! Angol Használtruha Kereskedés Mátészalkán a Bajcsy-Zs. út 25-27. sz. alatt (a Rossman mellett) Június 9-től (szerdától) lakástextilvásár 1200 Ft/kg „Háda" Kft^ r Mátészalkán, | az építés alatt lévő 1 RÁCZ-KERT Üzletházban 1 (Móricz Zs. u. 91-93.) 1 ÜZLETHELYISÉGEK | BÉRELHETŐK, j 2004. júniusi használatbavétellel. Érdeklődni: 44/300-626, 20/9830-198 j ( 497945j HIRDETÉSEK

Next

/
Thumbnails
Contents