Kelet-Magyarország, 2004. június (64. évfolyam, 126-151. szám)

2004-06-29 / 150. szám

2004. június 29., kedd KEIIY SPORT /I0 Az alappillérekre figyelnek Miskolc (KM) - A Sport XXI. Létesít­ményfejlesztési Program filozófiájában tér el a korábbiaktól, ugyanis az alappiléreket kívánjuk megerősíteni, amire aztán épül­hetnek majd a nagyobb „teljesítmények” - mondta tegnapi, a szeptemberben induló projekt miskolci tájékoztatóján Gyurcsány Ferenc ifjúsági- és sportminiszter. A kormány június elején fogadta el a programot, melynek keretében 2006-ig mintegy 53 milliárd forint értékű beruhá­zás valósulhat meg. A létesítményfejlesz­tési projekt hat alapprogramból áll, úgy­mint: felújítás, korszerűsítés, fejlesztés a kistelepüléseken; tornaterem-építés; tan­uszoda-építés; megyénként legalább egy többfunkciós sportcsarnok vagy fedett uszoda felépítése; a stadionrekonstrukció befejezése; illetve az olimpiai központok fejlesztése. A kistelepülések sportlétesítmé­nyeinek felújítását (itt 5-10 millió forintok­ról lehet beszélni) kétharmad részben az állam, egyharmad részben pedig a helyi önkormányzatok vállalnák, ám annak el­döntése, hogy pontosan hol, mire van szük­ség, a kistérségek feladata lenne. Fele-fele arányban Tornateremből - az előzetes elképzelések szerint - száz épülne meg 2006-ig, s fele-fe­le lenne az „anyagi vállalás”. Tanuszodából ötven valósulhat meg két éven belül, még­pedig úgy, hogy megyénként kettő, három, vagy négy. A negyedik „alappillér” (me­gyénként egy nagy közösségi létesítmény) kapcsán megtudtuk: szintén 50-50 százalék­ban vállalna szerepet az állam és az adott önkormányzat. Szabolcs-Szatmár-Bereg me­gyében még nem dőlt el, mi lesz ez a „nagy- beruházás” - fogalmazott a miniszter ugyanakkor Nagy Sándor, Újfehértó polgár- mestere igyekezett felhívni a jelenlévő szak­emberek figyelmét arra, hogy a „kisváro­sokra is ügyeljenek majd, azok ne szenved­jenek hátrányt a nagyvárosokhoz, illetve a kistelepülésekhez képest. Takargatnivaló. Az orosz Zvonarjova nem bírta nézni, mit művelt vele a sors: Davenport ugyanis kiejtette őt a wimble­doni teniszbajnokság harmadik körében (Fotó: EPA) TOTÓNYEREMÉNYEK, 26. HÉT 13+1 találat 2 darab 5 467 917 forint 13 találat 3 darab 937 677 forint 12 találat 209 darab 8308 forint 11 találat 2513 darab 691 forint 10 találat 15 231 darab 190 forint KISPÁLYÁS FOCI A nyíregyházi Legea Ball-Sport amatőr bajnokság ered­ményei, 11, forduló _________________________________ A csoport: Elektronét Rt.—Alpin Techno 2000 3-5, Sika-LB Beton-Bujtosi Bútorszalon 2-6, Bokor-Borbánya— Máté és Kantár 11-2, Középkori Étterem-Termi 10-9, Kelet-Sprint-Marso Kft. 4-4, Brazil SC-Volán 3-0. B csoport: Rival 98-Tompa SC 3-1, Vectigália-Shamrock 3- 1, Szabolcs Coop BK-OTP Bank Rt. 2-0. Hübner Kft.-Gubek és Társa Bt. 2-0, Danubius Öregfiúk-Salewa Alpin 3-0, Kincs Ke-Vfz 21-Nacional FC 2-10. _________ Sharp-Nyírség-Copy 2002 C csoport: Karádi Rendszer- ház-Sharp-Nyfrség-Copy 6-1, Jonatán Gazdabolt-lrokéz Presszó 2-2, Sza-Csa-lgnéczi SE-Szabolcs Gabona 11-2, Sziszák Fagylat Kőtaj-Nyírvfz 0-3, Gólvágók-Taurus­Nevelős 2-6, Nyírfa Kft.-VIs Maior-Ratizol 3-1. ________ Hőtransz Kft. D csoport: Szilágyi Karosszéria-FC Geostyl 0- 6, Semmi Esély SE-Aranycsapat 3-3, Black Effect BoK- er-Ball-Sport 8-16, Megyei Ónkormányzat-Nati Bázis 4-0, Madura és Madura Kft.-Trié-Maxi-Gáz Kft. 5-1, Kertváros 1,-Dromedár FC 6-4. _________________________________ Opel Csősz E csoport: P és P Infotech Kertváros-Du-Du 4- 0, Márton Game Kft.-Hoollywood Multiplex FC 6-5, Tympanon Kft.-Vitarex Akela 3-0, Malomkert FC-Camel 3-4, Nyírtávhő SE-Geoprofi-Dekka 1-2, Dataprint Kft.-Heliosz Patika 0-1. ______________________________ Nyir Flop Kft. F csoport: Krakatau-Cuba FC 3-0, Matáv Kelet-Argentum Junior 3-5, Volán Busz-Fortissimo 3-4, Hőtransz Kft.-Árkádia Kávéház 3-4, Gél Presszó Nyírte­lek-Fekete Traktor 3-3, Kapufa-Kutyaútők 2-5.________ Kutykó Sportbolt G csoport: Vasárnapi fiúk-Siketek SC 11-2, Pepita FC-1. Posta 2-3, Hungaroprint Kft.-Zakó FC 4-2, Frimex Kft.—Lippai Zöldek 0-6, Opel Csősz-Lindab Butler 9-2, Maxi 20-Vámhivatal 3-10. ________________ j Öregfiúk bajnokság: Dekka-Vezérszál Kft. 4-6, Hő- transz-Heliosz Patika 4-2, Szabolcs Volán Rt.-Termi 7-4, Vectiglia-Racskó 4-2, Szilágyi Karosszéria-Fűtech Kft. 1- 5, Volán Busz-Perfekt Baráti Kör 1-2. Mátrai megy... (Fotó: Balázs Attila) Mátrai és Lengyel nélkül folytatják Csak a feladó lehet légiós az NRK-ban, július közepén kezdenek Nyíregyháza (KM - M. L.) - A nyíregyházi közgyűlés legutóbbi döntése után né­hány élvonalbeli nyíregyházi klub vezetői nagyot sóhajtot­tak, hiszen mindhárom csa­patjáték megkapta az előző­höz kevesebb, ugyanannyi vagy több második félévi tá­mogatást. A Titász NRK extraligás női röplabdázói hárommillióval ke­vesebbet kapnak, ám Ludvig Zsolt vezetőedző ennek ellenére nem dohog, sőt! Szükség van példaképekre- Szeretném megköszönni a város előző évi és az idei szezon­ra szóló támogatását - kezdte a Kelet-Magyarország tájékoztatá­sát Ludvig Zsolt. - Számunkra ez nemcsak anyagi, hanem erkölcsi támogatás, hiszen ezt jelenti: szükség van a minőségi női röp­labdára. Az illetékesek bizonyá­ra azt is szem előtt tartották a döntés meghozatalakor, hogy az elmúlt öt esztendőben négy baj­noki címet, öt kupagyőzelmet szereztünk, kiléptünk a nemzet­közi porondra, ráadásul a kor- osztályos bajnokságok és diák­olimpiái aranyak azt bizonyíL ják, hogy a szakágnak példaérté­kű az utánpótlása. Ezeknek a gyerekeknek pedig szükségük van nyíregyházi példaképekre és csapatra, amelyben folytathatják majd pályafutásukat. Ludvig Zsolt elmondta, hogy a csapatfelkészülés július derekán kezdődik, ekkor a fiatalok állnak sorba, mégpedig a juniorváloga­W.......................... Szeretném megkö­szönni a város előző évi és az idei szezonra szóló tá­mogatását. Ludvig zsolt .................................................» tott keretének mondható egyéb klubbeliekkel egy közös felkészü­lésen vesznek részt. A komplett NRK augusztus 2-án kezdi a munkát. A klub vezetése egyfaj­ta megállapodást kötött a játéko­sokkal, a konkrét szerződéseket majd ekkor kötik meg. Ezek alapján biztos, hogy Erdősné, Kovács, Kapuvári, Bodnár a Sí­pos-nővérek itt folytatják, Botos valamint a felvételiző Merkósz- ki még nem bólintott rá erre a megállapodásra, de minden bi­zonnyal továbbra is a nyíregyhá­ziakat erősítik. Biztos, hogy a BSE-ben foly­tatja Mátrai és Lengyel, míg Schlégl külföldi szerződésre vár, próbajátékokon vett részt. Per­sze újak is jönnek, így képben van centerposzton a jászberényi Fésűs, az exBSE-s Pethő. Tár­gyaltak a volt nyíregyházi Ador­jánnal, aki kismama, illetve Ka­tonával, aki tavaly Miskolcon játszott. Ukrán próbajátékos Kis túlzással az ötödik bajno­ki arany a feladóposzt miatt ma­radt el. Korábban ütőt is szeret­tek volna igazolni külföldről, ám a megváltozott anyagi helyzet miatt légiós csak előkészítő le­het. Több vonalon is beindult a klub vezetése, a fiatalokkal kez­dődő felkészülésen tesztelik majd a 25 éves Diana Tim- csenkót, aki az ukrán élvonalban játszott. A bolgárok nagyon jók, de túlságosan drágák, így csak cseh, szlovák, vagy ukrán játé­kos jöhet szóba. sport.szon.hu Helyi és nagyvilági sport. Még nem tudni kik jönnek, kik mennek Ifjabb Pók Istvánnal bővülhet a Nyíregyháza Spartacus edzői stábja Nyíregyháza (KM - M. L.) - Herédi Attila a héten elkezd­hette a rehabilitáció hosszú időszakának első lépéseit, igaz a mankó még mindig kéznél kelle hogy legyen. A Nyíregyháza Spartacus NB I. B-s labdarúgócsapatának régi­új trénere térdműtéten van túl, és persze már készül a követke­ző szezonra.- Miként azt a Kelet-Ma- gyarországnak már elmondtuk, Herédi Attila maradt a vezető­edző - tájékoztatta lapunkat hét­főn Várhidi Péter, a Nyíregyhá­za Spartacus szakmai igazgatója. - A szakmai stáb marad, azaz Bekő Balázs pályaedző és Vadon Lajos kapusedző. Sőt, szeretnék a kört bővíteni, a megegyezés küszöbén állunk ifjabb Pók Ist­vánnal, aki szintén tagja lenne az edzői stábnak. Válasz(ok)ra várva- A közvéleményt bizonyára érdeklik már a játékosok, ám konkrétummal még nem tudok szolgálni. Amíg százszázalékosan nem a miénk egy új labdarúgó, addig nem mondunk neveket. Többen a hét elején adnak majd választ, ahogy biztossá válik va­laki, természetesen tájékoztatjuk szurkolóinkat. Nem csak érke­zők, a távozók listája is bizony­talan. Lakatosnak lejárt a szer­ződése, van ajánlata, de még nem tudjuk, mi lesz vele.- Ami biztos: jövő hétfőn kezd­jük ä felkészülést, az első héten amolyan ráhangoló tréningek lesznek, azt követően bentlaká­sos időszak következik, ekkor már előkészületi mérkőzések is lesznek ezeket most pontosítjuk. Lakatos szerződése lejárt (Fotó: KM) A gólkirály áttette székhelyét Czuprák László, a Fehérgyarmat új edzője Fehérgyarmat (KM - K. T.) - Egy élcsapat élére állt Czuprák László. A harcedzett férfiú a Fehérgyarmat edző­jeként indul csatába. Immár kész tényként kezelen­dő, hogy az utóbbi időben a „frontvonal mögött” tevékenyke­dő szakvezető gardírozza a me­gyei első osztályú gárdát. A korábban a Túrricsét, majd Jánkmajtis irányító, negyvenhá­rom esztendős tréner utolsó állo­máshelye Méhtelek volt - az együleti elnökként segítő Czuprák László alkalomadtán focizni is be­szállt a megye háromban nyomu­ló legénységbe. Nem ez az egyet­len változás a gyarmati körletben. A minap „huszonkilenc gól távo­zott” az elmúlt bajnoki évadban a Czuprák László (Fotó: amatőr) negyedik helyet megcsípő legény­ségtől, vagyis Erdei Zoltán szemé­lyében vérbeli frontembert kell nélkülözni a továbbiakban. A lecsengett idényben legtöbb találatot termelő csatár az újonc „osztálytárs”, a Tiszabecs ajánla­tát fogadta el. Vasárnap is Péntek dirigál Változás a tiszalöki együttes kispadján Tiszalök (KM - K. T.) - A vasárnapi bajnoki fellépé­seken (no meg a hétközi tréningeken) Péntek Mik­lós dirigál. Mármint Tisza- lökön. Mint megannyi megyei el­ső osztályú futballtársulatnál, a Tisza-partján is új edző áll munkába. A gárda egykoron oszlopos tagjának számító Pén­tek Miklós váltja a szezon vé­geztével elköszönt Fecsku Ist­ván játékos-edzőt. Nem lesz egyszerű Ami azt illeti, nem lesz egy­szerű dolga, elvégre az elnyű- hetetlen védő vezérletével előbb feljutott az együttes, majd újoncként mindjárt a ha­todik helyre rakétázott a táb­lázaton. Vagyis, eme kérdés megoldó­dott, nem úgy Rékasi Csaba sorsa. Elképzelhető, hogy ruti­nos labdarúgó továbbáll, mivel nem jutott dűlőre a vezetőség­gel... Ugyanakkor Gulácsi Ta­más személyében friss szerze­mény érkezik Tiszalökre - legalábbis az eleddig az Ibrány- ban szereplő középpályást ki­nézte magának a Péntek-gárda. Az a társulat, amelynek elöljárói egy hátvéddel is szeretnék acélosítani a sorokat, ebben az ügyben is közelebb kerültek a megállapodáshoz... Olrezintű férfimezőny lesz az I. Carmo Suzuki Kupán Noszály-Káplán visszavágó, a tehetséges nyíregyházi fiatalok is lehetőséget kapnak Nyíregyháza (KM - M. L.) - Az elmúlt esztendő gazdasági sikerei tették lehetővé azt, hogy a Carmo Suzuki újabb sportág támogatásával ruk­koljon ki - kezdte Nyitrai Gábor, az I. Carmo Suzuki Kupa országos I. osztályú te­niszverseny névadójának ügyvezetője. A hétfői sajtótájékoztatón megtudtuk, hogy a márkakeres­kedés rendszeres támogatója a nyíregyházi és megyei sportélet­nek, a paletta színesedésében pe­dig annak is szerepe van, hogy a tulajdonos pár éve ajándékként teniszütőt kapott. A csütörtökön Nyitrai Gábor tulajdonos is szokott teniszezni (Fotó: Mán László) a Városi Stadionban kezdődő verseny részleteiről Pázmándi József, az NYVTC képviselője­ként elmondta, hogy a férfiaknál szinte az országos bajnokság rangjával megegyező mezőny jött össze. Kiemelt számok A találkozó kiemelt számai a férfi és női egyes, emellett lehe­tőséget kapnak a fiatalok is, hi­szen a kiegészítőszámok között négy fiú (F 10, F 12, F 14, F 16) A kiemeltek élmezőnye Férfiak (ósszdíj 500 ezer forint)_______ 1. Tatár Zsolt (Tordas) ________________ 2. Szépvölgyi Tamás (Hvásárhely) ______ 3. Káplán Krisztián (Nyíregyháza) 4. Tili Balázs (Budaörs) és két leány (N 10, N 12) kategó­ria szerepel. A férfiaknál visszavágásra készül Noszály Sándor, hiszen a tavalyi bajnokot az idei Ob-én a nyíregyházi Káplán Krisztián búcsúztatta. A nyíregyháziak közül a tehetséges fiatalok is pályára lépnek, így például No- vák, Fucsovics és még sorolhat­nánk. Nők (összdíj: 400 ezer forint) 1. Stadler Ildikó (Zalaegerszeg) 2. Borsányi Csilla (Vasas) _______ 3. Halász Klaudia (Zalaegerszeg) 4. Rédecsi Anna (Pécs).

Next

/
Thumbnails
Contents