Kelet-Magyarország, 2004. június (64. évfolyam, 126-151. szám)
2004-06-25 / 147. szám
2004. június 25., péntek MINDENFELŐL /2 HÍREK 0 Lamperth Mónika belügyminiszter csütörtökön közölte: Kína állandó rendőri összekötőt küld Budapestre, hazánk pedig migrációs attasét telepít Pe- kingbe; „a két fél szépen halad előre a tavaly augusztusban aláírt bűnügyi együttműködési megállapodás végrehajtásával”. 0 Hárman meghaltak, heten megsérültek, amikor bomba robbant egy isztambuli városi autóbuszon. Csütörtökön délelőtt a fővárosban, Ankarában robbant fel egy kisebb erejű pokolgép egy szálloda előtt, ahol Bush amerikai elnök is lakni fog közeli látogatása alkalmával. 0 Komolytalannak nevezte és cáfolta Gál J. Zoltán a kormányszóvivő csütörtökön a belügyminiszter és az egészségügyi miniszter leváltásáról szóló laphírt. Vendégségben a főtitkárnál New York (MTI) - Az európai uniós tag Magyarország és az ENSZ kapcsolatai, valamint az iraki kérdés állt azoknak a tárgyalásoknak a középpontjában, amelyeket csütörtökön, helyi idő szerint délelőtt folytatott Medgyessy Péter kormányfő Kofi Annan ENSZ-főtitkárral. Mint Kovács László a tárgyalásokról az MTI-nek elmondta, Kofi Annan gratulált Magyarország uniós csatlakozásához, és hangsúlyozta: az unió bővülése erősíti a multilateralizmus esélyeit. Medgyessy Péter megerősítette Magyarország elkötelezettségét a válságok multilaterális eszközökkel történő megelőzése mellett, ami minden szempontból jobb, mint válságok kezelése. Ugyanakkor megerősítette azt is, hogy Magyarország továbbra is részt vállal az ENSZ békefenntartó tevékenységében. Irakkal kapcsolatban az ENSZ-főtitkár és Medgyessy Péter kifejezték elégedettségüket a Biztonsági Tanács egyhangúlag elfogadott határozatával kapcsolatban. Egyetértettek abban, hogy a legfontosabb Irak szuverenitásának mielőbbi helyreállítása, a hatalom átadása az iraki ideiglenes kormánynak, és a jövő év elejére tervezett választások előkészítése. Szó esett a Balkánról, a koszovói helyzetről, az etnikai feszültségekről. Medgyessy Péter magyarországi látogatásra hívta meg Kofi Annan ENSZ-főtitkárt. Medgyessy Péter és Kofi Annan (Fotó: mti) EU: elfogadták a magyar gazdasági programot Brüsszel (MTI) - Az Európai Bizottság elfogadta Magyarország középtávú gazdasági programját, de hiányolja a konkrét reformelképzeléseket. A tervezet 3 és fél százalékos gazdasági növekedéssel számol erre az évre, amely négy év alatt 5 és fél százalékra növekszik. A Brüsszelben is elfogadott dokumentum szerint az idei 4,6 százalékos GDP-arányos államháztartási hiányt 2008-ra kell 3 százalékra szorítani, ami az euró bevezetésének feltétele. A bizottság szerint az egész tervet felboríthatja, ha nem sikerül tartani a deficitet. Sorozatos robbantások iraki városokban Hatvan halálos áldozata és kétszáz sebesültje lehet a csütörtöki véres eseményeknek Bagdad (MTI) - Sok halálos áldozata van az észak-iraki szunnita városokban csütörtökön reggel lezajlott összecsapásoknak és merényleteknek. Tizenöt halottja, köztük 11 rendőr és 22 civil sebesültje volt az iraki Baakúbában azoknak a harcoknak, amelyeket a megszálló amerikai haderők és velük szövetséges iraki rendőrök vívtak lázadó fegyveres csoportokkal. Az összecsapásokban meghalt két amerikai katona is, hárman pedig megsebesültek. A baakúbai támadást Abu Muszab az-Zarkavi, az al-Kaida nemzetközi terrorista hálózathoz kötődő jordániai iszlám szélsőséges szervezete vállalta. Ramádiban az iraki felkelők összehangolt támadást intéztek több rendőrőrs ellen. Rendőrségi és kórházi források szerint a támadásokban heten meghaltak és 13-an megsebesültek. Fal- lúdzsa közelében lelőttek egy Cobra típusú, amerikai helikoptert. Amerikai katonai közlés szerint a helikopter kényszerleszállást tudott végrehajtani, és így a támadásnak nem volt halálos áldozata. Különböző források szerint legalább 40-50 halálos áldozata és 60-170 sebesültje volt ■ az észak-iraki Moszul városában csütörtökön végrehajtott sorozatos robbantásoknak. A NATO is beszállhat- A NATO tagországainak vezetői a jövő héten valószínűleg jóváhagyják iraki biztonsági erők NATO általi kiképzését - jelentette ki csütörtökön Jaap de Hoop Scheffer, a szövetség főtitkára. A biztonsági erők kiképzését a jövő héten hivatalba lépő iraki kormány kérte a NATO-tól. A főtitkár ezzel kapcsolatban annak a véleményének adott hangot, hogy a szervezet vezetői jövő heti isztambuli csúcsértekezletükön „valószínűleg döntenek majd az iraki biztonsági erők kiképzésének bizonyos formáiról”. fomm.szon.hu ^ Szóljon hozzá! Az emberrablók fogságába | esett, majd Irakban lefejezett dél-koreai túsz, Kim Szun II édesanyja, Sin Jang Dzsa zokogó férje, Kim Dzsong Kju mellett követel magyarázatot a történtekre a kormánytól egy puszani kórházban tartott gyászszertartáson június 24-én. A 33 éves Kimet június 22-én gyilkolták meg fogvatartói, az al-Kaida iszlám nemzetközi terrorszervezethez kötődő, magát Monoteizmus és Dzsihád- nak nevező csoport tagjai, mert Dél-Korea nem teljesítette követelésüket: nem mondott le további katonák Irakba küldéséről. A fiatalember egy olyan vállalatnál dolgozott, amely hadi felszerelést szállít az amerikai csapatoknak. (Fotó: EPA) Ez a harc nem csak katonai kérdés Tálas Péter biztonságpolitikai szakértő a küzdelem eszközeiről Budapest (ÉKN - Sz. P.) - A lapunknak nyilatkozó Tálas Péter biztonságpolitikai szakértő úgy véli, a valódi eredmények érdekében a nemzetközi terrorizmus elleni küzdelmet egyszerre több színtéren kellene folytatni. A szakértő szerint a nyugati társadalmak érzékeny pontjai ellen próbálnak támadásokat intézni az arab világ terrorszervezetei. Az elsőleges cél már nem a minél több emberéletet követelő támadások végrehajtása; inkább már a nemzetgazdaságot veszélyeztető akciókban gondolkodnak a terrorszervezetek. Noha a terrorista akciók az amerikai merényletek óta csökkentek a centrumországokban, a perifériákon továbbra is jelentős akciókat követnek el, sőt Tálas szerint a terrorcselekmények sorozata 2001 szeptembérétől akár egy hullámnak is felfogható, a terrorista csoportok létszáma pedig nő. Különösen igaz ez Irakra, ahol - legf? ..................Máig nincs kiforrott szankcionálási rendszer a terrortevékenységekre. Tálas Péter alábbis a biztonságpolitikai szakértő szerint - a terrorakciók nagy részéhez nincs köze az al- Kaidához. Leírható okok- A terrorizmus elleni harc' nem pusztán katonai kérdés - véli Tálas Péter. Meggyőződése, hogy ha a terrorizmus elleni fellépés fő célja annak okainak megszüntetése, akkor sem a katonai, sem a titkosszolgálati módszerek nem elegendőek önmagukban. - A terrorizmus nem egy irracionális szférába tartozik csak azért, mert a terroristák fanatikus emberek, a terrorizmusnak jól érzékelhető okai vannak, mint például a szociális problémák - magyarázta Tálas. Meg kell előzni A terrorista szervezetek olyan térségekben tudnak otthonra lelni és infrastruktúrát építeni, ahol az emberek a globalizáció vesztesei, a gyenge államhatalom pedig nem képes egyedül birtokolni az erőszakszervezet monopóliumát. A szakértő szerint ezeket a körülményeket katonai eszközökkel nem lehet megváltoztatni, a titkosszolgálati, rendészeti és terrorelhárító módszerek viszont csak a megelőzésben lehetnek hasznosak. PARLAMENT „Változtatni kell a gazdaságpolitikán!” A Fidesz szerint változásra van szükség a gazdaság- politikában, ezért azt javasolja, hogy a kormány ne menjen el nyaralni - mondta Varga Mihály (Fidesz) csütörtöki sajtótájékoztatóján. Kifejtette, hogy az Európai Unióhoz most csatlakozott országok közül Magyarországon a leglassúbb a felzárkózási program. MSZP: ne ártsanak! A szocialisták elvárják a Magyar Nemzeti Bank elnökétől és a legnagyobb ellenzéki párt gazdaságpolitikával foglalkozó képviselőitől, hogy ha már segíteni nem tudnak, legalább ne igyekezzenek ártani - tartalmazza a közlemény. Kovács: nem kizárt, hogy hamarabb hazajönnek a magyar katonák Irakból Budapest (MTI) - A magyar külügyminiszter nem zárja ki annak lehetőségét, hogy az Irakban szolgálatot teljesítő magyar katonai kontingens a mandátuma lejárta előtt hazatér Magyarországra. „A remény most nagyobb arra, hogy az iraki helyzet kedvezően alakul; itt legfeljebb arról lehet szó, hogy a mandátum lejárta előtt - ami, ugye, az év vége - esetleg azért jöhetnek haza a magyar katonák, mert már nem szükséges a jelenlétük” - mondta a Medgyessy Péter miniszterelnökkel együtt hivatalos látogatáson 'az Amerikai Egyesült Államokban tartózkodó Kovács László a Magyar Televízió Nap-kelte című műsorának telefonon. A külügyminiszter szavai szerint ez egy optimista forgató- könyv, de mindenesetre sokkal jobb, mintha azért kellene hazajönniük a katonáknak, mert annyira romlik a biztonsági helyzet Irakban, hogy nem tudnák ellátni többé feladatukat. Kovács László riporteri kérdésére válaszolva azt mondta: Medgyessy Péter miniszterelnöknek nem volt olyan szándéka, hogy amerikai útja során újabb vállalásokat tegyen Magyarország részvételére az iraki misz- szióban. George Bush amerikai elnök nem is kért ilyet - tette hozzá a külügyminiszter. Ingus rendőrök a romokat vizsgálják Nazranyban június 24-én, miután ismeretlen tettesek felrobbantottak egy autóalkatrészeket árusító üzletet Ingusföld fővárosában. Személyi sérülés nem történt. (Fotó: EPA) K i 1 CT Felelős kiadó: Szabó Miklós (; Főszerkesztő: Angyal Sándor langval@kelet.szon.hub Kiadóvezető: Némethné Fórizs Erzsébet (nemethne@kelet.szon.hu). Terjesztési vezető: Matyasovszkiné Buri Adrienn (adrienn.buri@kelet.szon.hu). Marketingvezető: Kereső Magdolna (. Előfizetői vonal és kézbesítési észrevételek: 06-40/424-424 helyi tarifával hívható telefonszámon, vagy e-mailen: keletteri@kelet.szon.hu Az előfizetés díja: egy hónapra 1190 forint, negyedévre 3490 forint, fél évre 6690 forint, egy évre 12 790 forint. Hirdetésfeladás - keretes hirdetés: telefon: 06-42/501-510, telefax: 06-42/501-970, email: kelethird@kelet.szon.hu - apróhirdetés feladása telefonon: 06-90/494-949 (a hívás az apróhirdetés árát tartalmazza), személyesen. Szerkesztőség telefon: 06-42/501-510, telefax: 06-42/501-973. E-mail: kelet@kelet.szon.hu Kiadja az Inform Média Kft., 4400 Nyíregyháza, Dózsa Gy. u. 4-6. Postacím: 4401 Nyíregyháza, Postafiók 47. Hírügynökségek: MTI, EPA. Lapunk eladott példányszámát rendszeresen vizsgálja és auditálja a MATESZ. Nyomás: Inform Média Kft., Debrecen, Balmazújvárosi út 11. Felelős vezető: Eiben Tamás. Telefon: 06-52/526-626. ISSN 0133-2058 k ^ÁATESZ