Kelet-Magyarország, 2004. június (64. évfolyam, 126-151. szám)

2004-06-21 / 143. szám

2004. június 21., hétfő KELET MEGYEI TÜKÖR /5 0 Használtruha-börze. A Mozgáskorláto­zottak Megyei Egyesülete tagjai számá­ra, az igazolvány felmutatása ellenében szerdán használtruha-börzét szervez az egyesület székházában. 0 Angol tábor Túristvándiban. Augusz­tus 1—8-ig angoltábor lesz a túristvándi Vízimalom Kemping és Panzió szerve­zésében. Jelentkezni a 70/289-1034-es vagy a 30/289-9808-as telefonszámo­kon lehet. Pegazus csillagkép címmel nyílt meg Mizser Pál (képünkön) festőművész 14 fest­ményből álló vándorkiállítása szombaton, mely a hét végéig tekinthető meg a Krú­dy Vigadóban. Jelenkorunk fílmesszemmel A zsűri elnökének olyan szakmai tekin­télyt sikerült megnyerni, mint Kisfaludy András filmrendezőt, a Magyar Dokumen- tumfilm Rendezők Szövetségének ügyveze­tő elnökét, tagjainak pedig Mátis Lilla és Gulyás János filmrendezőket. A pénteki megnyitó után volt Zsigmond Dezső: Requiem a szatmári csordákért című do­kumentumfilmjének díszbemutatója, a film forgatókönyve Balogh Géza nyíregyházi új­ságíró munkája. A szemle legjobbjai A filmek az ország számos pontjáról ér­keztek, sőt határon túlról is. Vasárnap dél­ben eredményt hirdettek: a fődíjat Kocsis Péter Csaba „Diósgyőr-vasgyár: hatalom - politika - emlékezet” című alkotásával érdemelte ki. A Duna Televízió felajánlot­ta a film megvásárlását. A legjobb függet­len film díját dr. Oláh Imre: Kegyetlen tör­ténelmi fordulat című filmje kapta, A leg­jobb rövid dokumentumfilm Thury Gábor: Nem gondoltam, hogy itt látlak... című filmje lett. A legjobb szociográfiai fűm dí­ját Racskó Róbert: Enyhülés, A legjobb helytörténeti fűm díját Káldy László: Fa­lusors, A legjobb városi televíziós fűm dí­ját Szász Boglárka: Elűzetés, A legjobb portré díját Konyári László: Juliska néni története, A legbátrabb témaválasztás dí­ját Szitha Miklós: Tiszalök, A legjobb in­novációs találmány díját Kalocsay István: Nyíregyháza 1999-ben című fümje kapta. Az utóbbi három fűm alkotói a Nyíri AFK tagjai. A legjobb operatőri munka díját a zsűri a Debrecen Ulata című film alkotói­nak (Ördög Mónika, Szlobodnyik Kriszti­na, Szutor Szabolcs, Kovács János) adta. A zsűri értékelésében eredményesnek ítélte a szemlét, és kérte a rendezőktől a folytatást, amelyet a házigazdák részéről Szitha Miklós és Matyasovszki József meg is ígért. Hangverseny, a vidéki Kulturált Ifjúságért Egyesület fenntartásában működő, a 65. jubüeumát ünneplő Szabó esi Koncert Fúvószenekar Koncert fúvósok ra és bülentyűkre című minősítő hangver senyét szombaton haűgathatták meg az ér deklődők az MVMK hangversenytermében Kiosztották a diplomákat a két szomszédvárban A Nyíregyházi Főiskolán 1749-en talárban Zsúfolásig megtelt a nyíregyházi szabadidőcsarnok (Fotók: sipeki Péter) Nyíregyháza, Debrecen (KM - Cs. K.) - Több ezren voltak kíváncsiak szombaton a Nyír­egyházi Főiskola három kará­nak diplomakiosztó ünnepsé­gére a Bujtosi Szabadidő Csarnokban. Vasárnap a DOTE Nyíregyházi Egészség- ügyi Főiskolai Karán tartot­tak évzárót. Nyíregyházán ünnepi beszédet tartott dr. Balogh Árpád rektor, aki Shakespeare-idézettel kezd­te gondolatait: „Nem árt, ha szá­molunk a valószínűséggel és a reménnyel!” Hiszen amikor első alkalommal beléptek a haűgatók a főiskola kapuján, bizonyára számoltak a valószínűséggel és teli voltak reménnyel. Olykor önfeledten élték mindennapjain­kat, máskor pedig remegő gyo­morral küzdöttek a túlélésért. A világ még nincs készen Arra figyelmeztette a végzősö­ket: „Amikor diplomájukkal ke­zükben elindulnak az úton, ne feledjék, az ember élete alá van vetve a fejlődésnek. A vüág még nincs készen, a törvények alakít­ják és formálják, és ebben az em­hirek.szon.hu r\^J A régió és a világ hírei. Nyíregyháza (N. L.) - Kis te­lepüléseknek, cigány kisebbségi önkormányzatoknak és civil szervezeteknek segít EU-s pályá­zatokat készíteni a nyíregyházi Keleti Ébredés Közalapítvány Közhasznú Társaság. A társaság a nyíregyházi Szar­bernek részt kell vennie. Ennek alapja az értelem és az akarat. Ne legyenek tehát a vüág kitar­tottja; arra várva, hogy valami­féle alkalmi véletlen kiszabadít és megment a tétova időtöltéstől. Használják tudásukat, legyenek kreatívak, adaptívak.” Hatan kitüntetésen Az összesen 1749 végzős haű- gató idén először talárban vehet­te át oklevelét. Legnépesebb a gazdálkodási szak, amelyen 562- en vehették át közgazdászdiplo­májukat. Néhány szakirányú to­vábbképzés hallgatói első alka­lommal vehették át diplomáju­kat: a szakdiplomácia, az egész­ségfejlesztő mentálhigiénikus. Kitüntetéses oklevelet - mert bizonyítványuk mindvégig kitű­nő volt - hatan kaptak: Mokhán- di Márta (angol nyelvtanár), Oszlánszki Beáta (szociálpedagó- gia), Dandár Enikő (környezet­védelem-biológia), Móré László- né (könyvtáros), valamint Banu Lászklóné és Gutiné Galla Gyön­gyi (háztartás-ökonómia, életvi­tel). A végzős hallgatóknak a dip­lomát dr. Jánosi Zoltán, Láczay Magdolna és Máté János karigaz­gatók adták át. Az 1749 végzősből 459-en még nem tettek nyelvvizs­gát, így ők tanúsítványt kaptak arról, hogy sikeres záróvizsgát vas utcai irodaházban létrehoz­ta a pályázatfigyelő, pályázati ta­nácsadó és pályázatkészítő szer­vezetet. Megyénk 117 polgármes­teri hivatalának, illetve civil szervezetének küldtek ki tájékoz­tató levelet a pályázati lehetősé­gekkel kapcsolatban. A címzet­tettek. Diplomájukat a nyelvvizs­ga-bizonyítvány bemutatása után vehetik majd át. Június 26-án a műszaki és mezőgazdasági főisko­lai kar tart ünnepi tanácsülést, ennek keretében 133-an vesznek át gépész, agrár illetve repülő­mérnök diplomát. A DOTE-n 563-an A DOTE Nyíregyházi Egész­ségügyi Főiskolai Karának hét szakán végzett 563 (közülük több mint 420 tett nyelvvizsgát is) hallgató vasárnap a Debreceni Egyetemen vette át diplomáját. Dr. Orosz-Tóth Miklós főigazga­tó a 14. tanévét záró ünnepi be­tek többsége nem rendelkezik kellő információval, illetve nem tud szakszerű pályázatokat ké­szíteni. Cél, hogy a hátrányos helyzetű kistérségek és hátrá­nyos helyzetű rétegek megfelelő arányban részesüljenek az uniós pénzforrásokból. szédében örömteli bejelentést tett: elhárult minden akadály a főiskola fejlesztése, bővítése elől, rövidesen kezdődhet a beruhá­zás, így a remények szerint jö­vőre már itt tarthatják a diplo­maosztót is. Elmondta azt is: a most végző egy különleges évfo­lyam: 2000-ben ők voltak, akik már mint az Univerzitáshoz tar­tozó intézmény hallgatói kezdték itt tanulmányaikat, most pedig már mint európai uniós polgá­rok lépnek ki innen. Reményét fejezte ki: szoros kapcsolatuk az alma materrel nem szakad meg, ha volt tanáraik keresik őket, szívesen adnak hírt magukról. A színészmesterség titkairól értekeznek Kisvárda (V.P.) - Ma, hétfőn minden helyszín foglalt a Hatá­ron Túli Színházak Fesztiválján Kisvárdán. Az előadásokkal pár­huzamosan tovább folytatódnak a szakmai programok is. Délután három órától a pódiumteremben tartják workshopjukat a bábo­sok, Fodor Tamás rendező veze­tésével. Komédiáról beszélgetnek Már a Tornacsarnokot is igénybe veszik a részt vevő szí­nészek, igaz csak az oktatótere­mig merészkednek, ahol Szi- gethy Gábor színháztörténész, rendező, egyetemi oktató játék­mestersége meűett „Hogyan ját­szunk a commedia deű arte stí­lusában?” címmel beszélgetnek a mesterség titkairól. Közre­működik Albert Csilla és Molnár Levente Kolozsvárról. Táncos lábú. A beszterc­ei Tóth Edina mindene a tánc, nem csoda hát, hogy a nagycsaládosok napján ha­talmas tapsot kapott a szép­számú közönségtől. (Fotó: Racskó Tibor) A 25. hét eseményei a Budapesti Enyhe lemorzsolódás jellemezte a főbb nemzetközi piacokat a héten, de a magyar részvénypiac a nem­zetközi átlagnál gyengében szere­pelt. A BUX-index 1,6%-os veszte­séggel zárta a hetet. A forgalom hét­ről hétre alacsonyabb a tőzsdén, Így az elmúlt héten már az átlagos napi forgalom alig haladta meg az 5 mil­liárd forintot. A magyar piacon a gyógyszerárakról szóló megállapo­dás pozitív hatását kioltották a gaz­daság külső egyensúlyáról szóló ne­gatív adatok. A tőzsde közönnyel vette tudomásul az EP-választások mutató eredményét. A hét híre a részvénypiacon egy­értelműen a gyógyszerárak ügyében régóta várt megállapodás bejelenté­se volt. A bejelentés napján még emelkedett a gyógyszergyártók árfo­lyama, az ezt követő napokban azonban a befektetők differenciál­tak a két jelentős gyártó között. A Richter az első optimista reagá­lás után visszaesett, így a hetet 1,5%-os veszteséggel 19 795 forin­ton zárta. A magasabb belföldi érté­kesítéssel rendelkező Egis 9100 fo­rintig emelkedett, ami 6,4%-kal ha­ladja meg az előző csütörtöki záró­árat. A blue chipek közül a leggyengéb­ben a Matáv szerepelt. A távközlési társaság részvényei 3,6%-kal 796 fo­rintra süllyedtek. Az OTP is 2%-ot ve­szített értékéből, miután a héten nap­világra kerülő fizetési- mérleg-adat után ismét távolabb került a kamat- csökkentés lehetősége. A héten egyébként jelentős hozamemelkedés volt az állampapírpiacon is. A blue Értéktőzsdén chipek közül a Mól szerepelt a leg­jobban, miután csupán 0,6%-ot ve­szített értékéből. A fizetési mérleg magas hiánya miatt az állampapír-piaci hozamok emel­kedtek, és a forint gyengült a héten. Ez kedvezőtlen hatással van a rész­vénypiacra is. Amennyiben a közeljövőben is a gazdaság egyen­súlyi helyzetének megingásáról ke­rülnek nyilvánosságra adatok (pl. ma­gas államháztartási hiány), elképzel­hető, hogy közép- távon ismét bi­zonytalanság lesz úrrá a hazai köt­vény- és részvénypiacon. Amennyi­ben a makrogazdasági adatok miatt bizonytalanodik el a részvénypiac, ez várhatóan elsősorban a banki rész­vényeket érinti. ÉRTÉKŐR BETÉT: 11,09% (EBKM: 11,24%) Inter-Európa Bank Rt. A SNSMMOIM1 gja 4400 Nyíregyháza, Mártírok tere 9. Tel.: 42/314-450, fax: 42/313-118 HIRDETÉS Kelet Nap. Tegnap a rossz idő eűenére is jó hangulatot teremtettek Rakamazon a Kelet Na- | pon feűépők, Baby Gabi, a Fieszta és a T-Dance táncosai (képünkön). (Fotó: Racskó Tibor) V _____________________________________________________ A rászorulókért pályázik a közalapítvány Cél: a hátrányos helyzetűek is részesüljenek az uniós forrásokból

Next

/
Thumbnails
Contents