Kelet-Magyarország, 2004. május (64. évfolyam, 102-125. szám)

2004-05-07 / 106. szám

2004. május 7., péntek A FORDULÓ MÉRKŐZÉSE Most igen nagy a tét Kislétán Nyíregyháza (KM) - Az NB Ill-ban ve­getáló Vásárosnamény garantált kiesése miatt három együttes búcsúzik a labdarú­gó megyei első osztálytól. Ezért a 15 helyen állomásozó Kisléta, illetve a tizenharmadik pozícióban posztoló Gyulaháza összecsapá­sa perdöntő jelentőséggel bír - kiváltképp a hazai egylet számára, melynek hatpon­tos hátrányt kell(ene) ledolgozni. O Vojtkó István edző (Kisléta):- Az utolsó szalmaszálba sze­retnénk belekapaszkodni. So­rozatban két meccset ját­szunk itthon és egyértelmű, hogy hat pontot kell szerez­nünk! Tehát nem hibázhatunk a Gyulaháza ellen, csak a győzelem adhat reményt.. _____________________________ Sérült: nincs. Eltiltott: nincs. Bárdi Attila edző (Gyulahá­za): - A csapat ebben a baj­nokságban megmutatta mind­két arcát, képes nagyon jő já­tékra és sajnos, gyermeteg hi­bákra. Remélem, ezen a fon­tos mérkőzésen azt a formát hozzuk, amellyel bravúrokat értünk el, mert mindenképpen „pontosan" kell távozni! Sérült: nincs. Eltiltott: Papp N., Sajtos, Tóth G. (valamennyien három sárga lap miatt). Esólylatolgató Tiszavasvári-Nagyecsed Vojtkó István 1-1 Bárdi Attila 2-0 Nyírkarász-Fehérgyarmat 1-0 3-1 Nyíri ugos-Csenger 0-2 0-1 Nyírcsaholy-Nyírbátor 3-1 3-1 Záhony-Tiszalök 2-1 2-0 Nagykálló-Nagyhalász 3-0 4-1 Jánkmajtis-Nyfrbéltek 2-0 1-1 Koncentrál. A német Tanja Hain-Hoffm- na üt a kairói versenyen. (Fotó: epa) LÜBDARUGO MEGYEI II. OSZTÁLY 24. forduló, Kutykó Sport-csoport Tippel: Terbócs László, a Levelek elnöke. Vasárnap (kezdés: 16.30). Nyírvasvári (15.)-Ófehértó (5.):- Mi mást mondhatnék, kettes. ________________________ Encsencs (ÍQ.)-Apagy (13.): - A hazai pálya dönthet. Kállósemjén (16.)-Kőta) (3.): - A vendégek jobbak. K álmánháza (I4.j-Kék (8.): - A Kálmánházának nagy szük­sége van a három pontra. _____________________________ Kemecse (12.)-UJfehértó (2.): - Ha az Ujfehértó bajnokság­ra tör, nyernie kell. _______________________________ NyírgyulaJ (4.)-Balkány (1_): - A forduló mérkőzése Nyírmlhálydl (9.)-Nyírtelek (7.): ban van, így győzhet. A Nyírmihálydi jő passz­l-evelek (ll)-Várda SE (6.): - Sikerélményre vágyunk, sze­retnénk nyerni. _______________________________________ Tippel: Kerekes Miklós, az Ajak elnöke.__________________ Szombat (kezdés: 16.30). Tiszaszalka (8.j-Pap (9.): - Dön­tetlent jósolok. Rohod (7.)-Ujdombrád (3.): - Kettes. ___________________ Vasárnap (kezdés: 16.30). Fényeslltke (ll.)-Komoró (15.):- A Litke otthon tartja a pontokat. ______________________ Mándok (lO.)-Vaja (5.): - Döntetlen szagú, természete­sen annak örülnénk, ha a Vaja botlana... ________________ Dombrád (13.)-Kékcse (16.): - Egyik csapat sem reme­kel, ezzel együtt nyer a Dombrád. _______________________ Nyírmada (4.)-t1szakanyár (2.): - Rangadó. Iksz legyen. Jéke (14,)-Anarcs (12): - Bármi lehet... ________________ Ajak (5.j-Pusztadobos (1.): - Elpuskáztuk az őszi szezont, most szeretnénk mindent bepótolni._____________________ Tippel: Balogh Sándor, a Tunyogmatolcs edzője. __________ Szombat (kezdés: 16.30). Nábrád (12.)-Kocsord (7.): - A Nábrádnak áll a zászló. Vámosoroszl (5.)-Penylge (10.): - Győz az Óroszi. _______ Szatmárcseke (4.)-Porcsalma (l5.): - Országos egyes. Vasárnap (16.30). Tarpa (2.)-Tiszabecs (1.): - Háromesé­lyes rangadó.__________________________________________ Nagydobos (3.)-KántorJánosl (16.): - Szurkolok a Jánosi­nak, de a Dobos nyer. _________________________________ Tiszakóród (ll.)-Ópályl (9.): - Az Opályi idegenben is jó egy pontra. _______________________________________________ Jármi (13.)-Túrrlcse (6.): - Rlcsei sikert várok. __________ Tyúkod (8.)-Tunyogmatolcs (14.): - Ha minimum két sé­rült játékos felépül vasárnapra, akkor maximálisan bízom a győzelemben. SPORT /II Szerda este elpattant egy húr. Kovács Mihály úgy ítéli meg, hogy önvizsgálatot kell tartani! Kovács kifakadt (Fotók: Sipeki Péter) Nyíregyháza (KM - K. T.)- Kovács Mihály kifakadt. A Nyíregyházi AB-Vill KC NB 1-es kézilabda-társulatá­nak trénere nyilvánvalóan nehezen emészti meg a Sze­ged elleni hazai vereséget (16-28). Nem véletlenül. Elvégre a szü­netben csupán minimális hát­rányban (12-13) lévő, addig har­cos erényeket csillogtató nyírsé­gi egylet a folytatásban betlizett. A szakvezető egyéb gondokat is sejtetni engedett...- Most mondhatnám, hogy egy félidő a mennyben, egy a pokol­ban - summázott Kovács Mihály. Különös események- A probléma az, ha egy csa­pat harminc perc alatt négy gólt tud dobni, ott valami nincs rend­jén. Ez természetesen felveti az edző felelősségét...- Lehet, mindig a fiúkat szapul- ni, de akkor nem lennénk igaz­ságosak velük szemben, jelen helyzetben mindannyiunknak ön­vizsgálatot kell tartani! Sajnos, ebben a pillanatban ennyire va­gyunk képesek, ettől függetlenül a szünet után nyújtott teljesít­mény kevés, ha úgy tetszik, elfo­gadhatatlan. - Nem akarok nagy- szavakat használni, elég legyen annyi: szerda éjszaka nem alud­tam, a látottak után le kell von­nom a konzekvenciát. Most azért panaszkodni sem akarok, az vi­szont biztos: olyan események tör­ténnek körülöttünk, ami azt su­gallja, elpattant egy húr... Ami a szombatot illeti... A fel­sőházi rájátszás nyolcadik fordu­lójában a Nyíregyháza a Pest- szentlőrinc-Elektromos otthoná­ban próbál szerencsét. ....űncI ^jaiajUdUlUEU sport.szon.hu Helyi és nagyvilági sport. Kézilabda NB I, férfi Felsőházi rájátszás, a 7. forduló további eredményei: Veszprém-Pestszentlórinc-Elektromos ________ ________ Dunaferr-Tatabánya ________________________ _______ Az állás: _____________________________________________L 1 Fotex Veszprém 2. Pick Szeged 3. Dunaferr 4. Tatabánya ___ 37-18 (17-11) 25-23 (14-13). 262-160 205-171 20 (6) 182-181 _15 (51 191-207 13J3L 9*A Pestszentlőrinc-Elektromos 6. Nyíregyháza AB Vili KC 167-226 152-214 3 (2L 3 (1) Tippeltek, így felszerelést és labdát nyerhettek Nyíregyháza (KM) - Miként arról már beszámoltunk, a megyei labdarúgó-szövetség és a Szerencsejáték Rt. miskolci területi igazgatósága által kö­zösen meghirdetett Legyen a kezdő 11-ben - akció sorsolá­sát szerda délután tartották a sóstói Krúdy Vigadóban. Az akcióra megyei bajnoksá­gokban szereplő felnőtt és ifjúsá­gi focicsapatok indulhattak, adott három héten legalább tízezer fo­rint értékű tipmixszelvénnyel. Végül 47 pályázat érkezett. Böőr sorsolt Böőr Zoltán, a DVSC focistája húzta ki a borítékokat, 11 csapat felszerelést (16 mez és nadrág) 11 pedig focilabdát nyert. Utóbbiból csak kilenc kelt el a sorsolási sza­bályzat alapján. Akik ne vették át a nyereményüket, igazolás esetén Nyíregyházán a nagylottózóban (Rákóczi u., az OTP mellett) meg­tehetik. A nyertes csapatok Felszerelést nyertük: Szabolcsbáka (felnőtt), Tiszavasvári (f), Gyulaháza (ifi), Gávavencsellő (f), Csenger-Siebel (f), Csenger-Siebel (i), Nagycserkesz(f), Nyírtelek (f), AlP-Hungary (f), Ajak (f), Nyírkércs (i). . Focilabdát nyertek: Nyírtura (f), Tiszabercel (f), Fehérgyarmat (f), Fehérgyarmat (i), Gávavencsellő (i), Tiszaeszlár (f), Gyulaháza (f), Nyírpazony (f), Nyírkércs). Nyíregyházi, ajaki és gávavencsellői nyertesek (Fotó: Mán László) LABDARUGÓ NB III. TISZA-CSOPORT, 24. FORDULÓ Ellentétes előjelek a Rakamaz (S.)-Tuzsár (7.) Farkas Béla, rakamazi edző': - A szezon elején jól ját­szottunk, ám akkor többször vesztettünk, mostaná­ban pedig halványabb teljesítménnyel is gyűjtjük a pon­tokat. Valamivel már fegyelmezettebbek vagyunk mint korábban, ennek köszönhető a zsinórban aratott há­rom győzelem, és ezzel a sorozattal a csoport jobb csapatai közé tartozó Tuzsér ellen sem akarunk le­számolni. ___________ ______________________ Révész Attila, tuzséri edző: - Az utóbbi időben el­pártolt tőlünk a szerencse, ráadásul alaposan „meg­rövidültünk”. Remélem, lesz tizenegy hadrafogható já­tékosom, azt viszont megígérhetem,a pályára lépők, a Tuzsérhoz méltó hozzáállást fogják tanúsítani. Vásárosnamény (lS.)-HaJdúdorog (14.) Tivadar András, vásárosnaményi edző: - Kedden ren­deződtek a korábbi problémák, így ismét teljes lét­számmal készülünk a hét végi mérkőzésre. A szerdai rakamazi derbi előtt A szakolyiak nyerni szeretnének kupasiker önbizalomnövelőnek jól jött, így vasárnap nyerni akarunk és nyerni is fogunk. Egyedül a kiállí­tott Hornyák nem áll rendelkezésre. Balmazújváros (U.)-Volán-Sényő (S.) Brekk János, sényői edző: - Nagyon jő passzban volt a csapat, az elmúlt mérkőzéseket simán hoztuk, kár, hogy a szerdai kupabúcsúnk rossz fényt vet er­re a sorozatra Ha az a csapat lesz a pályán, amelyet az utóbbi időben a bajnokikon láthattunk, akkor Bal­mazújvárosban is nyerhetünk, ám a szerdai mentali­tással esélyűnk nem lenne esélyűnk.________________ Szlrmabesanyő (3.(-Szakoly (12.) Boros Gyula, szakolyi játékos-edző: - Olyan helyzet­ben vagyunk, hogy a hátralévő fordulókban minél több pontot kellene szereznünk, ezért Szirmabesenyőn is nyerni szeretnénk. Még akkor is, ha egy nagyon jó csapat és egy nagyon rossz pálya vár ránk. Sándor sérülés, Burik három sárga lap miatt nem játszhat. Lótavértes (lO.)-lbrány (6.) Németh Károly, Ibrányi edző: - Három vereség után nyilván kettőzött akarattal fog küzdeni ellenünk a Lé- tavértes, mert így a veszélyes zónába zuhant. Sérült­jeink továbbra sem állnak rendelkezésre, ám mindez a hangulatot és a felfogásunkat nem befolyásolja, nyerni szeretnénk Létavértesen is. Tarpai tánc a szakadék szélén, avagy kis pénz, nagy foci A gondok ellenére Szécsi Szabolcs a Milánnál sem cserélné el a játékoskeretet Tarpa (KM - K. T.) - Min­den szép és jó. Naiv gondolat. Pedig akár igaz is lehetne. El­végre a megyei másodosztályú csapat a második helyen nyo­mul a Szi-Zo Sportszer-cso­portban. Ehhez képest nincs egy fitying sem a futballra Tarpán! Holott fel is juthat(na) a beregi brigád, amelynek hátránya mindössze há­rom pont, és két egylet a követ­kező körben Tarpán tusakodik. Az már csak ráadás, hogy szer­dán az NB III-as, kupában vizitá- ló Volán-Sényő is elvérzett a Szé- csi-legénység otthonában. ...- A mostani helyzetünk nehéz és szinte reménytelen - hangoz­tatta Szécsi Szabolcs, a Tarpa já­tékos-edzője.- Ott tartunk, hogy a hazai meccseken saját zsebből fizetjük a bírókat, az idegenbeli mérkőzé­sek költségét is mi fedezzük. Ez aztán az amatőr foci... A szakadék szélén A szakadék szélén táncolunk, ha nem a Volán-Sényő és a Tisza- becs érkezne hozzánk, hagynánk az egészet a fenébe! Ettől függet­lenül az olasz bajnok Milánnál sem cserélném el a játékoskere­tet: éppen annyian vagyunk, amennyi az emberséghez és ah­hoz kell, hogy ki tudjunk állni, de ez egy szupercsapat! Hogy mi lesz? Bízunk abban, hogy ha a forint nem is, legalább az euró vagy pengő eljut az öltözőbe a szezon végéig... LABDARÚGÁS NB II, NB III-as utánpótlás-bajnokságok. Debreceni csoport, II19 (zárójelben az U 16-os eredmények): Mátészalka-Tuzsér 4-1 (7-1), Volán-Sényő-Nyírsuli 0-1 (0-16), Vásárosnamény-Baktalőrántháza 0-13 (0-10). Az ifjúsági bajnokság állása: 1. Volán-Sényő 19 15­4 68- 22 45 2. Nyírsuli 19 13 2 4 49- 14 41 3. Mátészalka 19 13 1 5 61- 32 40 4. Tuzsér 19 8 1 10 34- 45 25 5. Baktalórántháza 19 5­14 44- 60 15 6. Vásárosnamény 19 1­18 26-109 3 A serdülőbajnokság állása: 1. Nyírsuli 19 19­­244- 6 57 2. Mátészalka 19 13 1 5 98- 51 40 3. Baktalórántháza 19 8 3 8 73- 58 27 4.Tuzsér 19 6 2 11 49- 92 20 5. Volán-Sényő 19 6 1 12 43- 93 19 6. Vásárosnamény 19 1 1 17 13-216 4 Bajban van? !V7 Qp«l. Jó ötletek - jobb autók. «3 Mi segítünk! • karosszériajavítás • kárfelmérés • fényezés • kárügyintézés • autómentés • bérautó Opel Csősz 4400 Nyíregyháza, Rákóczi u. 60. Telefon: 42/597-666 e-mail: kelenfoldi@opelcsosz.hu • www.opeksosz.hu HIRDETÉS

Next

/
Thumbnails
Contents