Kelet-Magyarország, 2004. május (64. évfolyam, 102-125. szám)

2004-05-29 / 125. szám

2004. május 29., szombat GENERÁCIÓK /8 „Farkasüvöltés” Ófehértón Az AKELA zenekar országos lemezbe­mutató turnéjának megyénkben június 4- én 19 órától az ófehértói művelődési ház ad otthont. Az új, 10. Akela nagylemez Forr A Da­lom címmel 2004. április 24.-én, a Dózsa-fé- le parasztfelkelés 490. évfordulóján jelent meg. Apropót ad még a megjelenéshez a belső borítón található festmény alkotójá­nak, Derkovits Gyula halálának 90. évfor­dulója is. A zenekar büszkeségei A turné nyitóállomása a városligeti Vi­dámpark volt Budapesten, április 24-én György napkor, ugyanis Székely Dózsa György ezen a napon vette át a Budai Vár­ban a kitüntetését, illetve a „keresztes” se­regek gyülekezőhelye a Ligetben volt. Va­lamennyi állomása a turnénak aktualitást ad az évforduló, hiszen a dátumok és a helyszínek követik az akkori eseményeket. Korhű dokumentumok tanúsága szerint anno Fehértó térségében jelentős keresz­tes tábor volt. A ’90-es évek rockzenei állóvizét fene­kestül felforgatta az Akela, amely aztán 1998. június 6-án búcsúkoncertet tartott. 2002 februárjában újra összeállt az együt­tes, s közel kétévi huzavona után a Ham­mer Records gondozásában végre megje­lent az Akela: Forr A Dalom c. 10. albu­ma, ami azonnal a MAHASZ lista 12. he­lyén nyitott. A zenekar büszkesége még a 2003. októ­berében elindított „FalkALap” c. saját kiadású újságja is, ami a nagylemezzel együtt kapható lesz a koncerten. Az Akela együttes (Fotó: KM-illusztráció) Környezetvédelmi világnap A környezetvédelmi világnap alkalmá­ból csütörtökön programmal készül az E- misszió Egyesület. A nyíregyházi művelő­dési központ kamaratermében 9 órakor, a Kossuth téren 10 órakor kezdődnek előadá­sok és kiállítások. Madonna világturnéja Egy Los Angeles-i koncerttel megkezd­te Re-Invention című világturnéját Madon­na, de bejelentette, hogy lemondta három izraeli fellépését a közel-keleti erőszakos cselekmények miatt. A 18 várost, köztük Las Vegast, New Yorkot, Torontót, Man­chestert és Londont érintő turnénak szep­tember 5-én lesz vége. Digitális varázslat Kraftwerk módra A német együttes minden dala újrahangszerelt változatban zengett a Budapest Sportarénában A 70-es évek újhullámos sztárcsapata, a Kraftwerk nemcsak a szülőket vonzotta, a budapesti koncertre elkí­sérték őket tini srácaik is. Pusztai Sándor hasonló felál­lásban érkezett a buli hely­színére.- A Kraftwerk kedden a Buda­pest Sportarénában az „örök­zöld“ Mann Machine-nel kezdett, majd következtek a legújabb da­lok a tavaly kiadott a Tour de France albumról. A nosztalgiku­san szép régi időket az első vi­lágsiker, az Autobanh, valamint a Modell, a Neonlight, Radioac­tivity jelentette - kezdte élmény- beszámolóját Pusztai Sándor, majd ekképp folytatta:- Látványában különleges ket­tősséggel szembesült a több ez­Az öt éve első albumával befutó Britney Spears Buda­pesten adott koncertet, ahol a több ezres tömegben ott volt a Szabolcs Online mun­katársa, Garai Gabriella is.- Barátaimmal még március­ban megrendeltük a jegyeket. Közeledett a május 23-a, és mi már naponta emlegettük egymás közt, hogy mennyire várjuk a show-t. A várva várt éjszaka előtt utaztunk Budapestre, ahol már 18 órakor nehezen sikerült leparkolnunk, pedig a koncert kezdését 20 órára ígérték. Sikongó tömeg- Fél nyolckor elfoglaltuk a he­lyünket abban bízván, hogy idő­rés közönség: a négy német (Ralf Hütter, Florian Schneider, Fritz Hilpert és Henning Schmitz) vé­gig szinte egyhelyben állva, ki­fogástalan elegenciával zenélt, míg az aranyéveket a mögöttük kifeszitett 15 méteres vászonra vetített fekete-fehér keskeny fil­mes bejátszások, illetve a XXI. századot képviselő számítógépes grafikák adták. Hangzásban hi­bátlan CD-minőségben szólt a ze­ne, időnként szó szerint mellbe­vágó dinamikával. Mellbevágó dinamika A két őstag, Hütter és Schnei­der a színpad két szélén állt, köz­refogva az újraalakított banda két új tagját. Az este nagyobb ré­szén szürke öltönyben zenélő fiúk sietve távoztak a színpadról a Trans Europa Express végén, ben elkezdődik a koncert. Sajnos sokáig vártunk, mert még egy óra múlva is az angol reklámo­kat sugárzó kivetőt bámultuk. Majd egyszer csak a fények elaludtak... Azt az érzést nem le­het elmondani, hogy milyen is, ha az előzőleg csupán a tévében látott sztár megelevenedik a szín­padon. Hidegrázás, izgatottság, si­koly, őrjöngés... A nemrégiben megjelent, In The Zone albumá­ról a Toxic című számot kezdték el játszani, és a színpad egy ho­telhez hasonlított: a táncosok ta­karítónőnek, hordárnak, pincér­nek öltöztek be, Britney pedig egy állványon kezdett énekelni, és vette kezébe a hotel irányítá­sát. A közönség tombolt! Fekete, testhez álló bőrnadrágban énekelt Az együttes egyik lemezének borítója (Fotó: KM-reprodukciő) hogy a függöny szétgördülését követően átadják helyüket a Ro­botoknak. A színpadon a zené­szek robotmásai mozogtak meg- koreografált figurákat, ami még két számot, majd átöltözött, kissé figyelemfelkeltőbb ruhára váltott, és fehérneműben folytat­ta a koncertet. A Shadow című számot a színpadról leengedett hintán, és csodálatos, vüágoskék ruhában énekelte - a közönség hullámzott. Még többször átöltö­zött, viselte a közismert, testszí­nű, csillogós overállt is, amiben úgy festett, mintha néni lett vol­na rajta ruha. Leírhatatlan élmény A bulit a Madonnával közösen énekelt Me Against The Music című számmal zárta - természe­tesen Madonna nélkül. Leírha­tatlan élmény volt a koncert, és nagyon örülök, hogy ott lehet­tem! Thank you, Britney! amúgy a legmozgalmasabb volt. A függöny után visszatérő zené­szek speciális zöld fényt árasztó ruháikban tértek vissza a szín­padra, ahol a hangzást ismét a Tour de France és az Electrik café dalai zárták. Minden dal új­rahangszerelt változatban zen­gett, és például a Radioactivity már saját feldolgozásban is két újjászületést élt meg. Kerékpárral turnéznak Sikerült megtudni, hogy az együttes tagjai nemcsak a szin­tetizátorokat kezelik biztonság­gal, de a hagyományos hangsze­reket is szeretik. A banda tagjai kiváló kondíciójukat a sportolás­nak is köszönhetik, világ körüli turnéjukra kerékpárjaikat is vi­szik, és szabad idejükben felpat­tannak a kétkerekűre. Zelkes illemkódex A nyíregyházi Zelk Zoltán Általános Iskolában európai uniós vetélkedőt szerveztek. Ízelítő a versenyen első he­lyezést elért csapat illemkó­dexéből: „Bárhol jársz a vi­lágon, viselkedj mindenkivel kulturált ember módjára: udvariasan és segítőkészen! Tudj örülni a szépnek, a jó­nak, de lásd, mikor kell ko­molyan viselkedni! Tanulj nyelveket, és ismerkedj más népek kultúrájával! Óvd és védd környezeted és a távo­li tájak, tehát az egész Föld természeti és kulturális ér­tékeit! A közlekedés során is tartsd be a jómodor követel­ményeit! (Tomasovszky Edit és Fábián Dominika 8.a osz­tályos tanulók.) Britney Spears, a hoteltulajdonos A táncosok takarítónőnek, hordárnak, pincérnek öltöztek be A mai sikerlistát a Rocky üzlet- hálózat boltjaiban (Nyíregyháza, Zrínyi Ilona u. 3-5. sz., Búza tér, Nyír-Plaza) eladott kazetták és CD-k alapján állítottuk össze: í. Hooligans: Szenzáció 2. Zanzibár: Az igazi nevem 3. Guns'N Roses: Graetest hits _____________________ 4. Sunshine mix 2004 5. Baby Gabi: Hazudj még nekem A legutóbbi rejtvényünk megfej­téséért a Rocky üzlethálózat ajándékát Bodák Alexandra gá- vavencsellői olvasónk nyerte. A mai feladványunk: A Zanzibár egyik tagja nyíregyházi szárma­zású. Vajon milyen hangszeren játszik? A megoldást levelező­lapon küldjétek be a szerkesz­tőségbe! hétfdn Sex Action a Sziget Fesztiválon Az idén augusztus 4-én kezdődik a Sziget Fesztivál a budapesti Hajógyári-szigeten, az egyhetes eseménysorozat­ra Európa szinte minden or­szágából érkeznek fellépők. Érdekesség, hogy a Szigetre összeáll a magyar Sex Action zenekar, valamint fellép az Európa Kiadó is. A világze­nei nagyszínpadon szerepel például a szenegáli Orches­tra Baobab, a kelta és nyu­gat-afrikai zenéket játszó Afro Celt Sound System, va­lamint a jamaikai Misty In Roots. Újra fellép a Buena Vista Social Club dívája, Omara Portuondo, és akusztikus programmal az angol Chum- bawamba, amely szintén többször járt a Szigeten. Megint itt lesz a mexikói Los De Abajo. MjiszatckKí ÍÉtNpSmWRanzií MEGVALÓSULT ALOM A PIHENÉSRE T OO — ett ÉTTEREM 12.00-24.00-ig PÉNTEK, SZOMBAT Május 29, Tftihayünk \ ; Ingyenes busz indul a piros háztól 21.00-kori és vissza 4.30-kor. I Ingyenes Főtaxi: 1 444-444.441-359. ' Módlat ámogató: Dombiad, Tisza-part | nem cawin «niéiw™ (oiAitiholl Megújult külső és belső térrel várjuk szórakozni vágyó kedves vendégeinket! Hajnalig tartó | élőzene! Asztalfoglalás: 45/720-036 HIRDETÉSEK

Next

/
Thumbnails
Contents