Kelet-Magyarország, 2004. április (64. évfolyam, 77-101. szám)
2004-04-29 / 100. szám
2004. április 29., csütörtök HÁTTÉR / 3 0 Alelnöki fogadóóra. Dr. Kiss Gábor, a megyei közgyűlés alelnöke ma a hivatali helyiségében 8-10 óra között fogadja a közügyekben érdeklődőket. 0 Vörösék Kisvárdán. Újra megyénkben koncertezik Vörös István, a hazai könnyűzenei élet egyik ismert alakja. Szombaton 18 órától a kisvárdai Várszínpadon a Lord együttessel közösen lépnek fel. 0 Pontyokat telepítenek. A Sóstógyógyfürdői Horgász Egyesület horogérett pontyokat telepít ma a kezelésében lévő sóstói tavakba, ahol horgászni szombaton napkeltétől lehet. NÉZŐPONT Határt szabni a cinizmusnak Balogh József e-mail: baloghj@inform.hu Építkezésben jártas ismerőseimmel felépíttettem egy vendéglőt Nyíregyházán a Kossuth téren, természetesen engedély nélkül. Már éppen közeledtek a dózerek, amikor felébredtem. Tévedés azt hinni, hogy az élettől elrugaszkodott volt az álom. Tegnap olvastam, hogy az ügyészség vádat emelt a Citadellára engedély nélkül vendéglőt építő természetkárosító ellen, hiába lépett fel minden hatóság és hivatal az első perctől, mert nemcsak a világörökség részét képező Citadella természetes környezete sérült, hanem a kelta leletek is elpusztultak a kivitelezésnél. Nincs hely az eset részletes ismertetésére, a lényeg, hogy a vakmerő építkező minden intézkedésnek ellenállt, nem volt hajlandó lebontani, amit felépíttetett, sőt az általa indított polgári peres eljárásokkal bizonyítani szeretné: nem történt igazi rongálás. (A Gellérthegy a helyén maradt). Azért sem tartotta helyénvalónak a vádemelést, mert nem ő végezte személyesen a rongálást. Először felháborodtam az ügyön, aztán lehiggadtam. Hát Veress lenne az első (és az utolsó), aki fittyet hány a szabályokra, az emberi, az erkölcsi normákra? Gondolom, mindenki tudna hasonló, kisebb vagy akár nagyobb károkat okozó példákat előhozni akár a mi építésigazgatási gyakorlatunkból, hiszen megyénkben is sorozatosan áthágják egyesek a legalapvetőbb szabályokat (emlékezzünk a Jereván-ügyre), de még látványosabb eseteket citálhatnánk a közéletből, a rendszerváltás óta eltelt másfél évtizedből. Alig-alig történt tisztességes privatizáció, mindenki szemeláttára vándorolt át az állami tulajdon magántulajdonba, s olyankor mindig megnyugodtak az újgazdagok: senki nem kérdezi, hogy a második millió honnan van. Veress szemérmetlenül vetett szemet nemzeti kincsünkre. Megbukott, reméljük bűnhődni fog érte. Kár, hogy ritkán születnek ilyen vádiratok. UJfehértói napok, 2004 A héten minden napra jutnak programok az Újfehértói napok, 2004 rendezvény- sorozat keretében. A várossá válás évfordulója alkalmából tegnap városnapot rendeztek. A múzeum udvarán megkoszorúzták Vitéz Tóth Lajos repülő alezredes domborművét, majd a művelődési központban ünnepi műsort láthattak az érdeklődők. Képünkön a megyei képző- és iparművészeti egyesület kiállítása látható, amelyet hétfőn nyitottak meg. (Fotó: Elek Emil) Visszaadni a földnek, ami az öve volt Példaértékű környezetvédelem és újrahasznosítás Nyírbátorban Kovács Éva e-mail: kovacseva@kelet.szon.hu Nyírbátor (KM) - Igencsak magas elismerést, a Magyar Innovációs Díjat vehette kézbe a közelmúltban dr. Petis Mihály, a nyírbátori Bátor- trade Kft. igazgatója, tulajdonosa. A Szerves hulladékok környezetkímélő ártalmatlanítása megújuló energia-termelési céllal, a nedves eljárású biogáz technológiával működő Nyírbátori'Regionális Biogáz Termelő Üzemben című pályázatot a zsűri a legjobbak közé sorolta. Egyoldalú a feldolgozás Dr. Petis Mihály, a Bátortrade Kft. ügyvezető igazgatója mondja:- Nagy megtiszteltetés és öröm számunkra az elismerés, hiszen a május 1-jén bekövetkező uniós csatlakozással különösen felértén ................................... A biotermesztésnek nagy jövője van, és ez a csatlakozás után különösen igaz. Dr. Petis Mihály kelődnek a környezetvédelmi szempontok. Köztudott, hogy napjainkban a legnagyobb környezet- szennyezőnek a mezőgazdaság, ezen belül is az állattenyésztés tekinthető, a szerves hulladékok közül pedig az állati eredetű hulladékokat tartják a legveszélyesebbnek. Általánosságban elmondható: jelenleg viszonylag egyoldalú a feldolgozórendszer, kizárólag a megsemmisítés szerepét tölti be, az újrahasznosítás ritka, pedig az Fúvósmuzsika Nyíregyháza (KM) - A nyíregyházi Művészeti Szak- középiskola zenei tagozatának fafúvós tanszaka ad hangversenyt április 29-én 16 órától az oktatási intézmény nagytermében. A növendékek ezzel a koncerttel az év végi vizsgameghallgatásra készülnek. A Bátortrade csirkeüzemében dr. Veres Imre állatorvos ellenőrzi a minőséget (Fotó: a szerző) uniós csatlakozás igencsak szigorú szabályokat hoz. Környezetvédelmi szempontból a leghatékonyabb újrahasznosítási forma a biogáz, biotrágya készítése. Nyírbátorban három éve kezdődött a biogázüzem építése. Ezért is nagy szó, hogy kiérdemelték a Környezetvédelmi Minisztérium Innovációsdíját. Újrahasznosítás Az eljárás lényege: az állati eredetű, és egyéb mezőgazdasági hulladékokból - állandó recept formájában - biomassza készül, amely egy teljesen zárt rendszerben halad. Az eljárás során biogáz is keletkezik, s mindkét termék hasznosul. A gázból villanyáram fejlődik, amelyet a TITÁSZ-nak adnak el, a biotrágyát pedig ugyancsak zárt csőrendszeren keresztül a növénytermesztésben használják fel. Biotermesztés a cél- El kell ismernem, esetünkben mostanra a második, a biogáz lett a fontosabb - fogalmaz Petis Mihály, akinek folyton új ötleteken jár az esze, s alighogy megvalósította egyik álmát, gondolatban már a következő elképzeléseket fogalmazza, újabb vállalkozását építi. Kettős haszna a biokertészetnek- Sokat hallani manapság a vidékfejlesztésről, a falvak, apró települések megtartó képességének növeléséről. Biztos vagyok abban, hogy igazi vidék- fejlesztés az lenne, ha ezer hektárra elegendő biotrágyát tudnánk előállítani. Tény ugyanis, hogy Európában, de az egész világon egyre nagyobb divatja van a biokertészetnek, a bioélelmiszereknek. Meggyőződésem, hogy ez jelentené hazánk számára a nagy ugrást és minőségi előrelépést. Ráadásul a dolognak kettős haszna lenne: egyrészt az egészséges táplálkozás elterjedése, másrészt a régi háztáji szisztéma alapján, a kézi munkaerő hasznosításával végre ismét munkát és megélhetést adhatnánk a nyírbátori, illetve a környező falvakban élő embereknek. Nyelvtanulással ünnepelnek Nyíregyháza (KM) - Az ILS Nyelviskola és Idegen Nyelvi Könyvesbolt szervezésében nyelvtanulással ünnepelik az Európai Unióhoz való csatlakozást. A pénteken éjjel 23 órakor kezdődő nyelvtanítás ingyenes a résztvevők számára, és jelképesen arra hívja fel a figyelmet, hogy újdonsült uniós polgárokként egyénileg akkor várhatunk sikereket, ha mindenekelőtt hatékonyan megtanulunk kommunikálni a többi ország lakóival. A nyíregyházi Országzászló tér 6. szám alatt lévő ILS Nyelviskolában szombaton hajnali 2 óráig tartó program során 6 uniós nyelv alapvető kifejezéseit mutatják be és tanítják meg a résztvevőknek játékos szituációkon keresztül. Nyugdíjbiztosítási ügyfélszolgálat Nyíregyháza (KM) - A Sza- bolcs-Szatmár-Bereg Megyei Nyugdíjbiztosítási Igazgatóság nyíregyházi ügyfélszolgálati rendje a jövő héttől a következőképpen alakul: hétfő 8-17-ig, kedd-csütörtök 8-14-ig, péntek 8—12-ig. A kihelyezett vidéki ügyfélszolgálat rendje változatlan marad. Haldokló falu, pedig előváros lehetne Nagycserkesz Az autópályaépítés sok roma embernek nyújthat megélhetést jelentő munkát Lefler György e-mail: lefler@kelet.szon.tiij Nagycserkesz (KM) - A Ke- let-Magyarország „Segítünk!” akciója keretében április 21- én jelent meg Börtön várt az ötgyermekes anyára című írásunk, amelyben egy nagycser- keszi, pontosabban bánfiboko- ri, nehéz helyzetben lévő család számára kértük olvasóink segítségét. Az írás felkeltette Gazda László, a megyei közgyűlés elnökének figyelmét is, aki április 27-én Tisza Andrással, a Megyei Fejlesztési Ügynökség Kht. ügyvezető igazgatójával együtt meglátogatta az ötgyermekes családot, ám előtte Luzsinszki Lajosné nagycserkeszi polgármester asszonnyal tárgyaltak a község gyors megoldást váró problémáiról. Mindkét eseményen jelen volt lapunk munkatársa is. A polgármester asszony elmondta, hogy a megyeszékhely szomszédságában élő település évtizedes hátránya főként a korábbi vezetés hibájának róható fel. Évtizedes lemaradás Kevés, mindössze 4-5 millió forint az éves adóbevétel, a téesz is a végnapjait éli. A lakosság 42 százaléka roma, sok hát a munkanélküli. A roma emberek nagyobb arányú foglalkoztatása jelentős terhet venne le az önkormányzat válláról. Az intézmények működésében a 200 férőhelyes iskola kihasználatlansága jelent gondot, hiGazda László Lázárék otthonában szén a valós létszám, 120 tanuló után kapnak csak normatív támogatást. A tanulók 90 százaléka roma, a legtöbb magyar család gyermeke nyíregyházi iskolába jár. A foglalkoztatás mellett az utak állapota is siralmas, a polgármesteri hivatal külső, illetve a művelődési ház teljes felújításához, esetleges bővítéséhez, valamint a szennyvízcsatorna-hálózat kiépítéséhez kért segítséget a polgármes(Fotó: a szerző) tér asszony. A megyei közgyűlés elnöke támogatásáról biztosította a község polgármesterét, ismertette a különböző pályázati és együttműködési lehetőségeket, amelyek Nagycserkesz életében fordulatot hozhatnak. Bánfi- bokorban Gazda László elbeszélgetett az ötgyermekes családdal, s immár a körülmények ismeretében döntenek a segítségnyújtás módjáról.