Kelet-Magyarország, 2004. április (64. évfolyam, 77-101. szám)

2004-04-21 / 93. szám

2004. április 21., szerda KIÜT MINDENFELŐL /2 RÖVIDEN 0 Demszky Gábor főpol­gármester kész bármikor fogadni Orbán Viktort, s meghallgatni a volt kor­mányfőt arról, miben tud Budapestnek segíteni - válaszolt kedden közleményben a főpol­gármester a Fidesz-elnök nyilatkozatára, aki szerint Budapest kátyúba került. 0 Maradnak. A spanyol csapatok kivonása ellenére Bulgária nem hívja haza békefenntartó katonáit Irakból - erősítette meg Szolomon Paszi bolgár külügyminisz­ter amerikai kollégájával, Colin Powell-lel folytatott telefonbeszélgetésében. Nem változik az iraki magyar szerepvállalás Budapest (MTI) - Az Irakban állomá­sozó nemzetközi erők hillai táborát ért ak­natámadás nem befolyásolhatja a magyar katonai szerepvállalást - jelentette ki Ju­hász Ferenc honvédelmi miniszter a par­lament nemzetbiztonsági bizottságának keddi zárt ülése után. „A hillai tábor még mindig az egyik leg­biztonságosabb katonai erődítmény. A ma­gyar katonai szerepvállalást ez a fajta tá­madás egészen bizonyosan nem befolyásol­hatja” - mondta a miniszter újságíróknak. Nem a magyarok ellen Bocskai István, a Honvédelmi Miniszté­rium kommunikációs főigazgató-helyette­se hétfőn arról tájékoztatta az MTI-t, hogy három, aknavetőből kilőtt gránát hullott a hillai táborra, személyi sérülés nem történt. A hillai táborban kétezren vannak, közöt­tük 300 magyar katona. Amikor a tábort valamilyen atrocitás éri, akkor az nem a magyar katonák ellen irányuló közvetlen katonai támadás - mondta Juhász Ferenc. Huszonegy fogoly vesztette életét, több mint száz személy megsebesült az iraki fő­város egyik börtönét ért aknatámadásban. Képünkön: az Irakba készülő dél-koreai katonákra is komoly feladatok várnak. (Fotó: EPA) '■— ........................-.........................................................................,..............:.........' Az MSZP visszahívná Kővárt Budapest (ÉKN) - A Magyar Szocialis­ta Párt tegnap vitatta Kövér László azon kijelentését, mely szerint a titkosszolgá­latok mozgatják a magyar kormányt. Külföldi titkosszolgálatokkal való együttműködéssel hozta hírbe a kormányt Kövér László. Mint fogalmazott „Ma­gyarország határain belül nincs olyan ma­gyar érdekcsoport, amelynek érdekében állna az, ami most történik”. A Fidesz választmányi elnöke egy vi­déki fórumon beszélt erről. A szocialista párt tegnap felszólította a Fideszt, hogy tisztázza Kövér László kijelentéseit. Ju­hász Gábor, az MSZP frakcióelnöksége ar­ra kérte Ader Jánost, a Fidesz frakcióve­zetőjét, hogy ha Kövér László nem tudja bizonyítani állításait, hívja vissza az Or­szággyűlés Nemzetbiztonsági Bizottságá­nak elnöki tisztségéből - közölte kedden Budapesten, sajtótájékoztatón. A szocialista politikus úgy fogalmazott, hogy „a magyar parlament nemzetbizton­sági bizottságának elnöke nem lehet sem hazug, sem hibbant képviselő”. Mintegy fel évig falra hányták a borsót Eredménytelenül zárult a brókerbizottság munkája, továbbra sem lett világosabb az ügy Budapest (MTI) - Féléves működésének utolsó ülésén sem tudta elfogadni napi­rendjét az Országgyűlés bró­kerbotrányt vizsgáló bizott­sága kedden. Alig tíz perc után véget ért az úgynevezett brókerbizottság utolsó ülése, a képviselők ugyan­is nem fogadták el a napirendet. A kormányoldal tartózkodott a szavazásnál, így el sem kezdőd­hetett az érdemi munka, vagyis a testület ellenzéki, és kormány- párti jelentéstervezetének meg­vitatása. Az Országgyűlés hat hónapra adott mandátumot a testületnek, a képviselők azon­ban eddig egyetlenegyszer sem tudtak megegyezni a lényegi kér­désekben, a vizsgálóbizottság munkarendjében. Tóth Károly szocialista bizottsági tag két hét­tel ezelőtt megírta a saját jelen­tését, és mivel ez korábban ké­szült el, mint Demeter Ervin fi- deszes bizottsági elnök összeg­zése, szerinte ezt kellett volna most elsőként tárgyalni. Tóth Károly: csak olyan tervezetet fo­gadtak volna el, amely kimond­ja, hogy a bizottság eredmény­telen munkát végzett, például azért, mert a nyomozásban részt vevőket nem tudták meghallgat­ni. A képviselő úgy látja, hogy a K&H Equities-nél 1998 óta tör­téntek visszaélések, gazdasági bűncselekmények, de ezért egyelőre egyik kormányt sem le­het felelőssé tenni. Szabotálták? Tóth Károly szerint olyan na­pirendet nem lehet elfogadni, amelynek első pontja egy komé­diához asszisztál, amely „tárgya­lásra alkalmatlan, méltatlan, a politika szégyene”. A Demeter-fé- le jelentésben ugyanakkor a töb­bi között az áll, hogy az Állami Autópálya-kezelőn keresztül köz­pénzekből vásároltak Pannon- plast-részvényeket. A fideszes bi­zottsági elnök emlékeztetett ar­ra, hogy több MSZP-s politikus nem jött el a meghallgatásokra, pedig Demeter Ervin szerint Kulcsár Attilának tisztázatlan kapcsolatai voltak kormánypár­ti politikusokkal. Szijjártó Péter (Fidesz) szerint a kormánypárti képviselők elszabotálták a bizott­ság ülését, és kíváncsi arra, mi­lyen titkolnivalójuk van, ha még a saját jelentéstervezetüket sem voltak hajlandóak megtárgyalni. A szlovákok maradnak Pozsony (MTI) - A spanyol csapategységgel ellentétben az Irakban állomásozó szlovák ka­tonákat nem vonják ki az arab or­szágból. „Nem tartjuk szerencsés­nek Spanyolország ama döntését, hogy kivonulnak Irakból - mond­ta kedden Juraj Tomaga, a szlo­vák külügyminisztérium szóvivő­je. - A szlovák katonai egység ki­vonása felelőüenség lenne az ira­ki polgárokkal szemben.” Ivan Gasparovic megválasztott szlovák elnök szintén állást foglalt a kon­tingens maradása mellett. Halálos kezdet. Megkezdődtek Indiában a parlamenti választá­sok, amelyeket eddig legkevesebb 15 halálos áldozatot követelő me­rényletek és összecsapá­sok zavartak meg. A vi­lág legnagyobb népessé­gű demokráciájában több mint 670 millió vá­lasztó dönthet az 545 képviselői hely sorsáról. (Fotó: EPA) Régiónkban lesz a legtöbb közösségi hozzáférés Ingyen vagy maximált árakon lehet majd használni az internetes gépeket az e-pontokon Budapest (ÉKN - Sz. P.) - Év végéig szerte az ország­ban mintegy 2700 ingyenesen vagy olcsón használható kö­zösségi internet-hozzáférési pontot alakít ki az informa­tikai minisztérium. A tárca nagyszabású rendez­vényén a miniszter lapunknak azt mondta, az északkelet-ma­gyarországi megyéket hálózzák be a legsűrűbben. Kovács Kál­mán, informatikai és hírközlé­si miniszter tegnap több mint 2000 érintett résztvevő előtt nyi­totta meg a tárca által szerve­zett Magyarország-napot. A sza­bályos KRESZ-táblával (kék ala­pon fehér „kukac”) jelölt eMa­Terrovtámadást terveztek a nagy rangadóra? London (MTI) - A Manches­ter United telt házas szombati mérkőzésén akartak csoportos öngyilkos merényletet végrehaj­tani azok a gyanúsítottak, akiket az észak-angliai nagyvárosban és környékén vett őrizetbe a terro­rizmusellenes törvény alapján a Scotland Yard. A keddi The Sun idézve azt írta: a csoport iraki kurd, illetve észak-afrikai öngyil­kos merénylőjelöltekből állt, akik a Manchester United és a Liverpool szombati mérkőzésén, az Old Trafford nézőterén akar­ták felrobbantani magukat. Amerikai részvétellel A gyanúsítottaknak a 67 ezer fős nézőtér különböző pontjaira volt jegyük. A The Sun egyik forrása szerint a telt házas mér­kőzésen egy üyen csoportos ön­gyilkos merényletnek akár több ezer áldozata is lehetett volna. Az elfogásukhoz vezető össze­hangolt titkosszolgálati akcióban az amerikai nemzetbiztonsági ügynökség is részt vett - áll a cikkben. A Manchester United kedden a lapértesüléssel kapcsolatban annyit közölt: nem tud arról, hogy stadionja ellen terrorcse­lekmény készült volna. Nagy- Britanniában hónapok óta a második legmagasabb szintű ter­rorriadó van érvényben. gyarország pontokat azzal a cél­lal alakítják ki, hogy azok az or­szág egész területét behálózva, ingyen vagy maximált áron (óránként 125 forint), rendszeres nyitva tartással biztosítsák az internet-hozzáférést valamennyi érdeklődő, átutazó, turista és helyi lakos számára. Kukacos helyek Az év végéig megnyíló, mint­egy 2800 intézményben képzett munkaerő segíti a még gyakor­latlan internetezőket az első lé­pések megtételében. A megyék közül a település- szerkezet miatt Borsodban és Szabolcsban lesz a legtöbb ilyen csatlakozási pont. A tárca a he­lyi igényekhez igazodva szinte minden pályázóval egyedi szer­ződést kötött, így egyes falvak­ban a polgármesteri hivatalok­ban, másoknál szociális intéz­ményekben, könyvtárban ala­kítják ki. - Szabolcs megye eb­ből a szempontból is különleges - mutatott rá a miniszter -, ugyanis ott jórészt egyházi in­tézmények vállalták az üzemel­tetést. Nem korlátozzák A miniszter hangsúlyozta, bármilyen jellegű intézményben is lesz kialakítva az internet­pont, tartalmi korlátozás sehol nem lehet. - Azt szeretnénk, hogy mindenütt valóban az internetet ismerjék meg a kez­dő felhasználók - mondta Kovács Kálmán. A minisztérium a megyei jo­gú városokban, így Debrecen­ben (Kossuth tér), Miskolcon (Városháza tér) és Nyíregyhá­zán (Főtér) május elsejéig felál­lít egy-egy nagyméretű sátrat, melyben szabadon használható lesz hét multimédiás számító­gép, valamint bemutatják a kö­zösségi intenetpontok műkö­dést. mm jjj ♦up kmtlppek.szon.hu V Portálukról letölthető a megyei csat-N--^ lakozási pontokat jelölő térkép (JPG fájl). Ciprus múltja - egy ketté­osztott sziget történelme I960: Ciprus kivívja függetlenségét és elszakad a brit fennhatóságtól, miután a görög és török ciprusiak elfogadják az alkotmányt. Anglia két katonai bá­zist nem számol fel a szigeten. 1963-64: Kiéleződik a szigeten belüli fe­szültség a török és görög oldal között, a törökök kivonulnak a kormányból, az ENSZ béketárgyalásokat kezdeményez. 1974: A görög katonai junta államcsí­nyének lezárulása után a görög cipru­si vezetés kijelenti: unióra szeretnének lépni Görögországgal. Török csapatok megszállják a sziget északi harmadát. 200 000 görög cip­rusi délre menekül. Ciprus/ Köztársaság Népesség: 715 000 Görög ciprusi nemzeti katonaság: 14 500 Dbekelia (angol katonai bázis) Akrotiri (angol katonai bázis) 3500 katona 197S: Ciprus török része elnököt vál- laszt és kijelenti függetlenségét a déli görög oldaltól. 1980: Az ENSZ által támogatott béke- tárgyalások folytatódnak. Április: A tőrök és görög ciprusiak előtt 30 év után először nyitják meg az addig folyamatosan lezárt és szinte áthatolha­tatlan északi-déli határt. mmm — Marclus: Kofi Annan az ENSZ-et kép­viselve bemutatja a legfontosabb kulcs- pontokat tartalmazó, végleges béketer­vet a sziget vezetőinek. 1983: Az északi oldai megszakítja a tárgyalásokat és kijelenti, hogy Ciprus északi területei mostantól Törökország­hoz tartoznak. 1998: A ciprusi kormány tárgyalásokba kezd az EU-csatlakozásról. 2002: Az ENSZ bemutatja azt a béke­tervezetet, mely alapja lehet a megosz­tott, de békés együttélésnek, időközön­ként cserélődő vezetéssel. 2003. március: A kormány elfogadja a béketerv főbb pontjait. © GRAPHIC NEWS Április 24.: A ciprusi görögök szavaz­nak a tervezet elfogadásáról még az EU-csatlakozás előtt. Egynyolcaduk szeretné észak csatlakozását. 2004. február; Rauf Denktash (törők elnök, balra) és Tassos Papadopoulos (görög elnök, jobbra) az ENSZ közremű­ködésével újabb tárgyalásokba kezde­nek, hogy az EU-csatlakozás feltételei­nek meg tudjanak felelni. A felmérések szerint a szavazók 70 szá­zaléka nem támogatja a tervezetet. KIÜT Felelős kiadó: Szabó Miklós (szabo@kelet.szon.hu). Főszerkesztő: Angyal Sándor (angyal@Ke!et,SZQn,ílll)- Kiadóvezetó: Némethné Fórizs Erzsébet (nemethne@kelet.szon.hu). Terjesztési vezető: Matyasovszkiné Buti Adrienn (adrienn.buri@kelet.szon.hu). Marketingvezető: Kereső Magdolna (kercso@kelet.szon.hu). Előfizetői vonal és kézbesítési észrevételek: 06-40/424-424 helyi tarifával hívható telefonszámon, vagy e-mailen: keletteri@kelet.szon.hu Az előfizetés díja: egy hónapra 1190 forint, negyedévre 3490 forint, fél évre 6690 forint, egy évre 12 790 forint. Hirdetésfeladás - keretes hirdetés: telefon: 06-42/501-510, telefax: 06-42/501-970, e-mail: kelethird@kelet.szon.hu - apróhirdetés feladása telefonon: 06-90/494-949 (a hívás az apróhirdetés árát tartalmazza), személyesen. Szerkesztőség telefon: 06-42/501-510, telefax: 06-42/501-973. E-mail: kelet@kelet.szon.hu Kiadja az Inform Média Kft., 4400 Nyíregyháza, Dózsa Gy. u. 4-6. Postacím: 4401 Nyíregyháza, Postafiók 47. Hírügynökségek: MTI, EPA. Lapunk eladott példányszámát rendszeresen vizsgálja és auditálja a MÁTESZ. Nyomás: Inform Média Kft., Debrecen, Balmazújvárosi út 11. Felelős vezető: Eiben Tamás. Telefon: 06-52/526-626. ISSN 0133-2058 A ^ÁATESZ

Next

/
Thumbnails
Contents