Kelet-Magyarország, 2004. április (64. évfolyam, 77-101. szám)
2004-04-19 / 91. szám
2004. április 19., hétfő RÖVIDEN 0 Jon Bon Jovi, a Bon Jovi amerikai rockegyüttes frontembere énekel John Kerry demokrata párti elnökjelölt választási nagygyűlése alkalmából adott koncertjén, a pittsburghi egyetemen. A zenészeken bizonyára nem múlik majd az elnökválasztás sikere. Kevesebbet pedáloznak. Egy 2001-es felmérés szerint az osztrákoknak mindössze négy százaléka megy kerékpáron a munkahelyére, noha 1981-ben 6,1991- ben 5 százalék volt az arány, és egyre kevesebbet kerékpároznak a gyerekek is - közölte a Verkehrsclub Österreich. A pilóta gond nélkül tette le a gépet. (A felvétel illusztráció) (Fotó: Iklódy János) Utasszállító kényszerleszállása Doha (MTI) - Kényszerleszállást hajtott végre egy katari utasszállító repülőgép szombaton Kairóban, miután egy kuvaiti utas erőszakkal ki akarta nyitni a pilótafülke ajtaját. A férfit őrizetbe vették. A Casablancából Dohába tartó gépet üzemeltető katari légitársaság szóvivője elmondta, hogy a kuvaiti állampolgárságú utasnál nem volt semmilyen fegyver vagy éles tárgy, de el akarta téríteni a gépet. A pilóta nem volt hajlandó teljesíteni a követelését, de mivel a férfi magatartásával zavart keltett, a parancsnok úgy döntött, hogy Kairóban kényszerleszállást hajt végre. Bonifác a Ráncz család kedvence. A hófehér perzsa cicus olyan aranyos, és persze olyan gyönyörű, hogy pillanatok alatt leveszi a lábáról a gazdit. (Fotó: Magánarchívum) MEGÉR EGY MOSOLYT ^ v w V v , « vvV v*v v v 'v v v Lőj egyet! A székely paraszt kimegy a fiával az erdőbe vadászni, de eltévednek.- Lőj egyet a levegőbe, hátha meghallja valaki - így az apa. A fiú lő, de semmi.- Lőj még egyet... - veti oda az öreg, mire a gyerek: nem tudok, idesapámüü- Oszt mér nem?- Mer elfogyott a nyílvessző... További viccek: iumor.szon.hu A Giorgio Armani Sanghaj i divatáruház megnyitó- 1 ja alkalmából tartott divat- bemutatón egy manöken I vonul a kifutón április 17- j én, szombaton. (Fotó: EPA) 1 Légiósbetegség szedi áldozatait Lilié (MTI) - Tizenheten meghaltak az észak-franciaországi Pas-de-Calais megyében légiósbetegségben, a járvány összesen 86 megbetegedést okozott. A legutóbbi, február közepén megjelent hatósági jelentések még 13 halálesetről és 85 megbetegedésről szóltak. Az utolsó négy halálos áldozat hetven éven felüli idősek közül került ki. Vegyi üzemből Jelenleg három személyt ápolnak kórházban, hatvanha- tan gyógyultan térhettek haza. Az amerikai ExxonMobil olajkonszern március végén bejelentette a Noroxo cég Harnes- ben lévő vegyianyag-gyárának bezárását. A Noroxo vegyi üzemről kimutatták, hogy innen terjedt el a betegséget okozó baktérium. A Beckhanvszeretők szava aranyat ér Elbástyázva a „Beckingham-palotában” London (MTI) - David Beckham, a körülrajongott futballista az utóbbi időben jócskán megtapasztalta a hírnév árnyoldalait, mivel a tőle származó SMS-eket hűségesen megőrző, állítólagos szeretőinek vallomásai egymást követik. A futballista és felesége, Victoria elbástyázta magát rezidenciáján, a London egyik külvárosában fekvő „Beckingham- palotában”. A házaspár hősiesen állja a média viharos rohamát, és minden Beckhamről keringő szerelmi történetet „abszurdnak és alaptalannak” nyilvánít. A szerelmi légyottokról szóló tanúvallomások azonban gombamód szaporodnak - immár egy harmadik leányzó is jelentkezett a maga sztorijával és aranyért mérik az intim részleteket. Izzasztó éjszakák Rebecca Loos beszámolója és a neki küldött SMS-ek 450 ezer euróért (113 millió forintért) láttak napvilágot az írott sajtóban, ezen fölül a hölgy 200 ezer eurót (50 millió forintot) kért azért, hogy a tévékamerák elé álljon a történettel. Marbeck kisasszony az előző leányzó sikerén fölbátorodva, több mint 500 ezer euróbán (126 millió forintban) szabta meg a Beckhammal átélt forró éjszakák közlési jogát. I Izgő-mozgó. ■Imádja a sportolást Bjés a táncot az újfe- IJhértói Nagy Beáta ■(15), aki a Wesselé- Pnyi-szakközépisko- ?*■ Iában nőiruha-készítőnek tanul. (Fotó. Racskó Tibor) Az orosz Abramovics a leggazdagabb „brit” Az angol királynő 44 helyet csúszott vissza a The Sunday Times vagyoniistáján A Rolls-Royce világszerte a gazdagság egyik szimbóluma (Fotó: Gyári felvétel) London (MTI) - Roman Abramovics orosz oligarcha, a Chelsea labdarúgócsapatának tulajdonosa lett a leggazdagabb „brit” a The Sunday Times vagyoniistáján. A Nagy-Britanniában élő szupergazdagok az elmúlt évben minden korábbit meghaladó ütemben gazdagodtak tovább; kivéve a királynőt. A vezető vasárnapi lap idei - 16. alkalommal összeállított - listája szerint a felső ezer összvagyona valamivel meghaladja a 200 milliárd fontot (76 ezer milliárd forint), ami csaknem 30 százalékos, rekordgyors növekedés a tavaly mért 156 milliárd fonthoz képest. Elsőből második A listát igen tetemes előnynyel vezeti Abramovics; a főleg olajban utazó orosz nagyvállalkozónak a lap 7,5 milliárd font vagyont tulajdonít. Az orosz milliárdos a második helyre szorította a tavalyi listavezetőt, a londoni belváros luxusingat- lan-állományának jelentős hányadát birtokló Westminster hercegét, aki egy év alatt 100 millió fonttal lett gazdagabb, de így is csak 5 milliárd fontja van. Vagyona megháromszorozódásával bekerült az első tízbe a brit ipari nagyvállalkozói kör egyik feltörekvő csillaga, az indiai születésű Lakshmi Mittal, aki a világ második acélipari csoportját, az LNM Groupot birtokolja. „Szegény” uralkodó A brit uralkodó 44 helyet csúszott vissza az idei listán a tavalyihoz képest. II. Erzsébet királynőnek a The Sunday Times 2003-hoz hasonlóan az idén is 250 millió font személyes vagyont tulajdonít, de ez a mostani listán - a tavalyi 133. hely után - csak a 177.-hez volt elég. David Beckham, az angol labdarúgás első számú szupersztárja és felesége, Victoria Adams, a Spice Girls nevű egykori lánybanda volt énekese a tavalyi 50 millió fontról 65 millióra növelte közös vagyonát, amivel a házaspár a 689. helyről a 621,-re lépett előre. Három évre szóló fogászati előjegyzés Springfiel (MTI) - Bár fogászati várakoztatásból még nincs Guinness-rekord kategória, szinte biztosra vehető, hogy egy amerikai klinika tartja a világcsúcsot: szűk 3 évre tud csak időpontot adni. Aki ma bejelentkezik, annak 2006 decemberéig kell várakoznia. ■rv Swift helyett Alto vagy Wagon R+!ü Havi törlesztés akár 19 900 Ft/hó ^ KEZES ÉS KÉSZPÉNZ NÉLKÜL! 7-8 éves Swiftje nálunk 1 300 OOO Ft-ot ér!!! csr- Bármilyen típusú öreg autóját akár 700 000 Ft-ért beszámítjuk Wagon R*GLX, Ignis és Liana vásárlása esetén!!! ♦ SUZUKI 4400 Nyíregyháza, Tisza vasvári út 37/d. Telefon: 42/420-273, 420-274 4600 Kisvárd a, Árpád u. 27. Telefon: 45/415-214, 416-142 3950 Sárospatak, Wesselényi u. 36. Telefon: 47/511-418, 511-419 VASÁRNAP IS NYITVA! $ SUZUKI HIRDETÉS