Kelet-Magyarország, 2004. március (64. évfolyam, 51-76. szám)
2004-03-08 / 57. szám
2004. március 8., hétfő HÁTTÉR /3 Wé mwM&fiy/QM Bál a Kertvárosban. Alapítványi bált rendez a Kertvárosi Általános Iskola március 19-én. A vendégeket este fél nyolcra várják a Lugas étteremben. Az est teljes bevételét az iskola sportudvarának, játszóparkjának és' pihenőparkjának kialakítására fordítják. 0 Színes dalok. A Lippai János Szakközépiskola és Szakiskolában (Nyíregyháza, Krúdy köz 2.) Nagyné Kun Eleonóra grafikus és festőművész alkotásaiból nyílik tárlat március 23-án. NÉZŐPONT Felüdülés a léleknek Magyar László e-mail: magyar@kelet.szon.hu Muzsika minden mennyiségben. Röviden így összegezhető mindaz, ami vár a zenebarátokra ebben az évben. Mindez egyáltalán nem teher a jó muzsika kedvelőinek, hiszen úgy az amatőr, mint a profi zenészek, nagyon sok kellemes perceket tudnak szerezni a mindennapi robotoló életmódból kiszabadulni vágyó emberi léleknek. A teljesség igénye nélkül hadd utaljak arra, hogy a héten kezdődik Nyíregyházán a zeneiskolában az országos zongoraverseny, ebben az évben ünnepli sok-sok - ősbemutatókkal is egybekötött - koncerttel megalapításának huszadik évfordulóját a Piccoli Archi Zenekar, s augusztusban ismét megrendezik a Cante- mus Nemzetközi Kórusfesztivált. Megyénk több településén is lesznek rangos koncertek: nyírbátori és szatmári zenei napok, tiszadobi zongorafesztivál. Megannyi zenei élmény vár tehát ránk, s ezek a koncertek sok mindent bizonyítanak. Igazolják például azt, hogy a szorgalom és a tehetség előbb-utóbb gyümölcsöt érlel. Ugyanakkor azt is mutatják, mily sok ügyes, a szépre és jóra fogékony gyermek él Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében. Bár napjainkban egyre kevesebb forint jut a kultúrára, azonban a lelkes fiatalok sikeres életútja azt jelzi, érdemes anyagi áldozatokat hozni hazánk keleti vidékén is. Igaz, mindenhol megszorításokról, takarékosságról hallunk, a kulturális programoktól mégsem szabad sajnálni a támogatást. Oly sokan igénylik ezeket a programokat, bár az is igaz, még többen is kimozdulhatnának otthonról, hogy színvonalas zenei élményben legyen részük. Lelkűnknek szüksége van ugyanis a harmóniára, megbékélésre. Felüdülést, a léleknek szabadságot, megnyugvást, egy órányi kikapcsolódást jelentenek a dallamok, s minderre most, e feszült és izgalmakkal terhes világunkban nagy szükségünk van. Ne zárkózzunk el: Engedjük magunkhoz közelebb a muzsikát! Kedves Apuka! Nem fiú, hanem lány... és ha lehet, engedje el az ujjamat... (Rajz: Ferter János) “ .........^ Nyilvános főpróba Budapesten a Zeneakadémián szerepel március 10-én 19.30 órától a Pro Musica Leánykar. Szabó Dénes Kossuth-díjas karnagy együttesét a fővárosi Weiner- Szász Kamaraszimfonikus együttes hívta meg, hogy együtt mutassák be Pergolesi: Stabat mater című szerzeményét. A nyíregyházi fiatalok szombat délelőtt karnagyukkal nyilvános főpróbát tartottak a nyíregyházi Kodály Zoltán Általános Iskolában. A Stabat mater szólóit Nagymarczi Zsófia (képünkön balra) és Nagyváti Zsolt énekli majd Budapesten. (Fotó: Elek Emil) Nem szabadulhatnak a „skarlát betűtől” Az anyák bárhová menekülnek a gyermekkel, megbélyegzik őket Vajon közülük hányán élik át a családon belüli erőszakot, nap mint nap? (Fotó: Sipeki Péter) Sípos Marianna e-mail: sipos.mariann@kelet.szon.hu Nyíregyháza (KM) - Állandó telt házzal üzemelnek Nyíregyházán az úgynevezett anyaóvók. Az itt lakó édesanyák legtöbbször menekülnek és az újrakezdés lehetőségét keresik - de csak a remény marad. Két gyermekkel költözött az egyik nyíregyházi családok átmeneti otthonába történetünk szereplője - aki természetesen nem szeretne nyilvánosságot, így nevezzük Marikának. W.................................................. Az otthonok átmeneti jellegűek, az intézmények által meghatározott ideig maradhatnak ott az anyák gyerekeikkel. Deme Dóra ......................................V Ő nehéz helyzete ellenére, nem magának „kalapol” segítségért, hanem saját és hasonló cipőben járó anyák, halmozottan hátrányos helyzetére szeretné ráirányítani a figyelmet. Falakba ütköznek- Nehéz rászánni magunkat arra, hogy elmeneküljünk otthonról a gyerekeinkkel különösen akkor, ha egy élet munkáját hagyjuk magunk mögött. Lakást, barátokat, jó szomszédokat, de sokszor nincs más választásunk, hogy megóvjuk saját, de főleg gyermekeink testi és lelki épségét a férjek brutalitása miatt - mesél a legnehezebbről, a döntés pillanatáról, amelyet a legtöbbször tragikus esemény előz meg.- Ha nincs szülői ház, vagy segítő barátok, marad a családok átmeneti otthona, melytől azt reméljük, csak egy rövid időt töltünk itt, mielőtt elkezdhetnénk nem könnyű, de legalább félelemmentes életünket. Ma már tudom, mindez csak álom - mondja lemondóan. Egyik legnagyobb gond, hogy az otthonokban nem vállalnak gyermekfelügyeletet - bár vannak kivételek -, így nehéz munkába járni. Sőt tovább nehezíti az elhelyezkedés esélyeit: a munkáltató nem szívesen foglalkoztatnak problémás dolgozókat, egyedülálló nőt gyerekkel, aki ráadásul anyaóvóban lakik, és akkor még nem beszéltem a munkaadók azon félelméről, hogy a férj esetleg itt is zaklatja majd őt - ezek az első nehézségek melyekkel szembe kell nézniük - mondja, majd kígyózik tovább az ok-oko- zati összefüggések sora. Ha nincs munkahely, nincs lehetőség még csak albérletre sem, de ha mégis eljutnánk idáig - mondja Marika a lakástulajdonos azonnal visszalép az ajánlattól, amint meghallja: anyaóvóból költöznénk át. Ujjal mutogatnak rájuk De a „skarlát betűt” magunkon viseljük naponta az otthonok közelében lévő kisüzletek- ben - ahol „kitüntető” figyelem kísérik minden lépésünket - a helyi óvodában, ahová beíratjuk gyerekünket, ujjal mutogatnak rájuk - sorolja fel a napi atrocitásokat. Nyíregyházán három családok átmeneti otthona is üzemel, melyekben állandó a telt ház. Találunk köztük családias jellegűt is. Az intézményekben több mint hetven főt tudnak elhelyezni. Az intézmények egyikét a Magyar Vöröskereszt, másikat az egyház a harmadikat pedig a Gyermek- jóléti Szolgálat üzemelteti. Az otthonok átmeneti jellegűek, valamennyiben - az intézmények által meghatározott ideig maradhatnak az anyák gyerekeikkel - tudtuk meg Deme Dórától, a polgármesteri hivatal szociális irodájának vezetőjétől Ott nem vagyunk tolvajok Milyen lehetőségünk marad? - teszi fel a kérdést a fiatalasszony elgondolkodva. Az - mondja -, visszamegyünk, mert ott legalább nem néznek tolvajnak, hiszen van lakásunk, jövedelmünk, és nem mutogatnak ujjal a gyerekre óvodában. És tovább tűrjük, amit eddig, hisz nem látja senki a ház falain kívül. Április elsején nyit a múzeumfalu Nyíregyháza (KM) - Maguk sütötte mézeskalácsot kínáltak az arra járóknak az utazási kiállításon a Sóstói Múzeumfalu munkatársai. Az intézményben egyébként már nagy a készülődés, hiszen a tél elmúltával közeleg a nyitás napja. Április elsejétől ismét különleges programokkal várják a látogatókat. Az évadnyitó program hagyományosan a falusi húsvét lesz április 12-én, amikoris a locsolko- dás mellett népművészeti vásárt rendeznek, sőt a különböző felekezetek húsvéti asztalaiból bemutatót. Nagy volt a keletje a finom mézeskalácsnak (Fotó: Cservenyák Katalin) Vasúti kedvezmények a zsúfoltság enyhítésére Szeretnék csökkenteni a hétvégi csúcsforgalomban utazók számát A KSH elemzéseiből Két nyelv vezet Nyíregyháza (KSH) - A változó gazdasági és munkaerő-piaci igények, valamint az uniós csatlakozás felértékeli az idegen nyelvek ismeretét. így egyre inkább előtérbe kerül a már fiatal korban elkezdett nyelvtanulás. A megyében az általános és középiskolákban a legtöbb tanuló német, illetve angol nyelvet tanul. A német és az angol nyelvet tanuló általános iskolások száma 2002-ben mindkét nyelvnél meghaladta a 19 ezer főt, 1500 gyerek oroszul tanult, a francia, olasz és más nyelvet tanulók száma elenyésző. A középiskolákban az angolt többen tanulják. Nyíregyháza (KM) - A MÁV tapasztalatai azt mutatják, hogy némely járaton és állomás között csekélyebb az utasforgalom, mint más napokon. A vasúttársaság a zsúfoltság enyhítésére is törekszik, amikor az új kedvezménnyel is ösztönzi az utasokat, hogy a lehetőségekhez képest ne csak a hétvégi csúcsforgalomban utazzanak. A napokban vezették be a kedvezményes InterCity pótjegydíjakat. Budapest-Miskolc-Nyír- egyháza között a kedvezményes IC pót- és helyjegy ára 330 forint, a kijelölt IC vonatokon és meghatározott napokon. Ezen a vonalon egyes IC járatokon Miskolc-Nyír- egyháza között 130 forintot kell fizetni a helyjegyért. Debrecen- Nyíregyháza, illetve Debrecen-Zá- hony között ugyancsak 130 forintos helyjegyet válthatnak az utasok az IC-kre - korlátozás nélkül. Köszönet a nőknek, akik az élet teljességét adják. Ma különös tisztelettel köszönt a megyében élő minden lányt, asszonyt, nőt Qazda László, a megyei közgyűlés elnöke, országgyűlési képviselő HIRDETÉS