Kelet-Magyarország, 2004. március (64. évfolyam, 51-76. szám)
2004-03-06 / 56. szám
2004. március 6., szombat HÁTTÉR /3 Kelet Ha hétvégén kimegyek a piacra, bizonyára hatalmas virágerdő fogad majd a bejáratnál, mert jön a nőnap. A legtöbben ilyenkor, szombaton vagy vasárnap köszöntik az érintetteket, miként teszem azt magam is. Ám, ha tehetném, szeretteim után elsőként Lévai Katalinnak adnék egy csokor rózsát hétfőn, március 8-án, s megköszönném neki, hogy elvállalta az esélyegyenlőségi tárcanélküli miniszteri posztot. Mert háládatlanabb beosztást a kormányban el sem tudok képzelni. Hazánkban még mindig külön hivatalt kell „üzemeltetnünk" azért, hogy sokan, köztük különösképpen a nők, egyenlő eséllyel indulhassanak, érvényesülhessenek azon a pályán, ahol - a piacosodás kíméletlen harca közepette - minden tisztességes embernek helyet kellene szorítani. Pedig az első kiáltás a nők egyenjogúságáért, egyenlő esélyeiért bizony nem tegnap történt, s idehaza jó néhány évtizede hangzanak el szóvirágok arról: könnyíteni kell a nők helyzetén. Látjuk, mi az eredmény. Persze vannak úgynevezett elnőiesedett pályák, ahol a foglalkoztatással már nincs nagy baj, de ha megnézzük a bérjegyzéket, bizony meglepődünk. így van ez annak ellenére, hogy legutóbb a példátlanul magas egyszeri béremelés - mely választási ígéret volt - leginkább a nőket érintette (pl. kórházi ápolók, pedagógusok, stb.), de azt sem hallgathatjuk el, hogy az emelkedő infláció bizony szélsebességgel apasztja el ezt a tiszteletre méltó növekedést. Láthatjuk, hogy milyen kiszolgáltatott helyzetbe hoznak fiatal lányokat a nagy nyilvánosság előtt „való világként", vagy az út szélére kényszerűiteket, a családon belüli erőszakot, s hiába óhajtjuk a szigor növekedését a büntetésekben, arra bizony még mindig várni kell. Aztán hány meg hány férfitársam tartja megalázónak, ha mosogatnia kell, esetleg kézbe fogni a porszívócsövet. Sokan természetesnek veszik a kocsmázást, azt, hogy késő este vagy éjszaka térnek haza a klubból vagy a kártyaasztaltól. Szavak, szavak, ezek is csak szavak. Legfeljebb azzal védekezhetek: tetteket sürgető szavak. Professzor úr! A betegnek nem ártana még egy adag altató (Rajz: Ferter János) Vonóskoncert Nyíregyháza (KM) - A Debreceni Egyetem Konzervatóriumának vonósegyüttese ad koncertet március 9-én 19 órától a nyíregyházi Művészeti Szakközépiskola hangversenytermében. Angyal Sándor e-mail: angyal@kelet.szon.hu NÉZŐPONT Rózsacsokor Katalinnak Történelmi textíliák. A nyíregyházi Aranykapu Művészetek Galériájában Kakuk Pálné, a népművészek mesterének történelmi textíliákból rendezett kiállítása tekinthető meg. (Fotó: Elek Emil) S eljő a falusi kis boltok hattyúdala? Néhány kereskedelmi egységnél hozzáállásbeli problémák vannak Második csoportot is indítanak Kárpátaljára nyugdíjasoknak Nyíregyháza (KM) - Az ötlet sikere akkora volt, hogy szinte napok alatt betelt a létszám arra a kirándulásra, amelyet Kárpátaljára a nyugdíjasok számára szervezett a megyei nyugdíjas szövetség. Amint azt Szászné Jolikától, a túra főszervezőjétől megtudtuk, épp a nagy érdeklődésre való tekintettel egy második csoportot is indítanak, így teremtve lehetőséget arra, hogy aki nagyon akar, eljuthasson a gyönyörű vidékre. A második, augusztus 13-án induló kirándulásra máris lehet jelentkezni. A program gyakorlatilag az előzővel teljesen megegyező. Az utazás busszal történik, a szállás és a félpanzió pedig Visken lesz magyar családoknál. Meglátogatják többek között a munkácsi és a huszti várat, a Tatár-hágót, illetve Ökörmezőt és az 1945-ben elhurcoltak emlékére épített szolyvai emlékparkot. Jelentkezni csütörtöki napokon lehet 10 és 12 óra között a szövetség nyíregyházi irodájában, a Damjanich utca 4-6. szám alatt. Nyíregyháza (KM - Gy. L.)- Tizenöt éve a megyében huszonötezer kereskedő és vendéglátós volt látókörünkben, ebből mára tizenötezer eltűnt. Többségük kényszer- vállalkozó lett. Az uniós csatlakozás küszöbén jó néhányuknak szembe kell nézni azzal, hogy bezárhatják boltjaikat, mert nem felelnek meg a követelményeknek. Erről Mren- kó László, a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezetének megyei titkára beszélt a minap egy, W.................................................. Minőségvédelmi bírságot kellett kiróni, főként azért, mert lejárt szavatosságú élelmiszereket forgalmaztak. Dr. Madarász Gyula .................................................1? a KISOSZ-szal közösen szervezett megyei fórum előtt tartott sajtó- tájékoztatón, melynek témája a május 1-je után várható változás és a felkészülés volt. Munkaidő, pihenőidő A szakhatóságok vezető munkatársai tájékoztatóikban nemcsak az elvárásokról beszéltek, hanem az ellenőrzések tapasztalatait is összegezték.- A munkaügyi ellenőrzések tapasztalatai némi javulást mutatnak. Bár ez nem annyira egyértelmű - mondta dr. Vass- né dr. Kemecsei Hedvig, a megyei munkaügyi és munkabiztonsági felügyelőség vezetője. - Míg a korábbi években a munkaszerződés nélküli foglalkoztatás vezette a statisztikákat, a tavalyi tapasztalatok szerint a munkaidő, pihenőidő, szabadság- kiadás, a munkabér-kifizetés szabályainak megszegése volt a fő terület. A felügyelőség 2003-ban a kereskedelmi ágazatban 341, a vendéglátás területén pedig 246 Ötvenöt év A napokban ünnepelte ötvenötödik házassági évfordulóját Bacsó György MÁV- nyugdíjas és felesége, Molnár Éva. A jeles esemény alkalmából a házaspárt három fia: György, János, László és a családtagok köszöntötték. (Fotó: amatőr) A kereskedelem volt terítéken ellenőrzést tartott. Ezek a munkaügyi ellenőrzéseknek közel felét tették ki. Időn túl a polcokon Az ÁNTSZ megyei intézetének munkatársai már az unós felkészülés jegyében vizsgálták az élelmiszer-kereskedelmi, -előállító és -forgalmazó egységeket. A megyében 7700 egységet tartanak nyilván, éves szinten ezeknek mintegy felét vizsgálják. Az ellenőrzöttek húsz százalékánál találtak valamilyen hiányosságot. Míg a garázsboltok problémája az új szabályok szerint bizonyos termékkör-szűkítéssel megoldható, a falusi kis boltok (Illusztráció: Sipeki Péter) esetében ez nem járható út, hisz nem tudnának megfelelni a vásárlói igényeknek. Ezekkel tehát baj lesz - jelentette ki dr. Madarász Gyula megyei helyettes tiszti főorvos, majd hozzátette:- Néhány kereskedelmi egységnél hozzáállásbeli problémák vannak. Csak Nyíregyházán és környékén az utóbbi két hétben heti szinten 10-12 egységre egymillió forint minőségvédelmi bírságot kellett kiróni, főként azért, mert lejárt szavatosságú élelmiszereket forgalmaztak. Még a nagyobb áruházak is, ahol pedig megfelelő rendszer, apparátus és a tőke is a rendelkezésükre áll. Uj utakon. Útjaik fedésére és szélesítésére pályázik Ibrány városa. Nagytanya és Nagyerdő felé közel hét kilométer utat szélesítenének, hidat terveznek, a városban pedig az Árpád, Lehel, Szabolcs és Kossuth utcák kerülnének sorra négy és fél kilométer hosszon. Képünkön a felmérők róják az Utat. (Fotó: Balázs Attila) Mínusz 700 millió Az Európai Unióval harmonizáló jogszabályok többsége a fogyasztóvédelemben már korábban életbe lépett, a csatlakozást követően csupán néhányat helyeznek hatályon kívül - hallottuk Holló Jánosnétól, a fogyasztóvédelmi felügyelőség vezetőjétől. - De már megjelent az új, melyet alkalmazni kell a csatlakozás után. Rusin József, a munkaügyi központ helyettes igazgatója megjegyezte: a munkaerőpiaci folyamatok kezelésére adott pénzügyi forrás ebben az évben 700 millió forinttal kevesebb, mint tavaly volt. Négy programmal pályáznak központi forrásra, ezzel, reményeik szerint, be tudják hozni a fent említett különbséget. Társastánci fesztivál Nyíregyháza (KM) - Nyíregyházán rendezik meg március 6- án és 7-én az Alapfokú Művészeti Iskolák I. Szabolcs Társastánc Fesztiválját. A fesztivál célja, hogy átfogó keresztmetszetet adjon az iskolákban folyó szakmai munkáról, bemutatkozási és tapasztalatszerzési lehetőséget biztosítson a gyermekeknek. A verseny helyszíne a Bem József Általános Iskola tornacsarnoka, a kezdés időpontja március 6-án, szombaton 14 óra, március 7-én, vasárnap 9 óra. Jegyek a helyszínen a fesztivál idején válthatók. Bizottsági tag Nyíregyháza (KM) - Sza- bolcs-Szatmár-Bereg megyei tagja is van az Európai Unió Régiók Bizottságának. Az Észak-alföldi Régió és a Községi Önkormányzatok Szövetségének delegáltjaként Sértő-Radics István, a Szabad Demokraták Szövetsége Országos Tanácsának tagja, Uszka polgármestere dolgozik a testületben. A bizottság munkáját a képviselő sajtótájékoztatón ismertette. Megnyerte az iskola a nyolc számítógépet Tiszatelek (KM) - Nyolc új számítógépet nyert egy pályázattal a tiszateleki Hunyadi Mátyás Általános Iskola. Mindennek a feltétele az volt, hogy az iskola a községben száz felnőttnek szervezzen számítógépes tanfolyamot. A napokban kezdődött meg az utolsó csoport képzése, így az iskola teljesítette a feltételeket, s maradnak a gépek. 0 Régiségbörze. A nyíregyházi Hatzel téren március 6-án és 7-én reggel hétkor nyit a régiségvásár. 0 Divatbemutatóval egybekötött zenés délutánt rendez március 6-án, szombaton 13 órától a Mentálhigiénis Központ Speciális Családsegítő Csoportja Nyíregyházán a Sarkantyú utca 30-36. szám alatt.