Kelet-Magyarország, 2004. március (64. évfolyam, 51-76. szám)
2004-03-04 / 54. szám
2004. március 4., csütörtök SPORT /10 WüetmíAmwmwm 0 Bravúr. A Bátorfi Csilla, Tóth Krisztina, Fazekas Mária összeállítású magyar női asztalitenisz-válogatott 3-1-re legyőzte az Európa-bajnok Olaszországot a dohai csapat-világbajnokság harmadik versenynapján, s ezzel megmaradt az esélye arra, hogy a legjobb hat csapat közé jusson. 0 Nem ugrik. Lábsérülés miatt nem indul az athéni olimpián a férfi magasugrás szabadtéri világbajnoka, Jacques Freitag. A 21 éves dél-afrikai atléta régóta bokaszalag-problémákkal küszködik, 2001-ben meg is műtötték emiatt. 0 Hiányzó bringások. Az országúti kerékpározás két szupersztárja, Lance Armstrong és Jan Ullrich is bejelentette, hogy nem indul az idei Giro d’ltalián. Az amerikai és a német klasszis egyaránt azzal indokolta távolmaradását, hogy egész idényüket a júliusi Tour de France köré szervezik, és túl sokat kivenne belőlük a májusi olasz körverseny. A kupadöntő kérői Rossz hír: Schlégl dereka megroppant Nyíregyháza (KM - M. L) - Szerdán délután négyig lehetett pályázni a röplabda női Magyar-Kupa április 3^4-i, négyes döntőjének rendezésére. A hírek szerint a Miskolc, a BSE és a Titász szeretne házigazda lenni.- Valóban elküldtük a pályázatot, hiszen szeretnénk hazai környezetben megvédeni a kupagyőztes címét - kezdte a Kelet- Magyarország tájékoztatását Ludvig Zsolt, az NRK mestere. A jövő héten lesz a licitálás, akkor döntenek majd a helyszínről. Számunkra két fontos kérdés van. Egyrészt országos tévécsaSchlégl dereka egy ütésnél megroppant (Fotó: Racskó Tibor) j j j, sport.szon.hu A megye és a régió sportja ^3 torna közvetít-e a döntőről, másrészt maximálisan biztosak lesznek-e az anyagi feltételek. lupakiltfégek Letéti dí]: 500 ezer (visszajár) _______ Licit kezdőösszeg: 300 ezer forint, emelés 50 ezrenként _______ Rendezési költség: 250-300 ezer Ami a csapatot illeti, keményen készül a rájátszásbeli, Jászberény elleni párviadal első jövő pénteki meccsére. Sajnos rossz hír, hogy Schlégl Katalin dereka a kedd esti edzésen megroppant, így rá kényszerpihenő vár. És még valami, ami nem a nyíregyháziakat, a Vasast illeti. Információink szerint Akimova és Papizsanszkja leadta a szerelését a fővárosiaknál, mert megmérgesedett a kapcsolat a játékosok és a vezetés között. ATLÉTIKA A nyíregyházi fedett pályás verseny eredményei ______ 92- es születésűek, lányok__________________________ 50 m: 1. Vincze Dorina (KSI) 6.98, 2. Kocsis Boglárka (DSI) 7.23, 3. Dild Olivia (KSI) 7.35. __________ 150 m: 1. Csorna Zsuzsa (MISI) 23.09, 2. Kiss Gergely Viktória (GEAC) 23.50, 3. Kovács Csilla (DSI) 23.82.____________________________________________ 600 m: 1. Kalmár Tímea (GEAC) 2:00.2, 2. Stuludics Nikolett (DSI) 2:03.4, 3. Kovács Zsófia (MISI) 2:05.8 Távol: 1. Vincze Dorina (KSI) 471, 2. Kocsis Boglárka (DSI) 447, 3. Dild Olfvia (KSI) 442. __________________ Fiúk, 50 m: 1. Deák Nagy Marcell (GEAC) 6.89, 2. Sikora Gábor (MISI) 7.12, 3. Bacsa Patrik (MISI) 7.19. 150 m: 1. Deák Nagy Marcell (GEAC) 21.95, 2. Sikora Gábor (MISI) 22.11, 3. Zabos Imre (Hajdúbösz.) 22.20. 600 m: 1. Bacsa Patrik (MISI) 1:52.4, 2. Orosz Zoltán (MISI) 1:58.4, 3. Kiss Dávid (MISI) 2:02.2____________ Távol: 1. Angyal Norbert (DSI) 476, 2. Sikora Gábor (MISI) 444, 3. Őnodi Dávid (Nyíregyházi Móra) 435. 93- as születésűek _________________________________ Lányok, 50 m: Nguyen Anasztázia (KSI) 7.09, 2. Tóth Anikó (Nyírkárász) 7.52, 3. Gazsi Sára (KSI) 7.63. 150 m: 1. Tiborczi Judit (GEAC) 24.26, 2. Ferencz Adél (GEAC) 24.27, 3. Fekete Nóra (Tiszaújváros) 24.28. 600 m: 1. Kiss Agnes (DSI) 1:56.2, 2. Ferencz Adél (GEAC) 2:01.9, 3. Novák Dorina (MISI) 2:02.4 ________ Távol: 1. Nguyen Anasztázia (KSI) 443, 2. Mikola Dóra (DSI) 407, 3. Kiss Beáta (DSI) 393. _________________ Fiúk, 50 m: Tóth Roland (MISI) 7.19, 2. Kiss János (Nyírkárász) 7.29, 3. Fajoyomi Krisztofer (KSI) 7.32. 150 m: 1. Kőtai Gábor (MISI) 23.54, 2. Dóka Máté (Ti- szaújváros) 23.58, 3. Szabó Tamás (MISI) 23.63. 600 m: 1. Tóth Roland (MISI) 1:58.8, 2. Papp Dávid (Nyíregyházi Móra) 2:05, 3. Benke Róbert (Nyíregyházi Móra) 2:05.9. Távol: 1. Fajoyomi Krisztofer (KSI) 425, 2. Lesku Nor- bert (DSI) 420, 3. Bakosi Péter (Nyíregyházi Zelk) 392. 4x1 körös váltók __________________________________ Lányok: 1. GEAC 1:37.1, 2. MISI-A 1:38.5, 3. DSI-A 1:38.7. ___________________________________________ FHík: 1. MISI-A 1:33.79, 2. DSI 1:35.79, 3. Nyíregyházi Móra (Berényi Gábor, Varga Erik, Ónodi Dávid, Nagy Sándor) 1:36.61. ^VVWVVVVVVV A kupagyőztes kisvárdaiak (Fotó: Ladányi Tóth Lajos) Várdai édes: Mónusék az ászok Kisvárda (KM) - Nyolc csapat részvételével rendezték meg a Vári Emil Általános Iskola tornatermében a kispályás labdarúgó-tornát, amelyet végül a kisvár- dai csapat nyert meg. Az Arany Ászok-ku- pán hat megyei másod- és két megyei harmadosztályú együttes próbált szerencsét. A nagypályás szezon kezdete előtt remek felkészülési lehetőséget kínált a torna. Meccsek, különdíjasok Helyosztók, a 7. helyért: Dőge-Kékcse 0-0, büntetőkkel nyert a Dögé. Az 5. helyért: Fényeslitke-Pap 8-2. A 3. helyért: Jéke-Lövőpetri 1-1, büntetőkkel nyert a Jéke. Ponté: Kisvárda-Komoró 1-0. _______ Küléndljak, a legjobb kapus: Mónus Tibor (Kisvárda). A legjobb mezőnyjátékos: Gyüre Ferenc (Komoré). A gólkirály: Medve Tibor (Jéke) 9 góllal. A legsportszerűbb: Mészáros Tibor (Komoró). A leglelkesebb: Vesszős Attila (Kékese). A legfiatalabb: Balogh Tamás (Fényeslitke). A legidősebb: Szarvas Tibor (Kékese). Fiatalok fedettpalyas szezonzaroja A nyíregyházi versenyen több mint félezren futottak és ugrottak Nyíregyháza (KM) - Szombaton több mint félezer gyermek vett részt a nyíregyházi főiskola atlétikai csarnokában a megyei atlétikai szövetség és a megyei sportintézet atlétikai versenyén. Az ország minden részéről, a Dunántúlról is érkeztek fiatalok a szezonzáró fedett pályás versenyre, amelyen két korosztályban négy futószámban (50, 150, 600 m 4x1 körös váltó) és távolugrásban vetélkedtek az atlétapalánták. Utóbbiban alaposan megdolgoztatták a versenybírókat, hiszen több mint százan tették próbára ügyességüket. Leginkább a fővárosi KSI és W ......................................... A remek hangulatú versenyen ismét bebizonyosodott, hogy. ezeknek a fiataloknak szükségük van a rendszeres megmérettetésre. Petrika Ibolya /*ÜÉ a miskolci sportiskola (MISI) , valamint a debreceni sportiskola (DSI) fiataljai voltak eredményesek. A megyénkbeliek közül a nyírkarásziak és a nyíregyházi Móra, valamint a Zelk tanulói közül állhatták dobogóra a legjobbak. Remek hangulat- A remek hangulatú versenyen ismét bebizonyosodott, hogy ezeknek a fiataloknak szükségük van a rendszeres megmérettetésre. Fedett pályán ez volt számukra az utolsó versenyzési lehetőség télen, jól érezték magukat és jó eredményekkel rukkoltak ki a gyerekek - summázott Petrika Ibolya, a megyei sportintézet igazgatója. Szombaton a távolugrás népszerűbb (Fotó: volt a legSipeki Péter) A LABDARUGÓ MEGYEI II. OSZTÁLY SZI-ZO SPORT-CSOPORT TAVASZI MENETRENDIÉ 16. forduló. Március 13., szombat, 14.30: Nábrád-Vámosoroszi, Kocsord-Porcsalma. Vasárnap, 14.30: Tunyogmatolcs-Tisza- becs, Tyukod-Szatmárcseke, Túrricse-Pen- yige, Őpáiyi-Kántorjánosi, Jármi-Nagydo- bos, Tiszakóród-Tarpa. ________________ 17. forduló. Már. 20., szombat, 15: Szatmárcseke-Nábrád, Tiszabecs-Ópályi, Vá- mosoroszi-Túrricse. V, 15: Penyige-Ko- csord, Tarpa-Tyukod, Nagydobos-Tiszakó- ród, Kántoijánosi-Jámii, Porcsalma-Tunyog- matolcs. _________ 18. forduló. Március 27., szombat, 15: Vámosoroszi-Szatmárcseke, Kocsord-Túrri- cse, Nábrád-Tarpa. Vasárnap, 15: Jármi-Ti- szabecs, Tunyogmatolcs-Penyige, Ópá- lyi-Porcsalma, Tiszakőrőd-Kántorjánosi, Tyukod-Nagydobos.____________________ 19. forduló. Április 3., szombat, 15.30: Tiszabecs-Tiszakóród, Kocsocd-Tunyogma- tolcs. Vasárnap, 15.30: Túrricse-Szatmár- cseke, Tarpa-Vámosoroszi, Nagydobos-Nábrád, Kántorjánosi-Tyukod, Porcsal- ma-Jármi, Penyige-Ópályi.____________ _ 20. forduló. Április 10., szombat, 15.30: Nábrád-Kántorjánosi, Vámosoroszi-Nagy- dobos, Szatmárcseke-Tarpa, Vasárnap, 15.30: Tyukod-Tiszabecs, Őpályi-Kocsord, Jármi-Penyige, Tiszakóród-Porcsalma, Tu- nyogmatolcs-T úrricse. _________________ 21. forduló. Április 17., szombat, 16: Tiszabecs-Nábrád, Kocsord-Jármi. Vasárnap, 16: Nagydobos-Szatmárcseke, Kántorjáno- si-Vámosoroszí, Túrricse-Tarpa, Porcsal- ma-Tyukod, Tunyogmatolcs-Őpályi, Penyi- ge-Tiszakóród. ________________________ 22. forduló. Április 24., szombat, 16: Vámosoroszi-Tiszabecs, Nábrád-Porcsalma, Szatmárcseke-Kántorjánosi. Vas., 16: Ti- szakórőd-Kocsord, Tyukod-Penyige, Tar- pa-Nagydobos, Jármi-Tunyogmatolcs, Ópá- lyi-Tűrricse.___________________________ 23. forduló. Május 1., szombat, 16.30: Tiszabecs-Szatmárcseke, KoAz erő a Tiszavasvarival van A dobogóra is felkapaszkodhat a csapat Tiszavasvári (KM - K. T.) - , Az utolsó helyről elrugaszkodó Tiszavasvári látványos feltámadást mutatott be: az NB Il-es férfi kézilabdacsapat rakétázott alig néhány hét alatt. Az őszi szezon derekán érdemei elismerése mellett távozott az a Megyesi István edző, aki jó- ban-rosszban szolgálta az egyesületet. Ekkor lépett színre Bar- tha Dénes, mire a gárda eredményes menetelésbe kezdett. Reményteljes forma- A játékoskeret annyiban változott a télen, hogy Nagy Gergő visszatért hozzánk Fehérgyarmatról - jelezte Halász László szakosztályvezető. - A jobbszélső a fiatal korosztályt képviseli, egyértelmű szándékunk ugyanis, 4 ■ 4 4 Egyéni es páros dartsverseny Nyíregyháza (KM) - Soft darts versenyt rendeznek Nyíregyházán, a Rákóczi Pubban (Rákóczi u.) március 20-án, 10 órai kezdettel egyéniben és párosban. A viadallal kapcsolatban további információkkal Járó Attila (tel.: 06-70/360-8985)' szolgál. csord-Tyukod. Vasárnap, 16.30: Porcsal- ma-Vámosoroszi, Penyige-Nábrád, Tú- ricse-Nagydobos, Kántorjánosi-Tarpa, Tu- nyogmatolcs-Tiszakőrőd, Ópályi-Jármi. 24. forduló. Május 8., szombat, 16.30: Nábrád-Kocsord, Vámosoroszi-Penyige, Szatmárcseke-Porcsalma. Vasárnap, 16.30: Tarpa-Tiszabecs, Nagydobos-Kán- torjánosi, Tiszakőród-Ópályi, Tyukod-Tu- nyogmatolcs, Jármi-Túrricse. ___________ 25. forduló. Május 15., szombat, 17: Kocsord-Vámosoroszi, Tiszabecs-Nagydobos. Vasárnap, 17: Penyige-Szatmárcseke. Tu- nyogmatolcs-Nábrád, Túrricse-Kántorjáno- si. Porcsalma-Tarpa, Ópályi-Tyukod, Jár- mi-Tiszakóród. ________________________ 26. forduló. Május 22., szombat, 17: Náb- rád-Ópályl, Vámosoroszi-Tunyogmatoles, Szatmárcseke-Kocsord. Vasárnap, 17: Tar- pa-Penyige, Nagydobos-Porcsalma, Kántor- jánosi-Tiszabecs, Tyukod-Jármi, Tiszakó- rőd-Túrricse. www.voltcswaffcn.hu 27. forduló. Május 29., szombat, 17: Kocsord-Tarpa. Vasárnap, 17: Tunyogma- tolcs-Szatmárcseke, Ópályi-Vámosoroszi, Jármi-Nábrád, Túrricse-Tiszabecs, Porcsal- ma-Kántorjánosi, Tíszakőrőd-Tyukod, Pen- yige-Nagydobos. ______________________ 28. forduló. Június 6., vasárnap, 17: Nagy- dobos-Kocsord, Kántorjánosi-Penyige, Ti- szabecs-Porcsalma, Nábrád-Tiszakórőd, Vámosoroszi-Jármi, Szatmárcseke-Ópályi, Tarpa-Tunyogmatölcs, Tyukod-Túrricse. 29. forduló. Június 13., vasárnap, 17: Pen- yige-Tiszabecs, Jármi-Szatmárcseke, Tisza- kórőd-Vámosoroszi, Tyukod-Nábrád, Túrri- cse-Porcsalma, Kocsord-Kántorjánosi, Tu- nyogmatolcs-Nagydobos, Ópályi-Tárpa. 30. forduló. Június 20., vasárnap, 17: Ti- szabecs-Kocsord, Porcsalma-Penyige, Vámosoroszi-Tyukod, Szatmárcseke-Tisza- kóród, Tarpa-Jármi, Nagydobos-Ópályi, Kántorjánosi-Tunyogmatolcs, Nábrád-Türhogy minél több ifjú tehetséget foglalkoztassunk. Bartha Dénes a felkészülés során nagyon meghajtotta a társaságot, Így az erőnléttel nem lehet probléma, a különböző tornákon tapasztalt teljesítmény pedig több, mint biztató. Legyőztük például az NB I. B-ben szereplő Diósgyőrt, összességében elmondható: a csapat formája reményteljes. A tabella olyannyira szoros, hogy az elrontott ősz után is felférkőzhetünk a dobogóra, sajnos, ennél merészebb terv már nem lenne reális. Bíró Balázs, Boczák, Kovács Marcell, no meg a harcedzett Danes által fémjelzett Tiszavasvári már pénteken belevág a sűrűjébe: a Bartha-le- génység a. tavaszi nyitófordulóban azt a Hevest látja vendégül, amely ellen „gyufázott” az első mérkőzésen. Különleges ajánlatokkal és tesztvezetéssel várjuk a Nyitott Napokon, március 5-től 7-ig márkakereskedésünkben. Kettő ajánlat kedvcsinálónak: • Polo First már 2 299 000 Ft-tól • Űj Golf klímával 3 499 000 Ft-tól Autó szeretettéi. Az Ön Volkswagen márkakereskedője; Platán Autóház 4400 Nyíregyháza, Debreceni út 107. Tel.: 42/501-700 Fax; 42/501-707 E-maíl: platan@platanautohaz.hu Web; www.platanautohaz.hu 4700 Mátészalka, Jármi u. 67. Tel.: 44/500-700 Fax: 44/500-707 E-mail: mszalka@platanoutohaz.hu Web: www.platanautohaz.hu A7. ajánlóink korláinznii darabszámú gépkocsi érőjéig, visszavonásig érvényesek. A VW személyautók motorfzáltságcól függő kombinált átlagfogyasztása: 3,2-13,41/100 km. C02 kibocsátása: 86-322 g/km. HIRDETÉS