Kelet-Magyarország, 2004. március (64. évfolyam, 51-76. szám)

2004-03-29 / 74. szám

2004. március 29., hétfő KIIIT ÉGTÁJ /7 Nyírségi kiadás ■■ ' ■ ■ ■ - ■■ ■ j HÍREK 0 Tavasznyitogató túra. Szombaton 7 órakor a Tókuckó Üdülő és Továbbképző Intézmény szervezésében tavasznyitogató túra kezdődik. A nyíregyházi Univerzum üzletház elől induí a csoport, az úticél a sátoraljaújhelyi libegő és kilátó lesz. Jelentkezni csütörtökön 16 óráig a 42/479-710-es telefonszámon lehet, a részvétel a gyermekeknek ingyenes. 0 Lengyel Laura Napok. Folytatódnak a Lengyel Laura Napok az újfehértói Árvács­ka úti óvodában. A múlt hétfőn kezdődött programsorozat zárásaként kedden „Tar­ka lepke kis mese...” címmel vers- és mesemondó bemutatót tartanak, majd Váradiné Istenes Erzsébet óvodavezető foglalja össze a névadóról elnevezett ren­dezvények tapasztalatait. 0 Testületi ülés Paszabon. Ma délután a paszabi képviselő-testület ülésén töb­bek között szó lesz az idén benyújtott pályázatokról, a nyíregyházi Vakáció-kiál­lításról és a budapesti expón szerzett tapasztalatokról. Ádáz harc a Morotváért Rakamaz (KM) - A rakamazi Cormorán Sporthorgász és Természetvédő Egyesület tagjai közül sokan eljöttek, hogy meghall­gassák az elnökség beszámolóját az el­múlt évben végzett munkáról. A napokban meg­tartott közgyűlésen kiderült, a tervezett feladatokat elvégez­ték. A versenycsapa­tuk az első osztály­ban második lett, megszervezték a kör­nyezetvédelmi napot. A Morotva halá­szati jogának meg­szerzése után horogérett pontyokat telepí­tettek a vízbe, jól sikerült házi halfogó baj­nokságokon minden korosztály képviseltet­te magát. A gyerekek számára horgászis­kolát hirdettek, akik közül ötvenen vizsgát is tettek. Befejezésül, Kis Lajos elnök köszö­netét mondott a támogatóknak is, hisz az eredményekhez ők is hozzájárultak. Tenni kell valamit Az idei tervek közül kiemelkedik az in­tenzív haltelepítés, a figyelőszolgálat meg­szervezése, a holtág élővilágának megőrzé­se, megmentése. A hozzászólók aggodalmu­kat fejezték ki a víz miatt. Elmondták, a nyáron a vízszint többször nagyon alacsony volt, kisebb halpusztulást is tapasztaltak. Azzal mindenki egyetértett, hogy a Mo- rotvával tenni kell valamit, mert tönkre megy. Pirint Frigyes polgármester is megerősítette: több alternatíva készült a re­habilitációra, s most a kotrás látszik a megoldásnak. De ez is csak pályázati pénz­ből valósítható meg. Hagyomány már, hogy a kiválóan dolgozóknak tárgyjutalmat ad­nak át, s a megtisztelő „Rakamazi Nagy-Mo- rotváért” emlékérem is gazdára talál. Az idén Kassai Erzsébet tanárnő, és Borbély Mihály, a közösség titkára vehette át a ki­tüntetést. Regulyra emlékeztek Baktán Baktalórántháza (KM) - Minden évben megemlékeznek a Reguly Antal Általános Iskolában a névadóról. A Reguly-nap ke­retében adták át a „10 éves lett a váro­sunk” címmel meghirdetett pályázat díjait. A rajzosoknál az ötödikes Antal Gábor lett az első, második helyen végzett a har­madikos Karmacsi Gábor és a hetedikes Kacsari Nikoletta, harmadikként zárt a harmadikos Varga Attila és az ötödikes Hegedűs Máté. Az írásos pályamű győzte­se a hetedikes Nagy Ádám lett, a máso­dik helyen a szintén hetedikes Rádi Zol­tán, a harmadikon az ötödikes Hegedűs Máté és Jóni Károly végzett. Iseriohni üdvözlet Nyíregyháza német testvérvárosából, Iserlohnból érkezett az a küldöttség, amelynek tagjai átadták tapasztala­taikat a szociális szférában foglalko­zó, a hulladékkezelés területén tevé­kenykedő és az oktatási rendszerben dolgozó szakemberek számára. Az „Üdvözöljük Európában” című előadásoknak az uniós csatlakozás közeledtével fokozott volt a jelentő­sége a tájékoztatóknak és az eszme­cseréknek. Gizela Schlieper (balra) és Marlis Gorki tanulságos élmény- beszámolót tartott a népes és befo­gadókész hallgatóságnak. (Fotó: Ladányi Tóth Lajos) A szatmári szilva szakértői a diáklányok A témaköröket az érdeklődésüknek megfelelően megosztották Gyuris Enikő és Halász Eszter az előadásukat is tartalmazó kiadvánnyal (Fotó: a szerző) M. Magyar László E-MAIL: magyar@kelet.szon.hu Nyíregyháza (KM) - A szat­mári szilva kiváló ismerője két diáklány, Halász Eszter és Gyuris Enikő. Ha kell, órákat is mesélnek a gyümölcs ere­detéről, gyógyhatásáról, fel­használási módjáról, legyen az bár lekvár, aszalt szilva vagy éppen pálinka. A nyíregyházi Vasvári Pál Gimnázium két negyedikes diák­ja egyre szélesebb körben népsze­rűsíti a megyénket híressé tevő gyümölcsöt, hiszen tartottak már előadást róla Esztergomban, Bu­dapesten. Ma Nyíregyházán hall­ff .......................... Dr. Bodnár Zsuzsanna néprajzos javaslatára a szilvát dolgoztuk fel, ez a megyénkben az egyik legfontosabb gyümölcs. Halász Eszter ..........................ff hatják őket az érdeklődők 10 órá­tól a levéltárban, áprilisban pedig a gyulai kisüsti fesztiválon mond­hatják el mindazt, amit erről a gyümölcsről tudnak. Ifjúsági konferencia- Még másodikosok voltunk, amikor történelemtanárunk, Szűcs Csabáné biztatására elin­dultunk egy várostörténeti vetél­kedőn. Jól szerepeltünk, s ked­vet kaptunk a helytörténet iránt - idézi fel az előzményeket Eszter és Enikő. - A versenyek során ta­valy kapcsolatba kerültünk a Honismereti Szövetséggel, s fel­kértek bennünket, hogy Eszter­gomban a VIII. Ifjúsági Honisme­reti Konferencián tartsunk egy előadást. Mivel ez éppen ősszel volt, dr. Bodnár Zsuzsanna nép­rajzos javaslatára a szilvát dolgoz­tuk fel, hiszen a megyénkben az egyik legfontosabb gyümölcs. Esz­tergomban 20-25 perces előadást tartottunk, s rendeztünk bemuta­tót is: volt lekvár, aszalt szilva, gyűszűnyi pálinka. Előadásunkat hallotta Halász Péter, a Honisme­Érettségi előtt- Kutatásaink során na­gyon sok segítséget kap­tunk dr. Galambos Sándor főlevéltárostól, akinek ön­zetlen segítségét szeretnénk megköszönni a lap hasáb­jain keresztül is. Szeret­nénk több helyen is bemu­tatni előadásunkat, de ter­mészetesen arról sem feled­kezünk meg, hogy hamaro­san érettségizni is fogunk - fejezi be a beszélgetést Esz­ter és Enikő. réti Szövetség elnöke, s megkért bennünket, a Néprajzi Múzeum­ban is tartsuk meg ezt az előadást felnőtteknek. Pesten közel más­fél órában fejtettük ki a témát, s igyekeztünk minél érdekesebb, szemléletesebb előadást tartani, így vetítettünk képeket, s vittünk kóstolót is. Népi gyógyászat Az előadás összeállítása érde­kében Halász Eszter és Gyuris Enikő nemcsak könyvtárakban kutattak, hanem a szatmári szil­va termesztéséről híres községe­ket is felkeresték. Jártak Penyi- gén, Jándon, Panyolán, s beszél­gettek Kormány Margit helytör­ténésszel is. A különböző téma­köröket az érdeklődésüknek megfelelően megosztották egy­más között. Mivel Enikő orvos­nak készül, ő leginkább a bioló­giai témákkal, a szüva népi gyó­gyászatban betöltött szerepével foglalkozott. A táncos helyesíró •Nyíregyháza (KM - Gy. L.) - Ajakon született, az ál­talános iskola befejezése után a Nyíregyházi Művé­szeti Szakközépiskolába vet­ték fel Szabó Katalint, aki je­lenleg az intézmény 3. évfo­lyamos tánctagozatos tanu­lója. Miután megnyerte az Implom József helyesírási verseny megyei döntőjét, ő képviselhette szakközépisko­lás kategóriában szűkebb pátriánkat az országos dön­tőben, melyet Gyulán ren­deztek meg az Erkel Ferenc Gimnáziumban. Országos 6. lett Nos, Katalin az ország leg­jobb helyesírói között is megállta a helyét, hiszen mindössze 5 pont választot­ta el a győztestől. A verseny szorosságát az is bizonyítja, hogy Katalin végül is a ha­todik helyet szerezte meg. Sokat gyakoroltam az országos megmérette­tés előtt - mondja -, Kiss Gyöngyi magyartaná­rom felkészí­tése sokat se­gített. Úgy gondolom, hogy a megszerzett pontokkal elége­dett lehetek. Szeretem a ma­gyar nyelvet, irodalmi pályá­zatokon is gyakran veszek részt. Korábban például a finn­ugor nyelvhetek alkalmából rendezett országos nyelvhe­lyességi versenyen is ered­ményesen szerepelt. Katalin azonban elsősor­ban a táncművészetben van igazán otthon, nem véletle­nül jár tánctagozatra a mű­vészetiben. Madeirahímzé&táriat nyílik Nyíregyházán Nyíregyháza (KM) - Szerdán 11 órakor nyílik Botrágyi Károly grafikus- művész Madeirahímzés-tár- lata. Az NGYIK Szakképző, Speciális Szakképző Iskolá­ja és Kollégiumában (Nyír­egyháza, Széchenyi u. 34- 38.) Rácz Sándor igazgató nyitja meg a kiállítást, a művészt és műveit H. Né­meth Katalin grafikusmű­vész méltatja. A tárlat az áprilisi munkanapokon 9-16 óráig tekinthető meg. Botrágyi Károly idestova harminc éve rajzol, tagja a Magyar Alkotóművészek Or­szágos Egyesületének. Rajzai meseképek, de a való életből veszi hozzájuk az építőanya­gokat. „Az olvasás az arany­nál is többet ér” - mondta Váci Mihály, amit annyiban módosítana, hogy az öröm­mel folytatott rajzolás is legalább ér annyit. Bábokat és bőrtáigyakat készítenek a vizsgák előtt Támogatásból számítástechnikai kabinetet rendezhetnek be Nyíregyháza (KM - Cs. K.) - Lassan már a vizsgáikra ké­szülődnek a Nyír-Tanoda tex­tiljáték illetve bőr dísztárgy készítő tanfolyamának részt­vevői. A munkaügyi központ támogatásával folyó képzést regisztrált munkanélküliek­nek indították még tavaly. Palatitz Zoltán, a Nyír-Tanoda Kft. vezetője lapunknak elmond­ta: az OKJ-s képzésen résztvevők ff ........... Már szervezzük a felzárkóztató tréningeket. Palatitz Zoltán ..........................ff közül húsznak lesz állása új szakmájában. Közben átalakítás­sal már három tanteremben foly­hat az oktatás a Tüzér utcán. Pá­Regisztrált munkanélkülieknek indították meg a képzést (Fotók: a szerző) lyázati támogatásból komplett számítástechnikai kabinetet ren­dezhetnek be. Egy számítógépet nyertek az oktató, húszat a hall­gatók számára, továbbá projek­tort, nagy teljesítményű nyomta­tót. Most várják a szerződés visszaigazolását, és nyárra már szervezik is a felzárkóztató tré­ningeket. Hobbi szakkörök indítását ter­vezik, ahová a szülők gyerekei­ket is magukkal vihetnék, hogy együtt hódolhassanak kézműves szenvedélyüknek. Segítséget sze­retnének nyújtani továbbá azok­nak, akiknek otthon nincsen varrógépük, viszont maguk is el tudják készíteni egyszerűbb ru­hadarabjaikat, vagy éppen be­szegni a függönyt. A Hozd be, varrd meg! elnevezésű program­ban szakember segítségére is számíthatnak az érdeklődők. k f Kassai Erzsébet az egyik díjazott (Fotó: Farkas Ernő)

Next

/
Thumbnails
Contents