Kelet-Magyarország, 2004. március (64. évfolyam, 51-76. szám)

2004-03-29 / 74. szám

2004. március 29., hétfő KIÜT M A «?*«««# ti<i MINDENFELŐL /2 RÖVIDEN 0 Kuncze Gábor azt kérte a szabad demokrata mi­niszterektől, hogy adó- és járulékcsökkentő politikát folytassanak. Az SZDSZ sajtótájékoztatóján a párt­elnök elmondta, hogy pártja a jövőben semmilyen új adót vagy adóemelést nem kíván támogatni. 0 Nem fogadják el. A koszovói elnök ál­láspontja szerint a szerbek területi auto­nómiája Koszovóban az ország felosztá­sát jelentené, amire soha nem kerülhet sor. Ibrahim Rugóvá a belgrádi parlament legutóbbi határozatára reagált, amelyben Szerbia-Montenegró elidegeníthetetlen ré­szévé nyilvánították a tartományt. „A normális Magyarország” Budapest (MTI) - Az MDF országos vá­lasztmánya ellenszavazat nélkül támogat­ta Dávid Ibolya pártelnök „A normális Magyarország” szlogennel meghirdetett programját, valamint megerősítette a ko­rábban elhatározott európai parlamenti kampánystratégiát - mondta egybehang­zóan Csáky András, a testület elnöke és Gémesi György kampányfőnök a választ­mány ülését követő sajtótájékoztatón, szombaton. Levélben jót kívánt A sajtótájékoztató után Dávid Ibolya azt mondta: írásban válaszolt a Fidesz vá­lasztmányi elnökének a meghívásra, amelyben közölte, hogy az MDF országos választmánya minden hónap utolsó szom­batján tartja ülését, s kampányidőszakban az MDF elnökének részvétele az ülésen elengedhetetlen. Hozzátette: levelében jó munkát kívánt a Fidesz gyűlésének. „Földindulással felérő” megtorlással fenyegette meg Izraelt Ahmed Jaszin Hamász-alapitó meggyilkolása miatt szom­baton a radikális palesztin szervezet egyik vezetője. Képünkön: az izraeli ellenin­tézkedések közé tartozik a minden eddi­ginél szigorúbb ellenőrzés is. (Fotó: EPA) j v._____________ ____________,_______________J 13. havi nyugdíj már májusban? Budapest (MTI) - Az MSZP hétfőn kez­deményezi a nyugellátásról szóló törvény módosítását, hogy a 13. havi nyugdíjat két részletben fizessék ki, az első részletét má­jus 31-éig - mondta Göndör István, a párt frakcióvezető-helyettese. A kormányszóvi­vő az MTI-nek elmondta, a kormány és a miniszterelnök ismeri a javaslatot, az szakmailag megalapozott. A módosítás szerint a 13. havi nyugdí­jat, ami ebben az évben már kétheti nyug­díj, két részletben fizetnék ki, az első rész­letét május 31-éig, a második részletét de­cember 15-éig. Lendvai Ildikó frakcióvezető elmondta, ha a törvényjavaslatot az Országgyűlés el­fogadja, májusban az öregségi nyugdíja­sok 15 240 forintot, a korbetöltött rokkant­sági nyugdíjasok pedig 14 164 forintot és a korhatár alatti rokkantsági nyugdíjasok 11 792 forintot kapnak átlagosan. Erősödő erőszak. Kevesebb mint száz nappal a tervezett ha­talomátadás előtt, újult erővel lángolt fel az erőszak Irakban, ahol négy polgári személy meghalt, 19 pedig megsebesült egyetlen nap alatt. Képünkön: az Irakba érkező japán béke- fenntartók utolsó cso­portjára kifejezetten humanitáriánus feladatok várnak - ha lesz rá módjuk. (Fotó: EPA) Fidesz-gyűlés: módosítsák a költségvetést! Az átalakulás megtörtént, bizakodva várják az EU-választásokat Budapest (MTI) - A költ­ségvetés megváltoztatása ér­dekében nemzeti aláírásgyűj­tő akcióra szólította fel hí­veit Orbán Viktor, a Fidesz Magyar Polgári Szövetség el­nöke a szervezet első szövet­ségi gyűlésén. A biztonságos európai uniós csatlakozás elengedhetetlen fel­tétele a költségvetés módosítása- mondta a pártelnök, volt kor­mányfő. „A petíciót egymillió aláírással fogjuk megerősíteni”- tette hozzá az ellenzéki politi­kus, aki az aláírás-gyűjtési ak­ciótól azt várja, hogy az Ország- gyűlés napirendjére tűzze a költ­ségvetés módosításának kérdé­sét. Orbán Viktor közölte az egy­begyűltekkel, hogy lezárult a Fi­desz szövetséggé alakulásának folyamata, és megszületett az ei­ff................. A Fidesz erősebb és egységesebb, mint valaha. Orbán Viktor ....................................................99 só magyarországi európai nép­párt, a Fidesz Magyar Polgári Szövetség, „az európai néppárt”. A pártelnök „jelentette a szö­vetségi gyűlésnek”: az egy évvel ezelőtt elfogadott alapító levél­ben foglaltaknak megfelelően új­jászervezték a Fideszt és „az egész magyar közéletet”, lehető­séget biztosítva ezzel, hogy az emberek megtalálják a közélet­hez vezető utat. Orbán Viktor hangsúlyozta, hogy a Fidesz megerősítette és elmélyítette szövetségesi kapcso­latait, így az most „erősebb és egységesebb, mint valaha”. A politikus - miközben köszö­netét mondott a polgári körök „odaadó és lelket megerősítő munkájának”, valamint a körök szervezésével megbízott Hende Csaba MDF-es parlamenti képvi­selőnek elmondta: a szövetséggé alakulás folyamatában 140 új Fi- desz-csoportot hoztak létre, így most 780 működik az országban. MSZP: „átverés” az aláírásgyűjtés Budapest (MTI) - „Átve­résnek” nevezte a Fidesz aláírás-gyűjtési akcióját a költségvetés módosítására Nyakó István MSZP-szóvi- vő. „Nem elegáns egy olyan ügyben aláírást gyűjteni, amelyben az alkotmány be­tűi szerint nem lehet népi kezdeményezést kiírni” - mondta. Nyakó István szo­ciális demagógiának nevez­te, hogy a Fidesz „egyik ol­dalról az állampolgárok ter­heit hamis összegekkel fel­tüntető szórólapkampányt folytat, másik oldalról azon­ban a költségvetés módosí­tását indítványozza, ami óriási összegekkel adósí- taná el a magyar államot”. A pakisztáni had az ai-Kaida ellen Iszlámábád (MTI) - Sikeres­nek minősítve befejezte a pakisz­táni hadsereg az afgán határ kö­zelében az al-Kaida terrorista há­lózat feltételezett tagjai ellen in­dított első nagyszabású hadmű­veletét. Maszúd Sah dandártábornok, Dél-Vazirisztán tartomány biz­tonsági főnöke beszámolt arról is, hogy az al-Kaida egyik magas rangú vezetőjének súlyos sérülé­sekkel, de sikerült elmenekülnie. Törzsi vezetők közvetítésével ki­szabadult az ellenség fogságában lévő tizenkét pakisztáni katona és két hivatalnok is. Megmenekült Saukat Szultán vezérőrnagy, katonai szóvivő szombaton azt közölte, hogy Táhir Juldas fel­tételezett al-Kaida-vezetőnek sú­lyos sérülése ellenére sikerült el­menekülnie. Juldas - aki Táhir Juldasev néven is ismert - az al- Kaidával szövetséges egyik üz- bég terrorszervezet vezetője. Elhalasztott csúcs Tunisz (MTI) - Meghatározat­lan időre elhalasztotta a rende­ző ország, Tunézia az Arab Liga jövő hétre tervezett kétnapos csúcsértekezletét arra hivatkoz­va, hogy a 22 tagállam külügy­minisztereinek nem sikerült elő­zőleg egyetértésre jutniuk egy sor vitatott kérdésben, s így a csúcsértekezlet előkészítetlen maradt. Talán a legfontosabb, hogy miként fogadják az Egye­sült Államok elképzelését az arab világ korszerűsítéséről, de­mokratizálásáról. A „Tágabb Kö­zel-Kelet” néven ismert amerikai diplomáciai kezdeményezés lé­nyege a Marokkótól Afganisztá­nig terjedő térség gazdasági fej­lesztése és demokratizálása. Világesemények 2004 áprilisában Április 10., Irak: Bár folyamatos támadások érik a vallási összejöveteleket a háború súj­totta országban, mégis mintegy ötmillió hívőt várnak az arab világ szent városába, Karbalába, hogy a síita fesztivál keretében megemlékezzenek Mohamed próféta mártírhalált halt unokájáról. Az ünnepség miatt megnövelik a katonai ellenőr­zést, hiszen egy ekkora tömegben, nemcsak egy tényleges merénylet, de a pánik is hatalmas számban szedheti áldozatait. ------------------­Április 21., Jeruzsálem: Az anti- ------­nukleáris aktivista és Nobel-békedíj-jelőlt Mordechal Vanunu kiszabadulhat 18 évig tartő katonai fogságából, melybe izraeli titkos nukleáris adatok és fotók megszerzése miatt került. Április 4., Bahrain: Először rendeznek For- ma-l-es futamot egy többségében iszlám vallá- súak által lakott országban, így a ceremóniák kissé különböznek majd a szokásostól, nem lo­csolnak majd pezsgőt a dobogósok és lengeöl- tözetű lányok sem veszik körül a pilótákat. Április 14., New York: Licitálni vagy nem licitálni? Ez lesz a kér- dés a Christie’s aukciósház árve- résén, melyen az 1611-ből szár- mázó eredeti Hamlet-kézirat kerül kalapács alá 2 millió dollárért. nf THE \ . TRAGEDY » OF HAMLET Prince of Denmarke. B Y W luiAM Shakespeare. Nrwiyirnprintrd and tmJargrd toalmoflas much «ginne as it w&v'tcording to tbetrue j and parféét Choppy. Április 20., Washington: ítélet szülét __í hét annak a több mint 600 fogolynak az ügyében, melyet a világ a „Guantanamo ■« Bay”-i perként ismert meg. 44 állam tilta­kozását fejezte ki az eljárás ellen, hiszen szerintük igazságtalan ítéletek születhetnek. Parlamenti választások: _ Sri Lanka (ápr. 2.) ÁjfrÉfcv Indonézia (ápr. 5.) Jzijji j Dél-Afrika (ápr. 14.) Dél-Korea (ápr 15.) MmMíÁ J k India (ápr. 20-tól) I Elnökválasztások: . hf ,; Be * 1 Szerbia (ápr. 4.) tjár Vy Algéria (ápr. 8.) l/\ Macedónia (ápr. 14.) ..... Április 30., Indonézia: W 18 hónapos fogság után ■ .végre nemzetközi bíróság elé állítják Abu Bakar Bashir r katonai vezetőt. Az al-Kaida kapcsolatokkal rendelkező iszlám szélsőséges vezért az­zal vádolják, hogy részt vett a Balin 2002-ben végrehajtott bombamerénylet megtervezé­sében és irányításában. Április 16., Olaszország: Silvio Berlusconi Ismét bíróság elé áll, a vád - immáron sokadszorra - korrupciós csalás. A közvéle­mény szerint a bíróságot befo- ^«^íyásolja majd, hogy a miniszterelnök ff © GRAPHIC NEWS KELET 2 & & Felelős kiadó: Szabó Miklós (szabo@kelet.szon.hu). Főszerkesztő: Angyal Sándor (angyal@kelet.szon.hu). Kiadóvezető: Némethné Fórizs Erzsébet (nemethne@kelet.szon.hu). Terjesztési vezető: Matyasovszkiné Buri Adrienn (adrienn.buri@kelet.szon.hu). Marketingvezető: Kereső Magdolna (kercso@kelet.szon Előfizetői vonal és kézbesítési észrevételek: 06-40/424-424 helyi tarifával hívható telefonszámon, vagy e-mailen: keletteri@kelet.szon.hu Az előfizetés díja: egy hónapra 1090 forint, negyedévre 3190 forint, fél évre 6090 forint, egy évre 11 690 forint. Hirdetésfeladás - keretes hirdetés: telefon: 06-42/501-510, telefax: 06-42/501-970, e-mail: kelethird@kelet.szon.hu - apróhirdetés feladása telefonon: 06-90/494-949 (a hívás az apróhirdetés árát tartalmazza), személyesen. Szerkesztőség telefon: 06-42/501-510, telefax: 06-42/501-973. E-mail: kelet@kelet.szon.hu Kiadja az Inform Média Kft., 4400 Nyíregyháza, Dózsa Gy. u. 4-6. Postacím: 4401 Nyíregyháza, Postafiók 47. Hírügynökségek: MTI, EPA. Lapunk eladott példányszámát rendszeresen vizsgálja és auditálja a MATESZ. Nyomás: Inform Média Kft., Debrecen, Balmazújvárosi út 11. Felelős vezető: Eiben Tamás. Telefon: 06-52/526-626. ISSN 0133-2058 ^Aatesz

Next

/
Thumbnails
Contents