Kelet-Magyarország, 2004. március (64. évfolyam, 51-76. szám)
2004-03-03 / 53. szám
2004. február 3., szerda HAZAI TÁJAKON /4 0 Szemétnek látszó tárgy. „KukArt” címmel hirdetett pályázatot az E-misszió Egyesület. Április 16-ig kell beérkezniük az 5-8. osztályosok és a középiskolások által készítendő olyan használati vagy dísztárgyaknak, amelyeknek az alapanyaga szemétnek minősül, tehát más körülmények között a kukába, jobb esetben a szelektív hulladékgyűjtőbe kerülne. IZI Metálfesztivál a Zrínyiben. Pénteken a nyíregyházi Zrínyi Ilona Gimnáziumának tornaterme ad otthont a Total Hard Metal Fesztiválnak. Az este hatkor kezdődő és hajnalig tartó program során hét együttes lép fel. 0 Borókák lányai. A hétfői Arckép rovatban megjelent Bőrök Lászlóné portréja. Mint ahogy a cikk elején is szerepel, gyermekeit Tímeának, Andreának és Alexandrának hívják. Szakmai tagozatokról döntöttek Nyíregyháza (KM - S. M.) - Az elmúlt hét végén ülésezett a Szociáldemokrata Párt megyei elnöksége, melynek vendége, Balogh László a párt országos alelnök volt. A Magyar Szociáldemokrata Párt Sza- bolcs-Szatmár-Bereg Megyei Szervezete, szombaton tartotta soron következő elnökségi ülését. A pártvezetés döntött szakmai tagozatok létrehozásáról, elkészítették az európai uniós választásokig tervezett eseménynaptárat, valamint arról is határozatot hoztak, hogy egyeztető párbeszédet kezdenek a megyében lévő szociáldemokrata irányzatokkal. Bővül a tagság létszáma A rendezvény vendége volt Balogh László, a párt országos alelnöke, aki a megyei elnökség beszámolója alapján örömmel konstatálta: folyamatosan nő a párt megyei tagsága. A párt legközelebbi rendezvénye március 11-én 10 órakor lesz Nyíregyházán az MTESZ-székházban, melynek meghívott előadója a párt országos választmányának elnöke, Kapolyi László lesz. Remélhetőleg ők saját tudásukkal akarnak majd előrébb jutni (Fotó: Sipekl Péter) . Dublőrök a felvételi vizsgán? Ha nem ellenőrzik a személyazonosságot, könnyen lehet visszaélés Sípos Marianna e-mail: sipos.mariann@kelet.szon.hu Nyíregyháza (KM) - Tudom sokaknak eszükbe sem jutna az, amire a közelmúltban egy olvasó hívta fel a figyelmünket. A középiskolai felvételinél is volt lehetőség egy olyan csalásra, mellyel állítólag néhányan éltek is. Zajlanak a középiskolai felvételik. Nyíregyháza legnépszerűbb középfokú intézményeiben többszörös a túljelentkezés, több száz diák közül alig néhány tíz reménykedhet abban, hogy itt tanulhat tovább. Mindig is tudtuk, hogy leleményes a magyar ember, de hogy egy tizenéves gyermeknek az jusson eszébe - vagy talán szülei voltak az értelmi szerzők -, hogy mást, ez esetben a testvérét küldje el maga helyett a felvételi vizsgára, hihetetlennek tűnik. Telefonálónk - aki nevét azért tartotta titokban, mert saját gyermeke is érdekelt a felvételin - személyesen tapasztalt ilyet. Hogy lehet-e alapja az állításnak, van e joghézag a felvételi menetében, kell-e igazolnia magát a felvételiző diáknak, erről néhány középiskolai intézmény- vezetőt kérdeztünk. Nem volt ilyen jelzés Sallai Judit, a Krúdy Gyula Gimnázium igazgatója szerint utólagos manipulációnak is tűnhet a telefonáló bejelentése, mitt................................................Ilyen esettel még sohasem találkoztunk, fel sem vetődött bennünk. Kantár Attila ................................1t vei gyermeke is érdekelt a felvételiben. Az igazgatónő elmondta: hozzájuk semmiféle ilyen és hasonló bejelentés nem érkezett, sem az idén, sem a korábbi években. A felvételin ellenőrizheti a felügyelőtanár a diákok személy- azonosságát, hiszen a jelentkezőknek magukkal kell hozniuk a diákigazolványt. Sallai Judit arról is szólt, hogy aki ilyet tapasztal, jogorvoslatot kérhet. Kantár Attila az Arany János Gimnázium és Általános Iskola igazgatója arról tájékoztatott, hogy ilyen esettel még soha nem találkoztak, így fel sem merült bennük, hogy eltérve a korábbi évek gyakorlatától, igazoltassák a felvételiző diákokat. Bár iskolájukban sajátos eset, hogy a tanulók 90 százalékát személyesen ismerik, hiszen az intézmény általános iskola is egyben, így sokan itt tanulnak tovább. Az igazgató úgy gondolja, előfordulhatott ilyen eset, akár náluk is, hiszen nem ismerhetnek személyesen minden jelentkezőt. Erkölcsi kategória Varga János, a Vásárhelyi Pál Építőipari és Vízügyi Szakközép- iskola igazgatója megdöbbenve értesült az esetről, mondván, nekik ilyen eszükbe sem jutott. Úgy véli, ez erkölcsi kategória volt eddig, de úgy tűnik, ez. nem volt visszatartó erő, jogi szabályozás szükséges. Sajnos, lehetett volna alkalom az említett esetre az ÉVISZ-ben is, hiszen ők sem kértek személyes okmányokat a felvételiző diákoktól. Mint mondta, ha a jövőben nem születik erről döntés, intézményében vezetőként elrendeli a diákok igazoltatását a felvételinél, elkerülve még csak az eset lehetőségét is. Eladó ingatlan Nyíregyháza (KM) - Nemrég a Sóstó-Gyógyfürdők Rt. tulajdonába apportálta azt a Szódaház utcában lévő önkormányzati tulajdonú ingatlant, amelyet bérleti szerződés alapján a Kis Vakond Matematikai Tanodája Kft. hasznosít. A két ingatlant is magában foglaló tömböt az elfogadott településszerkezeti terv kertvárosias lakóterületként jelöli ki. A területen három építési telek is kialakítható, értéküket a térségben kialakult ingatlanárakat figyelembe véve bruttó 50 millió forintra becsülik. A bérlő a részvénytársaságot és az önkormányzatot vételi ajánlattal kereste meg. Legalább tíz évig Miután a Kis Vakond a szakma által is elismert tevékenységet végez itt, az alábbi megállapodás született: a két ingatlan együttes eladási ára 30 millió forint plusz áfa. Ezt a vásárló két részletben fizeti ki: első felét most, a másikra 2005. március 31-éig előszerződést kötnek és - kamattal - két év részletfizetési kedvezményt nyújtanak. A vevőnek vállalnia kell: az ingatlant legalább 10 évig a kisiskolások képességfejlesztésére (jelenlegi tevékenysége) céljára hasznosítja. Az adásvétel feltételeit a közgyűlés legutóbbi ülésén jóváhagyta. Párkapcsolatok Nyíregyháza (KM) - A Pár- kapcsolat a XXI. században címmel háromrészes előadássorozatot szervezett az Egészség és Életmódközpont. Csütörtökön fél hatkor a nyíregyházi tiszti klub első emeleti termében Kiss J. Zsolt asztrológus, pszichodráma- asszisztens a párkapcsolatok lelki-szellemi hátteréről alkotott gondolatait osztja meg az érdeklődőkkel. Nagyhalász Város Önkormányzata pályázatot ír ki a HALÁSZÉRT Szociális és Szolgáltató Kht. ügyvezetői állására. A tisztség betöltésének időtartama: 2004. április 1.-2009. március 31. A Kht. az önkormányzat 100%-os tulajdonában álló közhasznú szervezet. Fő tevékenysége: építési, építészeti munkák, víz-, gáz-, fűtésszerelés, épületgépészeti szerelés, gépjárműjavítás, épületek és építmények felújítása, karbantartása, javítása. Az állás betöltésének feltétele: felsőfokú, vagy középfokú műszaki végzettség, környezetvédelmi végzettség. Bérezés: a Képviselő-testülettel történt megállapodás szerint. Szolgálati lakást az önkormányzat biztosítani nem tud. Pályázati határidő: a megjelenést követő 15 napon belül. A pályázatokat írásban, Albók József polgármesterhez lehet benyújtani. (4485 Nagyhalász, Arany J. u. 50.) «2973 INFORM MÉDIA Az Inform Média Kft., amely a regionális újságpiacon tevékenykedik, a nyomtatott és az on-line médiák területén piacvezető Hajdú- Bihar, Borsod-Abaúj-Zemplén és Szabolcs- Szatmár-Bereg megyében. Az Inform Média Kft. a Szabolcs Online csapatába on-line tanácsadói munkakörbe keres munkatársat Szabolcs-Szatmár-Bereg megye területére. Elvárásaink: • min. középfokú végzettség • jó kommunikációs készség • B kategóriás jogosítvány • saját gépkocsi Előnyt jelent: • értékesítésben szerzett tapasztalat • felhasználói szintű számítástechnikai ismeret • jártasság az internet világában Kínálunk ezért: • alapbér+jutalék, mobiltelefon, gépkocsi- költség-térítés • fiatal, dinamikus munkahelyi légkör • előrelépési lehetőség Amennyiben állásajánlatunk felkeltette érdeklődését küldje el szakmai önéletrajzát e-mailban: jozsefne.ujvari@inform.hu vagy levélben Inform Média Kft. Nyíregyháza, Dózsa Gy. u. 4-6. 4400 Újvári Józsefné címére, 2004. március 8-áig. A Bethlen Gábor Szakképző Iskola és Kollégium (4300 Nyírbátor, Füveskert u. 9., 42/281-297) meghirdeti licit útján történő értékesítésre az alábbi használaton kívüli eszközeit: Eszköz Mennyiség Induló ár Ft/db Varrógép (Metalotechnika tip., román 11 db 20.000 Textima interlonck varrógép, 3 szálas 1 db 100.000 Gomblyukazó gép 1 db 150.000 Minerva oszlopos tűzőgép 4 db 50.000 Textima lapos tűzőgép 1 db 40.000 Buggológép 1 db 100.000 Kéregformázó gép 1 db 25.000 Csiszológép (hiányos) 1 db 30.000 Kéreglehúzó-formázógép 1 db 100.000 Az árak az ÁFÁ-t nem tartalmazzák. Fizetés: helyszínen, az iskola pénztárába készpénzzel történik. A licit időpontja: 2004. március 10.14.00 Helye: iskolai tanműhely. Az eszközök előzetesen megtekinthetők a fenti címen. A Hungaro Gold Fruct Rt. Ujfehértó 2 fő értékesítésszervező munkakör betöltésére felvételt hirdet. Felvételi követelmények: szakirányú végzettség, angol-német vagy orosz nyelvtudás, saját személygépkocsi. Felvételnél előnyt jelent zöldség-gyümölcs kereskedelmi gyakorlat. A pályázatot kézzel írott önéletrajzzal és munkakörrel kapcsolatos elképzeléseivel együtt a pályázati kiírás megjelenésétől számított 10 napon belül 4244 Újfehértó, Vadastag 2. címre kérjük beküldeni. Bővebb felvilágosítás a 20/9241-665-ös telefonon kérhető. A borítékra kérjük ráírni „Értékesítésszervező pályázat", «2826 A TITASZ RT. KÖZLEMÉNYE TITASZ RT. A kiegyensúlyozott áramszolgáltatás műszaki feltételeinek javítása érdekében társaságunk felújítást végez az elektromos hálózaton, ezért: • Nyíregyházán a Kárpátalja, a Munkácsy utcában, a Munkácsy téren a 7/a- 13. számig, a Simonyi 0. utcában a 2-20. számig 2004. március 8-án 9 órától 13óráig, . Nyíregyházán a Vasvári P, utcában a 70. szám alatt 2004. március 8-án 12 órától 16 óráig, • Nyíregyházán a Semmelweis utcában a 3.. 5. és 7. szám alatt 2004. március 8-án14órától16óráig, • Geszteréden a Diószegi utcában az 1,2-64,65 számig, a Hunyadi utcában az 1,2-5-22-ig, a Petőfi utcában a 34,35 a Hunyadi útig. a ravatalozónál és a gulyás pékségnél 2004. március 9-én 8órától 1 Bóráig, • Balkányon a Szabolcs TSz gyümölcsösnél, a Szabolcs TSz központi telepen 2004. március 9-én 8 órától 16 óráig áramszünet lesz. Az így okozott esetleges kényelmetlenségekért fogyasztóink türelmét és megértését kérjük! Felhívjuk fogyasztóink figyelmét, hogy a2 esetleges károk megelőzése érdekében a szükséges intézkedéseket tegyék meg. 8«l az alábbi napokon 8-18 óra között, hogy automatikusan részt vehessen az óránkénti különsorsolásokon. Amire fény derül: ■március 3-án, szerdán a jokeren 10*1 millió Ft JOKíR készpénz, március 4-én, csütörtökön az ötöslottón (legalább 600 Ft értékű játék esetén) 10 db Toyota Valis, március 5-én, pénteken az ötöslottón (legalább «OAia 600 R értékű játék esetén) 10 db Citroen C2. s napok jönnek. Óránkénti eredményközlés a Sláger Rádióban! Részletek a lottózókban! TITASZ Rt Az Inform Média Kft. a regionális újság- piacon tevékenykedik, a nyomtatott és az on-line média területén piacvezető Hajdú-Bihar, Borsod-Abaúj-Zemplén és INFORM MÉDIA ^za^°^cs'^zatm^r'®ereg megyében. Az Inform Média Kft. nyílt ajánlatkérési eljárást hirdet az alábbi termékek szállítására: különböző típusú HP lézernyomtatók, CANON faxok és Mannesman Tally nyomtatókhoz való eredeti tonerek, festékkazetták. • A szállítási megállapodás 1 naptári évre vonatkozik. • A részletes pályázati felhívás ára: 12 000 Ft+25% áfa. A pályázati felhívás a Kelet-Magyarország Szerkesztőségének titkárságán, Nyíregyháza, Dózsa György út 4-6. szám alatt 9.00-15.00 óráig vásárolható meg 2004. február 24., keddtől. Az ajánlat leadási határideje: 2004. 03. 08., 14.00 óráig a fent említett helyen. INFORM MÉDIA KFT.