Kelet-Magyarország, 2004. március (64. évfolyam, 51-76. szám)

2004-03-26 / 72. szám

2004. március 26., péntek KELET ■*avxKoncai« KÖZBIZTONSÁG /6 HÍREK 0 Aranyat lopott. Ismeretlen tettes tör­te be ajtaját szerdán délelőtt egy nyír­egyházi lakásnak, majd aranyékszereket, karórákat és fényképezőgépet tulajdo­nított e| összesen 500 ezer forint ér­tékben. & Iskolai lopások. Nyíregyházán szerdán délben egy középiskola tanterméből mo­biltelefont lopott ismeretlen elkövető. Tettével 15 ezer forint kárt okozott. Ugyancsak egy megyeszékhelyi gimná­zium fiú öltözőjéből csentek el a napok­ban mobiltelefont és készpénzt, amivel 45 ezer forint kár keletkezett. 0 Elvitték a bárányt. A hét elején két urai fiatalember a kerítésen át bemá­szott egy istállóba Ura községben. A 19 és 31 éves elkövető két bárányt lopott el, amivel 20 ezer forint kárt okoztak. H Lerúgta az ágyról. Súlyos testi sértés bűntettének megalapozott gyanújával in­dult nyomozás egy ófehértói férfi ellen, aki kedden délután veszekedés közben lerúgta a feleségét az ágyról. Az asszony bordatörést szenvedett, a férfi ellen a Nyírbátori Rendőrkapitányságon folyik az eljárás. A hamis bankókat lefoglalták (Fotó: rendőrségi) Gyerekcsínyként fogták fel a pénzhamisítást a fiatalok Nyíregyháza (KM) - A Tiszavasvári Rendőrkapitányság lefülelt két sihedert, akik fiatal koruk ellenére már belekóstol­tak a pénzhamisítás örömébe és bánatába. A kapitányság hamis pénz': kiadása miatt ismeretlen tettes ellen folytatott nyomo­zást, mert márciusban két alkalommal ha­misított ezerforintos bankjeggyel fizettek egy-egy boltban. A vizsgálat megállapítot­ta, hogy az azonos sorszámú ezreseket tin­tasugaras nyomtatóval készíthették. A nyo­mozás két 15-16 éves helybeli fiúhoz veze­tett, akik számítógépük és egy szkenner segítségével nyomtatták a pénzt. Negyvenig jutottak A rendelkezésre álló adatok szerint a fiatalok 40 darab bankjegyet nyomtattak. A pénzzel egy velük azonos korú lányis­merősük fizetett különböző üzletekben. A házkutatások során a tiszavasvári nyomo­zók lefoglalták a bűncselekmény elköve­téséhez használt számítástechnikai eszkö­zöket, és félkész állapotú hamis ezreseket. A három fiatalkorú ellen pénzhamisítás bűntettének megalapozott gyanújával foly­tatódik az eljárás. A diákok gyerekcsíny­ként fogták fel tettüket, melyet a törvény akár öt évig terjedő szabadságvesztéssel is büntethet. A nyomozás során valószínűleg további személyek lesznek kapcsolatba hozhatóak a bűncselekménnyel. Videokamera a Jelzőlámpáknál Nyíregyháza (KM) - A szabályosan köz­lekedőkre komoly veszélyt jelentő autósok ellen ismét videokamerás akciókat szervez a Nyíregyházi Rendőrkapitányság. A fel­vételeken elsősorban azokat a kocsikat fog­ják rögzíteni, melyek a pirosra váltó jelző­lámpáknál haladnak át a kereszteződése­ken, vagy a kanyarodósávból vágnak az egyenesen elindulók elé. A rendőrök a sú­lyos szabálysértéseket elkövető sofőröket minden esetben előállítják a kapitányság­ra, így a balesetveszélyesen közlekedők gyorsított eljárásban több tízezer forintos pénzbírságokra számíthatnak. A frontális ütközés elől nem tudott kitérni a szabályosan közlekedő kamion, az egyedül utazó személyautó vezetője a helyszínen meghalt Halálos csúszás a kamionnak Óránként szaladtak egymásba az autók Nyíregyháza, Nyírpazony, Nyírmeggyes (KM) - Halálos baleset történt csütörtök dél­ben Nyírmeggyes és Máté­szalka között. Egy 50 éves nyírmeggyesi fér­fi autójával megcsúszott, és fron­tálisan összeütközött a szemből szabályosan közlekedő kamion­nal. Az autó vezetője a helyszí­nen életét vesztette. A tragédián kívül még számos karambol történt, amelyek azt igazolják, egyes járművezetők nem vették figyelembe az eső miatt megváltozott közlekedési viszonyokat. Szinte óránként szaladtak egymásba autók, fi­gyelmen kívül hagyva, hogy az esős, csúszós úton nem ugyan­olyan a féktávolság. Csütörtök reggel a szakadó esőben Nyír­egyházán, a Bocskai utca végén, a gyalogátkelőhely előtt megállt egy Suzuki, míg a mögötte érke­ző ukrán rendszámú Opel veze­tője késve fékezett, és hátulról nekiment. Három autó koccant egymás­nak Nyírpazony és Nyírtura kö­zött. Egy gépkocsioszlop tartott Nyírtura irányába, amikor egy, a „semmiből” érkező fekete szí­nű autó előzésbe kezdett, de a manőver befejezésére nem ma­radt elég helye. A járműsorból egy BMW fékezett és oldalra hú­zódott, a mögötte haladó Skoda szintén félre kormányzott, de lassítás közben a hátulról érke­ző ukrán rendszámú BMW ne­kiütközött, és a Skodát az első BMW lelökte. Hármas ütközések Nyíregyházán, a római katoli­kus templom mögött ütközött össze három gépkocsi szintén csütörtök délelőtt. Egy Lada ha­ladt a Bocskai utcán, amikor a jármű vezetője balra akart beka­nyarodni a templom mögötti út­ra. A szemből egyenesen érkező oldalon egy taxi takarásában egy VW Passat érkezett a jelzőlámpák irányába, és ennek vezetője nem mondott le elsőbbségéről, így a kanyarodó autóval koccantak. A bajt tetézte egy Opel, amelynek vezetője jobbra akart kihajtani a kis utcáról, de forgalmi okból vá­rakozni kényszerült, ezt is meg­rongálta a vétlen VW Passat. Nem figyelt az ukrán sofőr (Fotók: Pusztai Sándor) BŰNMEGELŐZÉS Komolyabb védelem kell Kedvelt préda a lakatlan ház és a pincék Nyíregyháza (KM) - Az utóbbi időben számos eset­ben a betörők hol lakott, la­katlan, vagy éppen felújítás alatt álló lakóházakba tör­nek be, de kedvelt prédájuk a rossz állapotban lévő, elha­nyagolt pincehelyiség is. Erről Babus Andrea hadnagy a városi kapitányság munkatár­sa tájékoztatta lapunkat, és adott tanácsokat a megelőzés érdeké­ben. Elmondta: a betörőknek nem okoz gondot levágni a la­katokat, befeszíteni az ajtókat, betörni az ablakokat, ezért ko­molyabb védelemre van szükség ellenük. Csak egy lakat kevés Érdemes az olyan helyisége­ket, ahol nagyobb értéket tárol­nak, megfelelő zárakkal, vagyon­védelmi eszközökkel, riasztóval is ellátni, hiszen egyetlen laka­tot percek alatt eltávolít a go­nosztevő. Fontos kiépíteni a szomszédokkal olyan kölcsönös­ségen alapuló kapcsolatot, hogy amennyiben bűncselekményre utaló gyanús körülményt észlel­nek, idegent látnak ólálkodni a lakásnál, azonnal értesítsék a rendőrséget. Legyenek gyanakvóak az ide­genekkel szemben, ha bármilyen Itt már járt valaki (Fotó: rendőrségi) indokkal is érdeklődik valaki a szomszéd holléte felől. Veszélyeztetettebb az a ház, amelyik elhagyatott környéken áll. Többek között ezért is sike­rülhetett annak a betörőnek is kétszázezer forint értékű ruha­neműt eltulajdonítania, aki a mi­nap tört be egy olyan házba, amelyiknek szomszédságában la­katlan ház van.- Szólni kell a pincebetörések­ről is, hiszen olykor felelőtlenül tárolnak értékeket, zárral alig el­látott mellékhelyiségekben. A napokban ismeretlen tettes két kerékpárt lovasított meg egy alagsori pincéből, ahol a közös pinceajtó nyitva marad, a pin­cerekeszt pedig egy rosszul záró­dó ajtó védte. Munkájukkal bizonyítottak Jól teljesítettek a káliéi polgárőrök Nagykálló (KM - F. A.) - A nagykállói polgárőrök mun­kájukkal bizonyították, hogy szükség van a szolgálatuk­ra. Ezt tükrözi, hogy a város­ban csökkent a bűncselekmé­nyek száma, ehez ők is hoz­zájárultak. Ezt is mondta Papp János a polgárőrség vezetője, amikor a napokban megtartott tanácsko­záson beszámolt az elmúlt év­ben végzett munkájukról. Pél­daértékűnek minősítette a he­lyi rendőrőrssel való jó kap­csolatot, amit Képes Lajos alez­redes, őrsparancsnok is meg­erősített. Terdik János polgár- mester is elismeréssel szólt a polgárőrök munkájáról, s egy­ben bejelentette, hogy a régi gépkocsit lecserélik egy fiata- labbra, és támogatják a szerve­zet zavartalan működését. Az önkormányzat és a me­gyei szövetség elismerését ve­hette át: Sőrés Józsefné, Gere Andrásné, Dallos János, Nagy László, Széplaki Gábor, Szin- tényi László, Terdik János, Papp Szabolcs polgárőrök és Papp János parancsnok. Alágyújtunk az áraknak! • Gyújtógyertya (16V) 1296 Ft-15" = 1102 Ft • Olajszűrő (benzines) 650 Ft • Astra G fékbetét 10 564 Ft • Vezérműszíj (Astra G) 6530 Ft * • Vezérműfeszítő csapágy (16V) 10 528 Ft *Az akció 2004 március 31-ig érvényes. Gyári Opel alkatrészek verhetetlen áron! 10 564 Ft 6530 Ft Opel Csősz - Alkatrész Shop 4400 Nyíregyháza, Rákóczi u. 60. Telefon: 42/597-666 www.opelcsosz.hu nyitvatartás: hétköznap 8.00-18.00, szombat 8.00-13.00 HIRDETÉS „Tájkép csata után” a templomnál

Next

/
Thumbnails
Contents