Kelet-Magyarország, 2004. március (64. évfolyam, 51-76. szám)

2004-03-25 / 71. szám

2004. március 25., csütörtök KELET HÁTTÉR / 3 E Helyünk a Naprendszerben címmel szerveznek előadást a TIT Jurányi Cent­rumában Nyíregyházán. A március 26-án 16 órakor kezdődő előadáson Tátrai Bé­la, a Csillagászati Szabadegyetem ve­zetője lesz az előadó. E Mentálhigiéné. Március 25-én délelőtt 9 órakor a nyíregyházi polgármesteri hi­vatal Krúdy Termében mentálhigiénés kérdésekről, a speciális problémákkal élők szociális és közösségi gondozásá­ról, s még számos fontos kérdésről szó­ló tanácskozás kezdődik. NÉZŐPONT Mi magunk veszítjük el Sípos Mariann e-mail: siposm@inform.hu Kezdetét vette a Nyíregyházi Művé­szeti Hetek rendezvénysorozat. Ha ez so­kaknak csak keveset mond, bizony nem csodálkozom, hiszen a programokat járva tapasztaltam, alig maroknyi néző volt kí­váncsi az eddigi előadásokra. Bár voltak míves meghívók, beharango­zok, azután ünnepélyes megnyitó, majd eseménytudósítások tömkelegé, mégsem nőtt az érdeklődés a programok iránt. Nem volt ez másképp évekkel ezelőtt sem. Az köztudott, hogy a művészetek mecénásai égyre fogynak, de a művészet­szerető közönség sem nő - sajnos hogy a színvonalról ne is beszéljek. Az egész inkább kisvárosi kulturális se­regszemléhez hasonlít, ahol - kis túlzás­sal - a helyi művészeti csoportok növen­dékei lépnek fel, bár kínálnak újdonságo­kat is mindhiába. Nem tudni hol került porszem a gépezetbe. Van már országos hírű nagyrendezvényünk, van már világ­raszóló programsorozatunk, de a hagyo­mányos tavaszi művészeti programok, im­már hagyományosan válnak érdektelenné a szabolcsi nagyváros lakói számára. T alán az lehet a baj, hogy a szervezők nem tanulnak az elmúlt évek tapasztalatai­ból. Csak a köszöntőben hangzik el, hogy a művészetnek üzenete és értékközvetítő szerepe van. Talán ezt kellene megmutat­ni: az értéket, melynek üzenete van min­denki számára. És különösen fontos ez most, de méginkább Európai Uniós csatla­kozásunk után, hiszen értékeinket, hagyo­mányainkat nem veszi el tőlünk senki, ám így még mi magunk veszíthetjük majd el. Kultúránk nélkül, valóban beolvadunk az európai közösség olvasztótégelyébe, miközben azt lenne kötelességünk bizo­nyítani: művészetünk autonóm, nincs hozzá fogható a kontinensen. Csak raj­tunk áll mit mutatunk meg magunkból büszkén, más nemzetbelieknek. t A szeretet ünnepén (Rajz: Ferter János) Szűrésben a mi megyénk a legjobb Az emlőrák megelőzésében (is) fontos a korai felismerés Kovács Éva e-mail: kovacseva@inform.hu Nyíregyháza (KM) - Az egész­ségügyi kormányzat két eszten­dővel ezelőtt indította útjára azt az országos mammográfiai szű­rővizsgálatot, amelyet a legveszé­lyeztetettebb korban lévő, 25-60 év közötti nők részére szervez. Szabolcs a legjobb- Rendkívüli örömünkre szol­gál, hogy mostanra kiderült: or­szágosan a legjobbak vagyunk. - mondja dr. Varga Erzsébet, a Megyei ÁNTSZ szűrési koordiná­ciós osztályának vezetője.- Szabolcs-Szatmár-Bereg me­gyében ugyanis a részvételi arány 71,5 százalékos volt az or­szágos 43 százalékkal szemben. A szűrés megkezdése óta eltelt két év alatt, 228 település önkor­mányzatával és 275 háziorvosi praxissal dolgoztunk együtt, s mondhatom, sikeresen. A háziorvosi körzetek értéke­lését végezve ugyanis elmondha­tó, hogy nem volt 50 százalék alatti részvételi arány egyetlen háziorvosi körzetben sem, s hogy a háziorvosok több mint 45 százaléka elérte, illetve meg is haladta a 75 százalékot, sőt, kö­zel ötödük elérte, illetve megha­ladta a 80 százalékos részvételi arányt, 6 háziorvosi körzetben pedig egészen fantasztikus a sta­tisztika, hiszen a szűrésen meg­jelentek száma meghaladta a 90 százalékot! Nem rosszabb az arány Ezeknek a háziorvosoknak kü­lön szeretném a nevét felsorolni: Bállá Ferenc, Balázsy Erzsébet, Boros László, Nagy Mária, Rácz József, és Szász József voltak azok, akik a praxisukban lévő asszonyokat ilyen sikeresen tud­ták meggyőzni arról, hogy a szű­rővizsgálat rendkívül fontos, oly­kor életet menthet. Amint Varga Erzsébet szavai­ból kiderül, nem rosszabb az arány akkor sem, ha a települé­sek eredményeit elemezzük, hi­szen elmondhatjuk, nem volt 50 Az egészségnevelést, felvilágosítást, megelőzést fiatal korban a leg­jobb elkezdeni (Illusztráció: Balázs Attila) százalék alatti részvételi arány egyetlen településen sem. Ráadá­sul a települések több mint 40 százaléka elérte, illetőleg megha­ladta a 75 százalékos részvételi A két év alatt 228 település önkor­mányzatával és 275 háziorvossal dolgoztunk együtt. Dr. Varga Erzsébet ..................................................W arányt, egynegyedük pedig a 80%-os részvételi arányt. Nyolc település különösen jól teljesí­tett, az érintettek 90 százaléka tett eleget a felhívásnak. Ajak, Csengersima, Encsencs, Nábrád, Szamosbecs, Szamostatárfalva, Tiszaadony és Tyúkod öregbíti ily módon megyénk hírnevét.- A háziorvosi praxisok több mint 60 000 asszony adatát el­lenőrizték, és 916 hibás adatot ja­vítottak ki, hogy a meghívó le­velek helyes lakcímre érkezzenek. A szűrővizsgálat a betegség felderítésére szolgál. Mi a hely­zet a gyógyítással?- Szerencsénkre a mi me­gyénkben minden gyógyító eljá­ráshoz és beavatkozáshoz meg­vannak a szükséges feltételek. 2002. január 25-től 2003. decem­ber 31-ig 348 főt javasoltak mű­tétre, 191 főt operáltak meg. Ér­dekességként és tanulságként el kell mondani, hogy a daganatok közül közel 100 volt nem tapint­ható, és csak a szűrővizsgálattal volt felfedezhető. A szűrés kapcsán elvégzett el­ső mammográfiás vizsgálat után két évvel az asszonyok újból be­hívólevelet kapnak a következő mammográfiás vizsgálatra. Szűrés számokban A lakossági mammográfiás emlőszűrés eredményei Szabolcs-Szatmár-Bereg me­gyében 2002. január 25-től 2004. január 31-ig _______ Behívottak száma: 60 291 fő ______________ Megjelent: 43 092 fő _____ Az önkormányzatok 34-35 ezer asszony csoportos uta­zását szervezték meg - két év alatt összesen 879 al­kalommal. Erdély kultúrájáról - két városban A Székelyföld szellemi értékeinek felkarolását tekintik feladatuknak Nyíregyháza, Kisvárda (V. P.) - A Nyíregyházi Főiskola, a Rétközi Múzeum Baráti Köre Egyesület, valamint a Kisvárdai Városi Könyvtár rendezésében ünnepség kezdődik március 25- én 13 órától a főiskola régi épü­letében. A program 17 órától Kis­várdán a Városi Könyvtár olva­sótermében folytatódik „Az Er­délyi Kultúra ma” című előadás­sal. Ez a rendezvény igazán a könyvek ünnepe lesz mindkét helyszínen. A Pallas Akadémia Kiadó az egyik legtermékenyebb romániai kiadóvá nőtte ki ma­gát, de a kolozsvári Polis is túl van már a 150. kötetén. Mind­két kiadó feladatának tekinti a Székelyföld szellemi értékeinek felkarolását-közvetítését s a ma nem Erdélyben élő, de erdélyi té­mákat választó szerzők írásait is. Az erdélyi magyar irodalom jelesei közül többen is vendégei lesznek a két felvonásos rendez­vénynek. Haderörefóim és kérdőjelek Nyíregyháza (KM - Gy. L.) - Az Észak-alföldi Régió­ban hat civil szervezet, nyugállományúklub és tel­jesen civil egyesület műkö­dik, melyek hétszáz nyugdí­jas katonát, özvegyet, hoz­zátartozót fognak át. E szervezetek képviselői vettek részt a szerdai meg­beszélésen, ahol a hadsereg átalakulásával kapcsolat­ban felmerülő problémák, az önkéntes haderő megte­remtése volt a téma. Mivel megszűnik a laktanya Nyír­egyházán, felmerült a kér­dés: ki segíti majd ezeket a civil szervezeteket, hisz három ilyen is van a város­ban. Élő kapcsolat A toborzás során minden társadalmi szervezettel, mely az önkéntes haderő megteremtésében segítséget akar nyújtani, igyekeznek a legteljesebben együttmű­ködni, mondta lapunknak Ocsovai János ezredes. Hoz­zátette: a Magyar Tar­talékosok Országos Szövet­ségével kötöttek együttmű­ködési megállapodást, de a nyugdíjasszervezetekkel, a helyőrségi klubokkal, kaszi­nókkal is van már élő kap­csolatrendszer. Megkeresik a nyugdíjasszervezeteket is, ugyanis a toborzás fontos szakaszába érkezett, hiszen a sorkatonai szolgálat 2005. június 30-ával megszűnik. Aranylakodalom. A na­pokban ünnepelte családi körben ötven éves házassá­gi évfordulóját Timáron, Horváth Sándor és felesége, Dudás Mária. (Fotó: amatőr) MEGKÉRDEZTÜK: Mi a véleménye a gyógyszerárak befagyasztásáról? j j-'yJf7írj j j j j j j j j j j j Jyj j jjjjjjjj J ó ötletnek tartom az alapvető gyógyszer­árak csökkentését, illet­ve azok befagyasztását, mivel a fő fogyasztók el­sősorban a nyugdíjasok. Az utóbbi időben tapasz­talt folyamatos és nagy­arányú gyógyszeráreme­lés már az idős emberek megélhetését veszélyez­tette. De nemcsak ők szenvedték meg a bor­zalmasan magas árakat, hanem egy átlagos jöve­delmű csadád is. Bácskái Ákos FŐISKOLAI HALLGATÓ ' j j J j j j j j j j j j j j j j A nagyanyám példáján keresztül tudom, hogy milyen sokat kell költenie egy idős ember­nek gyógyszerre. Egy bi­zonyos probléma miatt magam is folyamatos gyógyszerfogyasztó va­gyok, eddig ezért nem kellett fizetni, de most már ezek a készítmények is pénzbe kerülnek majd. A kozmetikában haszná­latos termékek, mint pél­dául a vatta, a tiszta benzin is drágább lesz. Korpái Kitti KOZMETIKUS TANULÓ J J j STfj'J'J j J J J j J j J J J J J J j J J J J J J j A lakosság egészségi állapota és igen ala­csony jövedelme miatt csak üdvözölni tudom a kormány döntését. Külö­nösen igaz lehet ez a megyénkben élőkre vo­natkozóan, hiszen mind­két említett tényezőt te­kintve nagy a lemaradá­sunk. A télen magam is megtapasztalhattam, mit jelent a család pénztár­cájában, ha valaki be­teg. Egyetlen kapszula 100 forintba került. Németh István ÜZEMVEZETŐ N emcsak a gyógysze­rek, de az élelmisze­rek árát is be kellene fa­gyasztani, a hazai kere­setekhez kellene igazíta­ni! Nem tudom, miért nyugszik bele olyan könnyen a magyar? Mi­nimálbérekkel nagyon nehéz lesz az unióban! Németországban dolgoz­tam: ott 39 cent egy 75 dekás szeletelt kenyér, 55 cent 1 liter tej, amik­nek itt már 200 forint az ára! Elképesztő! Simkóné Marika HÚSIPARI TECHNIKUS Ü dvözlöm a döntést. A gyógyszerárakkal valóban elszaladt a csi­kó. Azt viszont sajná­lom, hogy a kormány­nak kell beleavatkoznia, mert a gyógyszergyártók nem érzékelik a lakos­ság, különösen pedig a nyugdíjas korosztály tű­rőképességét. Nem hi­szem, hogy a gyártók pluszköltségei olyan arányban megemelked­tek volna, miként az az árakban jelentkezett! Katona Béla NYUGDÍJAS GÉPÉSZMÉRNÖK l V

Next

/
Thumbnails
Contents