Kelet-Magyarország, 2004. március (64. évfolyam, 51-76. szám)
2004-03-23 / 69. szám
2004. március 23., kedd Tavaszkoncert Mexikóvárosban Mexikóváros (MTI) - ötórás gigakoncerttel köszöntötte a tavasz érkezését vasárnapra virradóra Mexikóváros híres központi terén, a Zocalón a mexikóiak népszerű énekese, Juan Gabriel. A téren 80 ezer ember gyűlt össze a hangversenyre, amely hajnali 1 órakor kezdődött és 6-kor ért véget. Juan Gabriel nem kevesebb mint 52 dalt adott elő, a közönség jórészüket vele énekelte. A koncertre a Tavaszéjszaka keretében került sor, amelyet Mexikóváros kormányzata rendezett. A városközpont különböző terein számos más együttes is dallal, tánccal ünnepelte a tavasz beköszöntét. Nyolcvanezer tavaszváró gyűlt össze a Zocalón (Fotó: EPA) OGVHOGY HÓCIPŐ. ÚTM CW*& RÖVIDEN Britney Spears kénytelen lesz keményen edzeni, mert alig tudja tartani a lépést háttértáncosaival. „Elég visszataszító volt. Úszott a saját izzadságában és alig kapott levegőt tánc közben” - mondta egy rajongó a brit Star című magazinnak. Paul Allen, aki Bili Gates-szel együtt alapította a Microsoftot, és egyike a világ leggazdagabb embereinek, támogatni és siettetni szándékozik a földön kívüliek utáni kutatást. Allen 13,5 millió dollárt adományozott egy olyan rádióteleszkóp előállítására, amelynek segítségével földön kívüli jelzéseket lehet fogni. Ben Stiller, amerikai filmsztár nem bír betelni azzal, hogy az amerikai elnök, George W. Bush is nagy rajongója filmjeinek. Ha a híreknek hinni lehet, Bush és a brit miniszterelnök, Tony Blair együtt nézték meg Stiller és Robert de Niro közös filmjét, az Apádra ütök-et. KRÓNIKA /16 London (MTI) - Több mint egymillió fonttal távozott London legelegánsabb hotelének rulettasztalától egy magyar nő két szerb társával. A kaszinó rendkívül kifinomult csalásra gyanakszik, a banda a biztonsági kamerák felvételei szerint lézerszkennerrel és mikroszámítógéppel számolta ki a nyerőszámokat. A rendőrség egyelőre nem tudja, mivel vádolja a bandát. A „hosszú szőke hajú nő” a magyar kaszinósok előtt sem ismeretlen. A banda tagjai egy mobiltelefonba rejtett lézer szkennerrel figyelték a rulett kerekét. A telefon egy mikroszámítógépre továbbította az adatokat, ami kiszámolta, hova eshet a golyó. A gép visszaküldte a számot a teNincs kézzel fogható bizonyíték (képünk illusztráció) (Fotó: ém archívum) lefonra, amit a hármas aztán megtett. A játék szabályai szerint a kerék harmadik teljes átfordulásáig játszhatóak meg a tétek. A banda az első este százezer, a második este egymilliókétszázezer fontot zsákmányolt. A kaszinó ki is fizette a nyereményt - háromszázezer fontot készpénzben, a többit csekken -, ám a biztonsági kamerákkal készült felvételek újranézése után feljelentést tett a rendőrségen. Nem történt semmi? A banda tagjait azonban» hivatalosan semmilyen bűncselekménnyel sem gyanúsítják, mivel a vonatkozó törvények „meglehetősen bonyolultak” - mondta el a rendőrség szóvivője. A két férfit és a nőt március 30-ára rendelték be a rendőrségre, ahol a nyomozók meghallgatásuk után döntenek az esetleges vádemelésről, vagy további meghallgatásokról. A nyomozóhatóságnak egyelőre fogalma sincs, mivel vádolja a bandát. A módszer ugyanis nem befolyásolta sem a rulettkerék pörgését, sem a golyó útját. Újabb fókamészáriás kezdődhet Kanadában A tőkehalállomány csökkenésével indokolják a vadászatot Charlottetown (MTI) - Az állatvédők nemzetközi tiltakozása ellenére kedden ismét fókamészárlás kezdődik Kanada északkeleti partjai mentén. A tengeri emlősök világszerte legnagyobb méretű leölése során az elkövetkező hetekben - olaj és szőrme nyerése végett - legkevesebb 350 000 grönlandi fókát mészárolnak le. A nemzetközi állatvédő szervezetek és a Greenpeace egyaránt „értelmetlen vérengzésnek” tekintik a fókavadászatot, és különösen azt kifogásolják, hogy alig néhány hetes állatokat kegyetlenül leöldösnek. Újból engedélyezték Ezért felszólították az európai és ázsiai kormányokat, hogy tiltsák meg a fókairha, illetve -szőrme behozatalát. A kanadai kormány 1987-ben betiltotta a kereskedelmi célokat szolgáló fókamészárlást, de 1995- ben bizonyos feltételek mellett újból engedélyezte. A 2003 és 2005 közötti időszakra rekordmennyiségű - összesen több mint egymillió - fóka leölését engedélyezték. A halászati minisztérium ezt azzal indokolta, hogy a fókák elszaporodása miatt csökken a tőkehalállomány. Viktor Anyimiszov, ukrán divattervező 2004-es tavaszi-nyári kollekcióját mutatták be Kijevben. (Fotó: EPA) Kii.il Harc egy ámbráscet életéért Beteg, vagy véletlenül futott zátonyra A Mirror című angol lap értesülése szerint - miután végül is megoperálták - megmondták neki, hogy könnyen meg is halhatott volna. Az Open Range című film forgatása alatt Costner heves hasfájásra panaszkodott. Nem volt bölcs dolog Mivel azonban történetesen Kanadában tartózkodott, úgy döntött, hogy majd csak hazatérése után fordul orvoshoz. Ami- kpr azután végre felkereste háziorvosát, az azonnal kórházba utalta, hogy ott sürgősséggel megműtsék. Costner szerint orvosa megmondta neki, hogy meghalhatott volna, s a művész elismerte: nem volt valami bölcs dolog abban az állapotban tovább dolgozni. á Jf: V ; .. A mentőakció még folyik (Fotó: epa) London (MTI) - Anglia északkeleti partjainál tizenegy méteres ámbráscet (Phy- seter catodon) került eddig ismeretlen okból a partra. A mintegy 15 tonna súlyú cetet sétálók pillantották meg vasárnap reggel egy mesterséges sziget strandján, nem messze Sutton Bridge-től - jelentették természetvédők. Vasárnap délután, a dagály idején tucatnyian próbálták a nyílt tengerre kivontatni a bajba jutott cetet, sikertelenül. Sötétedéskor beszüntették a mentést azzal, hogy hétfőn újabb kísérletet tesznek. Feltehető, hogy az ámbráscet beteg, vagy váratlanul zátonyra úszott. Palyavalaszto. a nyíregyházi Művészeti Szakközépiskola végzős tánctagozatos hallgatója Vass Viktória (20), aki érettségi után kommunikáció szakos főiskolás szeretne lenni. (Fotó: Racskó Tibor) London (MTI) - Kevin Costner, a 49 éves hollywoodi filmsztár tíz hétig jött-ment perforált vakbéllel, mert túl sok volt a dolga ahhoz, hogy orvoshoz forduljon. Costner meg is halhatott volna (Fotó: Archív) MEGÉR EGY MOSOLYT .VW j v/Jjjv V ^ ^ I , V - «. VvvC^VVVV VV ^ Szőke nő beszélget a barátnőjével:- Képzeld, tegnap 20 percig ültem egy villamosszékben.- És hogy maradtál életben?- Leszálltam a végállomáson. További viccek: humor.szon.hu Tíz hét perforált vakbéllel Nem ért rá, hogy orvoshoz forduljon Közel ötszázmillió forintos „nyeremény” ruletten A háromtagú banda az első este százezer, a második este egymillió-kétszázezer fontot nyert