Kelet-Magyarország, 2004. március (64. évfolyam, 51-76. szám)
2004-03-23 / 69. szám
2004. március 23., kedd KÖZBIZTONSÁG /6 KIJUT BÉREK 0 Lakásbetörés. Március 20-án napközben vette észre egy nyíregyházi asszony, hogy betörtek a házába, és műszaki cikkeket, valamint ruhaneműt tulajdonítottak el. A lopási kár kb. 200 ezer forint, az ajtó betörésével további 5 ezer forint kárt okozott az ismeretlen elkövető. Az ügyben a Nyíregyházi Rendőrkapitányság indított nyomozást. 0 Százezrek az utastérben. A benne hagyott retikül miatt törtek fel egy autót március 20-án este a Virágfürt utcában. Az ismeretlen tettes az ablakot ütötte be, a táskával pedig készpénzt és iratokat zsákmányolt, összesen kb. 230 ezer forint értékben. A rongálási kár 20 ezer forint. 0 Gázolás a zebrán. Az előzetes orvosi vélemény szerint könnyű sérülést szenvedett egy 18 éves lány, amikor hétfőn reggel a nyíregyházi vasútállomás közelében, a kijelölt gyalogátkelőhelyen elgázolta egy személygépkocsi. Az autót vezető nő ellen a rendőrség eljárást indított. Megvan a Reptér utcai gyilkos? Nyíregyháza (KM) - A Kelet-Magyaror- szág információja szerint vasárnap hajnalban Nyíregyházán a Repülőtér utcában nagy valószínűséggel emberölés történt, és a gyanúsított személye is ismert. Az esetről hétfői számunkban azt írtuk, hogy tűz keletkezett egy lakásban és az ott lakó 67 éves asszony összeégett holttestét az oltást végző tűzoltók a lakáson kívül megtalálták. Már ekkor sem volt kizárható a gyilkosság gyanúja, amit a rendőrség sem cáfolt. Fülöp Gergely hadnagy, sajtóreferens megkeresésünkre elmondta: ezt az értesülésünket, miszerint a tettes személye ismert, nem kívánja kommentálni a rendőrség. Azt viszont hozzátette, hogy jelenleg emberölés bűntettének megalapozott gyanúja miatt folyik nyomozás, tart az adatgyűjtés, tanúkihallgatás szakértő bevonásával. A gyerek könnyebben sérült (Fotó: Pusztai Sándor) Tisztáznák a körülményeket Nyíregyháza (KM) - Szombat éjszaka egy gépkocsival elütött 9 éves fiúhoz hívtak mentőt Nyíregyházán a Törzs utcában. Az adatok szerint a kerekező fiút egy autós elütötte, majd megállt. Ekkor a gyerekkel lévő apja támadólag lépett fel az autóssal szemben, ezért az jobbnak látta ha eltávozik a helyszínről, de csak azután, amikor meggyőződött arról, hogy nincs komolyabb sérülése a gyereknek, akit a mentő el sem vitt, helyben ellátták a könnyű sérülését. A kivilágítatlan kerékpár kissé összetört. A városi kapitányság közlekedésrendészeti osztálya kéri, hogy jelentkezzen, aki látta a balesetet, illetve maga a gépkocsivezető, hogy tisztázzák a baleset körülményeit. Rablás lett a vége Nyírgyulaj (KM) - Rablás kísérlete miatt a Nyírbátori Rendőrkapitányság folytat eljárást egy nyírgyulaji férfi ellen. A megalapozott gyanú szerint a férfi március 19-én délután Nyírgyulaj községben beosont egy udvarra, és eltulajdonított egy kerékpárt. Az ott lakó nő észrevette a lopást, a tettes után ment, megpróbálta visszahúzni a biciklit, mire a férfi egy 40 cm-es kerék- anya-kulcsot emelt ütésre. A nő akkor szenvedett könnyű sérülést, amikor a tolvaj elengedte a biciklit, és ő hátraesett. A nyomozók a férfi lakásán lefoglalták a kerék- anya-kulcsot. A gyanúsított, vallomása szerint olyan ittas volt, hogy a bűncselekményre egyáltalán nem emlékszik. Nagyecseden mentették az erdőt Pusztító tüzek gondatlanságból Felbecsülhetetlen károkat okoz az avartűz Nagyecsed, Tyúkod, Vaja (KM - F. A.) - Az utóbbi napokban megyeszerte pusztította a természetet, avar-, nádas- és erdőtűz, felégetve hasznos növényeket és kisállatokat, ezzel felbecsülhetetlen károkat okozva. Az tény, hogy a szárazság is hozzájárul az effajta tüzek gyors és hirtelen elterjedéséhez, ám az okok között az esetek többségében emberi gondatlanság áll az első helyen. Ilyen többek között: a szabadban tüzelés, hulladék égetés, valamilyen járműből, vagy vonatból kidobott cigarettavég. Azonnal beavatkoznak A riasztott tűzoltóknak - ha emberi élet nincs is közvetlen veszélyben - azonnal be kell avatkozni, hiszen településeket, házakat, építményeket is veszélyeztetnek a gyorsan elharapódzó lángok. Az oltást viszont nehezíti, hogy ezeket a helyszíneket legtöbb esetben a tűzoltókocsikkal szinte lehetetlen megközelíteni, így gyalogosan lapáttal felszerelkezve rohannak a lánglovagok és veszik fel harcot a tűzzel, eddig még sikeresen, tragédia nem történt. Házakat mentettek A hétvége jelentősebb tűzesetei voltak: Szombaton a délutáni órákban Nagyecsed külterületén található nyárfa erdőbe riasztották a mátészalkai tűzoltóság egységeit. A tűz oltását nehezítette a terület megközelíthetősége és az időnként feltámadó szél. A gyors beavatkozásnak köszönhetően sikerült megmenteni az erdőt. Vasárnap Tyúkod határában mintegy száz hektáron kapott lángra az avar. A hatalmas kiterjedésű tűz megfékezésére Mátészalkáról, Kisvárdáról, Nyírbátorból, Csengerből vonultak tűzoltók. Közel hat órán keresztül küzdöttek a makacs lángokkal. A tűzoltók alig fejezték be az oltást Tyúkodnál, amikor este a Mátészalkai egységet újra riasztották, ezúttal a vajai tónál a nádas gyűlt meg. Két kocsival 3 óra alatt fékezték meg a lángokat, megmentve számos hétvégi házat. Hamis bankkártyával vásároltak Ötven körüli bűncselekményt követtek el Nyíregyháza (KM) - Két trükkös zsiványt keres a megyei rendőr-főkapitányság nyomozó osztálya, akiket készpénz-helyettesítő fizetési eszközzel (hamis bankkártya) visszaélés bűntettével gyanúsítanak. Az eddig még ismeretlen tettesek 2003. december 10. és 26. közötti időszakban sorozatos vásárlásokat végeztek 12 darab amerikai (USA) kibocsátású hamis bankkártyával, elsősorban Keletmagyarországi és budapesti benzinkutakon, így mintegy ötven körüli bűncselekményt követtek el. Az okozott kár 1 millió forint körüli. Az elkövetők mindig mo- bütelefon-feltöltő kártyákat vásároltak. Személyleírások A bűncselekménnyel kapcsolatosan keresik az 1. sz. fotón látható 40-45 év körüli, elől kopaszodó, rövidre nyírt, barna hajú, kb. 190 cm magas, erős, robusztus testalkatú férfit, aki a vásárlások alkalmával mindig sötét színű, combközépig érő bőrkabátot viselt, valamint több alkalommal sötét színű baseballsapka is volt rajta. A töltőállomásokra általában gyalog, vagy egy világos színű Volga típusú személygépkocsival érkezett, melyet a másik, szintén erős testalkatú, kopasz férfi vezetett. Keresik még a 2. számú fotón bemutatott, sapkát és tolikabátot viselő fiatal férfit, valamint a 3. számú fotón látható kopasz, fiatal férfit, akik az eddigi információk szerint 1-1 alkalommal szintén vásároltak hamis bankkártyával. A rendőrség kéri, hogy aki a képeken látható személyeket felismeri, vagy róluk, illetve az üggyel összefüggésben érdemleges információval rendelkezik, az értesítse a nyomozó osztályát a 42/524- 600-as telefonszámon. Benzinkutak Tyúkodra nagy erőkkel vonultak (Fotók: Pandula József) A vajai tónál a nádas égett Legtöbbször gyalog közelítették meg a helyszínt Gyalogosgázolások a zebrán Nagykálló (KM) - Hétfő reggel Nagykállóban, a kijelölt gyalogátkelőhelyen az autóbusz-pályaudvarnál ütöttek el egy lányt. A közeli iskolába siető tanulót egy Peugeot sodorta el, amelynek vezetője a körforgalomba próbált Nyíregyháza felé haladva besorolni. A 11 éves lányt a mentők kórházba szállították, de az elsődleges adatok szerint állapota nem súlyos, mindössze a térdén szenvedett kisebb sebesülést. A körülmények vizsgálatára a rendőrség eljárást indított. A nagykállól baleset helyszíne (Fotó: Pusztai Sándor) Bajban van? Mi segítünk! karosszériajavítás fényezés autómentés kárfelmérés kárügyintézés bérautó Daewoo Csősz 4400 Nyíregyháza, Rákóczi u. 60 Tel.: 42/597:666 Fax: 42/697-667 e-mail karosszeria@daewoocsosz hu www daewoo hu