Kelet-Magyarország, 2004. március (64. évfolyam, 51-76. szám)
2004-03-22 / 68. szám
2004. márciu Eladó a menyasszony. A boldog arát alakító Oláh Károly mindenkit megtáncoltatott Bazi nagy butykai lagzi Nyíregyháza (KM) - Ilyen még nem volt Butykán, de még lesz, annyi bizonyos. Három vőfély összefogott, és Bazi nagy butykai lagzit rendezett a településrész művelődési házában. Kicsinek bizonyult a ház, de még majdnem az udvar is. Közel annyian rekedtek kinn a helyszűke miatt, mint ahányan benn mulattak. A maskarás lakodalomban természetesen esketés is volt, persze nem igazi, s ezen a három vőfély, Markó András, Oláh Károly és Pápai Zoltán arról gondoskodott, hogy kiválóan szórakozzon az egybesereglett násznép. A talpalávalót a tiszavasvári Veres együttes húzta, s hogy a vendégek éhen ne maradjanak, arról Oláh Károly gondoskodott: borjú- és sertéspörköltöt főzött bográcsban. A nagy sikerre való tekintettel a Lakókörzeti Művelődési Házak Igazgatója, Jámbor István azt tervezi, hogy az igazgatóság kezelésben lévő valamennyi művelődési házban rendeznek majd Bazi nagy lagzit. A szóvirágokkal teli boldogító igent is harsány kacagás kísérte A kép magáért beszél, nem lehetett nem röhögni ünnepi műsor az állatokért. A Kodály Zoltán Általános Iskolában tartotta jubileumi ünnepségét szombaton, az Állatbarát Alapítvány, ahol kulturális műsorral kedveskedtek azoknak, akik az elmúlt tíz évben segítették munkájukat. Az ünnepségen fellépett Szentpáli Roland tubaművész is, aki sikeres koncertjeivel a világ számos pontján öregbítette szülővárosa, Nyíregyháza hírnevét. A Kertvárosi Gyermekekért Alapítvány ötödik alkalommal rendezte meg bálját a nyíregyházi Lugas Szállóban. Az eddigi bálokból összegyűlt 3 millió 150 ezer forintból a kiemelkedő teljesítményt nyújtó gyerekeket és pedagógusaikat támogatták, ez az idén sem lesz másként. A 140 vendég szórakoztatásáról a Polip, a Fanat-X TSE és a Mandala gondoskodott. Nagyné Varga Katalin, Pekó László, Parragh László, Veres János, Gazda László és Urbán Lajos Reneszánsz hangulat Egerből A nagykállói lányok a színpadon (Fotók: Balázs Attila) is jótékonysággal kötötték ösz- sze. A megyei vállalkozók adományából ugyanis százerez forintot utalnak a Beteg Gyermekekért Alapítvány számlájára. A bálon részt vett a kamara országos elnöke, Parragh László. A balett üdvöskéi a színpadon Nyíregyháza (KM) - Kiállítások, koncertek, színházi előadások követik egymást a hétvégén megnyílt Nyíregyházi Művészeti Hetek rendezvénysorozat keretében. A Vikár Sándor Zeneiskolában rendezett nyitóünnepségen a zene, kapta a főszerepet, míg másnap már a Váci Mihály Művelődési Központban a tánc művészei kápráztatták el a közönséget, a IV. Tiszántúli Amatőr Klasszikus Balettfesztivál résztvevői. A jövő hazai bacosai, az ország valamennyi részéről érkeztek, hogy összemérjék tudásukat. Nagykállótól, Veszprémig képviseltették magukat a klasszikus balett táncosok és csoportok, de természetesen Nyíregyháza versenyzői is színpadra léptek. Hasonlóan az elmúlt évekhez az idén is nehéz helyzetben volt a szakmai zsűri, melyben a szakma kiválóságai is helyet kaptak, hogy kiválasszák a legjobb amatőr táncosokat. Megyei kamarabál Nyíregyháza (KM) - Második alkalommal szervezte meg bálját a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kereskedelmi és Iparkamara szombaton, alkalmat ezútHock Csaba így lazított Czékmann Zsolt és partnere A fantasztikus Fanat-X táncosai