Kelet-Magyarország, 2004. március (64. évfolyam, 51-76. szám)

2004-03-20 / 67. szám

2004. március 20., szombat HÁTTÉR / 3 rypég 41 nap azj^üós hírek 0 Nők, egymás közt. A Megyei Nőszö­vetség éves megbeszélését március 23- án, kedden 17 órától tartja Nyíregyhá­zán, a Centrál Hotel klubjában. Véradás. Hétfőn Kisvárdán a Szent László Katolikus Gimnáziumban 8-13- ig, Komorőn a MÁV Rt-nél 9-12-ig, Zá­honyban a MÁV Rt-nél 13-16 óra kö­zött tartanak véradást. Oiákgaléria. Diákjainak alkotásaiból nyílik kiállítás hétfőn Nagykállóban az Alapfokú Művészeti Iskola aulájában. A május 31-ig nyitva tartó kiállítást Zentai- né Lengyel Anna rajztanár nyitja meg. NÉZŐPONT Kampányfogás? Angyal Sándor e-mail: angyal@kelet.szon.hu Kampányműsornak nevezte a nagyob­bik ellenzéki párt frakció-szóvivője, hogy az e heti kormányülés első két óráján részt vehettek újságírók. Szerinte szomo­rú, hogy olcsó kampányműsorrá silányít- ják a kormány munkáját. Nyílván ők máshoz szoktak, amikor or­szágosak. Akkoriban azt hallottuk ugyan­is, hogy a kormányülésen nemcsak nagy a fegyelem és a főnök tisztelete, hanem azt is: még emlékeztető sem készült a ta­nácskozásról. Nehezen lehetne tagadni, hogy a je­lenlegi kormány, közeledvén az európai uniós választásokhoz, amolyan kampány­fogásnak szánja ezeket a hirtelen jött nyil­vánosságprodukciókat. Csak halkan kér­dezném meg, hogy volt-e már kormány hazánkban, amelyik ne akart volna egész működése során kampányolni maga mel­lett? Ha igaz az a tétel, hogy egy válasz­tás után nyomban kezdődik a küzdelem a következő választás megnyeréséért, akkor akár balról, akár jobbról érkezik ennek a kritikája, bizony-bizony felesleges. A ko­rábbi ellenzék is tett hasonló megjegyzé­seket az akkor bársonyszékben ülőkre. So­kak szerint ez így van rendjén, az ellen­zék teszi a dolgát. Ennek fogható fel, hogy bár az első pillanatokban még üdvö­zölték az ellenzékiek a gyógyszerár befa­gyasztást, mondván, hogy minden olyan intézkedést támogatnak, amely a társada­lom javát szolgálja, utóbb viszont azt mondták: álljunk meg egy szóra, hiszen ez akár gyógyszerhiányhoz is vezethet. Vagyunk jó néhányan ebben az or­szágban, akik úgy gondoljuk, legyen nyílt vagy zárt a kormányülés, a lényeg az, hogy olyan döntéseket hozzon, amely ha egy körömfeketényit is, de javít a nép helyzetén. Gyógyszerügyben például ilyen volna a helyzet, amihez ha nem is asszisztálni kellene, de pánikot sem ille­nék kelteni. Alig csukod be az ajtót magad mögött, máris nyitod a sört!... (Rajz: Ferter János) EXKLUZÍV INTERJÚ GELLÉRT KISS GÁBORRAL VV~A/V J v v vv V V vv'vvwvwWVVVVVVVVVbLLAWVLVVVVVViWViLifiVÁViiSiiiiiiittttiiilliiiÁii ­A sajtó ne legyen királycsináló A magyar politikusok nem tudják használni a médiát CSERVENYÁK KATALIN e-mail: cseka@kelet.szon.hu Nyíregyháza (KM) - A na­pokban a Nyíregyházi Főis­kolán tartott előadást Gel- lért Kiss Gábor, a Magyar Rádió Kuratóriumának elnö­ke. Ez alkalomból kértünk exkluzív interjút. KM: A pénzügyi megszorítá­sok éreztetik-e hatásukat a rádióban is? Gellért Kiss Gábor: A rádió­nak van pénze. Ha megnézzük a múlt év decemberében elfogadott költségvetést, látható, hogy nem a fogyasztói árindex emelkedé­se arányában, hanem annál na­gyobb mértékben kapott az üzembentartási díj átvállalt kö­telezettségéből a rádió. Ez álta­lában tényleg nem elég a köte­lezettségek fizetésére, tehát az bi­zonyos, hogy szűkös év elé néz a rádió. Összesen 1,6 milliárd fő­it.................................................. Ha egy politikus félrehúzódik egy szerkesztővel és mélyen a szemébe nézve mond valamit, azt nem úgy kell tekinteni, mintha attól a perctől fegyvertársak lennének. Gellért Kiss Gábor ...........................tt rinttal kevesebből gazdálkodik, ez részint a Danubius koncesszió csökkenéséből, részint a munka­társak korábbi számlás pénzének béresítéséből adódik. A visszafo­gás nem maradhat hatás nélkül a körzeti stúdiókra. Informá­cióim szerint maguk a stúdióve­zetők kényszerültek rá, hogy ta­karékossági tervet készítsenek erre az évre. KM: Ön hogyan ítéli meg a közszolgálati rádió pártat­lanságát? Gellért Kiss Gábor: A Magyar Rádiónak nem is egy rendszere­sen visszatérő, periodikus műso­ra van, melyről kiderül, mi a műsorkészítők, szerkesztők, mű­sorvezetők, riporterek politikai vonzódása. Ilyenkor a Magyar Rádió vezetőségének, először az adófőszerkesztőnek, majd műsor- készítésért felelős alelnöknek, végső soron pedig az elnöknek kell intézkednie annak érdeké­ben, hogy ez megszűnjön. www.szon.hu hlrek.szon.hu Bővebben a témáról. KM: Ha nem teszi...? Gellért Kiss Gábor: Akkor két­ségbe vonható akár egyik, akár mindegyik alkalmassága. KM: Eljön az idő, amikor nem érzik úgy a politikusok, hogy mindenképp nyilatkozniuk kell, még akkor is, ha nincs mondanivalójuk? Gellért Kiss Gábor: Biztos el­jön az idő, ez nem kérdés. Ma­gyarországon a sajtónak bizony tevékeny szerepe volt magá­ban a rendszerváltásban, ameny- nyiben a rádió, a lapok, és jóval később a televízió legitimálta azokat az embereket, akik egy- egy új pártba, politikai mozga­lomba tömörültek. Ilyen értelem­ben bizony a sajtónak volt poli­tikacsináló szerepe. És nagyon jól érezte magát ebben a szerep­ben. Az első szabad választással ennek vége kellett volna szakad­nia, de nem Így történt. Abban, hogy a nyilvánosság ilyen bete­gesen átpolitizált, a sajtó leg­alább annyira hibáztatható, mint a politika maga. Mert a politika keresi a nyilvánosságot. KM: Az a dolga. Gellért Kiss Gábor: így van. A sajtó a mai napig nem szokott le arról, hogy nem lesz király­csináló. Hogyha egy politikus fél­rehúzódik egy szerkesztővel és mélyen a szemébe nézve mond valamit, azt nem úgy kell tekin­teni, mintha most attól a perctől kezdve fegyvertársak lennének. Ezek borzasztó nagy tévesztések. Sok ilyen van. Egyébként a po­litikusok sem tudják használni a médiát. Meglátnak egy mik­rofont, és azonnal „dalra fa­kadnak”. KM: Sok sajtótermék úgy pró­bálja a pártatlanságot meg­Gellért Kiss Gábor (Fotó: a szerző) őrizni, hogy centiz: ez is kap ennyit, az is. Ez lenne a pár­tatlanság? Gellért Kiss Gábor: Nem. A kiegyensúlyozottság akkor vá­lik tartalmi értelemben való­ságossá, ha a szerkesztőség alapállása, távolságtartása nyil­vánvaló az olvasó, a hallgatóság számára. Legyen független és pártatlan KM: Mi a kuratórium feladata, mibe szólhat bele? Gellért Kiss Gábor: A gaz­dálkodási kérdésekkel a tulaj­donosi kezelő testület - tehát maga a kuratórium - értelem­szerűen foglalkozik, azt soha senki nem vitatta. A kurató­rium elnökségének diszkré- cionális joga a 300 millió forin­ton felüli szerződések jóváha­gyása. Hasonló jog az ingatlan­nal történő gazdálkodás. A fő probléma mindig a műsorok­kal kapcsolatos jogok gyakor­lása körül volt. A törvény azt szabja feladatul, hogy a kura­tórium felügyelje és ellenőriz­ze: a részvénytársaság, a mű­sorkészítő megtartja-e a kie­gyensúlyozott, független és pártatlan tájékoztatásra vonat­kozó előírásokat. Ha nem, ak­kor a kuratórium vagy az el­nökség a maga állásfoglalását a részvénytársaság elnökének tudomására hozza azzal, hogy elvárja a szükséges intézkedé­sek megtételét. Nem olyan bo­nyolult ez. Válogatják az íjászokat Szabolcs (KM - L. Gy.) - A tokaji Klastrom pincé­szet adott otthont a hagyo­mányőrző íjászok regioná­lis konferenciájának, ame­lyen Borsod, Hajdú és Sza­bolcs megyék egyesületei­nek képviselői vettek részt.- Az íjászok ott ismerték meg a nyugati gyepűvédők felhívását - tájékoztatott Nagy Géza, a Szabolcs Ve­zér íjászai Hagyományőrző Egyesület elnöke, várkapi­tány. - A nyugati határszél hagyományőrző íjászaival kötött megállapodás alapján június 25-28-án a meseszép Őrségben a keletiek meg­vívnak a nyugati gyepűvé­dőkkel. Ezért a keleti nomá­dok kalandozó seregébe hívjuk a keleti régió leg­jobb hagyományőrző íjá­szait. Elhozzák a lobogót A csatát három válogató- verseny előzi meg. Az első kettő színhelye a szabolcsi földvár, most szombaton délelőtt 10 órától és április 24-én, míg a harmadik meg­mérettetést május 30-án a tokaji Tisza-parton tartjuk. Feltétel: a három megyén belüli lakóhely, illetve ered­ményes részvétel a három válogató verseny valamelyi­kén. A nyugati gyepűvédők szombaton elhozzák Sza­bolcs várába legféltettebb kincsüket, saját lobogójukat azzal, hogy azt nemes küz­delemben szerezzék vissza. Háromszázadik. Az idei 2003/2004 évadban csütörtö- I kön immár háromszázadik alkalommal gördült fel a j függöny a Móricz Zsigmond Színházban. Képünk a csü­törtök délutáni Légy jó mindhalálig című előadáson készült. (Fotó: Sipeki Péter) MEGKÉRDEZTÜK: hol tart a tavaszi munkákkal? A kis szabad időmben szeretek a kerttel foglalkozni. A feleségem mondta is, hogy nekem mindig mozognom kell, mert máskülönben min­denem elkezd fájni. Nem is szeretek tétlenül állni egy percet sem, most a teljes héten a kertre szántam az időt. Mivel igencsak remek időt fogtam ki, sikerült is a betervezett feladato­kat elvégezni: minden szükséges mag a földben van. Szegedi László SZOBAFESTŐ M ég szántásra vár a kertünk. Minden évben, itt egy helyben élő, nyírpazonyi lófoga- tos ember szokott jönni. Nagyon ügyesen és jól felszántja a földet, nem is sokat kell ásózni utá­na. A kertbe egy kis krumpli kerül majd, leg­hamarabb viszont a konyhakerti növények: egy kis hagyma, borsó, petrezselyem, sárgarépa. Sajnos, munka nélküli lettem, így a kertre is több idő jut majd. Ráczné Riczula Edit JELENLEG MUNKANÉLKÜLI M ost a ház körül tevékenykedek eb­ben az arany időben. Azt hittem, sose múlik el a tél, a múlt héten még esett a hó, most meg kánikula van. A kertünk már rendben van, elveteményeztünk. Van egy kétholdas almá­sunk, a metszéssel már végeztünk, a nyesedéket kell még kiszedni, majd a lemosópermetezést megcsinálni. Még várok vele, mert a hét elejére rossz időt mondtak. Nagy István vállalkozó É ppen odavan a vejem és a lányom fűmagot venni, merthogy füvesít­jük, parkosítjuk a ker­tet. Új még a ház, így szeretnénk, ha szépen megcsinálnánk a kör­nyezetét is. A vejem ebben egyébként is szakember, agrármér­nök. A szükséges kony­hakerti növények már a földben vannak. A ta­vasz most időben érke­zett, egy kicsit még hir­telen is jött a meleg. Azért ez se jó! Zamara Józsefné nyugdíjas N ekem már nincs nagy terület, amit meg kellene művelni, éppen elég megbirkózni azzal a kis kerttel. A nyugdíj után még tiz évet lenyomtam, most úgy állok, hogy minden ledolgozott év egy ezrest jelent. Az 51 év munka után 51 ezer forint a nyugdíjam. A szőlőből is még ki fogok vágni, annyit hagyok, hogy egy kis bor legyen belőle, meg az unokáknak egy kis csipegetni való. Roma Antal nyugdíjas

Next

/
Thumbnails
Contents