Kelet-Magyarország, 2004. március (64. évfolyam, 51-76. szám)

2004-03-18 / 65. szám

2004. március 18., csütörtök Kil.IT SPORT /II lálkozó vár a gyerekekre, ezek többnyire utazással járó, több napos, nevezési díjas elfoglalt­ságok. Sajnos, nem ritka, hogy egyes, igazán tehetséges gyere­kek azért maradnak ki a „jó­ból”, mert a szülők nem tudják vállalni a tagdíjon felüli anyagi terheket. Segítségre várnak Az NYFSE vezetői által bemu­tatott statisztikai adatok valóban meggyőzőek, hiszen a kosárlab­da lányszinten már közel olyan népszerű, mint a fiúknál. Kér­dés, hogy ebben a helyzetben kiktől lehet várni a segítséget.- Elsősorban az önkormány­zattól - feleli Farkasinszkiné. - Azt szeretnénk elérni, hogy a vá­ros legalább olyan mértékben já­ruljon hozzá a költségeinkhez, mint amennyit a gyerekek befi­zetnek. És hát természetesen fi­gyeljük a pályázati lehetősége­ket, igyekszünk további támoga­tókat megnyerni a működésünk­höz, mert az azért mégsem jár­ja, hogy valaki szeretne kosár­labdázni, ám azért, mert lány, nem teheti meg Nyíregyházán... www.szon.hu sport.szon.hu - Helyi és nagyvilági sport. Aki nem fizet, az gyakran nem is utazhat Női kosárlabda: a felnőttcsapat az élvonal, az utánpótlás a megszűnés kapujában KYOKUSHIN DIÁKOLIMPIA Négy kemecsei aranyérmes Öt bajnoki címet küzdöttek fiataljaink Nyíregyháza (KM) - Az el­múlt hét végén Veszprém adott otthont a kyokushin diákolimpia országos döntő­jének, amelyen szépen szere­peltek a megyénkbeli karatékák. A Nemes József irányította ke- mecseiek négy aranyat szerez­tek, a Karcub Miklós irányítot­ta nyírbátoriaknak egy elsőség jutott, a Kazinczy Ferenc és Tóth Tibor vezette nyíregyhá­ziak két, míg a Markó László edzette kisvárdiak pedig egy bronzot szereztek a veszprémi viadalon. Érmesek Bajnokok j Rózsa Gábor (nyíregyházi Inczédy) ; Nemes Éva (demecseri Váry) Déli Alexandra (kemecsei Arany) Déli Zoltán (kemecsei Arany) _______ Tóth Marcel (nyírbátori Oktatási Cen­trum)_____________________________ Bronzérmesek Bellus Gergely (nyh Széchenyi) ______ Pallai Dávid (nyíregyházi Jókai) ______ Markó Boglárka (kisvárdai Egyesitett) ASZTALITENISZ DIÁKOLIMPIA Nyíregyházi városi döntő I. korcsoport ________________________ Fiúk: 1. Molnár Gergely, 2. Soós Ádám, 3. Lipcsei Ádám (mind Benczúr). Lányok: 1. Helmeczi Viktória, 2. Rácz Emese, 3. Zagyi Tímea (valamennyi Benczúr). II. korcsoport _______________________ Fiúk: 1. Maximcsuk Bence, 2. Besse­nyei Dávid, 3. Sándor Róbert (vala­mennyi Benczúr). ____________________ Lányok: 1. Molnár Andrea, 2. Rácz Me­linda, 3. Juha Angéla (valamennyi Ben­czúr). Ili, korcsoport_______________________ Fiúk: 1. Czerula Dávid, 2. Kecskeméti Ákos, 3. Kecskeméti Bence (vala­mennyi Benczúr). ____________________ Lányok: 1. Lőrinczi Csilla (Benczúr), 2. Kunsági Nikoletté (Benczúr), 3. Veres Erika (Szőlőskert) és Jónás Alexandra (Petőfi). IV. korcsoport Fiúk: 1. Balogh János (Benczúr), 2. Szikszai Miklós (Benczúr), 3. Soós Ger­gely (Benczúr) és Angyalosi Zsolt (J6­kai). ________________________________ Lányok: 1. Herczku Marianna (Ben­czúr), 2. Andrejkovics Zita (Jókai), 3. Szabó Enikő (Benczúr). II-IV. korcsoport összevont, lányok: 1. Lőrinczi Csilla (Benczúr), 2. Kunsági Nikoletté (Benczúr), 3. Andrejkovics Zi­ta (Jókai) és Molnár Andrea (Benczúr). Mogyel döntő, Apagy I. korcsoport ________________________ Fiúk: 1. Molnár Gergely (nyíregyházi Benczúr), 2. Karskó György (anarcsi Czóbel), 3. Szikszai Roland (nyírtéti Bónis). _____________________________ Lányok: 1. Helmeczi Viktória, 2. Zagyi Tímea, 3. Rácz Emese (valamennyi nyír­egyházi Benczúr). II. korcsoport _______________________ Fiúk: 1. Madarász Máté (nyírbátori Hu­nyadi), 2. Bertók Péter (anarcsi Czó­bel), 3. Rácz Richárd (anarcsi Czóbel) és Maximcsuk Bence (nyh Benczúr). Lányok: 1. Lakatos Dóra (anarcsi Czó­bel), 2. Molnár Andrea, 3. Rácz Melin­da és Juha Angéla (mindhárom nyíregy­házi Benczúr). Ili, korcsoport Fiúk: 1. Veress Attila (nyírbátori Oktatá­si Centrum), 2. Czerula Dávid (nyíregy­házi Benczúr), 3. Soós Dávid (nyírtéti Bónis) és Paszternák Dávid (anarcsi Czóbel). ____________________________ Lányok: 1. Lukács Ágnes (nyírtéti Bónis), 2. Lőrinczi Csilla (nyíregyházi Benczúr), 3. Illés Adrienn (nyírtéti Bónis) és Kunsági Nikolett (nyíregyházi Benczúr). IV. korcsoport_______________________ Fiúk: 1. Poór Tibor (apagyi Zrínyi), 2. Varga Pál (kisvárdai Somogyi), 3. Garad József és Gyulai László (mindkettő nyír­téti Bónis). __________________________ Lányok: 1. Kertész Emese (baktalőránt- házi Vay), 2. Nemes Nikolett (nyírtéti Bónis), 3. Herczku Mariann (nyíregyházi Benczúr) és Kupái Szandra (Nyírlövő). II-IV korcsoport összevont ____________ Fiúk, A kategória: 1. Pásztor Roland (nyírbátori Oktatási Centrum), 2. Gyulai László (nyírtéti Bónis), 3. Tölgyes Ta­más és Kiss Balázs (mindkettő nyírbá­tori Báthory). ________________________ Fiúk, B kategória: 1. Poór Tibor (apa­gyi Zrínyi), 2. Varga Pál (kisvárdai So­mogyi), 3. Garad József és Gyulai Lász- ló (mindkettő nyfrtéti Bónis). Lányok, B kategória: 1. Kertész Emese (baktalőrántházi Vay), 2. Lengyel Ágnes (nyírtéti Bónis), 3. Nemes Nikolett (nyír­téti Bónis) és Kupái Szandra (nyírlövői iskola). V-VI. korcsoport, lány: 1. Szarka Edina (nyíregyházi Inczédy), 2. Bárdi Szilvia (baktalőrántházi Vay), 3. Vakály Adrienn (nyíregyházi Évisz). ___________________ V. korcsoport, fiú: 1. Kiss Zsolt (nyír­bátori Bethlen), 2. Paszternák András (kisvárdai Szent László), 3. Lengyel Miklós (nyíregyházi Bánki) és Oszlánsz- ki László (nyíregyházi Vasvári)._________ VI. korcsoport, fiú: 1. Lukács Balázs (nyírbátori Báthory), 2. Szabó Sándor (vásárosnaményi II. Rákóczi), 3. Dama- siewicz Norbert (nyíregyházi Wesselényi) és Laskái József (nyíregyházi Inczédy). Összesen huszonnégy tanintézmény 115 Indulója vett részt a megyei viadalon, melyről az országos döntőbe Jutottak a II-IV. korcsoport B kategó­ria első-második helyezettjei. A Kenguru Kupákon vegyes csapatokat alkotnak a fiúk és a lányok (Fotó: amatőr) meccsen megszorongatott Debre­ceni Sí is meghatározó szerepet játszik a magasabb osztályban - mondta Farkasinszki Gyuláné, a női szakosztály vezetője, edzője. - A főiskola vezetése is támogat bennünket a maga lehetőségei szerint, vagyis a kosárlabdater­met használhatjuk. A tagdíjak­ból évi másfél milliós bevételünk van, ez viszont édeskevés a há­rom korosztályos csapat működ­tetésére. Éves szinten korcsopor­tonként huszonnégy-huszonöt ta­Nyíregyháza (KM - B. T.) - Emlékezhetünk rá, a nyolc­vanas évek derekán már sze­repelt NB I-ben nyíregyházi női kosárlabda-csapat. A dolgok jelenlegi állása sze­rint minden esély megvan az is­métlésre, hiszen a Nyíregyházi FSE NB Il-es gárdája toronyma­gasan vezeti a bajnokságot. Nincs szakmai akadály Csakhogy addig felesleges be­levágni a magasabb osztályú sze­replésbe, amíg az utánpótlás meglehetősen mostoha körülmé­nyek között éli mindennapjait. Márpedig jelenleg ez a helyzet, és emiatt is kértek szót az ügy­ben illetékesek. Sajnos, nem ritka, hogy a szülők nem tudják vállalni a tagdíjon felüli egyéb anyagi terheket. Farkasinszki Gyuláné .................................w- A felnőttcsapatot szakmailag nem kellene félteni az enbé egy­től, hiszen az általunk már le­győzött MEAFC, vagy a kupa­ESEMÉNYEK, EREDMÉNYEK V V V V W vL Lvvcvvvvvvv. Thal-chl Csütörtökön 18 órától a nyíregyházi Tiszti Klubban a harc­művészetek eredetéről, szellemi gyökereiről, a taoizmusról, buddhiz­musról a chien útjáról hallhatnak előadást a thai-chi iránt érdek­lődők. Tollaslabda A hét végén Hajdúszo­boszlón rendezett felnőtt rang­soroló versenyen az NYVSC versenyzői közül a Pintér, Szalontai páros második helyen végzett. Sza­lontai Tamás egyéniben pedig har­madik lett. A diákolimpia! döntőn sikerrel szerepelt szabolcsiak Fotó: Amatőr Skoda, komolyan veszik Az Ön Skoda-márkakereskedöje: Platán Autóház 4400 Nyíregyháza Debreceni út 107. Tel.: (42) 501-700 4700* Mátészalka, Jármi út 67. Tel.: (44) 500-700 www.platanautohaz.hu NAGYOBB CSOMAGTÉR FELÁR NÉLKÜL. A Skoda most meg­növelte az ön lehetőségeit Az ötajtós Fabia áráért sedan vagy kombi modellt is vásárolhat. Tágasabb Fabiát, felár nélkül. Mint a mesék­ben. Kombinált átlagfogyasztás: 4>7.2 l/lOBkm, CO:,-kibocsátás 137-17S g'km MIN HA A VÉGE JÓ NAGY KÉZILABDA NB II. V V V V V - V J «ÄIS Vv vVV vÖ ÜG ■ A Kölcsey hatalmas bravúija Nők Füzesabony-Kölcsey DSE 17-26 (6-13) Füzesabony, 100 néző, v.: Laboda, Szabó. Kölcsey: Dobránszki - Tilki 8/5, Kiss A. 3, Szabó Valéria 3, Rácz 1, Zomborszki 3, Zsíros 5. Csere: Szabó Viktória (kapus), Máté 3, Karafa, Megyesi, Soltész, Tári. Edző: Hadobás István. Kiállítások: 4, illetve 6 perc. Hétmé­teresek: 6/4, illetve 6/5. Óriási fegyvertény a Kölcsey fölényes győzelme a második helyezett otthonában. Na­gyon jól játszott a diákcsapat, és szinte kiütötte a baj­noki címre esélyes ellenfelét. Ifi: 23-32. Gombos SE-Szakoly 32-23 (17-12) Hajdúböszörmény, v.: Nagy, Végért. Szakoly: Pisákné - Ács V 3, Halász 7/3, Csont 8/3, Boda 2, Ács G, Szűcs 1. Csere: Birta 2, Demkő, Sallai, Szabó. Játé­kos-edző: Csont Edina. Kiállítások: 12, illetve 18 perc. Hétméteresek: 6/5, illetve 7/6. Ez a mérkőzés nem a kézilabdáról szólt, mutatja ezt a négy piros lap is. A hazai csapat jobban alkalmazkodott a körülményekhez. TEKE Már biztosan ötödik az NYTK Nyíregyháza (KM) - Dunaújvárosi győ­zelmével matematikailag is biztosította he­lyét a Nyíregyházi TK NB I-es férfi teke­csapata. Az alsóház rájátszásának máso­dik fordulójában a nyíregyházi legénység jól kezdett és remekül hajrázott, az első­ségért kapott öt ponttal pedig tovább nőtt a pontkülönbség a táblázaton a nyíregy­háziak javára. Szerdai kupamenetrend NB I., férfi alsóház, rájátszás, 2. forduló Végeredmény: 1. Nyíregyházi TK (Szlovenszki 546, Kirilla 545, Finta 539, Benke 522, Már- tonfalvi 495, Balogh I. 478) 3125, 2. Du­naújváros 3113, 3. Hódmezővásárhely 3018, 4. Chinoin SE 2965. _____________________ [ Az alsóház állása (zárójelben az alapszakasz- ból hozott pontszám): 5. Nyíregyházi TK 24 (16), 6. Hódmezővásárhely 13 (9), 7. Dunaúj­város 12 (8); 8. Chinoin SE 10 (4). NB III., férfi Nyíregyházi TK ll-Nádudvar 6-2 ______________________________(2361-2240) Pontszerzők: Juhász 406, Péter D. 403, Éliás 390, Péter S. 387. KOSÁRLABDA NB II., férfi rájátszás Nyíregyházi MGFSC-Nyíregyházl FSE 90-73 ____________________(20-14, 16-19, 23-18, 31-18) MGFSC: Garay I. 18/12, Mészáros A. 14/12, Papp T. 21, Oroszvári 17, Nagy K. 14/3. Csere: Szmolinka 2, Sallai 4/3. Edző: Pénzes József._____________________ NYFSE: Takács, Endrész 8, Kelemen 2, Lakatos 27, Kollár 14. Csere: Tóth T. 16/3, Pongor 2, Baksa 4. Edző: Hegedűs Ferenc. Magyal bajnokság, fárfl NYKK-Nyírsull-Taurus SC 60-108 ____________________(13-24, 14-23, 23-36, 10-25) Legtöbb dobók: Szokira 15, Baksa 10/6, illetve Helli I. 27/9, Adorján 19/6, Helli R. 18/9, Lengyel 15, Bereczkei 11/3. ___________________________________ Újfehértói VSZSE-Nyíregyházi FSE II 98-94 ____________________(21-21, 27-16, 27-22, 23-35) Ld.: Perje 35/12, Mőcsán 23/3, Sipos 21, illetve Tes- ki 39/33, Supák 10/3, Lippai 10. őlősl Szőlőskert DSE-Bánkl ISK 62-65 Ld.: Gubán 16, Verebélyi 38. (13-19, 15-9, 17-18, 17-19) Kovács P. 15, Jeszenszki 14, illetve NYKK-Nyírsull-Nyíregyházl KS kadett 70-75 ____________________(15-18, 18-25, 22-20, 15-12) Ld.: Ligetfalvi 15/3, Balázs 14, Baksa 12, illetve Berta 27/6, Pólyák 21/3, Dődény 11/3.___________________ Nyíregyházi KS kadett-Bánkl ISK 58-84 ______________________(20-25, 9-14, 23-23, 6-23) Ld.: Berta 22/6, Pólyák 21/12, illetve Verebélyi 51, Szűcs 13/9, Angyal 10/3. _________________________ Taurus SC-Nyíregyházi FSE II 83-55 ____________________(18-12, 19-11, 22-18, 24-14) Ld.: Bereczkey 19, Helli I. 16/9, Adorján 14/6, Len­gyel, Hegedűs 10-10, illetve Lippai 22, Boross 11.--------------------------- 65-62 (20-15, 17-27, 13-5, 15-15) Bánki ISK-Győrtelek Ld.: Angyal 28/15, Szűcs 15/9, illetve Vida 15/3, Ko­csis 13, __________________________________________ Nyíregyházi KS kadett-Ujfehértól VSZSE 80-93 ____________________(16-23, 25-26, 19-16, 20-28) Ld.: Berta 30, Pólyák 15, Gödény 13, Herczeg 10/3, il­letve Sipos 35/6, Mőcsán 18, Szamos 15/3, Mikié 11. Országos kadett bajnokság, lány setojtaző, Nyíregyháza Nyíregyházi FSE-Törekvés SE 64-77 ____________________(21-18, 16-16, 14-19, 13-24) Ld.: Gunyecz 16, Lókös 10, Nagy Zs. 9.______________ Bajai Bácska-Nyíregyházl FSE 58-83 ____________________(10-22, 21-21, 13-20, 14-20) Ld.: Lőkös 20, Gáspár 16/6, Kaskötő 13. ____________ Nyíregyházi FSE-Szolnokl MÁV 69-57 (20-15, 14-14, 19-18, 16-10) Ld.: Gunyecz 23, Kaskótő 14/9, Gáspár 12/3. Szolnok-Baja 72-52, Szolnok-Törekvés 62-55, Törek­vés-Baja 61-51. _____________________________ A végeredmény: 1. Törekvés 5 pont (193-177), 2. Nyíregyházi FSE 5 (216-192), 3. Szolnok 5 (191-176), 4. Baja 3. Országos gyermekbajnokság, lány solojtoző Szeged-Nyíregyházi FSE 47-64 _____________________(16-17, 13-16, 12-14, 6-17) Ld.: Szakács 24, Gómze 21. ________________________ 49-62 Nyíregyházi FSE-Törekvés Ld.: Szakács 20, Gómze 15. (11-18, 14-16, 9-9, 15-19) Kecskemét-Nyíregyházl FSE 62-40 (19-8, 13-12, 17-12, 12-8) Ld.: Szakács 15. * »

Next

/
Thumbnails
Contents