Kelet-Magyarország, 2004. március (64. évfolyam, 51-76. szám)
2004-03-16 / 63. szám
2004. március 16., kedd KELET »»«íusaüssíi« MINDENFELŐL /2 0 Bugár Béla kitüntetése elsősorban a szlovákiai magyarságnak szólt - mondta Medgyessy Péter miniszterelnök hétfőn azután, hogy a szlovákiai magyar politikus nem vette át a Magyar Köztársaság Érdemrend Nagykeresztje kitüntetést Budapesten. 0 Sajtódíjak. Szabad Sajtó Alapítvány elismeréseit idén a Magyar Televízió Provokátor című műsorának szerkesztősége, Nagy N. Péter, a Népszabadság rovatvezetője, Teleki József, az Új Néplap újságírója és Máthé Éva, a Romániai Magyar Szó munkatársa vehette át hétfőn, a Pilvax Kávéházban Budapesten. 0 Szomszédos bérek. Szlovéniában a nettó fizetés átlaga idén januárban 689 euró volt, egy év alatt 4,7 százalékkal emelkedett. A bruttó fizetés növekedése 4,5 százalékot ért el. Az inflációval is számoló reálbér-növekedés a fenti időszakban 0,5 százalék lett. Román vasutassztrájk Budapest (MTI) - A MÁV azt tanácsolja a Romániába készülő utasoknak, hogy ne induljanak el a Korona és az Ady Endre nemzetközi vonatokkal, mert azokat a romániai vasutassztrájk miatt nem engedik át a határon - közölte a társaság fődiszpécsere az MTI-vel hétfőn. Az említett vonatok a biharkeresztesi határátkelőnél megállnak - mondta el Kavalecz Imre. A román vasutasok hétfő reggel kezdtek sztrájkba, a munkabeszüntetés meghatározatlan ideig tart. A MÁV arra kéri az utasokat, hogy indulás előtt érdeklődjenek a budapesti nemzetközi tudakozótól a 461-55-00-s telefonszámon. A pakisztáni lovas csendőrség fő tábornoka, Javed Zia beszél a médiához, miután a védelmi hatóság elhárított egy nagyobb terrortámadást az Egyesült Államok konzulátusán Karacsiban. Idejében vettek észre egy robbanóanyagot tartalmazó járművet az épület mellett. (Fotó: epa) v ——.... ..........................................J Európai lét két nézőpontból Budapest (MTI) - Merni kell nagynak lenni - jelentette ki a Fidesz frakcióvezetője a Szövetség a Nemzetért Polgári Kör hétfői március 15-ei ünnepségén a budai Várban. „Ez a márciusi ünnep nem azt üzeni, hogy tanuljunk meg kicsik lenni, hanem azt, hogy igenis merjünk, mindig merjünk nagyok lenni” - mondta Áder János. A haza mibennünk él, „és ez a haza most többet érdemel” - közölte, majd így folytatta: nagy szerencse, hogy az Európai Unióhoz nem a kormány, hanem „a magyar nemzet több mint tízmillió polgára fog csatlakozni”. Ők úgy gondolják, hogy nekünk Európába kell mennünk, mi úgy gondoljuk, hogy szívesen élünk itthon, Európában” - jelentette ki a politikus a kormányra utalva. Csaknem ötvenmillióan voksoltak rá Újra Putyin! A szavazóhelyiségeknél szokás szerint olcsó harapnivalót és sört árultak A jól ismert elnök (Fotó: epa) Moszkva (MTI) - Vlagyimir Putyin orosz elnököt a szavazók túlnyomó többséggel újraválasztották - állapította meg a központi választási bizottság hétfőn, csaknem végleges adatok alapján. A vasárnapi elnökválasztásról készült szavazóköri jegyzőkönyvek 99,2 százalékának feldolgozása után Putyin a leadott voksok 71,2 százalékával győz - jelentette be Alekszandr Vesnyjakov moszkvai sajtóértekezletén, hozzátéve: a több mint 109 millió választópolgár közül 48,9 millió szavazott bizalmat Putyinnak újabb négy évre. A részvételi arány 64,3 százalékos volt, jócskán felülmúlva az érvényességhez szükséges 50 százalékos küszöböt. Igaz, ennek érdekében a Kreml mindent elkövetett. Putyin éppúgy mozgósította a választókat a felelősségteljes részvételre, mint II. Aleksziij pátriárka és más vallási vezetők. Jól mozgósítottak A szavazóhelyiségeknél szokás szerint olcsó harapnivalót, sört árultak.- Az oroszok abban a reményben szavaztak Putyinra, hogy második hivatali időszaka legalábbis nem lesz rosszabb, mint az első - írta az Izvesztyija, amely szerint Putyin határozottan ráállt a felülről való reformok hagyományos orosz útjára, és (ha kell, erővel) tuszkolja Oroszországot a haladás irányába, ahogyan az felülről látszik. Ez a demokratizálás helyetti modernizálás útja - vélte a lap. Kis csökkenéssel nyitott a moszkvai tőzsde hétfőn Putyin választási győzelmének hírére. A Gazprom monopóliuma Az elemzők szerint nincs semmi alapvető oka az árak változásának, az utóbbi időszak erősödése folytatódhat a tőzsdén. Fontos lenne azonban több egyértelmű hír a gazdasági reformok sorsát illetően. Putyin máris megerősítette, hogy a Gazprom gyakorlatilag monopóliumot élvez ezután a földgázexport területén; részvényének árfolyama 0,55 százalékkal drágult. http://forum.8zon.hu Szóljon hozzá! Miniszteri történelemóra Budapest (MTI) - Hiller István, a nemzeti kulturális örökség minisztere szerint „nemcsak a Kádár-korszakra, hanem már a háború előtti időszakra jellemző volt, hogy a politika gyakran nem tud mit kezdeni március 15- e gondolatával, a saját képére akarja formálni azt, és mindig más személyiségen, a lánglelkú forradalmár Kossuth Lajoson vagy a megfontolt reformer Széchenyi Istvánon van a hangsúly.” A politikus „rendhagyó történelemórát” tartott vasárnap március 15-e alkalmából a Fiatal Baloldal - Ifjú Szocialisták megemlékezésén a budapesti Fiumei úti sírkertben, Batthyány Lajos mauzóleumánál. Hiller István óvott a „feketefehér történelemszemlélettől“, hangsúlyozva, hogy a reformkorban nemcsak a reformok emlékezetes hívei, hanem ellenzői is részesei a nemzeti történelemnek. A kerítés mellett palesztin asszony ordítozik fájdalommal és indulattal telten egy izraeli katona könnygázlövedékei után. Az elválasztó kerítés elleni, évek óta szinte megszakítás nélkül tartő tüntetések egyikén történt mindez március 14-én délután, Rámalláh közelében. (Fotó: epa) Szocialista miniszterelnököt választottak a spanyolok Zapatero hazahívja a katonákat Irakból Madrid (MTI) - Spanyolország visszavonja katonáit Irakból - jelentette ki hétfőn Jósé Luis Rodriguez Zapatero, a választásokon győztes spanyol szocialisták vezére. Zapatero egy spanyol rádiónak nyilatkozva leszögezte: „nyilvánvaló”, hogy Madrid ez év június 30-áig kivonja Irakban állomásozó katonáit. Spanyolország 1300 főnyi egységet áÜomá- soztat Irakban a koalíciós erők keretében. Széles körű vita után A spanyol szocialista vezető a választásokat követő első interjújában kijelentette, hogy döntés addig nem születik, amíg hatalomra nem kerül, és a kérdésről nem folytatnak széles körű vitát. Zapatero ugyanakkor leszögezte: a spanyol egység biztosan hazatér Irakból. Jósé Luis Rodriguez Zapatero a Cadena Ser magánrádiónak nyilatkozva azt is bejelentette, hogy fel akarja gyorsítani az első európai alkotmány létrehozását. Hazugságok alapján- Elgondolkodásra és önkritika gyakorlására szólította fel George Bush amerikai elnököt és Tony Blair brit miniszterelnököt az iraki háborúval kapcsolatban a választásokon győztes spanyol szocialisták vezetője. A választás utáni első interjújában, amelyet a Cadena Sera rádiónak adott, Jósé Luis Rodriguez Zapatero kijelentette, Jósé Luis Rodriguez Zapatero (Fotó: MTI) hogy „nem lehet egy népet csak úgy bombázni, nem lehet hazugságok alapján megindítani egy háborút”. Zapatero szerint az amerikai és a brit vezetőnek azért kellene önvizsgálatot tartania, hogy a jövőben ne ismétlődhessenek meg hasonló esetek. LAPSZEMLE A sokk hatására Madrid (MTI) - A spanyolországi választásokkal kapcsolatban a hétfői spanyol lapok többsége azt állapítja meg, hogy a szocialista párt példa nélkül álló módon tért vissza a hatalomba a néppárt nyolc évi kormányzása után. A liberális El Mundo azt írta: Spanyolország megbüntette a néppártot (PP), és bizalmat adott Zapaterónak, a szocialista párt (PSOE) kormányfőjelöltjének. „A PP jelentős veszteségeket szenvedett el Katalóniában és Baszkföldön - írta az El Mundo. „A PSOE március 11-e sokkhatása alatt nyerte meg a választásokat” - írta az ABC című monarchis- ta napilap, amely szerint „a PP összeomlik”. naion is von. Egy iraki próbálja eloltani a tüzet egy Szíriái teherautón, miután két bomba robbant közelében a lúd- zsai országúton, Bagdadtól északra. Egy katona meghalt, és egy másik megsebesült. (Fotó: Archív) Hazánkban nincs terrorveszély Ma összeül a nemzetbiztonsági kabinet Szeged (MTI) - Bár Magyarországon nincs közvetlen terrorveszély, mégis elemezni kell a Madridban elkövetett robbantások körülményeit - közölte a honvédelmi tárca vezetője az MTI-vel hétfőn Szegeden, annak kapcsán, hogy keddre összehívta a nemzetbiztonsági kabinetet. „Ma Magyarországon közvetlen terrorfenyegetést nem észlelünk, információnk nincs róla (...), ugyanakkor a madridi események minden felelős politikusnak felhívják a figyelmét arra, hogy értékelni, elemezni kell a történteket, és ha szükséges, meg kell határozni az új feladatokat” - mondta Juhász Ferenc. - Még nem lehet pontosan tudni, ki követte el a merényletet Madridban, de valószínűsíthető, hogy az al-Kai- da. „Ebből adódóan (...) nekünk figyelni kell arra a szálra, amely az iraki szerepvállalással kapcsolatos” - jelentette ki Juhász Ferenc. KIÚT «»imsönitU Felelős kiadó: Szabó Miklós (i Főszerkesztő: Angyal Sándor (angval@kelet.szon.hu). Kiadóvezető: Némethné Fórizs Erzsébet (nemethne@kelet.szon.hu). Terjesztési vezető: Matyasovszkiné Buri Adrienn (adrienn.buri@kelet.szon.hu). Marketingvezető: Kereső Magdolna (1 ______________ Előfizetői vonal és kézbesítési észrevételek: 06-40/424-424 helyi tarifával hívható telefonszámon, vagy e-mailen: keletteri@kelet.szon.hu Az előfizetés díja: egy hónapra 1090 forint, negyedévre 3190 forint, fél évre 6090 forint, egy évre 11690 forint. Hirdetésfeladás - keretes hirdetés: telefon: 06-42/501-510, telefax: 06-42/501-970, e-mail: kelethird@kelet.szon.hu - apróhirdetés feladása telefonon: 06-90/494-949 (a hívás az apróhirdetés árát tartalmazza), személyesen. Szerkesztőség telefon: 06-42/501-510, telefax: 06-42/501-973. E-mail: kelet@kelet.szon.hu Kiadja az Inform Média Kft., 4400 Nyíregyháza. Dózsa Gy. u. 4-6. Postacím: 4401 Nyíregyháza, Postafiók 47. Hírügynökségek: MTI, EPA. Lapunk eladott példányszámát rendszeresen vizsgálja és auditálja a MATESZ. Nyomás: Inform Média Kft., Debrecen, Balmazújvárosi út 11. Felelős vezető: Eiben Tamás. Telefon: 06-52/526-626. ISSN 0133-2058 k ^/MTESZ