Kelet-Magyarország, 2004. március (64. évfolyam, 51-76. szám)

2004-03-11 / 60. szám

2004. március 11., csütörtök KÖZBIZTONSÁG /6 HÍREK Nőnapi meglepetés. Lopás vétsége miatt indult eljárás egy 29 éves férfi el­len, akit egy nyíregyházi bevásárlóköz­pont biztonsági őrei értek tetten, amint 20 ezer forint értékben tulajdonított el kozmetikumokat. 0 Sok volt a koccanás. A 36-os főúton történt, három súlyos és tizenegy köny- nyű sérülttel járó buszbaleseten kívül 9-én nem érkezett bejelentés a rendőr­ségre személyi sérüléssel járó közleke­dési balesetről Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében. Sok volt viszont a koccanás, mert nem minden autóvezető vette figye­lembe a megváltozott útviszonyokat. 0 Börtön az állatkínzóknak. Bűncselek­mény lesz az állatkínzás, 2 év börtön jár érte. Az erről szóló törvényt 284 igen szavazattal, 11 ellenében fogadta el az Országgyűlés. * Teljesen megsemmisült a Jármű (Fotó: tűzoltóság) Alángok martaléka lett Kisvárda (KM) - Gépjárműtűzhöz riasz­tották a minap Mándokra a záhonyi tűz­oltókat. A lánglovagoknak a tűz továbbter­jedését sikerült is megakadályozni, ám a hegesztési szabályok figyelmen kívül ha­gyása miatt lángra lobbant kisteherautó teljesen kiégett. Az eset során személyi sé­rülés nem történt, de az anyagi kár jelentős. Újabb dohányhullám Nyírbátor (KM) - A Nyírbátori Határ­őr Igazgatóság munkatársai négy nap alatt csaknem négyezer doboz ismeretlen erede­tű, illetve ukrán zárjegyes cigarettát fog­laltak le hét ukrán, hat magyar és egy ro­mán állampolgárnál, és két gazdátlan tás­kában. A dohányáru összértéke meghalad­ja a 4 millió 600 ezer forint értéket. A tiszabecsi felderítésről (itt mintegy 3,6 millió forint értékű cigarettáról volt szó) tegnapi számunkban részletesen beszámol­tunk. A záhonyi határvadászok a tiszai vasúti hídon belépő személyvonat elhala­dását követően a terepet kutatták át. A bokrok között, feltehetően a vonatból ki­dobott, két táskát találtak, melyekben 300 doboz ismeretlen eredetű ukrán zárjeggyel ellátott cigaretta volt, melynek értéke kö­zel százezer forint. Nem ez volt az első eset, amikor a cigarettacsempészek azt a módszert választják, hogy a vonatból ki­dobják a csempészárút, így remélve, hogy elkerülik a lebukást. A hatalmas mennyiségű cigarettát lefog­lalták (Fotó: Tanyik József) Minden ötödik kivonulás mentés volt ......................................99 megyében Alapítvány Kuratóriu­mának elnöke, amikor a mentő- szervezet elmúlt évi tevékenysé­géről kérdeztük, majd így foly­tatta: - gyakorlatilag az „azonna­li feladatok 75 százalékában ne­gyedórán belül a helyszínre tud­tunk érkezni, ami három száza­lékkal marad el az országos át­A dr. Halmay Balázs mint kuratóriumi elnök megköszöni a korábbi és leendő támogatók­nak a segítségét. Egyben tájé­koztatást adott arról, hogy a 2003. évben felajánlott 599.843 forint támogatásból: a mentés színvonalának emelésére, a mentőgépkocsik felszerelésének lagtól. Ennek elsősorban az a magyarázata, hogy a záhonyi, a kölesei, a nagyecsedi, az észak­beregi és az újfehértói térségben bajba jutottak nem minden eset­ben érhetők el mentőkocsival 15 percen belül. Éppen ezért egyik legfontosabb feladatunk, hogy az említett térségekben épüljenek javítására: 419.470 tbw forintot, a bajtársak szakmai felkészültségének, to­vábbképzésének támogatására: 110.880 forintot fordítottak. Az alapítvány ezúton is kéri jöve­delemadójának 1%-ából felajánl­ható támogató segítségüket a: 68800109-11039842 számlaszámra. (Fotó: a szerző) mentőállomások. A záhonyi tér­ségben ez már idén megvalósul, melynek költségeihez a záhonyi önkormányzat és a Megyei Fej­lesztési Tanács jelentős összeg­gel járul hozzá. Az idén folyta­tódik a mátészalkai mentőállo­más múlt évben elkezdődött re­konstrukciója is. Új mentőközpont A fejlesztések között említet­te még a főorvos: bizakodnak, hogy ebben az évben elkezdőd­het a nyíregyházi új mentőköz­pont építése, míg a lefedetlen te­rületeken remélhetőleg 5-6 éven belül megvalósulhat a lakosság ma még hiányzó esélyegyenlősé­ge. A közel ötszáz dolgozó felké­szültségét igazolja, hogy az év so­rán a helyszínen 322 esetben megkezdett újraélesztésből min­den negyedik sikeres volt. Magunkon is segíthetünk Több mint kétszázezer kivonulás A helyszínen kezdett minden negyedik újraélesztés sikeres volt Fullajtár András e-mail: fullajtar@kelet.szon.hu Nyíregyháza (KM) - Az el­múlt évben mintegy 205 ezer feladatot látott el a megyei mentőszervezet, ebből minden ötödik mentés volt. Ez a je­lentős kivonulásszám közel azonos, mint az előző évben. Ezt is mondta dr. Halmay Ba­lázs, a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Mentőszervezet vezető fő­orvosa, aki egyben a Mentés­ügyért Szabolcs-Szatmár-Bereg 99..................................................... Az „azonnali feladatok 75 szá­zalékában negyed­órán belül a hely­színre tudtunk ér­kezni. Dr. Halmay Balázs Zsarolás az iskolában Mátészalka (KM) - A Mátészalkai Rendőrkapi­tányság zsarolás bűntet­tének megalapozott gyanú­jával indított eljárást egy 19 éves gégényi fiatalember ellen. A rendelkezésre álló ada­tok szerint a gyanúsított ta­valy október óta egy máté­szalkai szakiskolában több alkalommal fenyegetéssel arra kényszerített egy 17 éves fiút, hogy kisebb összegeket adjon neki. A feljelentés szerint a bűncse­lekménnyel okozott kár összesen 25 ezer forint. A gyanúsított azt vallotta, hogy ő csak kölcsönkért is­kolatársától, a fenyegetést csak tréfának szánta. Besurrant a nyitott ajtón Nyíregyháza (KM) ­Kedden délután ismeretlen tettes surrant be egy nyír­egyházi lakás nyitott ajta­ján, és az étkezőből eltulaj­donított egy pénztárcát, mo­biltelefont, és három arany­gyűrűt. A lopással okozott kár mintegy nyolcvanezer forint. A rendőrség bűnmegelő­zési szolgálata azt tanácsol­ja, hogy lakásuk bejárati aj­taját minden esetben (ak­kor is, ha otthon vannak) úgy zárják be, hogy kívül­ről illetéktelenek ne tudják kinyitni. Célszerű kívülre nem szerelni kilincset, így belülről kulcs nélkül nyit­ható az ajtó, a tolvajokat vi­szont távol tartja. Búcsú a kollégáktól (Fotó: Pandula József) Negyedszázad szolgálat Mátészalka (KM) - A Máté­szalkai Tűzoltóságon eltöltött, ne­gyed század után nyugállomány­ba vonult, Kovács Pál tü. zászlós. Negyedszázada lett elkötelezett, e nemes hivatás iránt. Tűzmegelő­zési munkakörben sokat tett a környék üzemeinek, gazdasági egységeinek, tűzvédelméért. A 90- es évek átszervezésekor vonulós tűzoltóként, majd hírközpont-ke­zelőként is megállta helyét, ahol elnyerte a fiatal tűzoltók tiszte­letét. Az ember életében egyszer adódó eseményen, a fiatal és nyugdíjas kollégák, köszöntötték „Palit”, akit a közvetlen parancs­noka búcsúztatott, majd emlék­tárgyakat kapott, a most már volt munkatársak és a Tűzoltó Szak- szervezet részéről. Bűnmegelőzési pályázat Budapest (BM) - A Belügymi­nisztérium Országos Bűnmegelő­zési Központja: „Az állampolgá­rok bűnmegelőzési célú önkén­tes szerveződései tevékenységé­nek támogatása” címmel bűn- megelőzési pályázatot hirdet. A pályázat támogatására rendelke­zésre álló keretösszeg: 55 millió forint. A részletes pályázati kiírás a Belügyminisztérium: www.b-m.hu honlapján, a „Pá­lyázatok” menüpont alatt megta­lálható. Nem kell túlóráznia egy új autóért! ^ ?>e Daewoo. Nagyszerűbb, mint gondolná. Daewoo Matiz 0.8 S, 5 ajtós 1 649 000 Ft vagy kezdőbefizetés: 49 900 Ft, havi törlesztőrészlet: 28 649 Ft* Míós Daewoo Kalos 1.2, 5 ajtós 1 890 000 Ft vagy kezdőbefizetés: 69 900 R, havi törlesztőrészlet: 31 918 Ft* Daewoo Nubira III 1.6 16V, 4 ajtós Akciós ár: 2 999 000 R kezdőbefizetés: 30%, havi törlesztőrésziet: 36 865 Ft* vagy kamatmentesen: THAA: 0%, kezdőrészlet: 50%, futamidő: 32 hónap, havi törlesztés: 49 203 Ft * Plusz forgalomba helyezési költség. A képeken látható autók illusztrációk! Daewoo Csősz 4400 Nyíregyháza Rákóczi u. 60. Tel.: 42/597-666 • Fax: 42/597-667 • E-mail: csoszkft@daewoocsosz.hu www.daewoo.hu • Márkakereskedésünk vasárnap is nyitva. HIRDETÉS

Next

/
Thumbnails
Contents