Kelet-Magyarország, 2004. március (64. évfolyam, 51-76. szám)
2004-03-09 / 58. szám
2004. március 9., kedd lelet«» Magyarország GYÁSZJELENTÉS /I5 L Fájdalommal és mély megrendüléssel tudatjuk | „ Váratlanul ért halálod, „Szerettem volna még élni közietek, 1 mindazokkal, akik szerették és tisztelték, hogy dráBúcsú nélkül mentél el. De a sors másképp rendelkezett. I/ ga férjem és szeretett édesapánk, nagyapánk JSL Aludd szépen örök álmod, v%> Küzdöttem, de már nem lehet, 4M Soha nem feledünk el." M Szeretteim Isten veletek." Fájdalomtól, megtört szívvel tudatjuk mindazokkal, Fájó szívvel tudatjuk, hogy akik ismerték és szerették, hogy GARAMVÖLGYI ZOLTÁN VÁGNER FERENC HENZSEL ISTVÁN életének 70. évében, 2004. február 28-án elhunyt. Búcsúztató szernapkori, majd nyíregyházi lakos, 2004. március 4-én tragikus Franciaországból hazatért, súlyos betegségben elhunyt. Temetése tartása 2004. március 17-én, 13 órakor lesz az Északi temető Korányi körülmények között 30 évesen elhunyt. Temetése 2004. március 102004. március 10-én 14.00 órakor lesz az Északi temető főbejárati úti ravatalozójában. én (szerdán) 13.30 órakor lesz a napkori temető ravatalozójából. ravatalozójából. A gyászoló család. A gyászoló család. Gyászoló család. 466100 466128 466293 FMI FKF7F.<? Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik is■ „Hogy egy édesanya milyen drága kincs, lí?' „Hiába borul rád a temető csendje, \s53Sy merték és szerették, hogy csak az tudja, akinek már nincs." Szívünkben élni fogsz mindörökre, XSf Mély fájdalommal tudatjuk, hogy drága édesanyánk, Szerető férj voltál, drága jó édesapa, /Á / |1 anyós, nagymama, dédmama, üknagymama, ±j>> Bánatos családod nem feled el soha." <=si varjú gábur ■ ÖZV. RÉPÁSI BÉLÁNÉ Soha el nem múló fájdalommal emlékezünk szül. Kurucz Julianna SFRFS I AIOS szatmárcsekei lakos, 2004. március 5-én tragikus hirtelenséggel 49 korábban tiszabezdédi, majd kisvárdai, jelenleg budapesti lakos, 94 évesen elhunyt. Temetése március 10-én 13.00 órakor lesz a szatéves korában elhunyt. Temetése 2004. március 10-én 12.00 órakor rozsalyi lakos halalanak 1. eves évfordulójára. márcsekei temetőben. lesz a pestlőrinci temetőben, római katolikus szertartás szerint. Felesége, Fia, lánya, veje és unokái. A gyászoló család. A gyászoló család. 465982 466044 „Mikor már nem bírtam, tíggöi Fájó szívvel tudatjuk, hogy a szeretett feleség, édes„Már nincs holnap, csak ennyi volt az élet. mert nagyon fájt minden, flpSpf anya és nagymama, Sirassatok csendesen Én a szívetekben élek." Akkor szép csendesen átölelt az Isten." jr Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és Fájdalommal tudatjuk, hogy SZTOJKA GYÖRGYNÉ It szerették, hogy HIDEGH GYULA szül. Németh Jolán ID. SUTKA MIHÁLY 64. évében hosszú, súlyos betegségben elhunyt. Temetése 2004. már83 éves korában elhunyt. Temetése 2004. március 12-én, pénteken volt nyírteleki lakos életének 79. évében elhunyt. Temetése 2004. cius 10-én, szerdán 14 órától lesz a nagyhalászi temetőben. 10 órakor lesz az Északi temető Korányi úti ravatalozójából. március 11-én 14 órakor lesz a nyírteleki temetőben. Gyászoló családja. Táviratcím: Nagyhalász, Bocskai u. 19. A gyászoló család. Gyászoló család. 466350 466311 466305 <4= EMLEKEZES „Milyen szomorú mindig egyedül lenni, Valakit mindenütt hiába keresni, Valakit szeretni titkon örökké, Valakit várni, ki nem jön többé. Szeretett férj voltál, drága jó édesapa, Bánatos családod nem feled soha." Soha el nem múló fájdalommal emlékezünk BENKŐ LAJOS halálának 3. éves évfordulójára. Felesége és gyermekei. 465772 EMLÉKEZÉS Fájdalommal emlékezünk PALSÁK ISTVÁN halálának 1. éves évfordulójára. 465806 Gyászoló felesége és gyermekei „Szerettem volna még élni közietek, De a sors másképp rendelkezett. Küzdöttem, de már nem lehet, Szeretteim Isten veletek." Fájó szívvel tudatjuk, hogy FODOR MIKLÓS életének 45. évében rövid ideig tartó, súlyos betegségben elhunyt. Temetése 2004. március 11-én, csütörtökön 14.00 órakor lesz a nagykállói temető ravatalozójából. 466192 Bánatos felesége, két kislánya, édesanyja és a gyászoló család. Köszönetét mondunk mindazoknak, akik MLINÁRCSIKNÉ TŐKEI ILONA temetésén megjelentek és mély fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. Gyászoló lánya és családja. 463708 Köszönetét mondunk mindazoknak, akik szeretett halottunk, ÖZV. KISS ANDRÁSNÉ temetésén részt vettek, fájdalmunkban osztoztak. A gyászoló család. 464639 Köszönetünket fejezzük ki mindenkinek, akik szeretett halottunk, ID. RÁCZ TIBOR temetésén részt vettek, fájdalmunkon enyhíteni igyekeztek. Gyászoló család. 465566 Köszönetét mondunk mindazoknak, akik szeretett halottunk, ÖZV. SZALANICS MIHÁLYNÉ szül. Tőkés Margit temetésén részt vettek, fájdalmunkban osztoztak. Gyászoló család. 465110 Fájó szívvel tudatjuk, hogy a szerető édesapa, FÁBIÁN ZOLTÁN életének 57. évében súlyos betegségben 2004. március 4-én elhunyt. Szerető Fia Zoltán, felesége Gabriella és unokái. 466204 Kegyeleti hirdetéseket minden munkanapon 15 óráig fogadunk! (X } SZABOLCS-SZATMÁR-BEREG MEGYEI MUNKAÜGYI KÖZPONT ÁFSZ ' Megyei Munkaügyi Központ Nyíregyházi Kirendeltsége (Nyíregyháza, Szabadság tér 2.) Tel: 42/598-100 Internet: www.szszbmunkaugy.hu Szakma/állás Fő Hol Kereseti lehetőség Varrónő Nyelvtanár (német-angol, vagy német-bármely szakos, 6 Nyíregyháza 53.000 Ft. szám.gépes ism.) 1 Nyíregyháza 65.000-100.000 Ft. Nyílásszáró szerelő (asztalos, v. lakatos szakm.) 1 Nyíregyháza 53.000-75.000 Ft. Ügyintéző-értékesítő (érettségi, szám.techn.ism.) 1 Nyíregyháza 53.000-75.000 Ft. Konyhai kisegítő Adminisztrátor (érettségi, orosz nyelvism. társalgási szinten, 2 Nyíregyháza 53.000 Ft. szám.gépes gyak.) 1 Nyíregyháza 60.000-65.000 Ft. Lóápoló 1 Sz-Sz-B. megyében 288-380 Ft./óra Tehergépkocsi-javító (kb. 5 év gyakorlattal) 1 Nyíregyháza 70.000-100.000 Ft. Dietetikus (főiskolai végz.) 3 Nyíregyháza 100.000 Ft. Bér- és TB-ügyintéző 1 Nyíregyháza Megegyezés szerint Cipőfelsőrész-készítő 5 Gávavencsellő 53.000 Ft. Asztalos 3 Apagy 53.000-70.000 Ft. Víz-, gáz- és központifűtés-szerelő (kb. 3 év gyakorlattal) 2 Változó 60.000-100.000 Ft. Adatrögzítő (pályakezdő, szám.techn. ism., érettségi) Könyvelő-adminisztrátor (mérlegképes könyvelői végz., 1 Nyíregyháza 53.000-60.000 Ft. szám.techn. ism., B kát. jogosítvány) 2 Nyíregyháza 60.000-100.000 Ft. Autóvillamossági szerelő (pályakezdő, érettségizett előnyben) 1 Nyíregyháza 80.000 Ft. Autószerelő (pályakezdő, érettségizett előnyben) Műszaki menedzser (gépész, vagy építész felsőfokú végz., 2 Nyíregyháza 80.000 Ft. angol, vagy német nyelvism., B kát. jog., szám. gépes ism.) 1 Változó 100.000-150.000 Ft. Vállalkozás vezető (építőipari felsőfokú végz., angol, vagy német nyelvism., B kát. jog., szám. gépes ism.) i Változó 100.000-130.000 Ft. Homlokrakodógép-kezelő (VOLVO) i Kemecse 53.000 Ft. Faipari segédmunkás 2 Kemecse 53.000 Ft. Élelmiszereladó-pénztáros 3 Nyíregyháza 55.000-60.000 Ft. Üvegcsiszoló (szak, vagy betanított munkás, síküvegcsiszoló, vagy gépész, géplakatos végz.) 3 Nyíregyháza 60.000-80.000 Ft Magasépítési technikus 2 Változó Megegyezés szerint Ács-állványozó 2 Változó Megegyezés szerint Padlóburkoló 2 Változó Megegyezés szerint Környezetvédelmi ügyintéző (pályakezdő felsőfokú végz., nyelvism., szám.techn. ism, vízépítő mérnök, vagy vízellátási-csatornázási szakmérnök) 1 Nyíregyháza Megyei Munkaügyi Központ Kirendeltsége Baktalórántháza, Köztársaság tér 15. Tel: 42/352-235,42/352-173 Boltvezető (szakmunkásképző) 1 Baktalórántháza Megegyezés szerint Bolti eladó (szakmunkásképző) 1 Baktalórántháza Megegyezés szerint Felszolgáló (szakmunkás) 1 Apagy 53.000 Ft. Megyei Munkaügyi Központ Kirendeltsége Nagykálló, Báthori u. 36. Tel: 42/263-236,42/263-720 Varrónő 10 Nagykálló 53.000 Ft. Szabász 3 Nagykálló 53.000 Ft. Szabó 10 Nagykálló 53.000 Ft. Autóbusz-vezető 1 Nagykálló 80.000 Ft. Humán Tanácsadói Szakszolgálat; Álláskereső Klub, Foglalkozási Információs Tanácsadó Megyei Munkaügyi Központ Nyíregyháza, Benczúr tér 18. Tel: 42/314-751; 42/310-845; 42/313-909; 42/313-906 i í