Kelet-Magyarország, 2004. március (64. évfolyam, 51-76. szám)

2004-03-09 / 58. szám

2004. március 9., kedd EGÉSZSÉGÜGY /8 HÍREK 0 Hatmillió éves fog. Hatmillió éves em­beri fogakat találtak Etiópiában. „Tulajdo­nosa röviddel azután élhetett, hogy az em­berek és a csimpánzok fejlődése elvált. Memóriajavító. A zsálya és a citromfű javítja a memóriát. A növénykivonat az Alzheimer-kórosok zavarait is enyhíti. 0 Túlsúlyos kamaszok. A magyar kama­szok 9%-a túlsúlyos, 4%-a pedig elhízott. A nemrég kiadott felmérésből az is kide­rült: a fiúk 35, míg a lányok 30%-a do­hányzik rendszeresen. 0 Tilalom. Exporttilalmat helyezett kilá­tásba néhány új EU-tagállamban az élel­miszerüzemek higiéniai hiányosságai miatt az Európai Bizottság illetékese. 0 Áremelés. Az egészségügyi miniszter szerint a lakossági gyógyszerárak 15- 16%-kal nőttek az első két hónapban. A támogatott medicinák ezalatt 8-10%-kal drágultak. Évente négyezer baleset Nyíregyháza (KM) - A napokban meg­jelent statisztika szerint évente átlagosan négyezer baleset történik az ország álta­lános és középiskoláiban. Az összesítés rámutat arra is, hogy a korcsoportok szerinti megosztásban főleg a 10-13 éveseket éri baj, ráadásul általában a hét közepén, szerdán, a 4. óra utáni szü­netben. Nőnapi veraaoK. A Nyíregyházi Főis­kola kollégiuma volt a helyszíne tegnap a hagyományos nőnapi véradásnak. A hall­gatókat a nagykállói Budai Nagy Antal Szakközépiskola tanulói műsorral köszön­tötték. (Fotó: Balázs Attila) A cukorbetegség főleg titokban támad A megelőzés legfontosabb módszere a helyes táplálkozás, a rendszeres testmozgás Az egészséges táplálkozást már gyermekkorban kell elkezdeni... Kovács Éva e-mail: kovacseva@kelet-szon.hu Nyíregyháza (KM) - Szak­emberek egyöntetűen állítják: a cukorbetegség az a kór, amely sokáig észrevétlen ma­rad, nincs érzékelhető tünete, a veszélyre csak a megemel­kedett vércukorértékek fi­gyelmeztetnek. Ez pedig azért komoly problé­ma, mert nagyon fontos volna időben észlelni a jeleket, hiszen manapság már léteznek olyan te­rápiák, amelyek segítségével a kialakulóban lévő cukorbaj nagy eséllyel megelőzhető. Mikortól számit Arról, hogy mikortól számít cu­korbetegnek valaki, dr. Kempler Péter, a Semmelweis Egyetem I. sz. Belklinikájának professzora a következőket mondja: »..................................................... A betegség időbeni észlelése életet menthet. Dr. Kempler Péter .................................................W- Akkor beszélünk cukorbeteg­ségről, ha valakinek a reggel előtt, éhgyomorra mért vér cukra ismétlődően 7 fölött van, valamint ha az érintett éhomi vércukorér- téke normális ugyan, de a kétórás terhelés utáni szintje 11,1 fölé emelkedik. Léteznek azonban eny­hébb szénhidrát-anyagcsere zava­rok is. Az egyik az étkezés utáni vércukor-emelkedéssel jellemzett, csökkent glukóztolerancia stádiu­ma. Ebben az állapotban az éh­gyomorral mért vércukor normá­lis lehet, míg az étkezés utáni ér­Nyíregyháza (KM) - A szi­vacsos agysorvadás vérátöm­lesztés útján való terjedési le­hetőségéről számolt be a te­kintélyes „The Lancet” című orvosi szaklap ez év elején megjelent számában. Ez az első olyan dokumentált eset, amikor ennek a halálhoz ve­zető betegségnek az emberről em­berre való átvitele vérátömlesz­tés útján történt. A betegség új formája A szivacsos agysorvadásnak ez az új formája eddig legalább 117 halálesetért felelős Nagy-Bri- tanniában, míg az egész világon 200-ra tehető azoknak a száma, akiknél orvosi beavatkozás so­rán történt a Creutzfeld-Jakob kór kialakulásáért felelős anyag átvitele. Ez valószínűleg nem a teljes kép. 2002-ben az egyik an­gol kórházban egy szivacsos agy­sorvadásban szenvedő beteg mű­tétjénél használt eszközökkel a fertőzést okozó prionok átvitelé­nek lehetősége merült fel másik 24 olyan beteg esetén, akiket ték 7,8 és 11 között mozog. A má­sik eset az úgynevezett károsodott éhomi vércukorérték. Itt a koráb­ban még normálisnak tekintett 6,1 és 7 közötti felső határértéket az Amerikai Diabétesz Társaság javaslatára 5,6-ra szállítottuk le. A két legfontosabb tényező a cu­korbetegség létrejöttében az inzu­linrezisztencia, amikor akár a sa­ját inzulin, akár a kívülről bevitt inzulin nem hat megfelelően, il­letve a hasnyálmirigy béta sejtjei­nek károsodott működése, azaz az inzulintermelődés zavara. Ahhoz, hogy valaki cukorbeteggé váljon, tulajdonképpen mindkét tényező­nek jelen kell lennie. Elkerülhető' a baj? Mit tehetünk azért, hogy elke­rüljük a cukorbajt?- Legfontosabb az egészséges táplálkozás, hogy ne hízzunk el és legalább napi fél órát mozogjunk, de ha ennek ellenére is magas va­lamelyik állapotban a vércukor­érték, elengedhetetlen a gyógysze­res kezelés. Tavaly jelentek meg ugyanazokkal a sebészi eszkö­zökkel operáltak meg, mint az agysorvadásban szenvedő bete­get. Az ilyenkor szokásos fertőt­lenítő eljárások úgy tűnik hatás­talanok a szivacsos agysorvadást okozó prionok ellen, így nem zárható ki, hogy a fenti 24 beteg közül egy vagy több is megfer­tőződhetett. Az eset óta tilos új­ra alkalmazni azokat a sebészi eszközöket, amelyeket egy sziva­csos agysorvadásban szenvedő beteg műtétjénél alkalmaztak, a műtét során használt eszközöket meg kell semmisíteni. Hírek egy szaklapban Egy neves szaklapban közölt eset azonban új: ez az első olyan megbetegedés, amikor a szivacsos agysorvadás kialakulásáért fele­lőssé tehető anyag átvitele egyik emberről a másikra vér útján tör­tént. Egy véradónál 3 és fél év­vel azután, hogy vért adott, meg­jelentek a szivacsos agysorvadás tünetei. Annál a betegnél, akit a később beteggé váló egyén véré­vel kezeltek, 6 és fél évvel a vér kapását követően alakult ki a szi­annak a vizsgálatnak az eredmé­nyei, amelybe olyan, a cukorbe­tegséget megelőző csökkent glu­kóztolerancia stádiumában lévő betegeket vontak be, akiknél egy vagy több keringési rizikófaktor is kimutatható volt. A személyek egyik fele placebót, másik része acarbose hatóanyagot kapott. Ab­ban a csoportban, amelynek tag­jai az utóbbi csoportba sorolha­tók, 3,3 év alatt 36%-al keveseb­ben váltak cukorbeteggé, és csök­vacsos agysorvadás. Bár állatkí­sérletekben már többször igazol­ták, hogy a szivacsos agysorvadás átvihető vérrel illetve vérből szár­mazó alkotóelemekkel is, ez az el­ső olyan eset, amikor a betegség emberről emberre történő átvite­le vérátömlesztéssel történt. Tilos a vérplazma Nagy-Britanniában a hatóságok már 1999-ben megtiltották, hogy a hazai véradóktól levett vérből előállított vérplazmát bizonyos vérkészítményekhez felhasznál­ják, sőt a brit Egészségügyi Mi­nisztérium a közelmúltban hatal­mas összeget fizetett egy Egyesült Államokban működő, vérkészít­ményeket előállító vállalat meg­vásárlásáért. Ez a vállalat bizto­sítja a brit vérplazmaszükséglet mintegy 45%-át. Az Egyesült Ál­lamok még szigorúbb rendszabá­lyokat léptetett életbe. Nem adhat­nak vért azok a személyek, akik 3 hónapnál hosszabb időt töltöttek el Nagy-Britanniában, vagy össze­sen 6 hónapot egyes országokban, ezen a listán sajnos Magyarország is szerepel. (Illusztráció: Balázs Attila) kent a keringési szövődmények előfordulása is. Az infarktusé egyenesen 91 százalékkal! Ezt az adatot nem lehet túlbe­csülni, hiszen a szívinfarktus a cukorbetegség vezető haláloka. Az újonnan jelentkező hipertónia, magas vérnyomás kialakulási aránya is 36 százalékkal csökkent, és egészében véve 49 százalékkal, azaz a felére szűkült az összes ke­ringési zavarok kockázata az acarbose-zal kezeltek körében. Az internet a segítség Nyíregyháza (KM) - Az internet egyfajta akadály- mentesítés a siket- és na­gyothalló emberek számára, a világháló megkönnyíti szá­mukra az érintkezést egy­mással, a hivatalokkal és egyéb intézményekkel. A siketek és nagyothallók számára a világháló nem egyszerűen a szórakoztató szörfözés eszköze, hanem egyfajta akadálymentesítés - mondta Mikesy György, a Siketek és Nagyothallók Országos Szövetségének el­nöke. Az épekkel ellentétben a rosszul hallók számára az információhoz való hozzáju­tás sokkal korlátozottabb, ezért minden eszköz fontos, amely ezeket a korlátokat le­dönti. A jobb tájékozódást elősegítheti, hogy annak so­rán egyenlő, jól vagy jobban informált állampolgárok le­hetnek a szóban forgó sze­mélyek, ezért fontos, hogy a kommunikációban akadályo­zott emberek számítógépet kapjanak. Tudományos magyarázat Az acarbose meggátolja az étkezést követő vércukor- emelkedést. Segítségével elhú­zódik a felszívódás, így a vér- cukorszint nem hirtelen nő meg, hanem lassan és fokoza­tosan, és ez sokkal kedvezőbb a hosszú távú szövődmények kialakulása szempontjából. Annak alapján, hogy a szer ilyen hatékonynak bizonyult a megelőzésben, áttekintették azokat a vizsgálatokat is, ame­lyeket már cukorbetegeken is elvégeztek vele. A korábbi és a legutóbbi vizsgálatok alap­ján is alkalmasnak tűnik a fenti gyógyszercsoport a cu­korbetegség megelőzésére, al­kalmas annak kezelésére, va­lamint a szénhidrát anyagcse­rezavarral együtt járó fokozott keringési kockázat jelentős csökkentésére is. Ismetelten a szivacsos agyvelogyulladasrol Ez a betegség eddig legalább száztizenhét ember haláláért felelős I NAfURPAJIKA Gyógynövény-és Biobolt Nyíregyháza, Szent Miklós tár 20. BIOBOLT a belvárosban) KAPHATÓK: Gyógyteák-, Fűszerek-, Táplálék kiegészítők BIO- és REFORM ÉLELMISZEREK: Tej- és lisztérzékenyeknek CANDIDA-betegeknek Vegetáriánusoknak Diétázóknak Házi kenyérsütéshez lisztkeverékek Nyitva: naponta: 9-17.30-ig Szombaton: 9-13-ig Szeretettel várjuk kedves vásárlóinkatI Nyíregyháza Szent Miklós tér 20. (volt Egyház köz) Japán minőség, három év cseregarancia! Vérnyomásmérő vásár még mindig csak 9990 Ft-tól a Herbáriákban! Nyíregyháza, Zrínyi u. 8-10. TESCO üzletsor ÉLVEZETES HARC A KILÓK ELLEN. ...csak a zsírjainkat veszítjük el! \ FEKVŐ RENDSZERŰ INFRASZAUNA *> nagyfokú méregtelenítés r * kiváló zsírégető hatású _ , ' * immunrendszert erősíti Fogyasztó, (szauna vásárláshoz tájékoztatás, ingyenes kipróbálás) zsírégető, alakformáló testmasszázs Speciális krémmel és masszázstechnikávél (10x1 óra) Gyermekek számára Is íflénybevehetöl KISMAMÁKNAK gyógyfehérneműk, karcsúsító nadrAgokanticellulite krémek, olajok Otthoni használatra megrendelhetők. Koleszár Andrásné Giziké gyógymasszőr, szakképzett fogyasztómasszőr Kisvárda, Temesvári út 66, (Tungsrammal szemben) Telefon: 45/415-714,20/380-0062 Hirdessen kedvezményesen Ön is a kéthetenként megjelenő egészségügyi oldalon! Éberhardtné Cseklán Csaba. ^ jf Erdei Katalin. Tel.: 06-20/5692-946 E-mail.: katalin.erdei@inform.hu Tel.: 06-20/5799-270 E-mail.: csaba.cseklan@inform.hu 0(10 Ft U A Belvárosi 15 000 Ft feletti vásár asna . ■ pt Optikában 30 ooo Ft feletti ® ; 1S fl00 pt | új szemüveg ^lA^Sévevnény'.~\Á sáriása esetén ingyenes szemesz-szakorvosi vizsgálat a hét minden napján! Monitorlencse, kontaktlencsék nagy választékban. Szemész szakorvosi rendelés: -zöldhályog - szürkehályog - szemfenékszűrés. Rendel: dr. Tashter Jacob szemész szakorvos adjunktus A megyében egyedülálló technikával jfPR rendelkező ZEISS-márka szaküzlet. PH| Az akció március 31-éig érvényes 0 Belvárosi. ptikA Nyíregyháza, Kossuth tér 1. (Polgármesteri Hivatal melett) Telefon: 42/312-166 Nyitva: H-P.: 9-17.00, Szó.: 9-12.00

Next

/
Thumbnails
Contents