Kelet-Magyarország, 2004. március (64. évfolyam, 51-76. szám)
2004-03-08 / 57. szám
2004. március 8., hétfő KÖZBIZTONSÁG /6 Balesetek. Szombaton reggel 8 órakor Csenger belterületén egy személy- gépkocsi karambolozott, egy személy súlyos, egy másik pedig könnyebb sérüléseket szenvedett. Nem sokkal utána Nyírbátor belterületén egy kistehergép- kocsi és személygépkocsi ütközött, ketten szenvedtek könnyű sérülést. Áthajtott rajta a busz. Autóbusz hajtott át egy 3 éves kislányon Taksonyban. A gyermek leszállás közben megcsúszott, és a járat alá esett. Életveszélyes állapotban van. : Füstmérgezés. Szén-monoxid-mérge- zés miatt 10 embert, köztük 2 gyermeket kórházba vittek Budapesten egy VII. kerületi zsidó imaházból. Feltehetően a kazán romlott el. Szoknyában az őrsparancsnok Nagyhalász (KM) - Figyelemre méltó mutatókkal rendelkezik a Nagyhalászi Rendőrőrs, örülnek is a helybeliek, de az őrs különlegessége mégiscsak az, hogy egy fiatal nő, Máj érné Vatai Tünde rendőrhadnagy a parancsnok.- Egyáltalán nem okoz problémát, hogy egy olyan őrsöt vezetek nő létemre, ahol csak férfi kollégák dolgoznak. Mi együtt kezdtünk, mint kollégák, együtt ismertük meg a szakma rejtelmeit. Valószínűleg ezért nem okoz gondot, hogy nő vagyok. Ha más településről neveztek volna ki az őrsre, előfordulhatna, hogy nehézségeim lennének, de így nincs fennakadás. Először óvónő szerettem volna lenni, Nagykállóban végeztem az óvónőképzőben. Vonzott az egyenruha- Ahogy visszagondolok, mindig is vonzott az egyenruha. Ma már nyugodtan kijelenthetem, szeretem ezt a munkát. Itt 25 év az átlagéletkor, tele vagyunk ambícióval, lelkesedéssel és tenniakarással. Nem várunk egymásra, hanem együtt dolgozva, egymást segítve végezzük a munkánkat. Hét hivatásos rendőr dolgozik az őrsön, és Nagyhalász mellett Tiszatelek tartozik az őrs illetékességi területéhez. Az őrspa- rancsnoknő szerencsésnek mondhatja magát, hiszen a férje is rendőr. Annyi szeretettel beszélt a munkájáról, hogy hatására a férje is ezt a hivatást választotta. Ezek után a 4 éves Dézi kislányuk is rendőr szeretne lenni. Májerné Vatai Tünde (Fotó: amatőr) Embercsempészeket fogtak Nyírbátor (T. J.) - A Nyírbátori Határőr Igazgatóság munkatársai az elmúlt esztendőkben sikeres harcot vívtak a nemzetközi, jól szervezett embercsempész bandák ellen. A 2001-es esztendőben 101, 2002- ben 87, 2003-ban 65 embercsempész kezén kattant a bilincs. Az idén pedig már 11 személyt gyanúsítottak meg embercsempészés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt. Legutóbb négy ukrán és két kínai állampolgárt, akik anyagi ellenszolgáltatás fejében segítették a tiltott határátlépőket. Az ügy részleteit a határőrök vizsgálják. Elfogták az embercsempészeket (Fotó: a szerző) A minőségfejlesztési programot folytatni kell A főkapitány és a szakmai főreferens is tartott előadást a konferencián (Fotók: rendőrségi) Budapest, Nyíregyháza (KM) - Az Országos Rendőr-főkapitányság Fejlesztési Program- irodája a napokban rendezte az I. Országos Rendőri Minőségkonferenciát. A tanácskozáson a minőségfejlesztés terén kiemelkedő tevékenységet végző főkapitányságok tartottak előadást rendőri vezetőknek, oktatási intézmények és minőségügyi szervezetek képviselőinek. Minőségpolitika A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság minőségfejlesztési programjáról, valamint a szervezeti önértékelés eredményeiről dr. Andrékó János r. ezredes, főkapitány és Elekes Edit r. őrnagy, minőségfejlesztési főreferens tartott előadást. Az előadók bemutatták a megye bűnügyi és közbiztonsági helyzetét, egyéb sajátosságait és a minőségügy terén végzett egyéves munka eredményét. 2003-ban a megyei rendőr-főkapitányság átfogó minőségfejlesztési programot indított az állampolgárok biztonságérzetének és dolgozók elégedettségének fokoElekes Edit tart előadást Együtt megyénk küldöttsége zása érdekében, valamint megfogalmazta minőségpolitikai küldetését is. A konferencián az előadók ismertették, hogy a rendőri szervek vezetői és beosztottjai egyaránt elkötelezettek a szervezet iránt, a kudarcok még keményebb munkavégzésre sarkallják az állományt. A pozitívumok mellett rávilágítottak arra is, hogy szükséges az erőforrások ésszerűbb elosztása, a fejlesztési folyamatok támogatása, az állomány szakmai előmenetelének tervezése, és tartalékok vannak az állampolgári és dolgozói elégedettség területén is. Folytatják a programot A konferencián részt vevő minőségügyi szervezetek vezetői elmondták, hogy a magyar rendőrség kiemelkedő szinten foglalkozott az állampolgári igényeknek való megfeleléssel és a minőségi munkavégzéssel, valamint támogatásukról biztosították vezetőket ebben a folyamatban. Dr. Salgó László r. vezérőrnagy, országos rendőrfőkapitány elmondta, hogy a rendőrség reformját, ezen belül a minőség- fejlesztési programot folytatni kell, valamint felhívta a jelenlévők figyelmét a minőségfejlesztéssel kapcsolatos elvárásaira és ismertette a magyar rendőrség minőségpolitikai nyilatkozatát. Kötelez a tagság A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság 2004. január 1-jén tagja lett az Európai Minőségügyi Szervezet Magyar Nemzeti Bizottságának, ami már önmagában egy elismerést jelent. A legközelebbi feladat ez év tavaszán a fejlesztési projektek beindítása, a szervezeti önértékelés eredményeinek részletes elemzése alapján. Bombariadó két helyen egyszerre Nyíregyháza (KM) - Bombariadót „rendelt” el valaki vasárnap délután Nyíregyházán a Plazában- tudtuk meg a tűzoltóságtól, amelyet a rendőrség ügyeleté sem cáfolt. Az ügyeletes tiszt elmondta: 15 óra után néhány perccel ismeretlen telefonáló hívta a tűzoltóság ügyeletét. A riogató csupán annyit mondott: „Bombát helyezett el a Plazában.” Természetesen azonnal intézkedtek, kiürítették a szórakozóközpontot. Az állomáson is Később jutott el hozzánk az információ, miszerint vélhetően ugyanaz a telefonáló egyben bejelentette, hogy a nyíregyházi MÁV- állomáson is bomba fog robbanni. Pásztor Miklós ezredes a Nyíregyházi Rendőrkapitányság vezetője érdeklődésünkre elmondta: mindkét helyet kiürítette a rendőrség és hozzáláttak a kutatáshoz, szakértő és bombakereső kutya segítségével. Bombát nem találtak. A hívások egy mobiltelefonról érkeztek. A rendőrség keresi a most még ismeretlen tettest. Forgalomkorlátozás Nyíregyháza (KM) - Nyíregyházán március 9-én reggel 9 óra és 16 óra között demonstráció miatt a 41-es főút 11-12-es kilométerszelvénye között, Napkor közelében félpályás útlezárásra kell számítani. A váltakozó irányú forgalmat rendőrök irányítják. I0GÁSZSZEMME1. Teher az ingatlanon Vásároltak egy telket - kezdi levelét egy nyíregyházi olvasónk. Az eladó „elfelejtette” elmondani, milyen teher van az ingatlanon. Megoldható-e a probléma pereskedés nélkül? Az eladó köteles a vevőt a dolog minden fontos tulajdonságáról és az azzal kapcsolatos minden lényeges körülményről tájékoztatni. Különösen az eladott tárgyra, ingatlanra stb. vonatkozó esetleges jogokról és az azzal kapcsolatos terhekről kell informálni a vevőt. Köteles továbbá az ilyen körülményekre, jogokra, terhekre vonatkozó okiratokat neki átadni. Az eladó viseli az átadással és az ingatlannyilvántartásban feltűntetett állapot rendezésével kapcsolatos költségeket. Szintén a vevőt terhelik a szerződéskötési költségek, a tulajdonátruházási illeték, illetve az átvétel és a tulajdonváltozás ingatlannyilvántartásba való bejegyzésének költségei. Dr. Bartha Andrea Koccanás a lámpánál Nyíregyháza (KM) - Egy személygépkocsi ütközött neki egy kisbusznak Nyíregyházán. Ezúttal egy Alfa Romeo járt pórul a Pazonyi tér előtti útszakaszon, amikor egy ukrán rendszámú kisbusz mögött haladva túl rövid követési távolságot hagyott a járművezető. Talán ennek tudható be, hogy a lámpánál lassító VW Transporter hátuljának ütközött. Nem történt személyi sérülés, és a járművekben sem keletkezett jelentős kár, ugyanis az okmányok kitöltése után mindkettő saját kerekein távozhatott. Felcsigáztuk? A társasházak, lakásszövetkezetek lakói számára most még kisebb terhet jelent a ház felújítása, korszerűsítése, ha OTP Lakástakarék szerződést kötnek. ■ Államilag támogatott konstrukciók. Az igényelhető támogatás mértéke 30%, éves maximuma a lakások számával arányosan nő. ■ A ház már 6 havi előtakarékosság után jelzálogbejegyzés nélküli hitelt is felvehet, Ez az összeg a lakásszámtól függően akár a 12 630 000 Ft-ot is elérheti. Információ - ügyfélszolgálat: (06 1} 374 6995, 374 6958 HIRDETÉS