Kelet-Magyarország, 2004. február (64. évfolyam, 27-50. szám)

2004-02-09 / 33. szám

2004. február 9., hétfő HAZAI TÁJAKON /4 0 Fogadóóra. Villás István rendőr alez­redes, a kisvárdai rendőrkapitányság ve­zetője február 9-én 9-től 11 óráig hiva­tali helyiségében fogadóórát tart. 0 Klubfoglalkozás. A Szocio East Egye­sület szervezésében Nyíregyházán, a Tűz­oltó utca 1. sz. alatti alközpontban feb­ruár 11-én A gyermeküket egyedül neve­lő apák klubjába várják az érdeklődőket. 0 Foltvarró. A nyíregyházi Kertvárosi Kö­zösségi Ház (Prága u. 7) foltvarró (krea­tív) szakkört indít február 14-én 14 órá­tól. A résztvevők lakásdekorációt, ágyta­karót, fali képet, apró tárgyakat készít­hetnek textilből. Tiszakóród (Molnár Károly) - Koráb­ban tucatnyi község összefogásával: Tisza- kóródtól Szatmárcsekén, Túristvándin, Fü- lesden, Kömörőn át Sonkádig optikai ká­belhálózat megvalósítását tervezték. A kistérség minden szükséges „irományt” el­készíttetett, végül mégis úgy döntöttek: nem itt kell megvalósítani ezt a tervet. A kábeltévé vezetékei viszont földbe kerül­tek. Tiszakóródot Túristvándival összekö­tik ebben az évben, s így Újkóród-tanyán is nézhetik jó minőségben a közel húsz csatornát. Tiszakóródon egyébként az ön- kormányzat felvállalta, hogy a telkenkén­ti 15-15 ezer forint rákötési díjat a lakos­ság helyett kifizeti. Közepes teljesítmény Pályázat segítségével kezdték meg a sportpálya és létesítményei felújítását. A berendezésekre is futotta, azonban a pálya körbekerítése még további feladatot jelent. A labdarúgócsapat a megyei II. osztályban közepes teljesítményt nyújt. Az anyagi le­hetőségekből magasabb osztályra nem fut­ná. A csapatot az önkormányzat működ­teti, szerencsére vannak olyanok, mint Horváth Mihály (budapesti vállalkozó), akik igyekeznek segíteni a csapaton. Ami­kor idegenben játszik a csapat, az önkor­mányzat mikrobusza segít az utaztatásban. A falugondnoki autó a falu egyéb gondjai megoldásában is segít. Könyvbemutató. A Tiszadobon élő köl­tő, könyvtáros Bugya István „Az utolsó év­tized” című kötetét pénteken mutatták be Nyíregyházán a Szent István utcai Könyv- kereskedés és Teaházban. Képünkön a szerző új könyvével. (Fotó: Elek Emil) Lukovlcs György beveszi a „hajtűkanyart” (Fotó: Sipeki Péter) Hajszobrászok vetélkednek egymással Vasárnap lesz a Szabolcs-kupa 2004 fodrász-kozmetikus verseny Ladányi Tóth Lajos e-mail: lada@kelet.szon.hu Nyíregyháza (KM) - Az or­szágos fodrász-kozmetikus versenyen lesznek bőven haj­csatok. Már csak ezért is le­het emfgyen buzdítani a résztvevőket: hajtsatok! Lukovics György ezüstkoszo­rús mesterfodrász és segítői ta­valy hagyományteremtő célzat­tal keltették életre a Szabolcs-ku- pát, idén már „csak” az a fela­dat, hogy meneteljenek a meg­kezdett úton. Mindazonáltal nagy szervezőmunkát igényelt az, hogy február 15-én, vasárnap minden klappoljon a Wesselényi Miklós Szakközép- és Szakisko­lában.- Az elmúlt esztendőben oly­annyira érdemes volt megszer­vezni az úttörő jellegű versenyt, hogy miután az véget ért, min­denki úgy búcsúzott: jövőre újra találkozunk! Azóta még inkább W ........................... Kíváncsian várom, hogy mennyire tudunk megfelelni az új kihívá­soknak. Lukovics György ......................................« nőtt az érdeklődés, bővült a me­zőny, vagyis kíváncsian várom, hogy mennyire tudunk megfelel­ni az új kihívásoknak - említet­te Lukovics György, aki két és fél évvel ezelőtt Guinness-re- kordot állított fel a Kossuth té­ren azzal, hogy akkumulátoros hajvágógépével ötvennégy perc alatt hatvan férfi frizuráját nyír­ta meg.- A vasárnapi egész napos megmérettetésen a női, férfifod­rász- és kozmetikusbajnokság ka­tegóriái mellett külön megren­dezzük a hajvágó- és az alkalmi kontyversenyt, azzal egy időben pedig szakmai kiállításra, bemu­tatóra és vásárra várjuk az ér­deklődőket. Minden szám első tíz helyezettje diplomát kap, a „do­bogós” helyezettek éremben is részesülnek, a győzteseket pedig arany medálollóval díjazzuk.- - ­A Szabolcs-kupa 2004 orszá­gos fodrász-kozmetikus felnőtt- és tanulóversenyt a Szabolcs- Szatmár-Bereg Megyei Kereske­delmi és Iparkamara rendezi és annak fodrász szakmai ta­gozata szervezi, fővédnöknek pedig Radvánszki Józsefet, a kamara kézműves alelnökét kérték fel. A tények ARCKÉP Rozinka Mihályné szakápolónő Ajak (KM - L. Gy.) - Meg­kapó látvány volt, amikor víz- keresztkor az ajakiak a műve­lődési házhoz igyekeztek. A néphagyományokat híven őrző rétközi településen mintegy 300- an önkéntes véradók.- Ajakon a Vöröskereszt évente háromszor tart véradást, ezek egyházi ünnepekhez kötőd­nek: vízkeresztkor, húsvét har­madik, és Nagyboldogasszony napján - mondta Rozinka Mi­hályné szakápoló, aki 36 éve szervezi a helyi véradásokat. - A munkámat nagyban segítik dr. Boros László és dr. Bartha Gábor háziorvosok, miként az általános iskola tantestülete és diákjai is. A legutóbbi véradó­napi ünnepségünkön is szép műsorral rukkoltak elő a gyere­kek. Vendégünk, dr. Morzsányi Rozinka Mihályné (Fotó: Lefler György) Éva, a Magyar Vöröskereszt fő­titkára is dicsérettel illette a műsort, s az azt követő kötetlen beszélgetést - elevenítette fel Rozinka Mihályné. Embersorsok ismerője A kisvárdai Bessenyei-gimná- zium után Debrecenben tanult az egészségügyi szakiskolában, ahol 1967-ben végzett. Az isko­lát követően a kisvárdai kór­házban lett ápolónő, majd esz­tendő múltán az ajaki orvosi rendelőben találta magát. Azó­ta is ott dolgozik, szakápoló­ként. A hosszú évek során számtalan embersorsba látha­tott bele, övéi életébe, hisz ma­ga is tősgyökeres ajaki család­ból származik. - A sok munka megeszi az emberek egészségét, viszont az is igaz: az ajakiakat nem lehet tétlenségre ítélni. Messze földön híres szorgalmuk átöröklődik. A falu nem csupán módos házak sokaságából áll, de az emberek a vallásuk révén közösséget is alkotnak - mond­ta Rozinka Mihályné. Mindhárom gyermeke csalá­dos, Mihály az ajaki általános iskola igazgatója, Attila Szek- szárdon építészmérnök, míg Edit lánya az ő örökébe lépett, szintén szakápoló Ajakon. Öt unokájuk van, s a felsorolás vé­gén megemlíti: ezt a munkát a férje segítsége nélkül nem tud­ta volna végezni. Nyíregyháza (KM) - Ha­gyomány már a nyíregyhá­zi Művészeti Szakközépis­kolában az úgynevezett pá­lyázati hangverseny meg­rendezése, amely a félévi meghallgatásokon legjob­ban szereplő növendékek­nek ad újabb bemutatkozá­si lehetőséget. Az idei kon­cert február 10-én 18 órától lesz az oktatási intézmény hangversenytermében. A közönség is szavaz A szaktanárok döntése alapján az idei legjobbak között szerepelhet block- flötés, hegedűs, trombitás, zongorista, klarinétos, ma- rimbás és tubás diák. Dr. Kiss Gábor, a megyei köz­gyűlés alelnöke mond majd ünnepi köszöntőt, s aztán neves szakmai zsűri előtt szerepelhetnek a fiatalok. A zsűri tagjai: Duffek Mi­hály zongoraművész, Szabó Dénes Kossuth-díjas kar­nagy, Török Géza, a Ma­gyar Állami Operaház kar­mestere. A műsorban töb­bek között Telemann, Mo­zart, Liszt Ferenc, Pagani­ni művei csendülnek fel. A szakmai zsűri mellett a közönség soraiban helyet foglalók is szavazhatnak ar­ról, hogy számukra melyik produkció tűnt a legszínvo­nalasabbnak. Különdíjakat is kapnak majd a legjobbak. Vélemények a koncepcióról Nyíregyháza (KM - S. M.) - Az immár hagyományos Nyír­egyházi Civil Fórumnak a na­pokban a megújult Krúdy mozi adott otthont. Mostanában készül Nyíregy­háza civil koncepciója, erről mondhatták el a nonprofit szer­vezetek a véleményüket, és mó­dosítási javaslatokat is tehettek. Segítség a civileknek Sőrésné Nemes Ágnes, a pol­gármesteri kabinet vezetője rö­viden ismertette a koncepció el­készítésének folyamatát. Kiemel­te, hogy az önkormányzatnál az országban szinte elsőként foglal­koztattak civil referenst, egye­dülálló módon önkormányzati kezdeményezésre alakult meg a civil fórum is. Ezek a tények azt bizonyítják, hogy a civil szerve­zetekkel jól együtt működik a város, és tevékenységük nagyon fontos számukra. Kitért arra is, hogy az elmúlt esztendőben több mint 300 millió forinttal támo­gatták a nonprofit szektort. A tanácskozás további részé­ben megismerkedhettek Graskó- né Piránszki Irénnel, az Észak­alföldi Régió által, a Nemzeti Ci­vil Alap Tanácsba delegált tagjá­val, és beszámolót hallhattak a Megyei Civil Egyeztető Tanács megalakulásáról. Versenyen is énekelnek Nyíregyháza (KM) - Elkészült a közelmúltban a Cantemus Ve­gyeskar első féléves programja. Az együttes idei első szereplése Budapesten volt, a magyar kul­túra napja alkalmából. A napok­ban Kocsár Miklós nyíregyházi szerzői estjén énekelt a kórus. Február 28-án Mozart: Requiem című szerzeményét szólaltatják meg Nyíregyházán. Mozartnak ezt a művét március 7-én Buda­pesten a Zeneakadémián is előad­ják. Április 24-én Nyíregyházán a római katolikus templomban a XX. századi esten is énekel az együttes, majd május 14-én Deb­recenben diplomakoncerten mű­ködik közre az énekkar. Az évzáró koncert június 26-án lesz. Ezt követően sem pihenhet­nek az énekkari tagok, ugyanis az énekkar benevezett a spittali és a debreceni versenyre. Ausztriában július 8-tól 12-ig, a cívis város­ban július 28-tól augusztus 1-jéig tart majd a verseny. A 6. hét eseményei a Budapesti Értéktőzsdén Alapvetően kedvezőtlen nemzetkö­zi befektetési környezetben a hét elején még kisebb korrekción áteső BUX-index ismét felülteljesítette a nemzetközi piacokat és megőrizte az előző héten beállított 10 000 pont feletti értékét. A nemzetközi bi­zonytalanság és a magyar részvé­nyek túlértékeltségétől tartó befek­tetők óvatosak voltak a héten, így a forgalom az előző heti kiugró ér­ték után visszaesett. A blue chipek vegyesen mozogtak. Az előző hét nagy nyertesei, a Richter és az OTP, korrekciója mellett a piacot a Matáv és a Mól emelkedése „tar­totta" meg. Az előző héten szárnya­ló Richter 500 forintot, 1,9%-ot ve­szített értékéből és 26 300 forinton zárt. Az előző heti emelkedés után elmondhatjuk, hogy a gyógyszeripari társaság ár­folyamába beépült a jó eredmény lehetősége, így a részvény tovább­ra sem tekinthető alulértékeltnek. A Richternél jobban tartotta magát az Egis, így a második legnagyobb tőzsdei gyógyszeripari cég alig 25 forintot veszített árfolyamából és 9400 forinton zárt. A forintpiaci bizonytalanságokra reagálva 0,8%-ot esett az OTP is, így a részvény árfolyama 2965 fo­rinton zárt. Az OTP árfolyamára a közeljövőben is kedvezőtlen hatás­sal lehetnek a pénz- és állampapír- piacon tapasztalható kedvezőtlen folyamatok. A héten a Matáv telje­sített a legjobban. A telefontársa­ság részvényei 1,8%-ot emelked­tek, és 841 forinton zártak. Bár je­lentéktelen mértékben de erősödött a Mól is. Az olajipari társaság 0,5%-ot veszített értékéből. A kisebb részvények közül a pro­fitfigyelmeztetést közlő Synergon és a Pannonplast szenvedte el a legjelentősebb veszteséget. A Mind két részvény 4,3%-ot esett. A nemzetközi piacokon a befekte­tői környezet bizonytalan maradt. A magyar részvénypiacot a közel­jövőben várhatóan az eredményvá­rakozások mozgatják majd. A blue chipek közül előszóra Richter teszi közzé negyedéves adatait. A hétfőn bejelentésre kerülő adatokra vonat­kozóan ismét pozitív várakozások kerültek napvilágra, véleményünk szerint azonban az eredménynöve­kedés már beépült a részvény árfo­lyamába. ÉRTÉKŐR BETÉT ÉVES KAMAT: 12,31% (EBKM: 12,48%) Inter-Európa Bank Rt. A SttiMlOIMI csoport tagja 4400 Nyíregyháza, Mártírok tere 9. Tel.: 42/314-450, fax: 42/313-118 Hirdetés Segít a falugondnoki autó (Fotó: a szerző) Bekábelezték Tiszakóródot

Next

/
Thumbnails
Contents