Kelet-Magyarország, 2004. február (64. évfolyam, 27-50. szám)
2004-02-07 / 32. szám
2004. február 7., szombat láit#la|ppi!iiáf MINDENFELŐL /2 0 Jeorjiosz Papandreu görög külügyminiszter beszéde előtt köszönti a küldötteket a Pánhellén Szocialista Mozgalom rendkívüli kongresszusán Athénban. A kongresszust azért hívták össze, hogy megválassza az 51 éves Papandreut Kosztasz Szimitisz miniszterelnök utódjául. 0 Csak következetesen. Az SZDSZ Velencén tanácskozó parlamenti frakciója és a kijelölt pénzügyminiszter egyetértett abban, hogy szigorú, következetes költség- vetési politikára van szükség - közölte Kuncze Gábor, a párt elnöke a képviselő- csoport kétnapos tanácskozását követő sajtótájékoztatón. Azzal kezdték, hogy kimentek Budapest (MTI) - Az MDF és a Fidesz szünetelteti részvételét az agrárkerekasz- tal-tárgyalásokon addig, amíg a mezőgazdaság akut problémáit vizsgáló bizottság eredményesen be nem fejezi munkáját. Ezt mondta Medgyasszay László (MDF) pénteken, miután Túri-Kovács Bélával (Fidesz) közösen elhagyták a zárt ajtók mögött folyó ülést. Újságírók előtt nyilatkozva Medgyasszay László hangsúlyozta: az agrárkerekasztalnak szerintük először a mezőgazdaságot és a gazdálkodókat érintő akut kérdéseket kell megvitatnia, csak ezután foglalkozhat az agrárium közép- és hosszú távú programjával. „Nem asszisztálnak” A kerékasztal-tárgyalásokon Németh Imre miniszter javasolta, hogy az akut kérdésekkel egy különbizottság foglalkozzon. A Fidesz és az MDF kezdeményezte, hogy a különbizottság munkájának idejére a kerekasztal függessze fel a tárgyalásokat, de a miniszter nem fogadta el a javaslatot. „Csak hitegetés zajlik, miközben a kormányzat elvisz 20 milliárdot a mezőgazdaságtól, ehhez mi nem asszisztálunk” - szögezte le Medgyasszay László. Támogatják a mielőbbi kifizetést Budapest (MTI) - Az MSZP támogatja a kormányt, valamint az FVM vezetését, hogy minél szélesebb szakmai, társadalmi bázison dolgozzon ki középtávú nemzeti agrár- és vidékfejlesztési programot. Pásztohy András, az MSZP agrár- és vidékpolitikai ügyvivője szerint itt az ideje, hogy az agrár- és vidékpolitika Magyarországon is kitüntetett helyet kapjon. Ennek jegyében kezdeményezte az MSZP, hogy a nemzeti agrárkerekasztal átfogóan foglalkozzon a mezőgazdaság és a vidék- fejlesztés kérdéseivel. Ezek: a nehéz helyzetben lévő ágazatok - sertés, baromfi, tej - nemzeti támogatásokkal való segítése, összhangban az Unió közösségi szabályaival. A Magyar Szocialista Párt szorgalmazza, hogy az úgynevezett területalapú támogatást a gazdálkodók ez évben mielőbb megkaphassák. Tragédia kérdőjelekkel - orosz média Távirányítású bombára is gyanakodnak a belügyi hatóságok a metrórobbantás kapcsán Döbbent járókelők nézik a mentőalakulatok erőfeszítéseit (Fotó: epa) Robbantás Moszkvában A péntek reggeli csúcsforgalom Idején robbantottak fel Moszkvában egy met- rószerelvényt. A merényletben legkevesebb 40 ember életét vesztette, és több mint harmincán megsérültek. 1600 m MOSZKVA Az Avtozavodszkaja állomás felé tartó szerelvény tömve volt utasokkal a rob bannás pillanatában. Közel 700 embert kellett kimenekíteni, a keletkezett tüzet 2 őrá alatt oltották el. © GRAPHIC NEWS Moszkva (MR, MTI) - A belügyi hatóságok azt gyanítják, hogy távirányítású bomba robbant fel a metróban tegnap reggel. A rendőrök három férfit keresnek, akik valószínűleg egy táskába rejtették a pokolgépet, majd kiszálltak. Péntek délutáni hivatalos adatok szerint a halottak száma legkevesebb 30, de a mentősök szerint 50 ember vesztette életét. Nem is terrorakció? A nap folyamán a hatóságok még azt sem vették biztosra, hogy szándékos terrorakció történt. Elképzelhető, hogy valamilyen robbanóanyag magától is felrobbanhatott. Ilyen anyag anélkül is felkerülhet a metrókocsiba, hogy valaki terrorakciót akarna elkövetni. Moszkva alpolgármestere is újságíróknak kijelentette, hogy az első tüzetes vizsgálatok nem találtak fémgolyókat vagy egyéb vasdarabokat - például szögeket -, márpedig a pokolgépeket általában ilyesmivel szokták feltölteni. Ugyanakkor valóban keresnek három embert, egy 30-35 év körüli fekete bőrkabátos, fekete sapkás férfit és két nőt, 20-25 év körülieket. A jelentések szerint külsejük alapján mindhárman a Kaukázusból érkezhettek Moszkvába. Maszhadov cáfol Találtak egy tanút, aki az autozavodszkai állomáson tanúsította, tapasztalta, hogy nem sokkal a robbanás előtt egy férfi odament az egyik ügyeleteshez, és kijelentette: lesz nektek ünnep, majd káromkodva távozott onnan. Aszlan Maszhadov csecsen szakadár elnök cáfolta, hogy a lázadó egységeknek bármi közük lenne a pénteki moszkvai metrómerénylethez. A csecsen elnök szóvivője pénteken leszögezte: semmi közük a terrorakciókhoz, „e véres provokációkhoz, amelyeket minden fenntartás nélkül elítélnek.” Putyin orosz elnök korábbi nyilatkozatában Masz- hadovot és társait vádolta. MERÉNYLETEK METRÓKBAN Az utóbbi években a világ metróiban a következő súlyosabb terrorakciókat hajtották végre: “1995. március 20., Japán: A tokiói metró egyik vonalán tömeges gázmérgezést okozott az Aum Sinrikjo (Legfelsőbb Igazság) nevű szekta. A szaringáztól 12 ember halt meg, s mintegy 5000 ember szenvedett egészségkárosodást.-1996. június 11., Oroszország: A moszkvai metróban történt nagy erejű robbanás következtében 4 ember meghalt, 12 megsebesült. l2000. december 30., Fülöp-szi- getek: Manilában 22 ember vesztette életét, száz pedig megsebesült egy robbantássorozatban. A merényletet iszlám szepa- ratisták követték el.-2003. február 18., Koreai Köztársaság: Teguban 182 utas meghalt és több mint 300 eltűnt egy metrótűz nyomán, amelyet az okozott, hogy egy férfi gyúlékony folyadékkal töltött dobozt. dobott az egyik metrókocsiba. Sikeres rajtaütés Húszéin támogatóin A felkelők is megöltek két „kollaboránst” Lemond. Gerhard Schröder bejelentette, hogy lemond a Német Szociáldemokrata Párt (SPD) vezetéséről, s az elnöki posztot Franz Münteferingnek kívánja átadni. (Fotó: MTI) Tikrít (MTI) - Foglyul ejtettek amerikai katonák az iraki Tikrítben hat személyt, köztük Szaddám Húszéin volt diktátor két magas rangú támogatóját - közölték pénteken katonai forrásból. Bár neveket nem hoztak nyilvánosságra, Steve Russell amerikai alezredes elárulta, hogy az őrizetbe vett személyek a Huszeint és egykori rendszerét támogató legszűkebb kör utolsó tagjai. Az illetők a koalíciós csapatok elleni merényletek finanszírozásában és megszervezésében voltak részesek - mondta. A katonák egyidejűleg öt lakóházon ütöttek rajta Szaddám szülővárosának, Tikrítnek egyik jómódúak lakta elővárosában. Maguk is meglepődtek Az amerikaiakat valójában meglepte, hogy sikerült elfogni a körözött személyeket, mert azok rendszerint nagyon elővigyázatosak, és csak ritkán tartózkodnak együtt egy és ugyanazon helyen. Fallúdzsában felkelők megöltek két, az amerikai erőkkel együttműködő személyt. Az áldozatok az ellenállók szerint információkkal látták el az amerikaiakat. A gyilkosságokat megelőzően az irakiakat a megszállókkal való együttműködéstől óva intő röpiratok terjedtek Bagdad nyugati részén. Miért fizetik a külföldi kampánystratégákat? Budapest (MTI) - Szij- jártó Péter fideszes képviselő írásbeli kérdéssel fordult a miniszterelnökhöz a külföldi kampánystratégák kormányzati foglalkoztatása miatt. „Mi indokolja a drasztikus költségvetési megszorítások, az otthonteremtési program csorbítása és a diákhitel kamatainak emelése idején újabb több tízmillió forint kifizetését külföldi kampánystratégák számára?” - teszi fel a kérdést a honatya. A kormány- szóvivői iroda azt közölte, hogy külföldi tanácsadó céget alkalmaznak. PARLAMENT MDF: fasisztoid jellegű törvények A Benes-dekrétumok következményeként a II. világháború után az akkori Csehszlovákiából kitelepített magyarok kárpótlása érdekében intéz interpellációt az igazságügyi miniszterhez Kelemen András és Lezsák Sándor (MDF) a parlament jövő heti ülésén; a képviselők szerint a kormány és az Országgyűlés mulasztásos törvénysértést követ el az ügyben. Lezsák Sándor hangsúlyozta: el kell érni, hogy e „fasisztoid jellegű, népellenes, a kollektív bűnösség elvére épülő törvények” ne válhassanak indirekt módon sem részévé az Európai Unió joganyagának. A transzatlanti kapcsolatok jövőjéről is szó lesz a szombaton kezdődő, 40. müncheni biztonságpolitikai konferencián. Mielőtt azonban a mintegy 50 ország több mint 200 politikusa, katonai szakértője, diplomatája szigorú óvintézkedések mellett hozzákezdett volna a kétnapos eszmecserékhez, pénteken megrendezték a NATO-országok védelmi minisztereinek nem hivatalos eszmecseréjét is, amelyen Juhász Ferenc honvédelmi miniszter is részt vett. (Fotó: EPA) Felelős kiadó: Szabó Miklós (SZabQ@Kelet.SZQn.hU)j| Főszerkesztő: Angyal Sándor (angval@kelet.szon.hu). Kiadóvezető: Némethné Fórizs Erzsébet (nemethne@kelet.szon.hu). Terjesztési vezető: Matyasovszkiné Buri Adrienn (adrienn.buri@kelet.szon.hu). Marketingvezető: Kereső Magdolna (kercso@kelet.szon Előfizetői vonal és kézbesítési észrevételek: 06-40/424-424 helyi tarifával hívható telefonszámon, vagy e-mailen: keletteri@kelet.szon.hu Az előfizetés díja: egy hónapra 1090 forint, negyedévre 3190 forint, fél évre 6090 forint, egy évre 11 690 forint. Hirdetésfeladás - keretes hirdetés: telefon: 06-42/501-510, telefax: 06-42/501-970, e-mail: kelethird@kelet.szon.hu - apróhirdetés feladása telefonon: 06-90/494-949 (a hívás az apróhirdetés árát tartalmazza), személyesen. Szerkesztőség telefon: 06-42/501-510, telefax: 06-42/501-973. E-mail: kelet@kelet.szon.hu Kiadja az Inform Média Kft., 4400 Nyíregyháza, Dózsa Gy. u. 4-6. Postacím: 4401 Nyíregyháza, Postafiók 47. Hírügynökségek: MTI, EPA. Lapunk eladott példányszámát rendszeresen vizsgálja és auditálja a MATESZ. Nyomás: Inform Média Kft., Debrecen, Balmazújvárosi út 11. Felelős vezető: Eiben Tamás. Telefon: 06-52/526-626. ISSN 0133-2058