Kelet-Magyarország, 2004. február (64. évfolyam, 27-50. szám)
2004-02-06 / 31. szám
2004. február 6., péntek % HAZAI TÁJAKON /8 HÍREK 0 Farsangi mulatság. A nyíregyházi Vásárhelyi Pál Építőipari és Környezetvédelmi Vízügyi Szakközépiskola diákönkormányzata és az ÉVISZ ’94 Alapítvány február 6-án 19 órától farsangi bált szervez a Korona Hotelben. 0 Véradás. A Magyar Vöröskereszt megyei szervezete véradást rendez ma 8- tól 16-ig a nyíradonyi művelődési házban, 9-tól 12-ig a szabolcsveresmarti Egészségházban. Megváltozott az előadás időponlja Kisvárda (KM) - Ma és holnap, mindkét napon 18 órától - ellentétben a korábban lapunkban is jelzett időponttal - a kis- várdai Kor-Rock Színjátszókor Szerelem, nyár, fiatalság című produkcióját tekinthetik meg az érdeklődők a kisvárdai Művészetek Házában. Az időpontváltozás nem érinti azt a tényt, mely szerint a színdarab írója és rendezője a tavaly októberben alakult legújabb kisvárdai színházi csoport vezetője, P. Dobrozsi Rita. ARCKÉP Végi Zoltánná százéves „kollégista” Nyíregyháza (KM - L. T. L.) - A szép, hosszú élet Isten ajándéka. Túl a nyolcvanon már minden nap jutalom, így azóta több mint 7300 napot kapott ajándékba Vági Zoltánné - jegyezte meg Lipták Pál tiszteletes a Tóth András Szeretetotthonban rendezett ünnepségen. A századik születésnapját ünneplő Margit néni meghatódva hallgatta a köszöntőket, és fogadta a jókívánságokat. Nagyon régi dátumot kell felidézni: 1904. január 28-án született Kántorjánosi- ban, azóta átélt háborút, békét, rendszer- változást, gazdasági fellendülést, összeomlást, vagyis gazdag az élettapasztalata. A férje többek között csengeri járási főjegyzőként dolgozott, aztán 1953-ben beköltöztek Nyíregyházára, a mostani vízmű elődjénél kapott állást. Margit néni négy év múlva megözvegyült, háztartásbeli lévén nagyon nehéz időszak következett az életében. Gyalog a harmadikra Egyetlen fia, Zoltán akkoriban egyetemre járt, majd állatorvosként praktizált. Gyógyszerész feleségével magukhoz vették Margit nénit, aki részt vett az unokája és a dédunokái nevelésében. Miután elhunyt Margit néni menye, fiának az állatorvosi elfoglaltsága miatt gyakran maradt egyedül. Három éve került a Tóth András Szeretetotthonba, ahol bevallottan jól érzi magát. Minden hét végén hazaviszi a fia, akár egy kollégistát, majd az immár száz- esztendős Vági Zoltánné önállóan megy fel a harmadik emeletre. Számára nemcsak minden nap, minden lépcsőfok ajándék, mindemellett szellemi frissességét is sikerült megőriznie. TÜSKÉS SAROK Már csak emlék a régi út CSERVENYÁK KATALIN e-mail: cseka@kelet.szon.hu Tudom, az erdőgazdálkodás favágást is jelent. Mert az mégsem lehet, hogy a fák az égig nőnek, és már csak akkor vágjuk ki őket, amikor tűzifának sem jók. De én most mégis siratom a sóstói erdőt. Korábban az erdei tornapályánál, pár éve a közút felüljáró előtti bal oldalán, most pedig a jobb oldalán tarolták le az erdőt. Az első két területre is azt ígérték, ültetnek fákat, de csak az akác hajt - gyökérből. Nincsenek illúzióim, itt se lesz másként. Az a kép, amiért szerettük, szerettem a sóstói utat, már csak emlék. Siratom az erdőt. Emlékszem, tavasszal kihajoltunk a busz ablakán, hogy mélyen beszívjuk az akácvirág illatát. Ősszel megcsodáltuk, ahogy naponta átöltözik - zöldből aranyba majd bíbor selyembe. És letekertük az autó ablakait, hogy halljuk a lehulló levél megnyugtató neszezését. Most sikítani szeretnék. Jelekkel tolmácsolják a gondolataikat Végrehajtanák a rendeletet, ám nincsenek meg r Érpatak, Máriapócs, Nyíregyháza (KM - L. T. L.) - Törvény írja elő, hogy január elsejétől jeltolmácsokat kötelesek alkalmazni a közintézmények. Az esélyegyenlőségi törvényben foglaltak nem azt jelentik, hogy kivétel nélkül mindenütt betartják. Sőt... Ritkaságszámba megy a jeltolmácsok jelenléte, vi..................................................... Alapvetően jó az elképzelés, és szí- M",' vem szerint végre- By > jL hajtanám, ám a s. / II feltételrendszer nincs meg hozzá. Nagy György szont a képzésük folyamatos. Ingyenes tanácsadás- Leginkább az egészségügyi intézmények dolgozói vesznek részt a tanfolyamon, de például a megyeháza egyik munkatársa is jelentkezett a kurzusra. Jövő szombaton lesz a következő vizsga, ezzel párhuzamosan pedig kezdődik az újabb képzés, amelyet Fazekas Dóra vezet. Ami pedig a jeltolmácsok alkalmazását illeti a közintézményekben - nos, ez jóformán csak rendeleti szinten működik - jelentette ki Erdélyi Tamás, a Siketek és Nagyothallók Országos Szövetségének megyei elnöke. A nyíregyházi Szabolcs utca 2. szám alatti helyiségben az elmúlt év végétől ingyenes jeltolmács-használatot vehetnek igénybe, ezen túl csütörtökönként hasonlóképpen jogi tanácsadást tartanak az érdeklődő siketeknek. Méltó körülmények- Nincs nálunk jeltolmács, ugyanis tudomásom szerint nincsenek siketek a településen. Viszont nagyon időszerű lenne a polgármesteri hivatal felújítása, ám a pályázatunkat utóbb elutasították. A tervekben olyan viÖnerőből nem megy a foglalkoztatása- Alapvetően jó az elképzelés, és szívem szerint végrehajtanám, ám a feltételrendszer nincs meg hozzá. Minden embernek meg kell adni az esélyegyenlőséget, ezért is született meg az EU-konform rendelet. Ám nincs a közelben szakképzett jeltolmács, és az alkalmazása olyan terhet róna az önkormányzatra, amit önerőből egyelőre nem tudunk vállalni. Meg kellene fordítani a „szereposztást”: a feltétel- rendszerhez szükséges igazítani a rendeletet - fejtette ki véleményét Nagy György, Máriapócs polgármestere. „Jelbeszéd az életünk" (Illusztráció: Sipeki Péter) zesblokk kialakítása szerepel, amellyel a mozgáskorlátozott lakosokat is méltó körülmények között tudnánk fogadni - tájékoztatott Kóczon Pál, Érpatak polgármestere. Dísztárgyakat készítenek üvegfestéssel ValentiiHiapra Nyíregyháza (KM) - Valen- tin-napra készíthetnek ajándékokat azok az érdeklődők akik február 13-án, 13 órakor ellátogatnak Örökösföldre, a Törzs u. 56/a szám alatti, volt Életmód Házba. Az üvegfestési technikával készíthető dísztárgyakhoz az alapanyagot, a szervező, Szocio East Egyesület Városi Családsegítő Szolgálat biztosítja valamennyi résztvevőknek. Magukra maradtak Nyíregyháza (KM Cs. K.) - Több mint félszázan jelentkeztek felhívásunkra, hogy segítenének a magára maradt vidéki pedagógus házaspárnak. Mint olvasóink emlékeznek rá, az idős pár tagjai lapunkhoz fordultak kérésükkel: találjunk számukra valakit, aki segítségükre lenne, otthonukba költözne, cserébe pedig mindenüket örökölné. Valamennyi levelet továbbítottuk a nyírségi faluba. Ezúton köszönjük az ő nevükben is a sok szép levelet. A felhívás megjelenése óta többen érdeklődnek: megoldódott-e már az idős pár gondja. Az ő kedvükért írjuk le: úgy tűnik, lassan rendeződik a sorsuk, a sok levél között találtak olyanokat, amelyek íróival már felvették a kapcsolatot, hogy összeismerkedjenek. Amint meghozták a végleges döntést, ígérjük, ismét ellátogatunk hozzájuk, hogy bemutassuk az új családot. Jótékonysági bál Nyíregyháza (KM) - A Nyíregyházi Görög Katolikus Általános Iskola február 7-én este 19 órától gyertyafényes jótékonysági bált rendez. Az est fővédnöke az iskola alapítója: dr. Keresztes Szilárd megyéspüspök lesz. A bál helyszíne az Inczédy György Szakközépiskola ebédlője (Nyíregyháza, Árok út 53). A vendégek szórakoztatásáról az első alkalommal fellépő pedagógus tánckar is gondoskodik. A bál bevételének segítségével a tanulók térítésmentesen kapják meg az iskola egyennyakkendőjét. Szakmai nap Bátorban a pszichológussal Nyírbátor (KM) - Szakmai napot rendez a nyírbátori Hunyadi Mátyás Általános Iskola az Apáczai Kiadó támogatásával február 12-én 14 órától az oktatási intézmény tornatermében. A meghívott előadó dr. Ran- schburg Jenő pszichológus professzor, előadásának címe: Magatartászavarok kialakulása és kezelése az általános iskolában. A szakmai napon az Apáczai Kiadó tankönyvbemutatót tart. Elbírálási változások Nyíregyháza (KM - K. É.) - Ez év elejétől megváltoztak a táppénzrevétel, azaz a keresőképtelenség elbírálási rendjének szabályai. Ä törvényhozók szándéka szerint a január 1-jétől hatályos új szabályok átláthatóbbá teszik az orvosi teendőket, motiválják a betegeket, az orvosi utasítások betartására ösztönzik a pácienseket, és segítik a jogtalan igények kiszűrését is. Az Országos Egészségbiztosítási Pénztár tájékoztatójából kiderül: a vonatkozó kormány- rendelet módosítására azért volt szükség, mert előfordultak olyan esetek, amikor az orvos nem tudta, hogy betege mikor meríti ki a táppénzes évét, így a táppénz meghosszabbítása nem történt, nem is történhetett meg időben. Ennek következtében a páciens ellátatlanul maradt olyan esetekben is, amikor romló állapota miatt rokkantsági nyugdíjellátásra lett volna jogosult. Mindez úgy fordulhatott elő, hogy az elbírálást szabályozó, 1995 óta érvényben lévő rendelet egy korábbi módosítása a hosszabb idejű táppénzes eseteknél megszüntette az úgynevezett előzetes orvosszakértői vizsgálatot. Az Opel Corsa Viva már 72 hónapos futamidőre, 69 900 Ft befizetésével elvihető roncsautó beszámítás esetén! Corsa Viva . .......................................... 1 999 900 Ft Havi törlesztő részlet: 37 298 Ft. THM= 18,38%. További részletek, páratlanul kedvező hitellelhetőségek az Opel márka- kereskedésekben! Opel Viva család. Új autót mindenkinek! Fogy.: város/országút/vegyes: 7,1/4,6/5,5 I/10G km, CO2: 131 g/km (Corsa 1,0 I benzinmotoros, kézi váltó) Az Ön Opel-partnere: Opel Csősz 4400 Nyíregyháza, Rákóczi út 60. Tel.: (42) 597-666, Fax: (42) 597-667 csoszkft@opelcsosz.hu, www.opelcsosz.hu HIRDETÉS