Kelet-Magyarország, 2004. február (64. évfolyam, 27-50. szám)
2004-02-24 / 46. szám
2004. február 24., kedd Kelet* Magyarország KÖZBIZTONSÁG /6 hírek j s ücc . uuuuunui Levetkőztette a próbababát. Hétfőn reggelre betörték egy mátészalkai üzlet kirakatát, és a próbababáről lelopták a 15 ezer forint értékű ruhát. A tettest a városi rendőrkapitányság keresi. 0 Tiltott kéjelgés. Tiltott kéjelgés miatt az érkerti rendőrőrs őrizetbe vett 21-én egy 18 éves személyt. A nő a Móricz Zsigmond utcán kínálta magát, és a szabálysértést a rendőri felszólításra sem hagyta abba. Nem védett a szúnyogháló. Mindössze a szúnyoghálót kellett kiszakítania a tettesnek, hogy szombatra virradóra bemásszon egy nyírbogáti ház ablakán. A besurranó a lakásból, és az azzal egybeépült üzletből kb. 760 ezer forintot tulajdonított el. „Édes” bűn Záhonyban Záhony (KM) - A vasárnap tett feljelentés szerint február 20-át megelőzően ismeretlen tettesek 74 tonna kristálycukrot tulajdonítottak el egy záhonyi telephelyről. A csaknem tizennégymillió forint kárral járó bűncselekmény ügyében a Záhonyi Rendőrkapitányság indított vizsgálatot. Feketemunkások dolgoztak a hodászi baromfiüzemben Nyírbátor (T. J.) - Hodász belterületén egy baromfifeldolgozó üzemben elfogtak hét román és három ukrán állampolgárt, akik nem rendelkeztek munkavállalási engedéllyel. A közös akciót a Nyírbátori Határőr Igazgatóság bevetési alosztályának munkatársai és a Megyei Munkaügyi és Munkabiztonsági Felügyelőség munkatársai hajtották végre Hodász belterületén egy baromfifeldolgozó üzemben. További eljárás lefolytatására átadták őket a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal Észak-alföldi Regionális Igazgatósága munkatársainak. Kimosták a bélyegzőlenyomatot Beregsuránynál kilépésre jelentkezett egy magyar állampolgár, akinek útleveléből öt magyar átléptető bélyegző-lenyoma- tot előzőleg kimostak. Záhonynál egy beutazni szándékozó ukrán állampolgár útlevelében a német schengeni vízum érvényességi idejét átírták, egy másikban pedig a franciát hamisították meg, a harmadikban az olasz tartózkodási engedély volt hamis. Egy orosz állampolgár útleveléből a svájci vízumbélyeget kitépték. A határőrök mind a négy külföldit visszairányították Ukrajnába. Megállás nélkül továbbhajtott A beregsurányi határátkelőhely irányából a falu felé közlekedő magyar állampolgár az őt igazoltatni akaró határőrök jelzését figyelmen kívül hagyva megállás nélkül továbbhajtott, akit kis idő múlva egy másik határőr járőr Beregsurány és Tarpa között igazoltatott. Ellene szabálysértési feljelentést tettek az illetékes rendőrkapitányságon. Árokba borult ittasan Kocsord (KM) - Gépkocsijának eltulajdonítása miatt tett bejelentést egy kocsor- di férfi. Az árokba borult járművet a helybeli körzeti megbízott nem sokkal később megtalálta. A tulajdonos beismerte, hogy az autót ő vezette ittas állapotban. A férfi ellen eljárás indított a mátészalkai rendőrkapitányság. Soron kívüli pénzbírság Záhony (KM) - Több türelmetlen utas nem várta meg, hogy sorra kerüljön a határátkelőhelyeken. így Záhonynál egy hazánkfia és tíz ukrán, Beregsuránynál egy ukrán állampolgár a várakozó járműveket kikerülve jelentkezett átlépésre. Az útlevélkezelők összesen 36 ezer forint pénzbüntetést szabtak ki rájuk, majd visszatessékelték őket a sor végére. Akár élete fogytáig is az intézetben maradhat ■ ■ Zárt jellegű büntetés-végrehajtási egészségügyi intézetben tölti napjait Tóth Béla Fullajtár András e-mail: fullajtár @kelet.szon.hu Nyíregyháza (KM) - A fé- nyeslitkei gyilkosággal kapcsolatban a legtöbb hozzászóló arra kíváncsi, hogy a kóros elmeállapota miatt felmentett gyilkosnak mi lesz a további sorsa, egyáltalán mit takar az elrendelt kényszergyógykezelése? A kérdésekre a választ dr. Horváth Géza a Megyei Bíróság Büntetőkollégiumának vezetője adta meg. Elmondta: a bírósági döntést követően a vádlottat az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézetbe (IMEI) vitték. Ez az a intézmény, amely kizárólagosan jogosult kóros elmeállapotú betegek gyógykezelésével összefüggő feladatok ellátására. Az Igazságügyi Minisztérium irányítása alatt működik, zárt jellegű büntetés-végrehajtási egészségügyi intézet. Határozatlan ideig A kényszergyógykezelés határozatlan időtartamú gyógyító intézkedés. Ebből következik, hogy csak akkor szűnik meg, ha a szükségessége nem áll fenn. Folyamatosan vizsgálják, hogy meggyógyult-e, illetve fennáll-e a bűnismétlés veszélye. A jogszabály szerint a kényszergyógykezelés szükségességét évente kell felülvizsgálni. Ez azt jelenti, hogy az IMEI igazgató főorvosa véleményt nyü- vánít arról, hogy az intézkedés megszüntethető, vagy továbbra is indokolt a fenntartása. Ezt a véleményt a Fővárosi Bíróságnak küldi meg, ugyanis nekik van kizárólagos illetékességük, csak ők dönthetnek arról, hogy fenntartsák az intézkedést, vagy gyógyult- nak nyilvánítsák. Ez alapján meghatározhatatlan, hogy mikor kerülhet ki az intézetből, esetleges gyógyulása hosszú évekig eltarthat, de elméletileg akár élete fogytáig is ott maradhat. Reagálás a véleményekre- Először is szeretném megköszönni azokat a hozzászólásokat, véleményeket, amelyek a döntés kapcsán a bíróság védelmében születtek. Az ügyben eljárt bírót, de mondhatom, hogy az egész bírói kart sértő véleményekre néhány gondolatban reagálnék- tette hozzá Horváth Géza.- Az ügyben eljárt bírónak és ügyésznek nincs tudathasadása és nem is szorulnak elmegyógykezelésre. A munkájukat végzik alkotmányos felhatalmazás alapján. Ebben az ügyben is a vonatkozó jogszabályok szerint jártak el. Nagyon gyakran belegondoDr. Horváth Géza lünk abba (legtöbben mi is családos emberek vagyunk), hogy mit tennénk, ha a családtagunk sérelmére követnének el bűncselekményt. Ez nem befolyásolhat bennünket a döntések meghozatalában, nem rendelhetjük érzelmeink alá magunkat.- Természetesen az ítélet miatt nem szégyelli magát a bíró. Igenis tudatában volt annak is, hogy a döntését a közvélemény nem fogja kitörő örömmel fogadni. Ennek ellenére nem tehetett mást. A rendelkezésre álló bizonyítékok alapján ezt a döntést kellett meghoznia.- Az egy teljesen nevetséges feltételezés - amelyre korábban nem reagáltunk és nem is fogunk a jövőben sem -, hogy bármilyen döntés attól függne, hogy az ügyben eljáró személyeket le lehetne fizetni. Minden átlagos műveltséggel rendelkező embernek - és ilyennek tekintem azokat, akik a számítógép elé ültek és elmondták véleményüket - tisztában kellene lenni azzal, hogy egy hasonló jellegű ügyben 6-8 embert kellene megvesztegetni, amely gyakorlatilag kivitelezhetetlen, és teljes képtelenség. Aki véleményt nyilvánít legyen minimális ismerete az anyagi és a büntetőeljárási jogról. Húszoldalas lelet Azt, hogy egy döntés jó vagy sem, lehet vitatni. Ebben az ügyben ezt a döntést kellett hozni. Ezt az ítéletet az egyik legszínvonalasabban ítélkező, kimagasló felkészültségű kollégám hozta, akinek számos szakmai publikációja látott napvüágot. A tévedés lehetősége ennek ellenére fennáll, de akkor nemcsak a bíróságot tévesztette meg a vádlott, hanem az ügyben eljáró számos pszichiáter szakembert is.- A vádlott közel két hónapig volt elmemegfigyelés alatt, ami még a nyomozati szakban megtörtént. Az ezt követően kiadott, mintegy húszoldalas leletre alapozták véleményüket a szakértők. TISZAVASVÁR1NÁL FELBORULT EGY TEREPJÁRÓ: a sérülteket a tűzoltók mentették ki. A Jármű vezetője nem ügyelt eléggé az ónos esőtől rendkívül síkossá vált útra Több térfigyelő kamera a közterületeken Az értékesítésre kerülő öreg kocsik árából robogókat kapnak A jutalmazottak egy csoportja MÁV külső peronjait is figyelnék az éber szemek. Ha a bővítés sikerül, a létszámot is növelni kell. Az értékesítésre kerülő öreg kocsik árából robogókat kaphatnak az Érkerti rendőrök, amelyek néhol hatékonyabbak is, mint az autó. Örömmel látta a kapitány a sok polgárőrt azért is, mert akik(Fotők: Pusztai Sándor) i kel a hétköznapokon együtt szolgálnak, azok szívesen látott vendégek az eredmények számba vételénél is. Oklevelet kaptak a polgárőrök Ennek, oklevelek átadásával adta bizonyítékát az őrsparancsnok, és a rendőrkapitány. Végezetül hozzátette: az Érkertben a közbiztonság jó, az itt dolgozó állomány munkával vívta ki a lakosság elismerését, és egyre közelebb kerültek ahhoz, hogy a tréfás meghatározás valóság legyen, azaz az Érkert Édenkertté váljon. Elismerésben részesültek: Szabó István, Légrádi Sándor főtörzszászlósok, Keczkó István törzs- zászlós, Takács Gyula főtörzsőrmester, Budalik Zoltán őrmester, Szőke Attüa zászlós, Olasz Ferenc törzsőrmester, Ivaskin Attüa hadnagy, Papp János zászlós és Varga József főtörzsőrmester. Nyíregyháza (KM) - A térfigyelő rendszer alkalmazása óta a garázda, erőszakos jellegű cselekmények száma nagyon visszaesett, ami igazolja, jó döntés volt bekameráz- ni a területet. Ezt is mondta dr. Pásztor Miklós ezredes, városi rendőrkapitány az érkerti rendőrőrs múlt évet értékelő tanácskozásán, majd így folytatta: az országban ez a legeredményesebb térfigyelő rendszer, a tervek szerint májusra kitt..................................................... ....................................................tt bővül. Ezután a Búza tér környékét, az Arany János és a Szarvas utcák kereszteződését, valamint a Az országban ez a legeredményesebb térfigyelő rendszer, a tervek szerint májusra kibővül. Dr. Pásztor Érkerti tényszámok 2003-ban Az ismertté vált bűncselekmény 884, vádemelés 382 esetben, 15 napon belül bíróság elé került 26 ügy, vádemelési javaslat 203 gyanúsítottal szemben volt, nyomozás eredményességi mutató 48,1%. A területen 12 rablás volt, mindet felderítették!, betöréses lopás 77, lopás 368, kényszerintézkedést 17 esetben kellett alkalmazni, ebből 7 őrizetbe vétel, 10 előzetes letartóztatás. Elfogtak (tetten értek) 186 főt, körözés alapján 77 személyt. Feljelentés 204, szabálysértés 419 esetben történt. Tiltott kéjelgés miatt eljárás 51 esetben, ebből 39 állt bíróság elé, akik közül 7 főre 163 nap elzárást szabtak ki, további 28 személy összesen 1 millió 560 ezer forintot fizetett. Kést rántott a rabló Nyíregyháza (KM) - Rablás és rablás kísérletének megalapozott gyanújával egy 37 éves nőt vett őrizetbe az Érkerti Rendőrőrs. Az eljárás adatai szerint a székelyi asszony pénteken délután a Huszár soron felajánlotta egy 90 éves nőnek, hogy segít vinni a táskáját. A támadó után futott A sértett visszautasítására kést rántott, és elvette a néni kabátjából a pénztárcáját, valamint az élelmiszerrel megrakott szatyrot. Egy közelben tartózkodó férfi a támadó után futott és visszavette a táskát, az eltulajdonított tárcáról azonban nem tudott. A rabló elmenekült. Néhány órával később a nő az Áüomás tér egyik sörözőjében kért egy zacskó chipset, majd késével fenyegetőzve közölte az alkalmazott hölggyel, hogy fizetni nem fog. A sértett segélykiáltásaira a nő elszaladt, a járőrök pedig percekkel később elfogták a közelben. Személyi sérülés egyik bűncselekmény során sem keletkezett. Keréktolvqjok Nyíregyháza (KM) - Szombaton és vasárnap egy-egy személy- gépkocsiról lopták el a kerekeket Nyíregyházán. Az egyik bűn- cselekmény a Ferenc körúton, a másik a Korányi Frigyes utcán történt. Az anyagi kár mindkét esetben meghaladja a százezer forintot. A rendőrség ismeretlen tettesek után indított nyomozást.