Kelet-Magyarország, 2004. február (64. évfolyam, 27-50. szám)

2004-02-24 / 46. szám

Több fajtát kérnek Aggasztó hiányossá­gokat lát az Alma Ter­méktanács elnöke./3. Csak csúcsformában lehetett volna esély Igazán ritka jelenség, csere nélkül játszották végig a meccset a nyíregyházi kosarasok./lO. Változékony idő várható. ÁRA: 69 Ft, előfizetőknek: 42 Ft Nyírségi kiadás Chirac Budapesten. A francia állam­fő Budapestre érkezett hétfőn. Jacques Chiracot a budai Várban Mádl Ferenc köz- társasági elnök és a díszegység fogadta. (Fotó: EPA) Rakamaznál is félpályás toriasz Rakamaz (KM - Ny. Zs.) - Hétfőn Nyír- bogdány és Nyírtura között több mint har­minc erő- és munkagéppel mintegy félszáz gazda tüntetett, Rakamaztől Tokaj irányá­ban pedig kb. 40 járművel 60 résztvevő késztette lassításra az arra közlekedőket. A demonstrálok száma napközben kis mérték­ben változik, hiszen az egy hete tartó meg­mozdulásban néhány munka már a gazdák körmére égett, amit el kell végezni. Kitartanak, amíg kell- A hét első napján az egész országban 4 ezer gép és 8 ezer ember vett részt a de­monstrációban. Kedden a főváros környé­ke lesz mozgalmasabb, vidékről többen Bu­dapest bevezető útjaira vonulnak - mond­ta el lapunknak Jakab Ferenc, a Gazda­körök megyei szervezetének elnöke. Megyénkben Nyírbogdány és Rakamaz határában folytatódik a tüntetés, és kedd­től Nyírbogát-Nyírbátor között is számíta­ni kell az agrárproblémák megoldatlansá­ga miatt tiltakozók járműveire, naponta 9- től 16 óráig. A szervezők Kisvárda körzeté­ben is megkezdték a demonstrációs előké­születeket, s örömmel fogadnak minden csatlakozni kívánó termelőt. Rakamaz-To- kaj között a gazdák petíciót juttattak az országos demonstrációs bizottsághoz, jelez­ve: eltökéltek és kitartanak addig, amíg a tárgyalások nem hoznak eredményt. 9 770133 205023 0404 6 SÍ 4401 Nyíregyháza, Postafiók 47 © (42) 501-510 Jótékony wnelkeilós(?) Az alkalmazásban állók havi ne (országosan, 2003) Január Februar ... 88.154, .81960 Március' : 838231 Április , .... ................ 5 LXI. évf., 46. sz. Igén NAPLÓ 2004. február 24., kedd Csonttörő, ezúttal a jeges járda volt Az ónos szitálás elsősorban a gyalogosoknak okozott megoldhatatlan gondokat Szabolcs-Szatmár-Bereg (KM) - Vasárnap kora este érte el megyénket az ónos eső, mely napközben az or­szág középső és nyugati me­gyéiben már sok problémát okozott elsősorban a gyalo­gosoknak. Az utakra, járdákra fagyott eső vékony jégréteget képezve rendkívül veszélyes volt. Hajna­li fél ötkor a megyei Állami Köz­útkezelő Kht. 39 géppel volt je­len az utakon: a főutakat sózás­sal, az alsóbb rendűeket pedig érdesítő anyaggal igyekeztek jár­hatóvá tenni. A főutakon nem is volt különösebb probléma, me­lyek sónedvesek voltak, ugyanakkor a gyér forgalmú mellékutak (még hétfőn délelőtt is) helyenként rendkívül csúszó­sakká váltak - tudtuk meg az út­információ ügyeletesétől. Hétfőn délelőtt még 12 géppel igyekez­tek járhatóvá tenni a mellékuta- kat, elsősorban Nyíregyháza és Kisvárda környékén. Mivel már kora délelőtt a hőmérséklet olva­dáspont fölé emelkedett, a Nyír­ségben a szitálás is megszűnt, ja­vultak a kilátások az alsóbb ren­dű utakon is - tette hozzá az ügyeletes. A rendőrség tájékoztatása sze­rint a koccanásos belesetek szá­ma jelentősen nem emelkedett hétfőn, nagyobb közlekedési baleset sem történt. A mentők viszont megdöbben­tő adatokkal szolgáltak: az átla­goshoz viszonyítva tízszeresére növekedett vasárnap estétől kez­dődően és hétfőn a kéz- és láb­töréssel kórházba szállított be­tegek száma a jégpályává vált járdák, közterületek miatt./5. Felvételi az EVISZ-ben Hétfőn megkezdő­dött a felvételi a nyíregyházi Vásárhelyi Pál Szakközépiskolában. A jelenkező 551 közül 90 tanuló kerülhet az induló három osztályba, ahol a jövő építészeit képzik. (Fotó: Elek Em Látványfőzdék épülnek Szatmárcsekén Ötcsillagos színvonalú falusi vendéglátó helyek is vannak Nyíregyháza (KM - S. M.) Az idén ünnepli fennállá­sának 12. évfordulóját, a fa­lusi turizmus megyei szer­vezete. Az elmúlt évi munkáról és a jövő kilátásairól tartottak tegnap sajtótájékoztatót, összekötve az­zal az aktualitással, hogy a hét végén ad otthont Szatmárcseke az egyik legnagyobb rendezvé­nyüknek a VI. Nemzetközi Cin­kefőző Versenynek. Komplex program kell Hanusz Árpád, a szervezet el­nöke büszkén sorolta fel azokat a tízezreket csalogató, immár nemzetközi hírnévnek örvendő rendezvényeket, melyek közre­működésüknek köszönhetően népszerűsítik Szabolcs-Szatmár- Bereg megyét. Jelentős előrelépésnek számít az is, hogy akár ötcsillagos szín­vonalú falusi vendéglátó hellyel W.......................... Végre megkaptuk az engedélyt egy 50 millió forintos beruházásból megvlósuló üzem megépítésére. Sarkady PAl ....................................................W is rendelkeznek már a térségben. Hanusz Árpád a jövőre nézve fontosnak tartja továbbra is a népi hagyományokat felelevení­tő rendezvényeket, és azt, hogy hosszú távú cél legyen komplex programok készítése, melyek egyszerre kínálnak szórakoztató, kulturális, szabadidős programo­kat az ide látogató -turistáknak. A sajtótájékoztatón Sarkady Pál István, Szatmárcseke polgár- mestere az idei nemzetközi cín- kefőző verseny részleteit ismer­tette - melyről már korábban ol­vashattak lapunkban - és egé­szen friss hírrel is szolgált a te­lepülés életéből. Elmondta: több évi várakozás után végre meg­kapták az engedélyt egy 50 mil­lió forintos költséggel megvaló­suló, látvány szatmári szilva pá­linkafőző, lekvárfőző és szil­vaaszaló üzem megépítésére. Egy kis jó idő és máris hatalmas sorok alakulnak ki az autómosóknál, de nem árt a kocsi fényének, ha időnként leöblítjük róla a sót. (Fotó: Sipeki Péter) V ____________________________________^ Fogyasztás: 6,5 1/100 km, CO, kibocsátás: 154 iMura Hozzon egy ajár HIRDETÉS AKCIÓ! * AKCIÓ! * AKCIÓ! * AKCIÓ! Új Suzuki ABS és dupla légzsák nélkül? Olyan nincs. Szalon és Szerviz: Nyíregyhaza, Lujza u. 9., Tel.: (42) 460-000/160, 161 m Szalon: Nyíregyháza, Kossuth u. 8/A, Tel.: ki

Next

/
Thumbnails
Contents