Kelet-Magyarország, 2004. február (64. évfolyam, 27-50. szám)

2004-02-19 / 42. szám

2004. február 19., csütörtök KeletwMagyarország MINDENFÉLE /8 HÍREK 0 Jókedvűen. Karinthy örök címmel a nagykállói művelődési központban feb­ruár 25-én 10.30 és 17 órai kezdettel vidám irodalmi műsort rendeznek a Sza­bad Ötletek Színháza előadásában. 0 Tematikus filmsorozat. A Váci Mihály Városi Művelődési Központ tematikus filmsorozattal lepi meg az érdeklődőket. A Mámor fesztivál következő programja február 23-án 18 és 20 órakor lesz. Ek­kor a Pi című amerikai filmet vetítik. Esélyt a sérülteknek Nyíregyháza (KM) - Szabolcs-Szatmár- Beregben is megalakult a Halmozottan Sé­rültek Megyei Szülőszövetsége.- A kiemelten köz­hasznú szerevezetet 1996-ban alapította Csereklye Györgyi - tájékoztatta lapunkat Tóthné Bácskái Edit, megyei elnök. - Az ő tanácsára kezdtünk aláírás-gyűjtésbe egy álom megvalósítása ér­dekében: napköziott­hont és átmeneti lakó- Tóthné Bácskái Edit otthont szeretnénk lét­rehozni a halmozottan sérült gyerekeknek és fiataloknak. Az összegyűjtött aláírásokat ta­valy október 3-án adtuk át vezetőinknek a szülőszövetség első fórumán Nyíregyházán. Az immár hivatalosan is bejegyzett me­gyei szövetség bízik az országos szervezet vezetőinek támogatásában, hogy a halmo­zottan sérült fiatalok és családjaik esélyt kapjanak a teljesebb élethez. Várják továb­bi sorstársak jeletkezését, hogy egymáson segíthessenek. A Halmozottan Sérültek Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Szülőszö­vetségének levelezési címe: Nyíregyháza, Ungvár sétány 5., a telefon: 447-351. Tárlat ■ Soltész Péter ungvári festőművész képei látogathatók a nagykállói művelődési központ kiállítótermében. (Fotó: Elek Emil) Városlakók a művelődési házban Nagyecsed (Molnár Károly) - Murguly László Csabáné is jelentkezett arra a pá­lyázatra, melyet Nagyecsed város önkor­mányzata hirdetett meg. Nyertesként ő ke­rült a Művelődési Ház és könyvtár élére. Internetes pályázattal hat számítógépet nyertek. A lakosság egész napon át hasz­nálhatja (méltányos használati díjért) a technikát. Egy informatikus a helyszínen segít az eligazodásban. Januárban adtak be pályázatot az In­formatikai és Hírközlési Minisztériumhoz: az eMagyarországi Pontok egyik állomása lesz így a ház. A Nemzeti Kulturális Alap­programhoz beadott pályázat révén, az itt működő kilenc kiscsoport vezetőinek a szakköri díjához remélnek támogatást. „A béke gyermekei” - Cigánygyerek-klub ve­zetője Bulyáki Béla egyike a foglalkozta­tottaknak. Ők jelentős szerepet játszanak a hagyományápolásban. Ünnepi készülődés Az Őszirózsa Nyugdíjasklubban (vezető­jük Szántó Lajosné) félszáznyian vesznek részt. Az elmúlt évben megújult a Műve­lődési Ház. Az emeleti részt teljesen át­formálták. Az aula képe is megváltozott. Most az öltözők rendbetételén a sor. A pad­lózat, a színpadi oldalsó függöny cserélő­dik. Pályázati pénzből sikerült a hangtech­nikai berendezéseken javítani. Felnőtt korú lett a Nyírség Táncegyüttes Tagjaik között sokan már 0 szólistaként is jÉ bizonyították tehetségüket A jókedv a tánc egyik fontos eleme (Fotó: Racskó Tibor) Nyíregyháza (KM - N. I. A.) - Ha Szabolcs-Szatmár-Bereg megye tánckultúrájáról esik szó, a legtöbb embernek a Nyírség Táncegyüttes jut elő­ször eszébe. Az együttes 1974 óta működik Nyíregyházán, legfőbb támogatója a városi önkormányzat. Az együttes repertoárja - az egész Kárpát-medence táncha­gyományát felölelve - hiteles ké­pet ad a magyarság népművésze­téről, a magyarok és más népcso­portok táncos karakteréről. A hi­telességet segíti az is, hogy a tán­cosok a különböző táncdialektu­sok anyanyelvi szintű elsajátí­tására, improvizációs készségük állandó fejlesztésére törekszenek, s nagy gondot fordítanak arra is, hogy az eredeti táncok ere­deti népviseletekben jelenjenek meg a színpadon. Újszerű formák Az „eredeti” táncok „egysze­rű” színpadra állítása mellett az együttes alkotói újszerű kompo­nálás! formákkal is jelentkeznek. »..................................................... A Nyírség Táncegyüttes gyakori résztvevője különböző hazai és kül­földi fesztiváloknak, versenyeknek: így pl. 1989-ben és 1993-ban is el­nyerték az Országos Néptáncfesz­tivál Nagvdiját. ....................................................ff Repertoárjukban így megtalálha­tók dramatikus, színházi jellegű produkciók, magyar népszokáso­kat feldolgozó koreográfiák vala­mint a régies tánckincset és ze­nét az újabb korszakok „moder­nebb” táncaival és zenéjével öt­vöző alkotások. Az együttes kísérőzenekara a Szikes banda, melynek tagjai magas színvonalon játsszák az autentikus magyar népzenét, s M. Magyar László e-mail: magyar@kelet.szon.hu Nyíregyháza (KM) - A kó­rusmuzsika ügyes katonáinak bizonyultak a Banchieri Ének- együttes tagjai, hiszen kétheti koncertezés után meghódolt előttük Amerika. Az Amerikai Kórusszövetség egyik tiszségviselője úgy nyilatko­zott ugyanis a zenei szakemberek­nek adott hangverseny után, hogy „Amerika nyitva áll a Banchieri előtt”. Koncert, mesterkurzus Mint lapunkban beszámoltunk róla, február 2. és 15. között az Amerikai Kórusszövetség meghí­vására a keleti partvidék több vá­rosában turnézott a nyíregyházi kamarakórus. A turné tapaszta­latairól, az együttes élményeiről Szilágyi Szilárd kórustag tájékoz­tatta szerkesztőségünket.- Bostonban rendezték meg a keleti partvidék ének-zenetanárai­nak hagyományos nagy konferen­ciáját, s erre hívta meg az Ameri­kai Kórusszövetség az együttesün­ket. Előtte több településen is sze­repeltünk, így Woodburyben, Windsorban, Somersben. Főként iskolákban adtunk hangversenye­ket, valamint tartottunk mester- kurzust is középiskolás diákoknak. Kodály-módszer- Megismertettük a fiatalokat a Kodály-módszerrel, valamint taná­csokat is adtunk nekik abban, ho­gyan formáljanak meg egy-egy dalt. A programunk zsúfoltságát mutatja, hogy előfordult olyan nap is, amikor három alkalommal adtunk koncertet, illetve kurzust. Nagyon jól felszerelt iskolákban énekeltünk. Az egyik bentlakásos az együttes táncainak zenei anyagán kívül saját repertoárral is rendelkeznek. Fesztiválvendégek A Nyírség Táncegyüttes gya­kori résztvevője különböző ha­zai és külföldi fesztiváloknak, versenyeknek: így pl. 1989-ben és 1993-ban is elnyerték az Or­szágos Néptáncfesztivál Nagydí­ját és legfontosabb különdíjait, illetve 1988-ban és 1993-ban, va­lamint közönségszavazattal 1996- ban is megnyerték a Magyar Te­levízió „Ki mit tud?” vetélkedő­jét. A fesztiválokon elért ered­mények alapján a társulat több­szörös nívódíjas, többszörösen Kiváló Együttes, melynek minő­sítése: Kiválóan Minősült Együttes. Jelenleg ez a Ma­gyarországon elérhető legmaga­sabb fokozat. 2001-ben. ismét megnyerték a Martin György Országos Néptáncfesztivált, 2003 októberében pedig a Kállai Ket­fiúiskolában például fedett jégho- kipálya, kosárlabdapálya, jól fel­szerelt könyvtár volt. Az iskolá­hoz kápolna is tartozott, abban énekeltünk. Ez volt Amerikában az első koncertünk, s jól sikerült. A fiatalok bebizonyították, hogy nemcsak a rapzene, hanem az ál­talunk megénekelt zenei világ - reneszánsz madrigál, Beatles-fel- dolgozás - is érdekli őket.- A megérkezésünkkor kaptunk egy nyolcszemélyes Ford terepjá­tős Néptáncfesztivált, amely az utóbbi években az ország egyik legjelentősebb versenyfesztivál­jává nőtte ki magát! Külföldön Szlovákiában, Len­gyelországban, Ukrajnában, Bel­giumban, Olaszországban, Ang­liában, Hollandiában, Németor­Itthon is fesztivál Az együttes tagjai két­évente maguk is szerveznek nemzetközi fesztiválokat, amelyekre a világ minden részéből hívnak együttese­ket. 2003. nyarán immár a IV. Nyírség Nemzetközi Néptáncfesztivált rendezték meg, amelyre Kanadából, Észak-Ciprusról, Bela- ruszból, Szlovéniából, Olasz­országból és Görögországból érkeztek csoportok. rót, s egy térkép alapján mi vezet­tük az autót egyik városból a má­sikba. Mikor itthon ezt megtud­tuk, aggódtunk, hogy mi lesz ve­lünk Amerikában, de aztán a helyszínen minden jól alakult: egyszer sem tévedtünk el. Bár ke­vés szabad időnk volt, New York­kal sikerült megismerkednünk. Voltunk a Broadwayn, felmen­tünk az Empire State Building te­tejére, megtekintettük a Centrál Parkot, a Guggenheim Múzeumot. szágban, Franciaországban, Tö­rökországban, Egyiptomban, Iz­raelben, Spanyolországban, Ro­mániában, Görögországban, Thai- földön, Mexikóban és Tunéziában is vendégszerepeitek már. Tagjaik között igen sokan szó­listaként is bizonyították tehetsé­güket, s így Aranysarkantyús ill. Aranygyöngyös Táncos címmel rendelkeznek, néhányan pedig a Népművészet Ifjú Mestere kitün­tetés tulajdonosai. Az együttes nagy gondot for­dít az utánpótlás nevelésére is. Jelenleg két gyermekcsoport kapcsolódik közvetlenül a Nyír­ség Táncegyütteshez: a Babszem és a Margaréta. E két együttes­sel, s a Vásárhelyi László Alap­fokú Művészeti Iskola csoportjai­val együtt mintegy 500 gyermek és felnőtt táncos szívja magába a népi kultúra legszebb, legne­mesebb hagyományait a gyöke­rektől egészen a „magas” művé­szetekig. Mulatság után fejlesztés Nyíregyháza (KM) - Ha­gyomány a nyíregyházi Ko­dály Zoltán Általános Isko­lában is, hogy a tantestület és a szülői munkaközösség jótékonysági bált rendez, amelynek a bevételét az ok­tatási eszközök fejlesztésé­re fordítják. Az idén feb­ruár 21-én 19 órától rende­zik meg a mulatságot az is­kola nagytermében. A szü­lők téglajegyek vásárlásával is segíthetik a tervezett ok­tatási fejlesztést. A mulat­ságon a pedagógusok mű­sorral kedveskednek majd a vendégeknek, a vacsora elfogyasztása után pedig a Zenith együttes gondosko­dik a talpalávalóról. Kézsebészek ülése Nyíregyháza (KM) - A „Szabolcskéz” Kézsebészeti Ala­pítvány Kuratóriuma és a Jósa András Kórház traumatológiai és kézsebészeti osztályának kéz­sebész munkacsoportja február 27-én tartja nyilvános kuratóriu­mi ülését. Iskolateremtők A programban beszámoló hangzik el az alapítvány műkö­déséről, a kézsebész munkacso­port tagjainak az alapítvány se­gítségével elért eredményéről is. A tanácskozásra meghívták a ha­zai kézsebészet kiválóságait, a tudományos élet számos képvi­selőjét. Mint köztudott, a nyír­egyházi kórház kézsebészete az egyik legjobb az országban, szá­mos olyan műtét és beavatkozás történt itt, amely a szakmában úttörőnek számít, olykor iskolát teremtett. Hétszáz szakember előtt- A két hét alatt 13 koncer­tet adtunk, közülük kettő volt számunkra igen fontos. A hartforti fellépésünket két amerikai menedzsment is meghallgatta, s a koncert után úgy nyilatkoztak, szeretnék felvenni velünk a kapcsolatot. A másik fontos koncert Bos­ton „régi templomában” volt az Amerikai Kórusszövetség által rendezett konferencia ke­retében. Közel hétszáz zenei szakember, illetve általános is­kolai és középiskolai tanár vett részt ezen a rendezvé­nyen. Óriási sikerünk volt, felállva tapsoltak, a magunk­kal vitt CD-k mind elfogytak. Az egyik főszervező, Jim Brucks a koncert után úgy fo­galmazott, hogy Amerika nyit­va áll előttünk - fejezte be tá­jékoztatását Szilágyi Szilárd. Dalokkal hódították meg az Újvilágot Bostonban és környékén énekeltek a nyíregyházi fiatalok New York emléktárgyakban is gazdag: Földesl Ildikó és Major Olga „Szabadság-szoborként” (Fotó: Szilágyi Szilárd)

Next

/
Thumbnails
Contents