Kelet-Magyarország, 2004. február (64. évfolyam, 27-50. szám)

2004-02-16 / 39. szám

2004. február 16., hétfő Keleti Magyarország RÖVIDEN 0 Dépardieu, a francia filmsztár kénytelen lesz megosztozni a sikerben 32 éves fiával, akinek a Min­dent odaadtam címmel írt sokkoló vallomása máris hatalmas sikert hozott. Guillaume testi-lel­ki pokoljárásának minden részletét feltár­ja, nem kíméli sem önmagát, apját. Pert vesztett az amerikai mélytengeri kutatócég a kolumbiai állam ellenében, így kicsúszik markából annak a több mil­liárd dollár értékűre becsült ékszerkincs­nek a fele, amely a San Jósé spanyol gályában található, a tenger fenekén. A hajó kiemelésében való közreműködésért tartottak volna igényt a kincsek felére. 0 Tolnay Kláritól Kertész Imréig már több mint tízen kaptak az 1991-ben elő­ször megkötött Bálint-napi szeretetcsokorból, amit Guba Ági virágkötő veze­tett be Magyarországon. Az idén Popper Péter pszichiáter a díjazott. Kitörő örömmel fogadta a török szárma­zású német Fatih Akin, hogy A fallal szem­be című filmje elnyerte az 54. Berlini Film- fesztivál, a Berlinale nagydiját, a legjobb filmnek járó Aranymedvét. (Fotó: EPA) Autóban kötnek házasságot Las Vegas (MTI) - Autóban esküsznek azok, akiknek sietős a dolga Las Vegas­ban. A ceremónia 15 percig sem tart, vő­legénynek és menyasszonynak a szertar­tás idejére sem kell elhagynia az autót, elegendő fizetni, kinyitni a jármű ablakát, és meghallgatni a kápolna lelkésznőjét. A Little White Wedding Chapel hírét ja­nuárban kapta fel a világ, akkor történt ugyanis, hogy Britney Spears énekesnő és gyermekkori barátja, Jason Alexander far­merruhában idehajtott, és házasságot kötött. Szüntelen jókedvemben sünhátra vá­gom magam a gondozóm puha tenyerében. Eddig nem szólt, hogy fájna neki. (Fotó: Magánarchívum) ME6ÉR EGY MOSOLYT Rendőröket végeznek ki. Megkérdik az elsőt, hogy kötél, golyó vagy villamosszék legyen. - A kötél lassú, a golyó fájdalmas, legyen a villamosszék! - Uram, önnek sze­rencséje van! A villamosszék nem műkö­dik, így ön szabadon elmehét! Kint oda­súgja a második rendőrnek a megmene­kült: - Te, a villamosszék nem működik! Bevezetik az újabb rendőrt, majd felteszik neki is a kérdést, mit választ. - A kötél lassú, a villamosszék nem működik, te­hát golyó! További viccek: humor.szon.hu Összehangolt akciót szerveztek a madárinfluen- za terjedése elleni fellépés jegyében a hét végén kínai járványügyi szakemberek Peking egyik külvárosá­ban. (Fotó: EPA) Arccsúfító támadás féltékeny férfiaktól Dákká (MTI) - Kamatmentes kölcsönt kaphatnak a férjük vagy éppen vőlegényük által tö­mény kénsavval - vitriollal - el­csúfított bangladesi nők -, hogy kiközösítésük után önálló vállal­kozásba foghassanak a megélhe­tésükért, határozta el a dakkai kormány. Az ázsiai országban igen gya­kori eset, hogy a féltékeny férj vagy a kikosarazott kérő savat zúdít a nő arcába, ha úgy tekin­ti, hogy őt, a férfit sérelem érte. A kegyetlen szokás ráadásul ag­gasztóan terjed, 2001-ben 341, 2002-ben 485 ilyen támadást je­gyeztek fel. Az áldozatok közül sokan nem élték túl a férfi bosszúját, a túlélők különalapít- ványt hoztak létre - ettől szár­maznak a fenti adatok. Tavaly 200 nő tüntetett Dakkában, a ha­tóságok segítségét sürgetve a vit- riolos támadókkal szemben. Szemérmesek a szomszédaink Az aktív szexuális élet infarktus ellen is jó Bécs (MTI) - Az osztrákok többsége túl szemérmes ah­hoz, hogy idejekorán szak­emberhez forduljon szexuális problémáival. Pedig az időben történő segít­ségkérés még életet is menthet. Elia Bragagna, a bécsi Wilhelmi- nenspital szexuális ambulanciájá­nak a vezetője a Die Presse című napilapnak elmondta, hogy a szív- infarktust szenvedett osztrák fér­fiak 75 százalékának már jóval a baj bekövetkezte előtt szexuális problémáik voltak, és ha azokról időben beszéltek volna orvosnak, a kezelésnek köszönhetően elke­rülhető lett volna egynéhány in­farktusnak a bekövetkezte is. Minderre felhívták a figyelmet a napokban azon a bécsi rendezvé­nyen, amelyet a Valentin-naphoz időzített, „A szex hete” rendez­vénysorozat keretében tartottak az osztrák fővárosban. Néha évekig várnak Az ausztriai felmérések sze­rint az osztrákok általában 3-4 évet is várnak, míg orvoshoz for­dulnak szexuális gondjaikkal. (A németeknél 2, a görögöknél pedig 4 évig tart átlag ez a „hall­gatási időszak”.) A szakértők ar­ra is felfigyeltek, hogy az orvo­sok körében sincs mindig meg­felelő „fogadókészség”. Névnapos. Fér geteges hangulat­ban, baráti körben ünnepelte a minap névnapját Szőke Lívia. (Fotó: Sipeki Péter) Moszkvai fúrdőzők tragikus szombatja Az első jelek szerint valószínűleg műszaki hiba miatt omlott össze a komplexum A mentők egy szerencsétlenül járt fürdőzőt mentenek ki a romok közül (Fotó: EPA) Moszkva (MTI) - Az orosz mentők vasárnap (helyi idő szerint) délig 25 holttestet emeltek ki a moszkvai fürdő­komplexum leomlott tetejé­nek romjai alól, egy sérült az éjjel meghalt a kórház­ban. Az orosz főváros 12 kórházá­ba 110 sérültet szállítottak, s a még benntartott 90 felnőtt és gyerek közül négy volt kritikus és tucatnyi súlyos állapotban. A Jaszenyevo kerületi Trans- vaal-park élményfürdőközpont betonteteje szombat este leom­lott, lerombolva az épület egyik oldalát is. A leomlott tető alatti ötezer négyzetméteres térben mintegy négyszáz, az egész komplexumban 1300 vendég tar­tózkodott Jurij Luzskov főpolgár­mester szerint. A rendkívüli helyzetek orosz minisztere közölte, hogy a csak­nem nyolcszáz mentő vasárnap estig folytatja a kutatást 90 gép­pel. A mentők hőgenerátorokkal fújtak meleget a romok közé, hogy a még alattuk sejtett fürdő­ruhás túlélőket megóvják a fagy­tól. Szergej Sojgu szerint ezzel plusz 14 fokos hőmérsékletet tud­nak fenntartani az omladékban. Sojgu 17 eltűntről beszélt, meg­jegyezve, hogy 145 öltözőszek­rényben maradt gazdátlan hol­mi. A mentők keresőkutyákat is alkalmaznak. Időről időre leáll­nak minden munkálattal, és egy­két percre néma csöndbe burko­lóznak, hogy meghallják akár az elhaló segélykérést is, ha jönne még üyen. Nem merénylet volt A már átvizsgált törmelék el­távolításán két daru dolgozott. A főmedencét már javarészt meg­tisztították. A hatóságok kizárták a me­rénylet lehetőségét. A szakértők konstrukciós hibára és az üze­meltetési szabályok megsértésé­re gyanakodtak, rámutatva a külső és belső hőmérséklet köz­ti nagy különbségre. Egyesek fel­tételezték, hogy a tetőszerkezet­be beszivárgott víz vagy ott le­csapódott pára fagyott meg, szét­feszítve a betont. Csaknem száz halott Peking (MTI) - Tűzvész pusz­tított vasárnap egy kínai bevásár­lóközpontban, ötvenegy ember életét vesztette a szerencsétlenség­ben. Ugyancsak Kínában, az or­szág keleti részén meghalt 39 em­ber vasárnap egy templomtűz kö­vetkeztében. A halálos áldozato­kon kívül a tűznek négy sérültje is van. SUZUKI Swift helyett Alto vagy Wagon R+ü! Havi törlesztés akár 19 900 Ft/hó KEZES ÉS KÉSZPÉNZ NÉLKÜL! 7-8 éves Swiftje nálunk 1 300 OOO Ft-ot ér!!! «* Bármilyen típusú öreg autóját akár 700 000 Ft-ért beszámítjuk Ignis és Liana vásárlása esetén!!! SUZUKI ■V//A--------­4400 Nyíregyháza, Tiszavasvári út 3J/d. Telefon: 42/420-273, 420-274 4600 Kisvárda, Árpád u. 27. Telefon: 45/415-214, 416-142 3950 Sárospatak, Wesselényi u. 36. Telefon: 47/511-418, 511-419 VASARNAP IS NYITVA! HIRDETÉS

Next

/
Thumbnails
Contents