Kelet-Magyarország, 2004. február (64. évfolyam, 27-50. szám)
2004-02-10 / 34. szám
2004. február 10., kedd HÁTTÉR / 3 Zárva. A Kállay Gyűjtemény technikai ,, okok miatt február 4-étől három hétig zárva tart. Táncház. Az Inczédy György Szakközépiskola és Szakiskola február 11-én 18-tól 21.30 óráig táncházat tart a Bánki Donát-kollégium ebédlőjében (Nyíregyháza, Korányi F. u. 15.). A foglalkozás díjtalan. Táncrend: Marosmenti táncok, táncos játékok. NÉZŐPONT Hullámverés a feneketlen tóban Balogh József e-mail: balogh@kelet.szon.hu Demszky Gábor beledobta a követ a feneketlen tóba. Azt mondta: Budapest csak Pest megyével együtt lehet sikeres az Európai Unióban, a főváros ezért mindent megtesz, hogy azonos körülményeket teremtsenek a Budapesten és a Pest megyében élők számára. Vagyis egy régiót kell alkotni a két földrajzi egységnek. Alig hiszem, hogy örömet szereztek Pest megyében a főpolgármester szavai, hiszen a főváros kedvező mutatói lényegesen lecsökkentenék az európai alapokból együttesen elnyerhető támogatások összegét, Budapest viszont jól járna, neki - ha nem változtatják meg a tervezett régiók határait nem jut semmi. Nekünk, a keleti végeken élőknek per1 sze ezekből a mondatokból nem az a lényeg, hogy közös, vagy külön régió lesz-e a főváros és agglomerációja, hanem az, hogy valaki ismét változtatni akar, a feneketlen tóba dobott kő okozta hullámok túljutnak Buda határain, elérnek ide hozzánk is. Ez azért fontos, mert megyénk többször akart már módosítani, hiszen nekünk sem előnyös a mostani tervek szerinti statisztikai régió, de a törekvés eddig eredménytelen volt. Talán a főpolgármester messzebbre hallatszó szavai könnyebben eljutnak a régióbeosztásról szóló döntés előkészítőihez, s akkor másoknak - mondjuk a mi megyénknek is - esélye lehetne egy ésszerűbb, számunkra kedvezőbb beosztásra. Persze az igazság az, hogy - miként eddig - ezután sem sok remény látszik egy kétharmados törvény elfogadására. Ha látszana, akkor sem volna könnyű megoldást találni a megyék mellett egy újabb döntési szint létrehozására. Olyan időben, amikor minden fillért kétszer is meg kell gondolni, mire fordítanak. Ilyen okok miatt rangsorolták néhány éve az ítélőtáblák felállítását, bár most, a közszféra létszámcsökkentése miatt bizonyosan jól jönne, ha új állások létrejötte segítene elhelyezésükben. De akkor a mainál is drágább lenne a karcsúsításra ítélt közigazgatás. A KSH ELEMZÉSEIBŐL Családi pótlék Nyíregyháza (KSH - Mala- kucziné Póka Mária) - Magyarországon közel 1 millió 300 ezer családnak folyósítanak családi pótlékot, átlagosan a 10 ezer forintot kissé meghaladó összegben. A családi pótlékban részesülők száma tendenciájában csökken, összefüggésben a gyermekvállalási hajlandóság mérséklődésével. A támogatás egy családra jutó havi átlagos összegének reálértéke 2002-ben jelentősen, több mint tizedével emelkedett. Ennek ellenére az 1990. évinek csupán négytizede volt, mivel a növekedés nem kompenzálhatta a kilencvenes évekre jellemző csökkenést. Arányok itt és ott Szabolcs-Szatmár-Beregben 2002-ben a gyermekes családok kétharmadának, havonta átlagosan közel 73 ezernek folyósították a pótlékot, közel 120 ezer gyermek után. A családi pótlékkal érintett gyermekek a 0-18 évesek 77 százalékát adják. Ez az arány a megyék sorában a legalacsonyabb. A tanköteles kor után továbbtanulók aránya tehát itt mérsékeltebb, mint másutt, ami a pótlékra való jogosultság megszűnését eredményezi. Az itteni 77 százalékkal szemben a családi pótlékban részesülők aránya a 0-18 évesekből Győr-Moson-Sopronban 89 százalék volt 2002-ben. Az Axiál nyíregyházi négyesfogata: balról Máté Csaba, Bálint Imre, Sipos Zsolt, Görömbe! Sándor Ugródeszka keletre az új telephely Uniós színvonalat céloz új nyíregyházi beruházásával a bajai cég mekkora súllyal szerepel cégünknél a logisztika. A felmerülő igények gyors kiszolgálását a jelentős gépkocsipark mellett például az a számítógépes hálózat alapozza meg, amelynek segítségével innen Nyíregyházáról is - ahol egyébként százmilliós raktárkészletet tartunk - elérhető a központi adatbázis. Ha az egyik nap megrendeli valaki nálunk a neki égetően szükséges alkatrészt, s az valamelyik telepünkön megtalálható az országban, akkor másnap meg is érkezik hozzá - állítja a területi képviselő, hozzátéve - Ezért bízunk benne, hogy itt a keleti régióban kiváltképp van keresni valónk ebben a rendkívül időjárás- függő agrártermelésben. Még itt a SAPARD Görömbei Sándor (32) az új gépek értékesítésén belül ő a csúcstechnikát képviselő neves betakarítógép család területi képviselője.- A tavaly a kombájn- és a silózóeladásban is hazai piacvezetők lettünk, ám tisztában vagyunk vele, hogy a forgalomnövekedésbe alaposan bejátszottak a mezőgazdaságigép-támogatásoknak. Ezért aztán nagyon bízunk benne, hogy a termelők idén a gépberuházásra is nyújtott SAPARD pályázati lehetőségeket is kihasználják - vélekedik a nyíregyházi mezőgazdasági gépész üzemmérnök. Sipos Zsolt(30) az új gépek értékesítésén belül a „hagyományos,, főként traktorokkal és különböző munkagépekkel foglalkozó üzletág területi képviselője is bizakodó.- Egy sor korszerű márkával foglalkozunk. A teleszkópos rakodók és az önjáró permetező- gépek piacát például mi vezetjük Magyarországon. Utóbbi, 30 méter széles szántóföldi permetezőnek még nagy jövő jósolható a környezetvédelmi okokból fokozatosan háttérbe szoruló légi növényvédelem helyettesítésében - állítja az ugyancsak nyíregyházi mezőgazdasági üzemmérnök. Galambos Béla e-mail: galambos@kelet.szon.hu Nyíregyháza (KM) - Legújabb telephelyét novemberben Nyíregyházán nyitotta meg az ország talán leglátványosabban fejlődő mezőgép forgalmazója. Az Axiál Kft. ezzel nemcsak a honi piac még fehér foltjait fedte le, hanem ugródeszkát is ácsolt a keleti külpiacok felé. A családi vállalkozásként 13 éve alakult Axiál fejlődésére jellemző, hogy a hazai agrogéppiac egyhatodán, 355 dolgozójával és 187 darabból álló saját gépkocsi- parkjával tavaly 32 milliárdos árbevételt produkált. A bajai cég nyíregyházi telephelye 300 millió forintos beruházással épült 5,5 hektár területen, melynek kiválasztásánál fontos szempont volt, hogy alkalmas legyen a náluk rendszeres regionális vevőtalálkozók, bemutatók céljára is. Kelendő használt gépek A kényelmes ügyfélváróval, és korszerű irodákkal felszerelt nyíregyházi Axiál telephely mind a négy területi képviselője lendületes, fiatal szakember. Máté Csabának (25) a használtgép-centrum helyi vezetőjének, speciális üzleti stratégiai célokat kell megvalósítania. Két beosztottjával az északkelet magyarországi régión kívül a keleti határon túli országok - Ukrajna, Románia, Moldávia, sőt Kazahsztán - növekvő használtgép-igényeit is ki kell elégítenie.- A használtgép-üzletágunk 2 Korszerű berendezések az irodában is (Fotók: a szerző) éve alakult, s tavaly már 700 darab volt a forgalom, melynek a fele a tőlünk keletre fekvő országokban talált gazdára. A piac rohamos bővülésével tehát jogosan számolhatunk - mondja a Mezőtúron végezett gépészmérnök. Bíznak a régióban Bálint Imre (32) az alkatrészüzletág területi képviselője négy beosztottal dolgozik a nyíregyházi telephelyen.- A hazai alkatrészpiac felét mondhatja cégünk magáénak - mondja büszkén a Tisza vasváriban lakó gépésztechnikus. - Ebből az évi 7 milliárd forint értékű alkatrésztömegből minden másodikat házhoz szállítjuk. Látható Manökenek. A nyíregyházi Univerzum divatbemutatóján - kivételesen nem szemből. (Fotó: Elek Emil) Nem elég eladni Az eladott gépek szakszerű üzemeltetése nem lehet közömbös egy EU-s színvonalon teljesítő forgalmazó számára, vallja egybehangzóan mind a négy területi képviselő. A nyíregyházi telephely két mobil szervizesét említik, akik „állig” felszerelt szervizautókkal járják a partnereket, de a telephelyen épült korszerű műhelyben is képesek megoldani bármilyen problémát, A drága gépek kezelőinek oktatásáról pedig az Axiál központ mérnökei gondoskodnak. MEGKÉRDEZTÜK: Önnek mit jelent a Valentin-nap? N álunk ennek a napnak különös jelentősége van, ugyanis minden esztendőben emlékeztetem a feleségem az ismerkedésünk napjára, február 11-ére. Minden évben annyi szál sárga rózsát kap tőlem, ahá- nyadik évfordulót ünnepeljük. A Valentin-ünnep ezek után hab a tortán, akkor „csak” plusz öt rózsát nyújtok át neki, viszont azok kizárólag vörös színűek lesznek. Sinka Zoltán MÁV-alkalmazott S zerelmes típusú emberekből áll a mi kis családunk. Ezzel azt akarom érzékeltetni, hogy szeretjük egymást meglepni, és erre remek alkalom kínálkozik majd szombaton. Nem kell rá felhívni a figyelmet, automatikusan tudjuk a dolgunkat. Korábban karkötővel vagy nyaklánccal kedveskedtünk egymás számára a feleségemmel - a szeretet jeleként. Domoszlai Ferenc HEGESZTŐ N em biztos, hogy jó, ha lemásoljuk az amerikai mintát, ám a Valentin-nap esetében szerintem nincs okunk a fanyalgásra. Ez az ünnep oda-vissza alapon közelebb hozza egymáshoz a szerelmeseket. Elég egy kis apróság és figyelmesség, ami kizökkent a hétköznapokból. Ráadásul most szombaton lesz a Valentin-nap, és ez tényleg nem hétköznapi dolog! Zakorné Fedor Rita BM-dolgozó Ú gy saccolom, hogy a Valentin-nap magyarországi hódítása közel egyidős a feleségem és köztem kialakult kapcsolattal. Már csak emiatt is kellemes emlékeket idéz fel számomra ez az ünnep. Február 14-én általában szívet ábrázoló csecsebecsékkel lepem meg, természetesen a szívlapát nem tartozik ezek közé. Persze, ezt csak a poén kedvéért jegyeztem meg... • Budaházi László ÜZEMVEZETŐ E leinte még csak annyit tudtam erről az ünnepről, hogy ez egy átvett szokás, aztán amikor megismertem a lényegét, akkor elhatároztam: a nejem iránti szeretet jeléül egyértelműen neki is jár virág. Általában gerberával vagy szegfűvel lepem meg őt. Egyáltalán nem akarok túlzásokba esni, úgy érzem, ebben az esetben a gesztus a lényeg, nem az ajándék értéke. Kiss József GÉPKOCSIVEZETŐ